Richard Shepherd: A halál hét kora | Papp Sándor Zsigmond ajánlója
Nem könnyű megemészteni, hogy egy napon véget ér az életünk. Ám ahogy Nagy-Britannia leghíresebb kórboncnoka beszél a halálról, az nem csupán izgalmas (országos hírverést és vitákat kiváltó esetei miatt), hanem igen tanulságos is. Új könyvében a korosztályokra leselkedő veszélyeket, vezető halálokokat és rossz, olykor végzetes szokásokat tárgyal. És persze azt is megfejti, hogy miként halhat meg valaki a saját sporttáskájába zárva.
Helikon, 367 oldal, 4999 Ft
Sokáig képtelen voltam beszélni a halálról. Tán még az is nehezemre esett, hogy tudomásul vegyem. Pedig – derül ki Nagy-Britannia leghíresebb törvényszéki kórboncnokának könyvéből – nem árt szoktatni magunkat a gondolathoz, mert anatómiailag úgy huszonöt éves korunkban vagyunk a csúcson, ekkor kezdődik el az a hol lassú, hol gyorsuló folyamat, amit öregedésnek nevezünk. Vagyis elkezdünk araszolni a halálunk felé.
Richard Shepherdnek viszont munkaköri kötelessége, hogy beszéljen a halálról, hiszen őt rendszerint akkor hívják, ha nem egyértelműek a körülmények, magyarán ha a hatóságok arra gyanakodnak, hogy nem a sors vagy a véletlen, netán az életmód és a rossz szokások végeztek az illetővel, hanem valaki más. A patológus pedig megy és boncol, töpreng és nyomoz, és a halál felől szemlélve az életet rendszerint el is jut a legfontosabb kérdések megválaszolásáig. Ő a holtak vallatója, ahogy első könyvének címe jellemzi igen pontosan a tevékenységét. És hogy ez miért érdekes? Hát azért, amiért rajongtunk a Doktor Hause vagy épp a CSI: A helyszínelők epizódjaiért: az apró jelekből ki kell hámozni a végzet pontos forgatókönyvét. Mert néha nagyon vékony a határ baleset, gondatlanság, emberölés vagy előre kitervelt gyilkosság között.
A törvényszéki kórboncnok élvezetes és magával ragadó stílusa (Kőrös László pompás fordítása) ugyanis eléri, hogy A halál hét korában akkor is érdekes legyen egy eset, ha nem kap országos hírverést, ha nem okoz mindmáig tartó éles vitát.
Hiszen soha nem csupán az aktuális esetre koncentrál, hanem beszél a feltárt rendellenességek orvosi oldaláról, így akár anatómiai gyorstalpalóként is olvashatjuk, és mindig talál valamit, hogy miként tudja személyessé, átélhetővé tenni az esetet a kívülálló és olykor viszolygó olvasó számára.
Így aztán nem csupán híres eseteivel ismerkedünk, de magával a szerzővel is, aki a könyv végére igazi jó barátunkká válik. Mindezt pedig egyszerre teszi végtelen alázattal az élet és a halál iránt, hatalmas szakmai elhivatottsággal, empátiával az emberi gyarlóságok tekintetében, és nem utolsó sorban remek tollal. Például így jellemzi az egyik létfontosságú szervünket: „A máj megtévesztően esetleges pozíciója, az, ahogyan lustán ráterül más szervekre, engem egy nagy macskára emlékeztet, amely egy maga választotta, napsütötte helyen heverészik”.
Sok és tekervényes út vezethet a végig
A halál hét kora az Ahogy tetszik híres monológjára (Színház az egész világ…) fűzi fel az eseteket, és ahogy a veretes szöveg, Shepherd is végiglépked az emberi korosztályokon a csecsemőktől és a fiatalokon át a középkor nyavalyáin át az utolsó évtizedekig. Mivel a szerző a könyv megírás idején 69 éves volt egynémely kórt vagy az öregség egy-egy szakaszát magán is bemutatja – például a porcok kopását a térdekben. Tárgyalja az adott korosztályra statisztikailag jellemző (inkább az angolszász adatokra épít, ám elég nagy az átfedés az európaival, s azon belül a magyarral szemben is), vezető halálozási okokat. Azt, hogy mit művelhetnek velünk az örökölt gének vagy az életmóddal összefüggő rossz döntések.
Mindjárt egy igen sok vitát kiváltó esettel kezd: a csecsemő Fergussont bár egy igen ritka és veleszületett rendellenesség vitte el, az életét meg lehetett volna menteni, ha a szülei, főleg az apja nem az alternatív gyógyításban, hanem a valódi orvosokban hisz.
(Ennek kapcsán szót ejt a fogantatás, a terhesség és a születés kockázatairól és a velünk született problémák fajtáiról, és hogy miért olyan veszélyes az első évünk.) De ugyanilyen érdekfeszítő, amikor a ragyogóan intelligens, a harmincas évei elején járó Gareth Williams ügyét tárja fel, aki a titkosszolgálatoknak dolgozott, ám egy napon a saját sporttáskájában találják a lakása fürdőszobájában. Úgy, hogy a lakásban nem találnak idegen DNS-t vagy ujjlenyomatot. (A férfi kapcsán elemzi az autoerotikus parafíliák – a szexuális izgatás rendhagyó fajtái – nem akármilyen veszélyeit, és azt is, hogy ilyenkor mi játszódik le a testünkben, amely legtöbbször fulladáshoz vezet.)
Richard Shepherd
És persze, hogy nem tudjuk letenni David Kelly, a híres brit fegyverszakértő halálát tárgyaló részeknél, ahol az eset felülvizsgálatára kérték fel a szerzőt. A halott nem akárki, ő volt az, aki pontosan tudta, hogy az iraki tömegpusztító fegyverekről szóló kormányjelentések hazugságokon és torzításokon alapulnak, ezért a Szaddám Huszein rezsimje ellen indított háború indoklása igencsak ingatag alapokon áll. Az emiatt kitört botrány miatt nehezen hitte el a közvélemény, hogy Kelly öngyilkosságba menekült, halálának körülményei mindmáig számos összeesküvés-elméletet táplálnak. A könyv a tanúvallomások, a helyszínelés tényei és nem utolsó sorban a tetem vizsgálata kapcsán rakja ki a saját, nagyon is hihető verzióját.
Shepherd első könyve (Holtak vallatója) tavaly jelent meg, és egyáltalán nem csoda, hogy gyorsan elfogyott. Így érthető volt a kiadó sietsége, hogy a következő könyve is hamar felkerüljön a magyar olvasók polcára. A patológus ugyanis tud valamit, amit elég kevesen: úgy beszél a halálról, olyan szakmaisággal, mégis költőien, olyan természetességgel, mégis megőrizve a misztériumokat, olyan szigorú szakmaisággal, mégis oldottan csevegve, hogy azonnal átadjuk magunkat a történeteinek. És a segítségével jobban fogjuk érteni azon folyamatokat is, amelyek bennünk és körülöttünk zajlanak. A veszélyeket és a kihívásokat. Jobban fogjuk érteni az életet.
