A megnyúzott ház

2021. 10. 09. | Világirodalom

Rachel Cusk: Tranzit | Kácsor Zsolt kritikája

Lenyűgöző mélységgel és érzékenységgel megírt regény a szabadság és az igazság kereséséről, az elismerni nem akart sors felismert hatalmáról. És egy lakásról, amelyet felújításnak álcázva lényegében megnyúznak, hogy előbukkanjon a belső énje. Ez a regénybeli „lakás” ugyanis nem más, mint az életünk.

A Tranzit Rachel Cusk trilógiájának második része, az előzőről (Körvonal) már írtam ezeken a hasábokon, és ha minden jól megy, akkor a 2022-re ígért, harmadik, befejező kötetről (Babérok) is szeretnék majd írni, mert úgy vettem észre, hogy igazi Cusk-olvasóvá lettem. A Körvonal is jó könyv volt, de a Tranzitnál valamivel könnyedebb és szellősebb, nem véletlen, hogy a trilógia első darabjáról megjelent írásomat így kezdtem: „olyan ez a regény, mint egy szép és szomorú hírlapi tárca hosszan kitartott hangja, pontosabban szólva hangtalan sóhaja”.

Ami a Tranzitot illeti: a trilógia második kötete szerintem sokkal érettebb, kidolgozottabb és átgondoltabb regény, mint az első. A főhősünk ugyanaz: Angliában élő író(nő), aki éli a maga hétköznapi, emberi életét, és látszólag jelentéktelen semmiségekről oszt meg velünk látszólag jelentéktelen semmiségeknek tűnő megjegyzéseket. Ám ez csak a felszín. Egy olyan mély sodrású, rejtelmekkel teli, bővizű folyónak a felszíne, amely nyugodtnak tűnik ugyan, ám ha belevetjük magunkat, akkor magával ragad a sodra. A történet maga banálisnak tűnik, de hát éppen ez Rachel Cusk nagy írói trükkje: hétköznapi jelenségekben képes ősi mitológiai tartalmakat elrejteni, és szürke kisembernek tűnő figurák révén képes felmutatni valamit abból a rejtélyes állatból, amit a tudomány így nevez: homo sapiens.

Az említett banalitás itt nem más, mint egy lakás megvásárlása, amely alapos felújításra szorul. Beköltözéskor a főhős megismerkedik a szomszédaival és kapcsolatba kerül a felújítást végző munkásemberekkel (Tony és Pavel).

Aztán az olvasónak eléggé hamar leesik, hogy a „lakás” voltaképpen egy emberi élet, amit „fel kell újítani”, azaz rendbe kell hozni, új alapokra kell helyezni.

Renoválni kell – morális értelemben

Renoválni kell, hogy a „lakás” tiszta legyen, mármint nem higiéniai, hanem morális értelemben. Nem véletlen, hogy a főhős lakása alatt közvetlenül az alagsor húzódik (lásd: alvilág), amelynek pokoli lakói a lehető legnagyobb természetességgel sziszegik oda az életét megváltoztatni akaró nőnek: „te kibaszott kurva”.

Rachel Cusk mindvégig az igazság és a szabadság kereséséről beszél, és az a zseniális benne, hogy ezt pátosz nélkül, természetesen és emberien teszi (Kada Júlia fordítása). Ez az oka annak, hogy hiszünk neki, sőt, hiszünk benne. Ez a hitelesség a magyarázata annak, hogy egy-egy baráti vacsora közben elhangzott súlyos megjegyzések nem nevetséges bölcselkedésnek hatnak, hanem egyenesen gyomron rúgnak. „A sors, állapította meg, nem más, mint az igazság a maga természetes állapotában. Ha rábízod a dolgokat, talán elhúzódnak, mondta, de a folyamat tökéletes lesz és megállíthatatlan.” Ez a mondat természetesen az isteni igazságszolgáltatásról szól, s éppen az ilyen kijelentéseknek ágyaznak meg azok a jelenetek, amelyekben az elbeszélő látszólag csak cseveg egy-egy társaságban, holott igazából: konok következetességgel keresi és kutatja annak a bizonyos sorsszerűségnek a természetét, amelyre rábízhatná magát.

Alatta az alvilág

A lakásának felújítása lényegében nem más, mintha egy állatot látnánk megnyúzni és kibelezni, hogy a munka eredményeként a szemünk elé táruljon egy rettenetes fenevad: az emberi természet rejtett valója. A regény az első mondattól kezdve erről szól, nem véletlen, hogy az az ingatlanügynök, akinek segítségével az elbeszélő a lakását megveszi, nem az eladásra kínált ingatlanokat jellemzi, hanem az embereket. Olyan, mint egy pap, aki a ceremoniális aktusokra (lásd: a „kulcsok” átadása) éppen olyan nagy hangsúlyt helyez, mint az erkölcsi ítélkezésre.

A regény egyik legfontosabb jelenete a hősnőnek egy bizonyos Johnnal való beszélgetése, amire az első találkozásuk után – a sors különös szeszélyei folytán – egy évig várniuk kell. Ez alatt az egy év alatt John kitartóan keresi a nőt, mintha csak neki tudná megvallani származásának és életének különös titkait. Gyönyörűen megírt beszélgetés zajlik le kettejük között egy félhomályos étteremben, s bár lényegében mindketten mintha csak monológot mondanának, mégis párbeszédet képesek folytatni, hiszen valahol a mélységben: ők egy pár.

S ha már a „pár” szónál tartunk: finom írói fogás az is, hogy milyen érdekes ellentétpárok képezik ennek a szigorú következetességgel megkomponált szövegnek a sarokpontjait. Ezek az ellentétpárok rímelnek egymásra a regényen át: férfi és nő, otthon és messzeség, házasság és válás, vidék és nagyváros, egyedüllét és kapcsolat, fogság és szabadság, hazugság és igazság, stb.

Rachel Cusk

Rachel Cusk egészen páratlan mélységgel merült el a mai középosztálybeli ember kívülről szemlélve biztos anyagi alapokon nyugvó életének rejtett mélységeibe. És olyan szörnyeket hozott onnan a felszínre, amelyeknek létezésével mindannyian tisztában vagyunk, de egészen addig nem tudunk szembenézni velük, míg egy „lakásban” el nem kezdjük kibontani a falakat és nem kezdünk a padló alá nézni. Komoly regény, fontos könyv a 21. század első felének jóléti társadalmáról, amely ugyancsak alapos renoválásra szorulna. Különös tekintettel azoknak a közös hazugságokból emelt falaknak a ledöntése céljából, amely hazugságokat Rachel Cusk ebben a regényében úgy tép le magáról, mint ahogyan a munkásemberek esnek neki a tapétának.

RACHEL CUSK korábbi műve: Körvonal.

További cikkek

Kritika, Irodalom

Nem szabad ötletek

Murányi Gábor: Szövedékek. 50 év, 50 írás József Attiláról | Révész Sándor kritikája   A legtöbbet emlegetett, mégis a legkevésbé ismerhető költők...

Tudomány

A halál hét arca

Richard Shepherd: A halál hét kora | Papp Sándor Zsigmond ajánlója   Nem könnyű megemészteni, hogy egy napon véget ér az életünk. Ám ahogy...