Háy János: Mamikám | Papp Sándor Zsigmond ajánlója
A minden szempontból sikeres regénye, A cégvezető után a felső tízezer talmi világából az alsó százezrek szűk terébe visz el minket Háy János új prózája. És ahogy annak, ennek is megvan a maga eleven, lüktető nyelve: abban a fellengzősség és magamutogatás erős fényei csillogtak, ebben a reménytelen szeretet pislákol. A Mamikám az utóbbi idők egyik legmeggyőzőbb irodalmi teljesítménye, a könyvhét egyik nagy dobása.
Európa, 195 oldal, 3499 Ft
Szorgalmas időszak van Háy János mögött. Még alig ült el a járvány első hulláma, és máris karanténnaplóval jelentkezett (Ne haragudj, véletlen volt), majd még tavaly megjelent A cégvezető című kisregénye, amely idén már ott volt a Libri irodalmi díj döntőjében, az év tíz legfontosabb szépirodalmi műve között (itt olvashat róla kritikát). És lám, az idei könyvhét sem múlik el új Háy-próza nélkül, mert itt az újabb kisregény, a Mamikám, amely legalább olyan erős, ha nem erősebb, mint a már említett két könyv.
A cégvezetőben a rendszerváltás utáni zűrzavaros éveket, az újgazdag réteg megjelenését és megszilárdulását, a névtelen cégvezetők mentalitástérképét rajzolta fel. Egy új rétegét, egy új fajét, ha vastagabban akarunk fogalmazni, amely egyrészt a nyolcvanas évek maszekvilágából, a jókor jó helyen lévő szemfülesekből, az ideológia nélküli elvtársak másodvonalából verbuválódott. Kiábrándító látlelet az új „elit” térnyeréséről, világképéről és gyötrelmeikről, mert igen éles versenyben kell talpon maradniuk, a meggyengülő céget ugyanis a vezetőjével együtt azonnal bedarálják a piactársak. „Nem a szerethetőség felől vannak megfogva, hanem az életük nehézségei felől, s a könyv a saját sorsunk gondjaival való azonosulást ajánlja fel”, nyilatkozta lapunknak a regény megjelenése után Háy.
Míg A cégvezető a felső tízezer olykor bicskanyitogató gondolkodását mutatta fel, másrészt az igencsak esendő, és ez által szánni való életét tárta az olvasó elé, ahol szinte csak az új szeretőnek, új kocsinak, ingatlannak van időszakos értéke, addig a Mamikám a szintén stabilnak tekinthető alsó-Magyarország mindennapjaiba kalauzol el. A még névtelenebb százezrek életnek hazudott tengődésébe. Sokan véljük úgy, hogy sokat, tán túl sokat is tudunk a kis, zárt falvakban élő romákról. Nem akarnak dolgozni, lopnak, isznak, hangosak, képtelenek a normális emberekkel (értsd: a becsületes magyarokkal) való együttlétre.
Egyre szűkül a tér
És valóban: a Mamikám számos szempontból vissza is igazolja az előítéleteket, hiszen a benne feltűnő cigányok legtöbbjére mindez igaz. Ám ahogy mondatról mondatra egyre lejjebb ereszkedünk megingathatatlan erkölcsi magasságunkból a narrátor szemszögéhez, úgy bizonytalanodik el minden biztosnak hitt tudás, úgy kap minden különös fénytörést. Mert odalent már egyre szűkül a tér, fogy a levegő, és amint tűnnek el a fogódzók, úgy vesznek el a lehetőségek. Kitörésre, felemelkedésre, szinte már magára a puszta cselekvésre is. És ezzel nem mentünk fel senkit, pusztán közelebb kúszunk a megértéshez. Sőt: a hasonlósághoz is.
A történet egyik csavarja, hogy a cigánylány elbeszélőnek az egyik legfőbb támasza nem roma: a Mamika, akit ő jobban szeret a saját anyjánál is, mert az idős nőre bármikor számíthat. Igazából amolyan mentorként, pótanyaként terelgeti az életét, és próbálja a még elfogadható (értsd: a mélyszegénységből valamiképp kiláboló) élet felé vezetni. Ha kell, megdorgálja, ha kell, tanácsot ad, s ha tudja, akkor még ki is segíti őket élelemmel, apró-cseprő munkákkal. „A Mamikának én soha nem csinátam vóna olyat, hogy rosszat, mert a Mamika olyan vót nekem, hogy jobban vót anyám, mint akitő születtem, mert akitő lettem, az olyan vót, hogy semmit nem, csak hatta, hogy a porba legyünk, az összes gyerek, az uccán, hozzánk se szót”.
Már ebből a részletből is látszik, hogy a Mamikám erőssége ez a szinte a kifejezhetőség határán billegő, a beszélőt eleve megbélyegző és kirekesztő, mégis eleven, lüktető nyelv.
Kell egy kis időt adni magunknak, amíg a fülünk megszokja ennek a zenéjét, amíg a szemünk rááll az új szavakra.
Elsuhannak előttük a jobb élet lehetőségei
De amint ez megtörténik, hirtelen életre kel a falu, amelyben igazából csak a gombát fogadják el a cigánytól, „mer azt nem a cigán csináta, hanem csak nőtt az erdőben”. Az elbeszélő pékként dolgozó apjától is csak addig „fogadták” el, vették meg a kenyeret a boltban, amíg nem hitte el senki, vagy nem akarták elhinni, hogy ő sütötte. Mamika ebben is kivétel, ő gond nélkül megeszi azt, amivel kedveskednek neki.
Ennél többet a drámai végkifejlet csattanója érdekében nem is árulok el, csak annyit, hogy egy idő után már érezni, hogy a sors nem tartogat, nem tartogathat túl szivárványos véget az elbeszélőnek. Csehov dramaturgiai pisztolyának el kell sülnie, már csak az a kérdés, hogy miként. Az előítéletek, akárcsak a görög drámák jóslatai, a végén beteljesednek: a megelőlegezett bűn elől nem lehet menekülni. Az ártatlanságnak már csak egy szűk ösvénye marad, és az sem a feloldozás felé vezet.
Az viszont biztos, hogy a letaglózó vég igencsak kibillenti majd a maradék magabiztosságából is az olvasót.
A Mamikám (akár Borbély Szilárd Nincstelenek című regénye, vagy Tar Sándor legerősebb novellái, mint például a Lassú teher) a megrendítő, kijózanító olvasmányok közé tartozik, amely után egy kicsit másként veszi a levegőt az ember.
HÁY JÁNOS legutóbbi művei: A cégvezető; Ne haragudj, véletlen volt; Kik vagytok ti?
