Rostoványi Zsolt: Az iszlám és a 21. század | Falusi Dóra ajánlója
Már a címe is figyelemfelkeltő. Ha pedig az alcímet is hozzáolvassuk, amely így szól: Kihívások és válaszok, akkor talán nem túlzás azt állítani, hogy a szerző igazi darázsfészekbe nyúlt. Az iszlám- és Közel–Kelet-szakértő, valamint közgazdász Rostoványi személyében azonban a téma emberére talált. Magyar szerző tollából az egyik legátfogóbb szakmai munkát vehetjük a kezünkbe.
L’Harmattan, 414 oldal, 4990 Ft
A szerző az 1998-ban megjelent, Az iszlám a 21. század küszöbén című kötetét aktualizálta és bővítette ki jelentős mértékben az elmúlt húsz év politikai és kulturális változásai tekintetében. Mint akkor, most is minden kényes témához hozzányúl. Górcső alá veszi a muszlimok európai jelenlétének kulturális és politikai kérdéseit, a különböző „nyugati” iszlámfelfogások okait és forrásait, a szakértők között is gyakori nyelvi és fogalmi zűrzavarok hátterét. S közben történelmi és kulturális áttekintést nyújt az arab nemzetek elmúlt száz évéről, az iszlám vallás szent iratának számító Koránról, valamint több vallási tételéről. Amellett, hogy elemzi az európai és közel-keleti politikai helyzetet, bemutatja a muszlimok és a „nyugati” nemzetek közötti történelmi töréspontokat is. Mindezt elfogulatlan szakmaisággal, a tények és az érvek pro és kontra (alaposan jegyzetelt) bemutatásával.
Magyarországon az emberek nagy többsége egy felületes, jellemzően pejoratív tudással rendelkezik az iszlámról, amelynek alapján leginkább csak egy olyan erőszakos vallásnak képzelik el, amely a világ meghódítására törekszik. Rostoványi Zsolt célja, a Bevezetésben írtak alapján, annak bemutatása, hogy az iszlám egyrészt – a fentiekkel ellentétben – mint a világ második legnagyobb vallása nagyon is egységes és békés (még ha jellemző is rá az értelmezések pluralitása), másrészt mint civilizáció kifejezetten sokszínű. Nem utolsó sorban pedig, hogy a Korán sehol nem beszél az iszlám erőszakos terjesztéséről.
Rendkívül összetett kultúra – az esti Kairó
A világ 49 országában a lakosság többsége muszlim, és bár földrajzilag jellemzően Afrikához és Közel-Kelethez kötik őket Nyugaton, kétharmaduk Kelet- és Délkelet-Ázsiában, ezen belül legtöbbjük Indonéziában és Indiában él. Ebből is következik a fenti állítás, miszerint az iszlám egy rendkívül összetett kultúra. És következhetne ebből az is, hogy az európai iszlám, azaz az iszlám európai asszimilációja sem feltétlenül kell, hogy egy elvont multikulturális idea legyen. Az iszlám és a Nyugat kapcsolata azonban évszázadok óta, több szempontból is terhelt.
Az összeütközések első eseményének Napóleon 1798-as, mamlúkok elleni hadjáratát szokás tekinteni, de az 1967-es harmadik arab–izraeli háború is korszakhatárnak bizonyult. Ennek az arabokra nézve katasztrofális veresége tudatosította az Izrael képviselte Nyugat fölényét, amely után az „arab ébredés” helyett a politikai iszlamizmus lépett elő. A 2011. szeptember 11-i terrortámadás pedig már egyértelmű és általános paradigmaváltással járt (ahogy azt Glied Viktor is kiemelte Az európai migráció két arca című könyve kapcsán vele készített interjúnkban). Európában és az USA-ban beköszöntött a háborús retorika korszaka, ezzel egy időben pedig háttérbe szorult az integráció jelentősége. Pedig kimutatható, hogy ennek hiányában tudnak a dzsihádisták a legeredményesebben tagokat toborozni.
A találkozás kultúrája (FOTÓK: Dreamstime.com)
Az általánosítások és a fogalmi zavarok csak mélyítik a törésvonalakat, amely folyamat végső soron szintén a dzsihádistáknak kedvez, ráadásul „a dzsihád a legvitatottabb iszlám fogalom”, fogalmazza meg Bassam Tibi, Tariq Ramadan és Simon Róbert után Rostoványi is.
Mivel sem a magyar alapfokú oktatásban, sem a civil szférában nincs az iszlámot mint vallást és kultúrát bemutató oktatás, az információk leginkább a politika szűrőjén keresztül jutnak el a magyar emberekhez.
Ezt a fajta kommunikációt pedig a dzsihádizmus monopolizálja. A Mohammed Arkoun által „csendes, hallgatag iszlám”-nak hívott jelentős többség, amely nem foglalkozik politikával, teljesen háttérbe szorult. Többek között ezért is indokolt ennek kapcsán a szerző több terminológiai kérdést tisztázó, alapos elemzése. Részletesen foglalkozik azzal a jelenséggel, amely az iszlámot – megtévesztően – a szélsőséges iszlamizmussal vagy a dzsihádizmussal azonosítja, majd körültekintően definiálja a különböző irányzatokat.
A csendes, hallgatag iszlám
Ezen kívül olvashatunk arról is, hogy a muszlimok mi mindent tesznek az iszlámon belüli erőszakos értelmezések és szerveződések ellen, az integráció nehézségeiről, az iszlám és a kereszténység dogmatikai és társadalmi különbségeiről épp úgy, mint a „találkozás kultúrájáról”, vagy épp Ferenc pápának az iszlámmal kapcsolatos radikálisan új hozzáállásáról.
Sztereotípiákkal terhelt, jelentősen alulinformált közegben jelent meg ez a kötet. Magyarországon az iszlámhoz való hozzáállás oly mértékben átpolitizálódott, hogy a legmegosztóbb témák egyike lett.
Nem ajánljuk a könyvet azoknak, akik egy politikai vagy ideológiai tézis igazolását várják el az iszlámmal kapcsolatban.
Ajánljuk viszont mindazoknak, akik nyitottak arra, hogy megismerjék mint vallást és kultúrát, adott esetben politikai tényezőt. A könyv olvasmányos formában és elgondolkodtatóan tár elénk sok részletet. A végén az olvasó is egyetérthet a szerző szavaival: „Nem a vallások okolhatók az erőszakért, hanem azok, akik a vallással igazolják az erőszakot.”
ROSTOVÁNYI ZSOLT legutóbbi művei: A Közel-Kelet története; Együttélésre ítélve; Az iszlám világ és a nyugat.
