Marcus Rosenlund: Az időjárás és a történelem | Papp Sándor Zsigmond ajánlója
A csapnivaló idő nem csupán a hangulatunkat rontja el, de csaták sorsát, háborúk kimenetelét is eldöntheti. Megszaporítja a boszorkányokat, és új műfajokat teremt az irodalomban. Azt hiszik viccelek, pedig nem. A Finnországban élő szerző, Marcus Rosenlund könyve meggyőző példatár arra, hogy az időjárás miképpen befolyásolta az életünket az ősidőktől kezdve egészen a jelenig.
Azt már igen korán megtanulta az ember, hogy a háborúhoz pénzen kívül szerencse is kell. Isteni gondviselés. A sors kegye. Más néven: kedvező időjárás. Példának okáért könnyen lehet, hogy Bécs és Nyugat-Európa azért menekült meg a mongol hordák vendégjárásától, mert az addigi támogató (mármint a mongolok szempontjából) időjárás megváltozott. A meleg és száraz idő hidegebbre és nedvesebbre fordult, ami eleinte úgy tűnt, hogy még segíti is őket, hiszen könnyedén át tudtak kelni a befagyott Dunán. Csakhogy tavaszra „a temékeny magyar puszták hatalmas mocsárrá válnak”, ez pedig egyrészt akadályozta a lovasokat a mozgásban, másrészt eltűntek a bő legelők, a lovak pedig többnyire nem sárral laknak jól. És még valami: a nedves, nyirkos időben a mongolok rettegett íjai (amelyekkel lóhátról is lehetett nyilazni) egyszerűen szétestek, mert elengedett az enyv. Ráadásul a tüzes nyilakhoz használt lőpornak (egyébiránt ez volt a kínai találmány európai premierje a harcászatban!) sem tett jót a nedvesség. Persze balgaság lenne csak erre fogni a megtorpanást, de az is tény, hogy igencsak befolyásolta a hadjárat kimenetelét.
Az egyáltalán nem új keletű felfedezés, hogy az időjárás csaták sorsát döntheti el. Napóleon és Hitler is egy idő után már nem az oroszokkal, hanem leginkább a téllel harcolt (más kérdés, hogy a mongoloknak 1238-ban sikerült, ami a franciáknak és németeknek nem: téli körülmények között vették be Moszkvát). Marcus Rosenlund könyve, Az időjárás és a történelem számos rejtett és nyilvánvaló, ám valahogy mégsem kellőképpen tudatosult összefüggésre hívja fel a figyelmet a maga könnyed, csacsogó, finom humorral átszőtt, a jelenkorig nyúló elemzéseivel, kikutatott adalékaival.
Egynémely összefüggés (például a kis jégkorszaknak nevezett időszak hatása a történelemre és kultúrára) már Wolfgang Behringer remek összefoglalójában, A klíma kultúrtörténetében is helyet kapott, ám Rosenlund stílusa lefegyverzőbb (Patat Bence tolmácsolásában). Nem véletlenül tüntették ki Finnországban a Topelius-díjjal, ezzel is elismerve azt a tényt, hogy mindenki számára érthetővé és élvezhetővé tudja tenni a tudományt. Pontosabban tudományokat, hiszen a könyvben nem csupán a történelem, az éghajlattan, a meteorológia, de a geológia, a kultúrtörténet is fontos szerepet kap.
A vulkánok jótékony és pusztító hatását elemezve például mellékesen megemlíti Byronék versenyét is. Az 1815-ös kitörés (a modern kor egyetlen szupervulkán-kitörése), mikor is az indonéz Tambora tűzhányó lépett működésbe, elképesztő pusztítást okozott, és még nagyobb ínséget hozott a rá következő „nyár nélküli év”, más néven a „koldusok éve”. Svájcban az időjárástól némiképp lehangolva három vagyonos fiatal (Byron, Mary Shelley és John William Polidori) versenyt hirdet: a gyászos eseményekhez igazodva rémtörténeteket kell kitalálniuk. Az eredmény egyrészt Shelley klasszikusa (Frankenstein), miközben Polidori az első modern vámpírtörténettel ágyaz meg a vérszívó máig tartó diadalmenetének. Byron pedig a Sötétség című versével járul hozzá a közös kultúrkincshez. Az időjárás és a nyomában járó nyomorúság így teremt új műfajokat és új szörnyeket.
A kis jégkorszak (valamikor 1300 és 1850 között) például a boszorkányokra nézve hozott nem várt és kellőképpen kellemetlen következményeket. Korábban az egyház azt az álláspontot képviselte, hogy a boszorkányok képtelenek befolyásolni az időjárást, mert az bizony Isten kompetenciája. Ám az egyre szeszélyesebb időjárás, a különösen hideg 17. század, és a nyomában járó éhínség, fejetlenség és anarchia egyrészt az egyház tekintélyét is aláásta, másrészt ezt már nem lehetett Isten nyakába varrni. Az embereknek bűnbak kellett. Így kapóra jöttek az ördög leányai, a boszorkányok. „A 16. és 17. századi századi nagy boszorkányüldözés mintegy 35 ezer ember életébe kerül.” Főként nők, özvegyek, bár Izlandon – ki tudja miért – az érintettek 92 százaléka férfi volt.
Rosenlund akkor is igen élvezetesen társalog az olvasóvak, amikor elsőre banálisnak tűnő téma kerül terítékre: a krumpli. Mert gyorsan kiderül, hogy egyetlen növénynek sem volt „akkora hatása a világtörténelemre, a társadalomra és a nyugati ember haskörfogatára”, mint a burgonyának. Óvatos becslések szerint 1700 és 1900 között az európai népességgyarapodás negyede köszönhető neki. És nem utolsó sorban ez vezette ki a kis jégkorszak éhínségeiből az embereket. Az már tényleg csak kuriózum, hogy egyes helyeken – például Franciaországban – gyanakvással tekintettek rá. Úgy tartották, hogy leprát terjeszt és szélbántalmakat okoz, illetve bűnös vágyakat ébreszt mohó fogyasztójában. A legfőbb vétke viszont az volt, hogy nem szerepelt a Bibliában. Innen pedig egyenes út vezetett ördögi mivoltához, a gyanút pedig csak fokozta, hogy sötétben és a föld alatt szaporodott.
Az időjárás és a történelem tele van hasonló izgalmas történetekkel. Segít abban, hogy megértsük: a történelmi folyamatok jóval összetettebbek, mint gondolnánk, és hogy mennyire törékeny bolygónk egyensúlya.
Illetve amellett is remekül érvel, hogy az időjárás ma is ugyanígy kifejti a hatását, mint korábban. Az arab tavaszt is leginkább a kenyér árának emelkedése váltotta ki (és persze a lecsökkent gabonatermés), Egyiptomban is ezt a jelszót skandálták: „Kenyeret, békét és igazságosságot”.
Egy szó mint száz: ezentúl egészen másként kell hallgatnunk az esti meteorológiai jelentést.
