Dolák-Saly Róbert: A füle sem tréfa! | Ács Ferenc ajánlója
Milyen lenne egy állatkert az abszurd humor világában? Dolák-Saly Róbert bajszos és kontyos gyermekeknek mutatja be a maga sajátos módján a szurikátától a sertésig, a sztároktól a zsákmányállatig a színes seregletet. És közben akkor is nevetünk, ha épp sírni támad kedvünk.
Kolibri, 117 oldal, 3999 Ft
Ha már humor, akkor jómagam az abszurdot kedvelem. Ami Ionescótól a Monty Pythonon át kígyózik a hazai L’art pour l’art Társulatig, amelynek oszlopos tagja Dolák-Saly Róbert. Számos szerepe és alakváltozása közül nekem leginkább a diavetítései jöttek be, mikor is a kissé naiv – vagy épp félresikerült – ábrázolást és a leegyszerűsített történetet dobta fel az abszurd mindig élesen ragyogó fényével. Egészen más volt így, ezen a szemüvegen keresztül nézni (és hallgatni) Winnetou történetét, az Öreg néne őzikéjét vagy a Piroska és a farkast.
Az abszurd szemüvegként akkor sem jött rosszul, amikor gyerekes felnőtteknek és felnőttes gyerekeknek kezdett könyve(ke)t írni, az elsőt még 2002-ben Madáretető címmel (2016-ban adták ki az átdolgozott, színesebb verzióját). Azóta lehet számítani arra, hogy bizonyos időközénként egyemberként gyarapítja és tágítja az abszurd gyermekirodalom amúgy elég szűkös univerzumát. A mostanira mintegy hat évet kellett várni, de a „versek és mesék állatkerti barátainkról”, most sem okoznak csalódást.
Az állatkerti barátainkat persze kissé tágan kell értelmezni, hiszen kapott verset a platán is, aki álmaiban bukfencet vet és minden faviccen nevet, az egzotikus teremtmények közé nem nagyon illő sertés, aki csak azért nem panaszkodik igazán a „sztárállatokra”, mert a félreeső sarokban kap enni, és ami még fontosabb: őt sem eszik meg. De olvashatunk állatkerti kiáltványt is, amelyben az állatok, bár megtehetnék, mégsem hánytorgatják fel, hogy kik miatt jutottak a kihalás szélére.
A hangyagombóc – Pethő Zsófia illusztrációi
A görbe tükröt azért nem ússzuk meg, hiszen az állatokat tegező, a majmot szelíd bunkósággal ócsárló Egy látogatóban is sokan magukra ismerhetnének, már ha olvasnának hasonló könyveket: „Nem tudom, hogy mit nézik ezt / kulturális emberek, / büdös, nyomorútt állat ez, / ki a fődön hempereg.” Mint ahogy azt is megtudhatjuk, hogy mi járhat a terrárium végében megbújó zsákmányállat fejében pár másodperccel a felfalás előtt.
A kötet igazi sztárjai persze azok az állatok, amelyekért már gyerekként is rajongtunk. A zebra („Azt hiszem, én ló vagyok, csak / rám ragadt a pizsamám”), a szakácsnak is kiváló hangyász, aki hangyafőzeléket és -gombócot tálal fel, amikor a saját lábait látja vendégül (megfejtés a könyvben). Megmosolyogtató a saját magától irtózó koala („Azt hiszem, hogy ilyen / fej nincs is a Földön, / kívánom, hogy minden / tükör összetörjön”), vagy a polip, akiben három szív is dobog azokért, akiket szeret. És persze a kötet címét adó állat is, a sivatagi róka, akinek világhíres füle a legjobb segéde. És persze hosszan sorolhatnánk az állatseregletet, amelynek tagjai sorra bemutatkoznak a könyvben.
A makimajom
A mindent átható abszurd a prózaibb meséknek is megadja a kellő huncutságot. A Csigáról és Bigáról szóló Csigamesén is lépten-nyomon fel lehet nyeríteni egy-egy találó, bár némiképp szomorkás poénon: „Akár össze is költözhetnének, megházasodhatnának és boldogan élhetnének, amíg rájuk nem lép valaki.” Hasonlóan vidám perceket okoz a haspók XIII. Rajmund, az ősrája története, aki olyan feleséget keres, aki nem eszi el előle az ennivalót, vagy Rudi, a fóka, aki kutyákkal szeretett volna barátkozni. A Bolond esti mese bajszos és kontyos gyerekeknek minden hajbókossága mellett arról is beszél, hogy nem könnyű főhőst választani a történeteinkhez – pláne ha mi magunk is ápolásra szorulunk a megfelelő intézményben.
A füle sem tréfa! nagy erénye, hogy megszokott dolgokról mesél egyáltalán nem megszokott módon, és ebben az is benne van, hogy magát sem veszi komolyan – szerencsére egy pillanatig sem. Ebből áll össze az a jellegzetes színes-szagos szemléletmód, amely egyszerre vicces, kesernyés és elgondolkodtató. Ráadásul pár perc múlva már fejből szavalhatjuk a verseket, ha meg akarjuk nevettetni az állatkert bambán pislogó és felkészületlen látogatóit. S ha csak annyit jegyzünk meg a könyvből, hogy eső után óvatosabban lépkedjünk a járdán (lásd: Csigamese), akkor már megérte elolvasni. Pethő Zsófia találó és finom illusztráció pedig csak fokozzák a hatást.
DOLÁK-SALY RÓBERT korábbi művei: Én vagyok a kedvenc állatom; Agyatlantisz; Madáretető.
