Richard Dargie: Merényletek Hitler ellen | Falusi Dóra ajánlója
A diktátor, aki ellen huszonöt éven át minden lehetséges módon kíséreltek meg merényletet, végül mégis saját maga dönthette el, hogy mikor távozik az élők sorából. A brit történész könyve mintegy harminc kísérletet tekint át.
Richard Dargie könyvét olvasva néha még magamat is figyelmeztetnem kellett, hogy nem egy jól sikerült hollywoodi akciófilm forgatókönyvét tartom a kezemben, amelyben a gonosz főszereplő a csodával határos módon még a legelképesztőbb helyzetekből is sorra megmenekül, hanem egy valós történelmi személy életéről van szó. Mert akinek volt már dolga az életben azzal a bizonyos véletlennel, az is rácsodálkozik annyi szerencsés egybeesésre, amennyi Adolf Hitler életét befolyásolta.
A szerzőnek ez az első magyarul olvasható könyve. A történész szakterülete a második világháború, angolul megjelent könyveinek nagy része is ezt a témakört járja körül. Oktatott az Edinburgh-i Egyetemen, televíziós és rádióműsort írt a BBC-nek, a hágai székhelyű Eurocliónak, vagyis a világ legnépesebb nemzetközi történelemtanári szervezetének tagja, valamint tanácsadó a strasbourgi Európa Tanácsban. A könyvében nem árul zsákbamacskát: minden részletre kiterjedően bemutatja, hogyan szerveződtek és váltak végül sikertelenné a – már az 1920-as évek legelejétől, gyakran heti vagy havi rendszerességgel elkövetett – Hitler elleni magányos és csoportos merényletkísérletek. De megismerhetjük azokat az elkövetőket is, akik anyagi és technikai háttér hiányában jellemzően egyszerűen „csak” a legelszántabbak közül kerültek ki.
Ezzel párhuzamosan képet kapunk arról is, hogyan szerveződött meg Hitler személyes védelmi rendszere. Nem volt egyszerű, mivel a Führer „a népe” előtt nem akart megközelíthetetlennek látszani, épp ellenkezőleg: megállíthatatlanul erős, népéből kivált magányos hérosznak állította be magát a propaganda gépezete segítségével. Ezt a képet és politikai státuszát pedig egyértelműen gyengítette volna, ha testőrök hada veszi körül. Ezért aztán a biztonságáért felelős embereknek állandó problémát jelentett a védelmének megszervezése.
Politikai karrierjének kezdetén, a sörcsarnokokban elhangzott beszédei ideje alatt a biztonságáért eleinte a Saalschutz felelt, majd ebből szerveződött meg a Schutzstaffel (SS), 1921-től pedig a Sturmabteilung (SA), azaz a Rohamosztag. Innen már nem is volt visszaút: a fizikai erőszak végérvényesen legitim politikai eszköz lett Hitler kezében. Dargie ugyanakkor azt is bemutatja, hogy – a hollywoodi filmek mindent látó és tudó hálózatával szemben – a Harmadik Birodalom biztonsági rendszere ugyanúgy küszködött a kommunikációs gondokkal, a belső rivalizálással vagy épp a szakemberek hiányával, pont úgy, mint bármilyen mai komplex rendszer. Ennek fényében pedig még inkább megdöbbentő a diktátor elleni merényletek sikertelensége.
Hitlerben már az 1920-as évek elején felmerült a gyanú, hogy saját barnaingesei szervezkednek ellene, mivel ők attól tartottak, hogy a kancellárság felé vezető úton a párt vezetője túlságosan is kiszolgáltatja magát a gazdag iparosoknak.
A történelem bebizonyította, hogy tévedtek: Hitler minden társadalmi rétegben képes volt a saját ideológiáját érvényesíteni. A háború vége felé, az ellene fellépő és legátfogóbb szervezettséggel bíró Valkűr-hadművelet során azonban beigazolódott régi félelme: valóban a „saját népe” fordult ellene. Közel huszonöt év alatt a likvidálási ötletek széles arzenálját vetették be ellene. Hitler válaszul egyre speciálisabb védelemre, az általa használt különleges Mercedes-Benzek (számos védelmi technikát még Al Caponénak fejlesztettek ki) pedig egyre vastagabb páncélzatra szorultak.
Az izgalmas részletekre azonban végig rányomja bélyegét a nyomasztó tudat, hogy a történelem egyik legádázabb diktátoráról van szó, aki minden egyéni vagy széles körben szerveződött merénylet elől valószerűtlenül megmenekült, az ellene törőket kíméletlenül megölette, ráadásul zsarnokságában is csak egyre elszántabbá vált. A lehető legrosszabb forgatókönyv. Le is tenném, de valami mégis motoszkál bennem: nem hagy nyugodni azoknak az elszántsága, akik még a leglehetetlenebbnek tűnő pillanatokban is megpróbálták megállítani Hitlert. Valahol mégiscsak jó olvasni erről. Érdemes őket megismerni.
