Anna Fiske: Ilyenek vagyunk hátulról | Falusi Dóra ajánlója
A svéd származású, ám Norvégiában élő szerző, Anna Fiske több mint húsz éve jelentet meg képregényszerű albumokat. Mostani könyvében kényes témáról, az emberi testről beszél igencsak tabumentesen, ráadásul gyerekeknek. Az Ilyenek vagyunk hátulról arra hívja fel a figyelmet, hogy milyen sokféleképpen vagyunk egyformák.
Az alcím (Könyv a testről) is jelzi, hogy itt bizony csak látszólag egyszerű témának nézünk elébe. Mondhatnánk akár provokatívnak is, főleg akkor, ha nem egy híresen toleráns és szolidáris észak-európai ország lakói forgatják (mint ahol eredetileg megjelent), hanem ott kezdik olvasni, ahol még a nemiség kérdése is nonszensz módon átpolitizálódott. Mint például nálunk. De hogy ne áruljunk zsákbamacskát: nincs benne szó sem szexualitásról, sem a nemi identitásról. Ellenben beszél magas és vékony, sovány, alacsony és duci, vagy épp tömzsi alkatokról, és persze vannak itt mindenféle mellek is: kicsi, nagy, hosszú, rövid, széles, vékony. Sőt a szerző saját maga rajzol is mindegyikből többfélét, azzal a végtelenül egyszerű szöveggel, hogy: „Mindenkinek van teste. Minden test másmilyen.”
A fiatalok nagyrészénél jelentkező testképzavarról ma már nagyon is tudható, hogy valós és komoly mentális probléma, vagy azzá válhat. A társadalmi és kulturális – jellemzően a karcsúságideálra vonatkozó – nyomást nagyon nehéz kivédeni, ráadásul ott van még a levetkőzhetetlen biológiai adottság ténye is. Azt, aki nem illik az ideális képbe, könnyen csúfolni kezdik a közösségben, esetleg a családban használnak rá szándékosan, vagy a következmények felmérése nélkül szégyenérzetet kiváltó jelzőt. Nagyjából kideríthetetlen, hogy mikor és hogyan kezdődik el az a folyamat, amelyben nem szeretjük a testünket. Mindenesetre nem lehet elbagatellizálni azt, hogy szülőként mennyire fontos elébe menni a probléma kialakulásának.
Fiske könyve (Patat Bence fordítása) remek választás lehet, ha el akarunk kezdeni beszélgetni a gyerekünkkel a testünk mindenféle, az életkor előrehaladásával járó változásairól. Főként, ha ezt nem az ismerőseinkkel példálózva, vagy az utcán mutogatva szeretnénk megtenni, még kevésbé a gyerek fantáziájára bízva. Nagy érdeme, hogy úgy formálja a szemléletet, hogy közben nem esik szó benne érzelmekről. Szövegei empatikusak és toleránsak, ugyanakkor a szentenciaszerű gondolatok egy pillanatig sem válnak demagóggá vagy vulgárissá. A mosolygós alakokkal (nézzenek ki bárhogy) könnyű azonosulni, mert láthatóan egyik sem esik kétségbe a saját testalkata miatt.
Az öltözködés és a higiénia mellett természetesen szóba kerülnek kínos vagy tabutémák is: ír a szőrösödésről és a menstruációról, akárcsak a szellentésről. Sok nagy és találó grafika, valamint tőmondatokban megfogalmazott, elgondolkodtató kijelentések és kérdések jellemzik a könyvet.
Nagyra értékeljük azt a nézőpontot, amely annak kapcsán, hogy mennyi klassz dolgot lehet művelni a lábunkkal és a karunkkal, azt említi meg elsőként, hogy kerekesszéket hajtani.
A sor végén pedig a nem kevésbé fontos „megölelni valakit” áll. Hát nincs igaza? Mint ahogy azt a kérdésfelvetést is kiemelten fontosnak tartjuk, miszerint „mások testének mely részét érinthetjük meg kérdezés nélkül? Mihez nem nyúlhatunk?” Ez is egy olyan téma, amelyet újra és újra szükséges lehet átbeszélni egy kisgyerekkel.
És hogy hány éves kortól ajánljuk? Nem lehet elég korán elkezdeni önmagunk elfogadását, mint ahogy sosem késő belevágni. Ez az egyértelműen gyerekeknek szóló könyv igazából nehezen besorolható korosztályt szólít meg. Alapvetően óvodásoknak és kisiskolásoknak szánták, de ebben a korosztályban azért még látványosan eltérő az értelmi befogadóképesség. Ám nem véletlen, hogy Anna Fiske többszörösen díjnyertes szerző: négy- és nyolcéves kislányon és kisfiún, külön-külön is tesztelve teljes mértékig bejött a könyv. Amellett, hogy lekötötte a figyelmüket, további kérdéseket is feltettek.
Napjainkban, amikor a bőrszín vagy a nemi identitás kérdése gyorsan elmérgesedő politikai vitákat szül és megosztja a társadalmat, felüdülés lapozgatni egy olyan gyerekkönyvet, amely a kényes kérdéseket diplomatikusan megkerülve képes egyszerűen csak bemutatni testünk jellemzőit, és közben arra bátorít, hogy mindenki fogadja el magát olyannak, amilyen. Ha ez megvan, talán már sokkal könnyebb a másikat is elfogadni úgy, ahogy van.
