Ajándék feleségeknek, anyáknak

KÖNYVTERASZ

Minden karácsonykor megbeszéljük a családdal, hogy csak szimbolikus ajándékokkal lepjük meg egymást, mert a lényeg, hogy együtt legyünk. De mi legyen az a szimbolikus, aminek mégis örül és hasznát is veszi a szerettünk? Segítünk utat vágni a dzsungelben, és ajánlunk pár remek könyvet – sorozatunk második részében anyáknak és feleségeknek.

A tavalyi év egyik legkellemesebb meglepetése a norvég színész és komikus, Linn Skåber könyve, a kamaszmonológokat összegyűjtő A szívem egy bezárt bódé volt. Viszonylag egyszerűen készült el az a könyv: számos olyan fiatallal ült le beszélgetni, aki ennek a kényes időszaknak a közepén járt, a beszélgetés eredményeit rendezte át monológokká. Akkor még azzal az elképzeléssel, hogy színpadra is lehet majd vinni ezeket. Az őszinte és nyílt, mindenféle felnőttes leereszkedéstől mentes könyvet mi is nagyon szerettük, és szerencsére nem csupán mi. Ezt fényesen bizonyítja, hogy most már kézbe vehetjük a felnőttmonológokat is (Ma négykézláb akarok járni – itt olvashat róla bővebben).

Mivel a szerző maga is ebben az életkorban jár (késő harmincasokról, a negyveneseket taposókról és kezdő ötvenesekről szólnak leginkább a szövegek, vagyis a változókor előtt pár lépéssel), kevesebb interjút készített, a saját és barátai tapasztalataira és történeteire támaszkodott, olykor meg fiktív elbeszéléseket is írt. Így állt össze ez a könyv, amelyben minden csalódásunk és örömünk, keserűségünk és kíváncsiságunk benne van egy-egy monológba rejtett élettörténet kapcsán. Válások és újrakezdések, fitneszőrület és mélyülő ráncok, kihunyó és felizzó szenvedélyek, és az idő alig hallható ketyegése. És mindez ugyanazzal a megkapó őszinteséggel és nyíltsággal, ami a korábbi kötetet is jellemezte. Úgy olvashatunk magunkról, mintha több tíz sorstársunkkal beszélnénk egy buli végén a konyhában, ahol érdekesebbnél érdekesebb sztorik jönnek elő. Vagy csak maga az élet pőrén. A könyvet ismét Lisa Aisato rajzai teszik különleges élménnyé.

Az életre szóló barátságnál aligha van hálásabb regénytéma. Gondoljunk csak Elena Ferrante négykötetes nápolyi folyamára, amely a világhírig repítette a szerzőt, és az HBO tévésorozatot is forgatott belőle. A szintén olasz Silvia Avallone most egy toszkán tengerparti városkába kalauzol el minket, itt kezdődik ugyanis a tizennégy éves Elisa és Beatrice barátsága, méghozzá nem is akárhogy: farmert lopnak egy méregdrága butikból és kereket oldanak a robogóikon. Bár a külsejüktől kezdve a temperamentumukig szinte mindenben különböznek, mégis összeköti őket a magány érzete. Ám az öröknek hitt barátság elillan, és Elise harminchárom évesen – ekkor lehozza le a padlásról a régi naplóit –, egyedülálló anyaként próbál emlékezni és szembenézni a veszteséggel.

Beatrice ma már világhírű, ám igencsak megosztó közszereplő, több millió követővel rendelkezik, akiknek élete minden fontos részletéről beszámol. Vagyis a világ egyik legtolakodóbb lényévé vált, és a körülötte zajló nagy felhajtás csak még inkább kiemeli Elisa magányosságát, aki ugyanazt hívja segítségül most, mint kamaszkorában: az írás erejét. Akkor persze még csak álmodott arról, hogy írónő lesz belőle, most viszont abban bízik, hogy így sikerül választ találnia égető kérdéseire. Így bontakozik ki előttünk ezt a sorsfordító barátság, valamint annak örömteli és fájdalmas következményei. Avallone már nem teljesen ismeretlen a magyar olvasók előtt, hiszen az első regénye (Acél) nálunk is megjelent. A borító senkit ne tévesszen meg: az Egy barátság története nem idilli lányregény, hanem húsbavágó kérdéseket boncolgató, karcos hangú, de rabul ejtő, nagyívű alkotás. Gördülékeny stílusa és hömpölygése igen hamar rabul ejti az olvasót.

Mielőtt beszereznénk a kötelezőnek gondolt művészeti albumot a fa alá, inkább válasszunk egy olyan művet, amely a képzőművészet, a zene és irodalom kulisszatitkait, egészen pontosan az alkotás pszichés folyamatát világítja meg több száz műalkotás révén. Gerevich József neve már eddig is garancia volt a művészetpszichológia területén, a Szemfényvesztő művészet viszont még ennél is fontosabb mérföldköve az életműnek (itt olvashat róla bővebben): minden eddiginél átfogóbb betekintést nyújt ugyanis az alkotók lelkivilágába. A pszichobiográfiai elemzés segítségével alkalmunk nyílik rá, hogy több száz évet felölelve ismert művészek motivációit, gondolkodását, tudatos vagy tudatlan döntéseit kövessük nyomon a műveik révén.

Igen érdekfeszítő kérdéseket járhatunk körül: miként jelenik meg egy-egy klasszikus alkotásban a művész szerelmi, szexuális vagy traumatikus élménye, milyen a sokszor túlontúl felbecsült spontenaitás és tudatosság viszonya, illetve hogyan lehet felismerni a művészi elnémulás különböző fokozatait a depressziós, gyötrelmes visszavonulástól kezdve egészen a művészet tagadásáig. Gerevich új könyvének titka a fennmaradt naplók és levelezések alapos elemzése, illetve az a gördülékeny stílus és alaposság, amely miatt egyszerre fontos kiadvány ez a szakmabelieknek és a művészet iránt rajongóknak. Főleg, hogy a könyv elolvasása után már nem is ismerősként, hanem szinte családtagként tekinthet majd az ismert alkotókra Homérosztól Andy Warholig.

Vajon mi történhetett a korszak egyik legfontosabb írójával, hogy 82 évesen egy sötét éjszakán az orvosával együtt elhagyta az otthonát és családtagjait, és nekivágott az ismeretlennek? Hiába telt el 111 év Tolsztoj halála óta, ez a rejtély még mindig foglalkoztatja az utókort. Már csak azért is, mert könnyen lehet, hogy a szerteágazó okok behálózzák az egész életet és életművet. Így nem is meglepő, hogy a neves író és újságíró, Pavel Baszinszkij hosszú évtizedekre visszatekintő nyomozást folytatott, miközben aprólékos részletességgel írta meg az utolsó napok történetét a Szökés a paradicsomból című lebilincselő könyvében (itt olvashat róla bővebben). Egyszerre olvassuk a cári Oroszország históriáját, egy korszakalkotó író felemelkedését, illetve fejti fel a végzetes menekülés (vagy távozás) mozgatórugóit.

Fény derül a nem túl boldog házasság részleteire, a gyermekeihez fűződő viszonyra, az egész életét meghatározó gondolkodás gyökereire, és arról is sok mindent megtudunk, hogy ma az irodalom kedvelői szemében zarándokhelynek számító Jasznaja Poljana, vagyis a családi birtok milyen szerepet töltött be Tolsztoj életében. A részletgazdag, élvezetesen megírt történet nem csupán az író rajongóit tölti majd el izgalommal, hanem azokat is, akiket egyszerűen érdekel egy páratlan életút és a halhatatlan művek keletkezése. Meg egy kicsit piszkálja a fantáziájukat a nem mindennapi rejtély.

Ne kezdjünk el aggódni, ha a feleségünk, rokonunk a szuperkismama szindrómába esik. A jelek egyébként elég egyértelműek: ő az, aki mindenkinek hamarabb elkészíti az ételt, mint saját magának, ő az, aki mindig utolsóként dől ágyba, és ő az, akinek rendszeresen panaszkodnak a megfeszített munka miatt, míg ő megértően bólogat. Ne kezdjük el tehát tördelni a kezünket, hogy mi lesz így ebből. Elég, ha megajándékozzuk őt Corinne Crossley tabudöntögető könyvével (Öngondoskodás kismamáknak – itt olvashat róla bővebben). Ebben a kényes és bonyolult időszakban ugyanis még nagyobb jelentőséggel bír a kisammák mentális egészsége és az öngondoskodás, amelyet hajlamosak teljesen kiiktatni az életükből.

A túléléshez alapvetően nem kell túl sok minden. A szerző például feleleveníti az egyetemi évei alatt kapott tanácsot: „Enned kell. Akkor is, ha nem akarsz. Legalább egy kicsit. Másodszor, aludnod kell. Legalább hat-nyolc órát. Tudom, hogy nehéz, de aludnod kell. Harmadszor pedig kommunikálnod kell másokkal. Lehetőleg a külvilágban.” Mindez ugyanis nem luxus, hanem elengedhetetlen feltétele annak, hogy jól érezze magát. Márpedig, ha ő jól érzi magát, annak a család lesz a legfőbb haszonélvezője. A könyv okos társ és segítő tud lenni azok számára, akik keresik a kényes egyensúlyt az életükben.