Nyáry Krisztián: Általad nyert szép hazát | Papp Sándor Zsigmond ajánlója
Ha megkérdeztek volna, akkor arra tippelek, hogy inkább unalmas és nem kalandos élete van egy himnusznak. De aztán jött Nyáry Krisztián és két nap alatt meggyőzött, hogy ennél nem is tévedhettem volna nagyobbat. Himnuszkáté Kisfaludytól Dohnányi Ernőig.
A jó témaválasztás már fél siker oktatták valamikor az újságíró-iskolában. Persze ők leginkább riportokra és publicisztikákra gondoltak, de könyvek szempontjából tán még hatványozottabb a szentencia. Ha a mindenkit érdeklő téma közérthető és zökkenőmentes előadásmóddal találkozik, akkor már nem is sikerről beszélünk, hanem Nyáry Krisztiánról. Mert könnyen lehet, hogy az is érdekelni fog, amiről azt hittem, hogy amúgy nem érdekelne. Például azt hittem magamról, hogy nem különösebben érdekel a Himnusz vagy a himnuszok kalandos élete, mert kábé annyit éppen tudok a témáról, amivel nem buktatnának meg az állampolgári vizsgán, másrészt meg mitől lenne kalandos egy nemzeti himnusz élete? Megverselték, megzenésítették, elénekelték. Slussz-passz.
Aztán pár oldal után én szinte már függőként habzsolom az oldalakat, s a végén himnusz-szakértőként teszem le. Nyáry nagy érdeme, hogy igazából nincs benne semmi forradalmian új: hangyaszorgalommal összegereblyézi a témába vágó adatokat, kultúrtörténeti érdekességeket és ellentmondó furcsaságokat, beköltözik második otthonába, a könyvtárba, majd olyan közvetlenül meséli el az egészet, mintha a barátaival osztaná meg a szuflé receptjét. Akik tátott szájjal hallgatják pedig nem is édesszájúak.
Az Általad nyert szép hazát is kiváló olvasmány lehet, mondjuk, kvízverseny előtt, ha el akarjuk vinni a milliókat. Kérdés: Hol született meg az első himnusz? Válasz: A hollandoknál, Orániai Vilmos spanyolok elleni küzdelmét énekelte meg a Wilhelm von Nassaouwe nevű forradalmi induló. Kérdés: Ki írt XVI. Lajos dicsőítésére királyhimnuszt, majd az őt kivégző forradalmi konventnek szabadsághimnuszt (Marseillaise)? Válasz: Claude-Joseph Rouget de Lisle, aki a maga csillapíthatatlan alkotókedvével és szinte csodálatra méltó opportunizmusával később Napóleonnak is szerzett császárhimnuszt, majd a restauráció után a Bourbonoknál is jelentkezett egy újabb királyhimnusz ötletével… Kész szerencse, hogy ilyen mozgalmas időszakban élt.
És közben ezerfelé szaladnak a gondolataink. Hogy versben és himnuszban szinte semmi sem tervezhető előre. Kisfaludy az 1820-as években nagy buzgalommal írta meg a Magyar Nemzeti Éneket, amelyet nemzeti indulónak szánt, még kottát is mellékelt a verséhez. Az „optimista, lelkesítő, könnyen megzenésíthető alkotásban” minden megvolt ahhoz, hogy megfeleljen a célnak. Még a költővel rengeteget vitatkozó Kazinczy is lelkesedett. Az érdem mégis azé lett, akinek esze ágában sem volt himnuszt írni, a kérdéses költeményét nem is tartotta igazán sokra, öt évet várt a megjelenésével, és egy kanásztánc ritmusképletére húzta rá (kiválóan el lehet énekelni a Megismerni a kanászt dallamára – kipróbáltam, és tényleg).
Arról már nem is beszélve, hogy mennyi és milyen átalakulásokon ment át a Himnusz zenéje még mai formája kialakult: előbb az elejére biggyesztett harangjátékot vetkőzte le, majd a pattogós, verbunkos gyökereket, a tempója pedig egyre lassabb és emelkedettebb lett. És ekkor sem volt még vége: a Himnusznak meg kellett küzdenie az elsőségért a Szózattal és a Rákóczi-indulóval is. És hiába nyerte meg fölényesen a kiírt pályázatot Erkel, mert rövid időre rá máris le akarták taszítani még el sem foglalt trónjáról: Toldy Ferenc felkérésére maga Vörösmarty maga írta meg a Himnusz című művét, és a kor csárdásszerzője, Müller Ferenc írt hozzá zenét. 1845 elején ünnepélyesen bemutatták, majd az erős kihívót el is nyelte a feledés.
De ugyanúgy érdekes az utótörténet szinte minden mozzanata. Mivel Isten nevével kezdődött, az ötvenes években szöveg nélkül játszották, majd a pártvezetés Illyés Gyulát és Kodály Zoltánt akarta megbízni egy optimistább, a tervgazdálkodás (és nem a Teremtő) szellemével összeegyeztethetőbb nemzeti induló megírására. Csakhogy Kodály – az egyik anekdota szerint – kurtán reagált a felvetésre: „Minek? Jó a régi.” A kommunisták persze nem lettek volna kommunisták, ha nem álltak volna elő alternatívával, Köztársasági induló címmel. „Elnyomás, szolgasors, / Ez volt a rend ezer évig. / Senyvedt a nép legjobb ereje…” Nem is értem, hogyan merülhetett mindez el a felejtés hullámaiban.
Nyáry Krisztián új könyve csattanós válasz azoknak, akik nem is olyan régen azon akadtak ki, hogy 2019 szilveszterén Radics Gigi a maga sajátos módján énekelte el a Himnuszt. A kommentháború egyik legjellemzőbb véleménye így hangzott: a nemzeti dalt „nem szabad másként énekelni, mint ahogy meg lett írva”.
Csattanós válasz, mert fekete-fehéren kiderül, hogy milyen zegzugos utat járt be a Himnusz, hányan és hányféleképpen alakították, majd próbálták meg háttérbe szorítani, félretolni, betiltani.
Hogy szinte annyi változata volt, ahány korszak hozzányúlt, még maga Erkel is többször finomított rajta, ám még erre is nehezen ismernénk rá a mai verzió fényében. Vagyis jobb egy kicsit gondolkodni, mielőtt megnyomjuk az Enter gombot a hírfalunkon. De hát nem lehet minden ostoba komment mellé egy-egy Nyáry Krisztiánt állítani. Pedig bizisten megérné.
NYÁRY KRISZTIÁN legutóbbi művei: Így szerettek ők 2.; Írjál és szeressél; Fölébredett a föld.
