Flavia Frigeri: Művész_nők | Falusi Dóra ajánlója
Hiánypótló könyv. De mondhatjuk szemléletformálónak is, ahogy a szerkesztő, Blaschtik Éva jellemezte a vele készült interjúnkban. Az elolvasása után már nem tudunk többé úgy gondolni egy-egy művészeti irányzatra, mint korábban.
A művészettörténész Flavia Frigeri a londoni Tate Modernben kurátorként, az University College-ben pedig egyetemi tanárként kutatta a kortárs olasz művészetet. Legújabb könyvében az elmúlt évszázadok női művészeinek bemutatására fókuszált. Magyarul most először jelent meg munkája.
Közel ötszáz évet és több mint ötven női művészt ölel fel a kötet, amely arra vállalkozott, hogy ez eddig mellőzött, partvonalra szorított alkotókat integrálja a művészettörténetbe. A gazdagon illusztrált kötet igazi útitárs: akár szó szerint, akár átvitt értelemben, hiszen könnyen forgatható, igényes kiadású album, amely a legvégén minden megemlített irányzatról rövid leírást ad, illetve további irodalmat is ajánl. Sőt: 1558-tól, I. Erzsébet trónra kerülésétől kezdődően napjainkig összefoglalja a női egyenjogúság felé megtett jelentősebb lépéseket is.
Ugyanakkor nem ideologizál. A Művész_nők elején egy rövid és informális rész foglalja össze koncepciójának történeti előzményeit (a kötet szerkesztőjével, Blaschtik Évával itt olvashat interjút). A fókusz mindvégig a lényegen, vagyis az alkotókon marad. Még az őket bemutató szöveg is alapvetően a művészethez, a művészeti élethez való viszonyukat írja le, a fontosabb életrajzi eseményeket csak röviden foglalja össze. Itt és most (végre) a munkásságuk kerül reflektorfénybe, és nem a hátrányos helyzetükről, az ellehetetlenített társadalmi szerepeikről vagy a háttérbe szorított alkotói énjükről szólnak a leírások.
Bár az elmúlt néhány évitized robbanásszerű változást hozott ebben a témakörben (is), kulturális alapműveltségünk lassan változik. Megdöbbentő szembesülni azzal, hogy néhány általunk ismertnek vélt művészeti stílus alkotói között eddig még csak nem is hallottunk az itt felsorolt művésznőkről. Például nem kell senkinek bemutatni a barokk nagyjait: többek között Caravaggiót, van Dyckot, Rembrandtot, Rubenst. De ki hallott már a korszak legjelesebb női mesteréről, Artemisia Gentileschiről? Az impresszionista Degas és Manet pályatársáról, Mary Cassattról? Vagy az avantgárd Nyolcak csoportja, Kokoschka és Kandinszkij mellett az expresszionista Paula Modersohn-Beckerről, vagy Gabriele Münterről? A teljesség igénye nélkül folytathatnánk a felsorolást az absztrakt festőnő Hilma af Klinttel, a futurista Benedetta Cappa Marinettivel, a kortárs brazil Graciela Iturbide fotóssal, vagy az angol Rachel Whiteread szobrásszal is.
Biztos, hogy a mellőzöttséget csak azért kellett elszenvedniük, mert nem férfiak voltak? Nem lehet, hogy egyszerűen csak nem elég jók? – merülnek fel bennünk a kínzó kérdések. Egy rövid statisztika mutat rá a válaszra: a világ egyik legnagyobb gyűjteményével rendelkező New York-i Metropolitan Művészeti Múzeumban 1989-ben az aktok 85 százaléka ábrázolt női testet, azonban a kiállító művészeknek csak kevesebb, mint 5 százaléka volt nő! Erre az 1985-ben alakult és máig működő, Guerilla Girls nevű feminista csoport Met előtti akciója hívta fel a figyelmet. És mielőtt mindenki MeToo-t kiáltana, annak a ténynek, hogy a nők a történelem során sem a társadalmi, sem a művészeti életben nem voltak egyenlőek a férfiakkal, annak évszázadokra visszatekintő történelmi, társadalmi, kulturális és sok esetben vallási gyökerei voltak (és vannak ma is).
A női emancipációt ezek a művésznők kezdték el, és gyakran kemény árat fizettek érte. De még ha a művészettörténet perifériára is szorította őket, a közgondolkodást ők formálták.
A társadalmi sztereotípiákat lassan, de biztosan, fű alatt, „underground” bontották le, hogy a szüfrazsetteknek már legyen mit nyíltan is képviselniük.
Ez a folyamat napjainkban is zajlik, csak most már mi magunk vagyunk a szűrők. Rengeteg kortárs női művész alkot immár szabadon. Azonban míg korábban törvények, sztereotípiák és a társadalmi hierarchia miatt kellett rejtőzködniük, ma már csak rajtunk múlik, hogy kellő figyelmet fordítunk-e rájuk. Ez a könyv ehhez nyújt kiváló lehetőséget.
