Alessandro Vespignani: A jóslás algoritmusa | Palugyai István kritikája
Szép, új világ: az adataink és titokzatos algoritmusok segítségével jósolják meg a techcégek szakemberei a jövőbeli lépéseinket. Járvány esetén kifizetődő, diktatúra esetén rémisztő. Alessandro Vespignani könyve a tudományos jóslás hátteréről lebbenti le a fátylat.
Manapság minden nap járványgörbéket, halálozási adatokat, fertőzési számokat nézek, no meg azokat a híreket böngészem, amelyekben valamirevaló szakemberek – nem politikusok – osztják meg véleményüket a nyilvánossággal a koronavírus-járvány várható lefolyásáról, további kimeneteléről, a várva várt védőoltás, vagy az esetleg hatékony gyógyszerek bevezetéséről. Nem hiszem, hogy paranoiás lennék, bár fáradok. Amióta a magyar adatok az európai élmezőnybe tornászták fel magukat – bár más területen érnénk el ilyen csúcsokat! – nem nézem már olyan szorgalommal az országlistát, hogy hol mennyi az új fertőzött, a lélegeztetőgépen lévők és a napi halottak száma, no meg hol csökkennek, vagy nőnek a milliószámú lakosra eső értékek. Nincs miért reménykedni, mint az első hullám idején, hogy máshol rosszabbul csinálják.
Eközben leginkább az információk hiánya, vagy inkább a politikai manipulációk miatt megszűrt adatok homálya zavar, holott tudom, valahol valakik kezében ezek az adatok életfontosságú eszközök, amelyek helyes felhasználása életek százezreit menthetné meg.
Ebben erősít meg Alessandro Vespignani most megjelent könyve, A jóslás algoritmusa is. Mert az adatokból pontosabban lehet látni az elkövetkező eseményeket, legyen az egy focibajnokság kimenetele, egy város vagy régió éghajlatának alakulása, de még a mostani világjárvány lefutása is. Nem tudom azt sem, a Libri kiadó elemezte-e vajon, hogy mit várhat e nagyon is időszerű könyv eladási statisztikáitól, mert ilyesmit is ki lehet olvasni a számítógépekben meglévő adatokból. Akárhogy is, jókor jelent meg a magyar verziója az egyébként tavaly készült műnek, amely alcíme szerint arra a kérdésre szeretne választ adni: Hogyan befolyásolható a jövő a tudomány segítségével?
A szerző ugyan a COVID megjelenéséről még nem tudhatott, de más korábbi járványok elemzésében, terjedési dinamikájának modellezésében fizikusként kiemelkedő szerepet játszott. A fraktálok „atyjának”, a káosz egyik nagy szakértőjének, Neumann János hajdani doktoranduszának, Benoit Mandelbrotnak a meghívására érkezett Olaszországból az Egyesült Államokba és vált ott a statisztikus fizikán keresztül a számítógépes hálózatkutatás elismert szakemberévé. Olyannyira, hogy amikor 2014-ben az ebola, majd néhány évvel később a Zika-vírus ütötte fel a fejét, az ő kutatócsoportját hívták segítségül, hogy algoritmusai segítségével modellezze le a kórokozó terjedését. Vélhetően most is dolgozik, elemzi munkatársaival a COVID pandémia adatait, hogy a nemzetközi szervezetek és kormányok a jóslatai segítségével gyorsabban birkózzanak meg a példátlan járvánnyal.
Algoritmusokról sokszor esik szó, amikor a mesterséges intelligenciáról hallunk. A lényegüket ugyanúgy nem ismerik sokan pontosan, ahogyan a matematikának az alapműveleteknél magasabb szintjeire – mint például a valószínűségszámítás – is csak az ez iránt fogékonyak emlékeznek az iskola elvégzése után.
Pedig akár tetszik, akár nem, és ebből a könyvből ki is derül, az életünket mind jobban ezek az algoritmusok határozzák meg.
A számítógépek és okostelefonok, no meg az ezeken futó alkalmazások, közösségimédia-platformok ugyanis minden lépésünkről adatok milliárdjait közvetítik a kormányzati szervek és egyre inkább a hatalmas techcégek központjaiba, ahol a szakemberek ezeknek a titokzatos algoritmusoknak a segítségével nemcsak, hogy elemzik és szimulációkat futtatnak, de akár irányíthatnak, befolyásolhatnak is bennünket. És természetesen ezek alapján meg is jósolják, mi lesz a következő lépésünk. Elég rémes a Big Brother világának eluralkodásáról olvasni, de ugyanakkor józan fejjel azt is beláthatjuk, a hálózatkutatásra és algoritmusokra épülő előrejelzéseknek akár áldásos is lehet a hatásuk.
Vespignani munkájának köszönhetően például konkrétan sikerült prognosztizálni a Zika-vírus terjedésének alakulását. Ehhez például egy olyan algoritmus kellett, amelyik 5×5 kilométeres felbontású térképekkel szolgált a vírust hordozó szúnyog jelenlétéről a világon! Elképzelhetetlen eredmény, amelyből az emberek részletes mozgására vonatkozó hihetetlen adatokkal és további számításokkal a szerző és munkatársai elkészítettek egy olyan elemzést, amely sikeresen előre tudta vetíteni a járvány várható lefolyását 2016 és 2018 között. Ebből a nemzetközi szervezetek azonosíthatták a legveszélyeztetettebb régiókat és ki tudták értékelni a közben kifejlesztett vírus elleni oltóanyag hatékonyságát.
Olyan világban élünk, ahol minden mindennel kapcsolódik. A hálózatkutatás másik nagy sztárja, az Erdélyből származó Barabási-Albert László is sokszor előkerül a könyvben, lévén a két kutató nemcsak egy egyetemen dolgozik, de barátai is egymásnak.
És ahogy Barabási, Vespignani is képes úgy beszélni a matematikai alapokat igénylő témákról, hogy azt az átlagos olvasó is megérthesse.
Jó, néha egy-egy résznél önkéntelenül átugrok egy magyarázatot, de ez még belefér, így is színes és követhető az a mondanivaló, amelyből kiderül, hogy olyan világban élünk, amelyben a mindennapi kényelmünkért nagy áldozatot hozunk: magánéletünk sérthetetlenségét. Persze a mostani rendkívüli állapotban sokan biztos hajlamosak feladni ezt, ha túlélésük zálogát kapják érte cserébe.
A járvány azonban egyszer véget ér, az életünket mind jobban körülvevő adatok pedig maradnak. Nagyon nem mindegy, hogy hogyan, mennyire etikusan használják majd fel őket, akármilyen jóslatokat csiholva is belőlük. Ez Vespignani számára is fejtörést okoz és ezért is szeretem ezt a könyvet. Mint írja, elkeserítő lenne, ha a kiadó azért nem jelentette volna meg a könyvét, mert az eladott példányszámot megjósoló algoritmus eredményeit a várakozáshoz képest alacsonynak találta volna. Felvetődött, hogy az ilyen jós algoritmusokat mesterségesen lebutítanák, nehogy túl pontosak legyenek az előrejelzések az egyén szintjén. Ez azonban az ígéretes kutatásoknak és a társadalmilag hasznos alkalmazásoknak is keresztbe tenne. Nagy dilemma. Valószínűleg ehelyett a jóslatok felhasználásáról döntő embereket kellene korlátok közé szorítani, de ez ugyanúgy zsákutca lehet, ahogy a diktátorokat sem lehet morális ejnye-bejnyével megállítani. A szerző a digitális orákulumok hatalmának korlátozását inkább a társadalom digitális tudásának növelésével, a számítástechnikai ismeretek szélesítésével szeretné elérni. Ez persze érthető természettudósi vágy, hiszen a digitális világban való járatlanság táptalaja a tudomány misztifikálásának, és az ebből fakadó összeesküvés-elméleteknek, amelyeket manapság leginkább a vírustagadó mozgalmaknál láthatunk. Naprakész megoldása Vespignaninak sincs, de könyvével legalább megpróbált hozzájárulni a digitális jövendőmondók nyelvének elsajátításához.
