M. Baseler – A. van den Brink: Utazás a koponyán belül; A. Claybourne: A világ rövid története | Ács Ferenc ajánlója
Tegye fel a kezét, aki pár perc alatt el tudja magyarázni az agy működését egy hétéves számára úgy, hogy a gyerek két perc múlva még figyelni fog. Azoknak, akik nem tették fel, nagy segítséget jelent a holland szerzőpáros Agyhotele és annak minden zugocskája. A világ rövid történetében pedig egy lufi kipukkadásától jutunk el egy másik, kevésbé jó bummhoz, a népességrobbanásig.
Volt egy pont az életemben, úgy a harmincasok végén, amikor kissé csüggedten állapítottam meg, hogy egyre nagyobb mértékben tűnik el a fejemből mindaz, amit az iskolában tanultam. Főleg a reál tantárgyak. A többi harmincas viszont, főleg a családosok, ugyanakkor elég jól álltak a régi tantárgyakból, holott ők is bölcsészek lettek, mint én. Hogy csináljátok, fakadtam ki egyszer, amikor valamelyikük gond nélkül megoldott egy bonyolultabb másodfokú egyenletet, amilyet utoljára a táblán láttam tizedikben.
Végül az unokatestvérem szánt meg, és árulta el a nagy titkot: ha gyereked lesz, te is újra kijárod majd az iskolát. Azóta is csodálkozom, hogy ez a végtelenül egyszerű következtetés miért nem jutott az eszembe. Viszont a titok tudatában már nem vártam meg, hogy elaraszoljunk az engem igazán érdeklő ismeretekig, a kisfiammal rávetettünk magunkat a gyermekek számára írott ismeretterjesztő könyvekre. A hazai kiadóknak hála remek és igen színes a kínálat, szinte nincs olyan tudományág, amelyben ne találnánk a tudásszomjat felkeltő köteteket. Most az agy működésébe, és a világunk születésébe pillantottunk bele.
A holland szerzőtrió (Marja Baseler, Annemaria van der Brink és Tjarko van der Pol, aki az illusztrációkat készítette) családi kirándulásra invitál minket az Utazás a koponyán belül című könyvben. Steinék a nagyszülők ötvenedik házassági évfordulóját indulnak megünnepelni, méghozzá az Agyhotelben! Az összejövetelen szinte magától értetődően merül fel a kérdés: „Nagymama, Nagypapa – szólalt meg Evi –, hogy tudtatok ötven évig kitartani egymás mellett? Mi a titkotok?” A Stein família titka utáni nyomvadászat viszont azzal jár, hogy keresztül-kasul be kell járni a szálloda minden zugát, vagyis egyik legfontosabb szervünket, az agyunkat.
Azt szinte egyből eldöntöttük a gyerekkel, hogy becsületszóra elhisszük, hogy a szerv tapintásra olyan, mint a puha vaj. (Egyikünknek sem volt túl sok kedve más agyát taperolni.) A nagyapa kapcsán, aki hirtelen nem emlékezett az unokája nevére, megtanultuk, hogy idősebb korunkra bizony kissé zsugorodni kezd az agyunk, ezért nem vág úgy az eszünk, mint korábban. Addig azonban nagyon is lehet fejleszteni, erősíteni. Az olvasás például kifejezetten agysport, ugyanakkor a könyvmolyoknak jót tesz a mozgás, ha úgy tetszik, az agyfitnesz, és e kettővel már tényleg szuperkondícióban tarthatjuk ötleteink tárházát. (Ha pedig azt akarjuk, hogy okos legyen a gyerekünk, akkor olvassunk neki meséket! Nem csak az agyról.)
A könyv a kitalált történeten, okos kérdéseken és teszteken, plusz a chatelést imitáló párbeszédeken keresztül (találó és vicces rajzok segítségével) minden fontosat elárul az agy felépítéséről és feladatiról (Rádai Andrea fordítása remek, talán csak az agyviharral birkóztunk meg nehezen). Megtudjuk, hogy miért jó a zenehallgatás, vagy ha elalvás előtt két órával kikapcsoljuk a számítógépet és eltesszük a telefont, és hogy nincs különbség a lányok és a fiúk agya között.
Nem kevés agymunkába kerül elképzelni azt a bizonyos ősrobbanást, amellyel már-már beláthatatlan idővel ezelőtt minden elkezdődött. Anna Claybourne-nek szerencsére van erre egy jó hasonlata: úgy képzeljük el, mint egy lufi kipukkadását, csak épp visszafelé (Bartók Imre fordítása). A világ rövid története már kissé nagyobbaknak szól, ám a rövidsége (valóban tartják magukat a címhez!) és a pompás illusztráció (Jan van der Veken), valamint képanyag miatt már el lehet kezdeni a kísérletezést 8-9 éveseknél is. Kicsit meggyűlt a bajom a hidrogénatommag érzékletes leírásánál, de eszembe jutott az előző könyvben olvasott figyelmeztetés az idővel kapcsolatban: „Ha nem tudod elmagyarázni egy hatéves gyereknek, akkor te sem érted”.
Azon viszont mindketten nevettünk, hogy a Tejútrendszer tényleg onnan kapta a nevét, hogy akkoriban úgy vélték, a kiömlött tejhez hasonlít. Hosszasan próbáltuk elképzelni, hogy a galaxisban viszonylag fiatal Föld hogyan állt össze a Nap körül keringő törmelékből, és története első potom 500 millió éve alatt olyan volt, mint egy puszta agyaggolyó, még egysejtű gyerekek sem játszottak rajta. De aztán történt valami (jó érzés, amikor egy ismeretterjesztő könyv is beismeri, hogy mai napig nem tudja senki pontosan, hogy micsoda), talán a kémiai elemek kezdtek furcsa násztáncba (ezt a szót még nehezebben magyaráztam el, mint a hidrogént), vagy egy üstökös segített ki minket – egy szó mint száz: egyszer csak megjelent az élet.
Innen pedig már megállás nélkül rohanunk az első szárazföldi növényekig és állatokig, a dinókig és kihalásukig, aztán az új királyok, az emlősök felemelkedésével az emberszabású megjelenéséig, majd a civilizáció megszületésétől jelen korunkig. Az utolsó oldalon már a népességrobbanásról és a bolygónk megmentéséről olvasunk. (Szinte hihetetlen, hogy a környezetvédő mozgalmak csupán a hatvanas években születtek meg.) A könyv okosan, klímaszorongás nélkül tárgyalja a következő nemzedék számára ezt a kardinális kérdést. A mi feladatunk pedig az, hogy felkészítsük őket a problémával való szembenézésre és a megoldások keresésére. Hogy mégse legyen olyan rövid ez a történet.
