Bill Gates: Hogyan kerüljük el a klímakatasztrófát | Miklós Gábor kritikája
Hosszú éveket töltött a Microsoft alapítója azzal, hogy megértse a globális felmelegedés okait. Tudósokkal, mérnökökkel, politikusokkal beszélgetett, és felkereste a veszélyeztetett régiókat. Majd könyvet írt, hogy mit kellene tennünk a katasztrófa megelőzéséért. Elsősorban mérnöki fejjel gondolkodik, de tudja, hogy a nagy és a helyi politika szerepe megkerülhetetlen a kérdésben. S persze az üzleti élet is kihagyhatatlan a projektből, csakhogy a korporációk nem fizethetnek rá a világ megmentésére.
Bill Gates családtag nálunk. Távoli, de mégis jelenlévő. A gép, amelyen a könyvét szemlézem az ő cégének operációs rendszerével van felszerelve, mint ahogy a szövegszerkesztő program is a Microsoft terméke. Tudom, hogy ezeket nem mind ő találta ki, ahogy az első Ford autók sem Henry Ford találmányai voltak. De Gates és társai, valamint a folyamatosan növekedő szoftverbirodalom évtizedek óta jelen van az életünkben. Ha megjelenik a nyilvános térben, azonnal mémek teremnek a nyomában.
Főszereplő volt a világjárványban is: tömegek hitték el, hogy ő provokálta ki a pandémiát, más milliók pedig meggyőződéssel vallják, hogy mindezt csupán azért tette, hogy a vakcinákon keresztül mikrochipeket juttasson a beoltottakba, hogy így uralja a jövőben az emberiséget. Micsoda eredeti ötlet! Gates az idén állt elő a könyvben ismertetett részletes programmal, amelyet a világ kormányainak, korporációinak és úgy általában véve az emberiségnek ajánl a közelgő klímakatasztrófa megállítására. Ez olyan világjobbítói prófétai attitűd, hogy az ember önkéntelenül is elgondolkozik a fent röviden jelzett mikrochipes összeesküvés-elméleten. Csakhogy a próféták sorsa sohasem egyszerű – a világ nem a multimilliárdos terveivel és javaslataival foglalkozik, hanem a válásával, vagyonmegosztásával, valamint azzal, hogy a Microsoft alapítója mennyiben tekinthető szexuális ragadozónak. Barátkozott ugyanis Jeffrey Epstein rosszhírű milliárdos üzletemberrel, a felesége pedig emiatt indította el a válópert.
A mai világ pedig olyan, hogy a válása körül kibontakozó történet, a privát szféra feltárása sokszorosan felülír minden mást. (Már írják belőle a forgatókönyveket a sorozatírók.)
Gates-t, mint a világ megújítóját, aki behozta a mindennapjainkba a számítógépet, mint a versenytársait elsöprő könyörtelen nagytőkés. Ahogy eltűnik a képből a filantróp is, aki programok sokaságát pénzeli a legszegényebb országokban, például a malária felszámolását. Bill Gates bonyolult jelenség, de amikor ez a cikk készült, ebből a komplex és valóban elég félelmetesnek tűnő alakból csak a túlméretezett egóval ellátott, gátlásos szoknyavadász látszik. Klímareformátor lenne, de csak a férfiklimaxára koncentrálnak.
Pedig Gates alapos és könnyen olvasható kötetet állított össze, bevallottan sok külső segítséggel. Megismerhető belőle a globális felmelegedés velünk élő jelensége, és részletesen tárgyalja az okokat. A globalizált ipari termelés, a közlekedés, az urbanizáció megdöbbentő ütemű növekedése, az emberiség számának megsokszorozódása miatt iszonyú mennyiségű, üvegházhatást okozó gáz került az atmoszférába. Ahogy fejlődik a világ, növekszik a jólét, javul a legszegényebbek helyzete, úgy közeledik a klímakatasztrófa. Szerzőnk azonban nem ószövetségi próféta, aki ostorozni akarná az autóba és repülőgépre ülő, jól fűtött házakban élő és sajtburgert fogyasztó emberiséget. (Gates elkötelezettje a darált marhahúsból és sajtból készülő szendvicsfélének, mert többször használja értekezésében a jólét fontos referenciaeszközeként.)
A széles közönségnek szóló, nem túl bonyolult nyelvezetet használó könyv (Kepes János fordítása) nem terheli túl tudományos ismeretekkel az olvasót. A szerző viszont folyamatosan arról biztosít, hogy szorgalmasan utánajárt a témának, kiváló tudósokkal konzultált, és sok könyvet elolvasott. Ezek meggyőzték őt arról: a klímaprobléma valós. Egyetért azzal a konszenzussal is, hogy a felmelegedést az emberi civilizáció iparivá válása okozza. Ennyi elég ahhoz, hogy Bill Gates eldöntse, hozzálát a probléma megoldásához.
Megpróbáltam meghatározni a könyv műfaját. Van benne némi önvallomás (kevéssé személyes), van némi tudományos ismeretterjesztés, némi leírása a gyakorlati politikai műveleteknek és a politikai testületek működésének. A szerző kiválóan ismeri a nagyvállalatok működését, a hozzá hasonló nagybefektetők szempontjait. Ezekről is ír, inkább megértéssel, semmint alapos elemzéssel. (Már a bevezetőben is utal rá, hogy sokan kérdésessé tehetik, hogy joga van-e fellépni a klímakatasztrófa ügyében, miközben nagy házai vannak, privát repülőgépe és egyéb luxusjavai, nem beszélve milliárdos befektetéseiről a szennyező szektorokban. Ez utóbbi kapcsán megírja, hogy visszavonult azokból a cégekből, amelyek tevékenysége növeli a felmelegedést.) Végül arra jutottam, hogy a kötet olyan traktátus, amely a gazdasági és politikai döntéshozók meggyőzésére készült – népszerű formában, hogy mindenki megértse, s eljusson a széles közönséghez is. Vagyis ökológiai-politikai-üzleti DIY, azaz „csináld magad” kézikönyv felelős dollármilliárdosoknak.
A szöveg legérdekesebb része, amikor a szerző végigmegy a társadalmi-gazdasági szektorokon, amelyek környezeti katasztrófába sodorja az emberiséget.
Ezek azok a tevékenységek – szögezi le többször – amelyek kellemesebbé teszik az emberek életét a gazdag országokban, s valamilyen reményt adnak a szegényeknek arra, hogy körülményeik elviselhetőbbek legyenek. Megírja, amit a legtöbb ember tud: a jelenlegi ipar, közlekedés, építészet, mezőgazdaság egyre több széndioxidot és más káros gázt bocsát ki, és ez a mennyiség csak növekedik. Annak ellenére, hogy a világban kezd tudatosodni a veszély, s mind többen érzékelik a bőrükön a változó klíma okozta gondokat, aszályokat és özönvizeket.
Bill Gates üzletember-technológus, ezért a problémamegoldó taktikája is mérnöki. Van egy műszaki probléma, ami adott esetben a széndioxid-kibocsátás. Ezt kell megoldani, mégpedig úgy, hogy a kutatók és fejlesztők állami és magánbefektetők anyagi támogatásával tiszta technológiákat találnak ki. Igaz, ezek újabb problémákat vetnek fel, de erre is lesz – írja – megfelelő mérnöki megoldás. Nulla kibocsátású villamosenergia kell mindenekelőtt. S hosszasan taglalja a nap- és szélenergia előnyeit, hátrányait, költségeit. De híve a nukleáris energiának is. Helyettesíteni kell a fosszilis üzemanyagokat – már fejlesztik az alternatívákat, bíztatja az olvasót. Üzletemberként is megközelítve a kérdést, taglalja az ún. zöld felárat, és van egy sor elképzelése arra, hogy miként lehetne ezt csökkenteni.
Egy hozzá hasonló, befolyásos ember mindenképpen politikai tényező. A traktátus nagy teret szentel annak, hogy a helyi, állami, országos és nemzetközi politikákban milyen eljárásokkal, politikákkal, ösztönzőkkel lehetne a vállalkozókat és fogyasztókat arra szorítani, hogy cseréljék tisztára a szennyező technológiákat. Milyen programok, intézkedések, adók és könnyítések segíthetik a költségesebb, ám tiszta eljárások alkalmazását. Szól a tudatos fogyasztóhoz is, aki hajlandó többet fizetni, amennyiben a vásárolt termék, szolgáltatás előállítása nem járt a bolygó terhelésével. Nem tudjuk meg, hogy a Microsoft alapítója milyen eszközökkel él az eszme megvalósításáért, mert e szempontból is visszafogott, de az azért megtudjuk, hogy lobbizik mindenütt és mindenkinél, akinél fogadókészséget feltételez.
Mindezzel együtt a kötet végére értve egyáltalán nem éreztem magam úgy, hogy Gates harmincéves karbontalanítási terve reális lenne. Erre több okom is van. Az első épp az, hogy a szerző igen alaposan feltárja, hogy a létező ipari civilizációnk egy pillanat alatt megszűnne, ha nem égetne fosszilis energiahordozókat, nem készítene cementet, műtrágyát, műanyagokat stb. Azt is csak mellesleg említi, hogy a tiszta technológiát alkalmazó közlekedési eszközök, lakóházak, gyárak létrehozására rengeteg olyan anyag és energia kell, amelyből elegendő egyelőre csak fosszilis eredetű energiával állítható elő. Miközben fel sem veti azt, hogy a világ gazdagabb felében totális túlfogyasztás van. Említi ugyan, hogy az amerikaiak ragaszkodnak benzinzabáló luxusterepjáróikhoz, de az fel sem merül, hogy átülhetnének kisebb és tisztább autókba, ne adj’ isten vonatra. És még számos eleme van a gazdagok pazarlásának, amiről nem esik szó. Multimilliárdostól persze talán nem is kellene ezt várni.
A másik nagy hiányérzetem a Gates-i programmal kapcsolatban épp a tisztán mérnöki szemlélet. Nem hiszem, hogy a világ csupán a műszaki megoldások cseréjével jobbítható lenne.
Megoldható-e mindez, ha maradnak a jelenlegi népesedési tendenciák? Egy barátom nemrég hozta fel, hogy Bangladesben ötven éve hatvanhét millióan éltek, ma a lakosság több száma több mint 170 millió. Miközben a terület csupán másfélszerese Magyarországénak, és árvizeknek, tengeri viharoknak rendkívül kitett. Alig van még egy olyan állam, amelyet ennyire veszélyeztetne a klímakatasztrófa, és amely beszállítóként ennyire erősen függne a globális kereskedelemtől. Civilizációk, vallások, történelmi és politikai terhek bonyolítják világszerte a nagy gondolati átállást. Franciaország aligha hasonlítható Bangladeshez, de micsoda társadalmi vihart okozott nemrég, amikor Macron elnök – környezetvédelmi adóval – emelte meg az üzemanyag árát.
A világ még közel sincs túl a járványon, de Bill Gates megpróbálja a pandémiából levonható tanulságokat összevetni a globális felmelegedés megállításának ügyével. Azt hiszem, a járvány következményeinek tágabb környezetvédelmi tanulságai vannak. A gazdaságnak elképesztő kárt okozott a bezárkózás, de feltehetően ugyanez jót tett az atmoszférának. Kevesebb utazás, kevesebb szállítás, a helyi gyáripar újraélesztése a gazdagabb országokban – ez mind a koronavírus következménye. Nem tudom, így marad-e? Kisebb lett az autók iránti kereslet, miközben több számítógépre és szórakoztató elektronikára lett szükség. Átszámítható-e mindez széndioxidra?
Gates, aki sok egészségvédelmi programot támogat, jól látja, hogy ez a járvány is a világ szegényeit sújtja jobban, s arra is rámutat, hogy a szegény gyerekek a járvány miatt maradtak el az oktatásban is, hiszen az ő családjaikban nem volt felszerelés a távoktatáshoz. Ez is tanulságos. Szerzőnk arról is ír, hogy a járvány megmutatta, a világ országai képesek fellépni összehangoltan a kutatás-fejlesztésben, lehetséges az állami intézmények, tudományos intézetek és a magáncégek hatékony együttműködése. Ez sokat ígérő a tragédiák közepette is.
