A világ új központjai

2021. 12. 02. | Történelem

Peter Frankopan: Új selyemutak | Pető Iván kritikája

Régen minden út Rómába vezetett, ma viszont Peking a cél, állítja a népszerű Selyemutak című könyvének folytatásában Peter Frankopan. Vagyis vigyázó szemünket ma már nem Brüsszelre vagy Washingtonra kell vetni, hanem az ezeréves selyemutakra, és azok környékére. A gondok ott kezdődnek, hogy a Nyugat hanyatlásának, és különösen Kína felemelkedésének hangoztatása érdekében a szerző hangsúlytalanná teszi az oda nem illeszkedő tényeket és szempontokat.

Park, 370 oldal, 4299 Ft

Nagyjából egy éve számoltam be ezeken az oldalakon Peter Frankopan Selyemutak – Egy új világtörténet című, akkoriban megjelent ambiciózus művéről. A könyv azzal zárult, hogy a mai nyugati stratégiai gondolkodásból teljesen hiányzik a világtörténelmi távlat, miközben az egykori Selyemút és vidéke (ami nagyjából a Csendes-óceántól a Földközi-tenger keleti részéig terjedő zónát fedi le) újjászületésének vagyunk tanúi. A világ súlypontja is ugyanoda tart, ahol évezredeken át elhelyezkedett. A magyarul most megjelent folytatás (mint az előző kötetet, ezt is Makovecz Benjámin fordította, kitűnően) e tétel első ránézésre impozáns kifejtése. Az új mű angolul 2019-ben látott napvilágot, a szerző köszönő sorainak dátuma szerint már 2018 szeptemberében, az előző kötet után alig három évvel készült el.

Még ha feltételezzük is, hogy az oxfordi Centre for Byzantine Research igazgatójaként Frankopan nem egyedül gyűjtötte és dolgozta fel a forrásait, akkor is lenyűgöző az adatgazdagság, a már az előző kötetnél is jól érzékelhető magabiztosság, amelynek segítségével ismereteit, mondanivalóját csoportosítja, és szelektál a számára érdekes, illetve mellőzhető információk, szempontok között. Míg azonban a dominánsan a múlttal foglakozó előző műnél ezek az erények a történelmi ismeretek nagyvonalú elrendezésében mutatkoztak meg, most – a jelen és a közeljövő bemutatásában – a hasonló eljárás sokszor torzító elfogultságnak mutatkozik. Ráadásul az az olvasó érzése, Frankopantól nem idegen, hogy elfogadja a Prospect Magazin 2019-es értékelését, miszerint ő a világ ötven legkiemelkedőbb gondolkodóinak egyike.

Ennek megfelelően „átjön” a szövegen az a meggyőződése, hogy ujjait a bolygó ütőerén tartja, és a nyugati kultúrkörben kevesen látják át hozzá hasonlóan, mi a fontos és kevésbé fontos a nemzetközi politikában.

A könyv – olvashatjuk a szerző Bevezetőjében – „részletes pillanatfelvétel; nagy látószögű objektívvel készült, abban a reményben, hogy megmutatja az összefüggéseket a világban zajló események és folyamatok között, illetve megvilágít egyes mozzanatokat, amelyek meghatározó befolyást gyakorolnak életünkre és viszonyainkra.”

Ami számít, az az új selyemutak mentén történik

Mondanivalója lényegét Frankopan így foglalja össze: „bármilyen kibírhatatlan vagy komikus is a politikai élet a Brexit, a jelenkori európai zűrzavar vagy Donald Trump korszakában, ami a 21. században valóban számít és számítani fog, az a Selyemút menti országokban történik. A valóban jelentős döntések ma nem Párizsban, Londonban, Berlinben vagy Rómában születnek (ahogy egy évszázaddal ezelőtt), hanem Pekingben és Moszkvában, Teheránban és Rijadban, Delhiben és Iszlámábádban, Kabulban és Afganisztán tálib ellenőrzés alatt álló területein, illetve Ankarában, Damaszkuszban és Jeruzsálemben. A világ múltját a Selyemút mentén zajló események alakították, és a jövőjét is ezek fogják alakítani.”

Máshol így fogalmaz: miközben azt hisszük, hogy az számít, ami Washingtonban, Londonban és Brüsszelben történik, valójában egy új világ formálódik, egy gyorsan változó, vibráló kereskedelmi élettel rendelkező világ, amelyet nemcsak a hatalmas beruházások éltetnek, hanem a közös meggyőződés, hogy a jövő jobb lesz, mint a jelen. Régen minden út Rómába vezetett, ma Peking a cél.

Az elmúlt huszonöt év változásai hasonlóak ahhoz, amit ötszáz éve, a nagy földrajzi felfedezések idején élt meg a világ, csak fordítva.

Akkor a politikai, kereskedelmi súlypont Európába került, most Ázsia – és vele a selyemutak – szédítő gyorsasággal emelkedik fel, de nem a Nyugattól elszigetelten, azzal versengésben, hanem a fejlett országok gazdaságával szoros kapcsolatban. Ami meglepő – mondja –, az a változásokra adott reakció, mert míg a Nyugat országai egyre növekvő nyugtalansággal néznek a jövőbe, a másik oldal reménnyel és derűlátással. Ami az elkövetkező években a selyemutak mentén, vagy ahogy Frankopan nevezi, a világ szívében történni fog, annak a következő száz évben meghatározó jelentősége lesz – ismétli meg többször.

A selyem új hatalma

A könyv jelentős része stílusában, az elemzés mélységében, a közölt ismeretekben hasonlít az igényesebb politikai hetilapok, folyóiratok cikkeihez. A hírek és elemzések rendszeres fogyasztója számára azonban a nagyjából ismerős tények keverednek a némileg elrajzolt következtetésekkel. A kötet annyiban vitathatatlanul jól használható, amennyiben összefoglalja, felidézi a közelmúlt, a néhány évvel korábbi jelen változásairól szóló ismereteket. Ugyanakkor a fentebb jelzett mondanivalóra kihegyezett szelekció igencsak torzító. Frankopan természetesen nem ír le semmi olyasmit, ami ne volna igaz, alátámasztható, sőt, a lényeges mozzanatok általában nem kerülik el a figyelmét, bár azért ilyesmi is előfordul, ha nem is szándékosan, de érdeklődés és érzékenység hiányában.

A gond az, hogy a könyv fő vonalának, a Nyugat hanyatlásának, a Selyemút menti országok és különösen Kína felemelkedésének hangoztatása érdekében hangsúlytalanná teszi az oda nem illeszkedő tényeket, szempontokat.

Más hangsúlyokkal bizonytalanabbá válna az interpretációja, ellentmondásosabbá a „fő irány”. Úgy is fogalmazhatunk, ha ezek a most nem túl jelentősnek tekintett elemek játszanának a továbbiakban a mainál nagyobb szerepet, akkor sem érezné a szerző, hogy tévedett, hiszen szinte mindenről említést tett. Így a mű olyan, mint némely politológusi előrejelzés: így és így lesz, de lehet, hogy mégsem, mert látjuk annak nyomait, hogy másként is alakulhat.

Vitathatatlan növekedés

Hogy világosabb legyen. Az aligha vitatható és sokan leírták már, hogy Kína rendkívül gyors gazdasági növekedése, és számos más ázsiai ország fejlődése érdemben változtatott a világon. Nyilvánvaló, hogy ez szükségszerűen együtt jár az erőviszonyok módosulásával, átrendeződésével. És igaz, ez azt is jelenti, hogy Európa relatív súlya csökkent, az Egyesült Államok 1989–1990 után rövid ideig tartó hegemón szerepe elhomályosult. De a Frankopan által festett kép mégis, mondjuk így, pontatlan. A Brexittel és más belső bajokkal vívódó EU, a könyv írásakor még regnáló Trump és a továbbélő trumpizmus, még pesszimista forgatókönyv esetén sem teszi hihetővé, hogy a fentebb felsorolt városokkal megjelenített ázsiai országokban született döntések belátható időn belül fontosabbakká válnának a brüsszeli, londoni, washingtoni döntéseknél. Sokkal reálisabb, amikor úgy fogalmaz: a felemelkedők és a Nyugat gazdaságilag szoros kapcsolatban állnak. Ennek megfelelően az lenne a reális és valószínű a pontosabb is, hogy a Pekingben, Moszkvában, Washingtonban, Londonban, Brüsszelben stb. született döntések a mai világrendben egyaránt számítanak, ha súlyuk nem is mindig állandó.

Önmagában az, hogy a nyugatiak szorongva tekintenek a jövőbe, míg a selyemutak mentén élők bizakodva, így meglehetősen elnagyolt.

Nem mindegy például, hogy a szorongás annak szól-e, hogy egzisztenciálisan bizonytalan-e a személyes jövő, esetleg a globális felmelegedéstől, a környezeti katasztrófáktól tart-e valaki vagy egész társadalmak többsége. Esetleg éppen attól, hogy a világhatalommá növekedett Kína, vagy a szuperhatalmi illúzióit destruktív beavatkozásokkal fenntartó Oroszország, a maguk diktatórikus berendezkedésével, államilag irányított gazdasági nyomulásukkal veszélyt jelentenek. A másik oldalon pedig, ha egyáltalán áll az általános derűlátás, akkor az az elmúlt időszak rendkívül gyors gazdasági növekedése folytatásának reményéből származik-e, vagy netalántán puszta „alkati adottság”?

Szélsőséges társadalmi különbségek – Delhi

Frankopán természetesen ír arról, hogy az általa sokszor említett Selyemút menti országok jelentős részében autokratikus, gyakran szimplán diktatórikus rendszer működik, sőt, világossá teszi azt is, hogy ez nem az ő ideálja. De az ebből származható gondokkal alig foglalkozik. Mint ahogy lényegében annak sem szentel különösebb figyelmet, hogy ezekben az országokban a társadalmi különbségek még szélsőségesebbek, mint a nyugati világban, hogy a viszonylagos társadalmi béke, már ahol van, a drasztikus hatósági retorziókon túl addig tartható, ameddig a gyors gazdasági növekedés révén a gyarapodás, egyéni felemelkedés biztosítottnak látszik.

Nem felejti el persze azt sem, hogy a Selyemút mentén kibékíthetetlennek látszó nemzetközi és országokon belüli konfliktusok jól láthatók, és mostanában is fel-fel lángolnak: India/Pakisztán, India/Kína, Szaúd-Arábia/Irán, Kína/környező országok (Vietnám, Japán, Fülöp-szigetek stb.), síiták/szunniták, kurdok/Törökország, stb. Említést is tesz ezek némelyikéről, de a létező és lehetséges következményeiknek nem szán teret, az egyes országok és a térség gyors gazdasági növekedése mindezeket mellékessé teszi számára. Ugyanígy, bármennyire ír is negatívumokról Kína szerepét illetően, olyannyira nagyszabásúnak mutatja be a törekvéseit és szándékait, hogy az ezekről mondottak fényében a problémák eltörpülnek.

Új magaslatok – a teheráni Azadi-torony

Érdekes eleme a könyvnek, hogy Frankopan nem igazán differenciál az országok között berendezkedésük szerint. Kínában és egyéb, a Selyemút mentén fekvő diktatórikus országokban a közhatalom (kormány, párt, egyház) és a vállalatok kapcsolata más, mint a nyugati világban. Bár a kínai programok, mint a könyvben bőségesen tárgyalt Egy övezet – egy út, formálisan nem társultak politikai követelésekkel, aligha kétséges, hogy a hitelek, beruházások mögött, ha cégek neve alatt futnak is, végső soron egy pártállami diktatúra áll. Ezzel szemben a nyugati magántőke, amelynek a Selyemút menti országok gyors fejlődésében játszott szerepéről nem beszél érdemben a szerző, egészen más viszonyban van hazájuk (ha egyáltalán van értelme globális vállalatoknál ennek a kifejezésnek) kormányával.

Amikor tehát Frankopan például a nyugati stratégiai gondolkodás teljes hiányáról ír, és a kontraproduktív döntéseket emlegeti, akkor ezt indokolt lett volna megkülönböztetni a gazdasági szereplők tevékenységétől. Vagyis: bár az új mű ismeretanyaga is hasonlóan gazdag, mint az előző köteté, az interpretáció koncepciója, árnyalatlansága miatt csalódást jelent.

PETER FRANKOPAN korábbi műve: Selyemutak.

További cikkek

Kritika, Irodalom

Nem szabad ötletek

Murányi Gábor: Szövedékek. 50 év, 50 írás József Attiláról | Révész Sándor kritikája   A legtöbbet emlegetett, mégis a legkevésbé ismerhető költők...

Tudomány

A halál hét arca

Richard Shepherd: A halál hét kora | Papp Sándor Zsigmond ajánlója   Nem könnyű megemészteni, hogy egy napon véget ér az életünk. Ám ahogy...