Az olvasó élete

2021. 09. 14. | Irodalom

Ingo Schulze: Jóravaló gyilkosok | Papp Sándor Zsigmond ajánlója

A magyar könyvbarátok előtt is jól ismert német író új regénye szerelmi vallomás a könyvekhez és az olvasó emberhez. Norbert Paulini antikvárius fordulatos életében és halálában a kelet-európai értelmiség hányattatott sorsa köszön vissza a rendszerváltás előtti és utáni évtizedekben. És az égető kérdés: vajon mennyire életképes a könyvekbe zárt univerzum a gyökerestől megváltozó és egyre érzéketlenebb világunkban.

Prae, 264 oldal, 3990 Ft

Azt hiszem, a Könyvterasz olvasóit nem igazán kell győzködni arról, hogy milyen fontos az ember életében a könyv. Illetve milyen jelentőséggel bír az olvasás. Így aztán Norbert Paulini a legendás antikvárius minden egyes szavával mélységes egyetértünk. Mert „egy napon mindenkinek el kell döntenie, hogyan kíván élni. Ő a legintenzívebb, egyben a legkellemesebb életet választotta, ami ember számára megadatik: az olvasó életét.”

Ezzel szemben persze ott áll a borítón a némiképp ijesztő cím: Jóravaló gyilkosok. Már most meg szeretnék nyugtatni mindenkit, hogy Ingo Schulze új regénye nem krimi, nem is irodalomba csomagolt bűnregény. Sokkal, de sokkal rafináltabb annál. Ahogy ő maga nyilatkozott a művéről: „Azt a kérdést akartam feltenni, vajon el tudja-e hibázni valaki az életét azzal, hogy olvas, illetve, hogy miért vannak olvasók, akik hirtelen elárulnák azt, ami egy életen át fontos volt nekik.” Nos, az első kérdésre a regény elolvasása előtt habozás nélkül rávágtam volna, hogy: nem. Hiszen az olvasás nemesít, és nem csupán a könyveket felfedező embert, de általa a világot is jobbá teszi. Naiv voltam?

Norbert Paulini csecsemőkorától könyvek között élt: korán meghalt édesanyja könyvesboltot és antikváriumot üzemeltetett, s amikor távozott az élők sorából, a férjének nem volt szíve megválni a könyvállománytól. Inkább megszabadultak a bútoroktól, az ágynak egész jól megfelelt, hogy egy matracot fektettek az egyenlő magasságba tornyozott könyvekre. A kis Norbert pedig szinte ráveti magát az anyai örökségre: olvas iskola helyett, olvas kirándulás közben és olvas a laktanyában. Amikor megkérdezik, hogy mi akar lenni, magától értetődően vágja rá, hogy: olvasó. De hogy lehet ebből megélni?

Könyvek között nő fel

Hát úgy, hogy első lépésben megnyitja a saját antikváriumát, amelynek egyszerre tulajdonosa, vezetője, beszerzője és legfőbb olvasója. Ez a kis bolt lesz az NDK-s Drezda egyik kis szigete, a szabadság aprócska rezervátuma. A törzsvásárlók még azt is elnézik neki, hogy egy meggyőződéses kommunista fodrászt, Violát veszi el feleségül, aki könyvek helyett a pártsajtó lapjait olvassa el minden nap töviről hegyire. Viszont mindent megtesz a vásárlók, a törzstagok kedvéért, azt, aki zárás után is ottmarad, vacsorával kínálja. A politikával nem foglalkozó (vagy amennyit a könyvek révén lehetséges) Paulini számára a rendszerváltás viszont csupa galibát, és lassú széthullást hoz. Ahogy sok endékásnak sem lesz megváltás a nyugati világ bősége, gazdagsága, olajozottsága. Főként, hogy a gazdag rokonokból csak úgy árad a megvetés.

Paulini a szabadság zűrzavarában éli meg, hogy a zajló, sokszínű élettel és a hirtelen kitáguló lehetőségekkel szemben hogyan veszít teret az olvasás, a könyv, amely a szabadság hiányában épp a színes életet pótolta.

Megváltoztatják az életét

A sorsa is ezt példázza: elveszít szinte mindent, amit csak elveszíthet. Csupán a leghűségesebb társai, a könyvtára (annak becsesebb része) tart ki mellette. Ám a békés könyvmoly a csapások nyomán lassan, de biztosan maga is átalakul: szelíd és megbecsült különcből mogorva, embergyűlölő alakká változik, akinek a házában egyszer csak megjelenik a rendőrség…

Talán még sosem volt ilyen érdekes szereplője a magyar olvasók előtt messze nem ismeretlen, drezdai születésű írónak. Akkurátusan építi fel, s finom eszközökkel, hol eltávolítja, hol egészen közel hozza, hogy a szívünkbe zárjuk. Könnyű benne felismerni a könyvért rajongó énünket, és mulatni azon, hogy a könyveibe szerelmes antikváriusnak szinte fizikai fájdalmat jelent eladni csöndes társait. „Még csak művésznek vagy ötvösnek sem kellett lennie ahhoz, hogy úgy érezze: meg tudná ölni a vásárlóit.” Miközben persze élete nagy feladatának tartja, hogy a hozzá betérő vendégeket olyan személyre szabott könyvekkel ajándékozza meg, amelyek valóban felforgatják és megváltoztatják az életüket. Mint ahogy Schulze regénye is a miénket.

Ingo Schulze

A regény ugyanakkor számos meglepetés tartogat. Az első részben rafináltan elrejtett, épphogy csak megvillanó elbeszélő a második részben veszi át igazán a fonalat, s csak ekkor jönnek az igazán nagy fordulatok. Schulze műve most is Nádori Lídia avatott fordításában szólal meg, s egyszerre kesernyés főhajtás a kelet-európai, sok mindent át- és megélt, olykor naiv és kiszolgáltatott értelmiség előtt, amely sehogy sem találja a helyét a felpörgő, és mellette szélsebesen elszáguldó szép új világban. Norbert Paulini a mi jobbik, a tudásra és irodalomra szomjazó énünk, amely tétovázva, botladozva keresi a helyét, és csöndben tűri a kudarcokat. S miközben nosztalgiával gondol vissza az álmaira, feléli annak szellemi tartalékait.

A Schulze által feltett második kérdésre (miért vannak olvasók, aki elárulják azt, ami egy életen át fontos nekik) már jóval nehezebb a válasz. Én is csak annyit mondhatok, hogy a Jóravaló gyilkosok egyben az árulás könyve is. Vagy a feltartóztathatatlan veszteségé. Amelyet leginkább az a szívbemarkoló jelenet jellemez, amikor Paulini dédelgetett könyveinek java részét elmossa a magáradt Elba. Mintha egy egész civilizáció süllyedne el a zavaros vízben, s nyelné el végképp az iszap…

INGO SCHULZE legtuóbbi művei: Mobil; Ádám és Evelyn; Új életek.

További cikkek

Kritika, Irodalom

Nem szabad ötletek

Murányi Gábor: Szövedékek. 50 év, 50 írás József Attiláról | Révész Sándor kritikája   A legtöbbet emlegetett, mégis a legkevésbé ismerhető költők...

Tudomány

A halál hét arca

Richard Shepherd: A halál hét kora | Papp Sándor Zsigmond ajánlója   Nem könnyű megemészteni, hogy egy napon véget ér az életünk. Ám ahogy...