Will Gater: Rejtélyes világegyetem | Ács Ferenc ajánlója
A babiloni csillagászoktól, vagyis a sarki fény első lejegyzőitől a Kuiper-övben keringő „hóemberig” kalauzolja el olvasóit Will Gater szemet gyönyörködtető könyve. Megismerkedünk a galaxisokkal és a meteoritokkal, a neutroncsillagtól a kozmikus ragyogásig. És mindezt úgy, mintha az univerzum nagyszabású szépségversenyén vennék részt.
Amikor én tanultam a világűrről, a Plútó még a kilencedik bolygó volt a sor legvégén. Ma már lefokozták törpebolygóvá, ráadásul három másik társa is lett a Kuiper-övben, ebben a „hatalmas fánk alakú vidéken”: a Haumea, Eris és Makemake. Az elsőt 1992-ben fedezték fel. Csupa-csupa fagyos objektum tanyázik itt, amelyeket csak igen erős távcsövekkel lehet tanulmányozni, bár nemrégiben a New Horizons nevű űrszonda segítségével a csillagászok már bekukucskálhattak a Kuiper-öv mindennapjaiba, és elkezdték összerakosgatni a történetét.
A csillagászat, kis túlzással, akkor kezdődött, amikor az első ember kíváncsi tekintettel felnézett a végtelen égboltra. Még nem voltak szavai arra, hogy mit lát, de a maga módján talán már eltöprengett azokon a kínzó kérdéseken, amelyeken azóta is eltöpreng minden emberi lény az eget vizsgálva: honnan jöttem és hova tartok? Will Gater könyve, a Rejtélyes világegyetem ha nem is ad ezekre minden tekintetben kielégítő válaszokat, ám segít tapogatózni, például olyan meglepő kijelentésekkel, hogy minden ember testében megtalálhatók olyan elemek, amelyek felrobbanó csillagokból származnak. És ez nem költészet.
Bár Gater szeret időnként líraian fogalmazni (Lukács Katalin fordítása), s néha úgy is vagyunk vele, mint a versekkel: ha nem is értjük minden szavát, de a lényeg átjön. Csak egy példa a 2016-ban felfedezett Proxima Centauri, vagyis a Naphoz legközelebb csillag kapcsán: „Ahol a Tejút sápadt sávja átfut a déli éggömb Kentaur csillagképén, az égbolt csordultig tele van csillagokkal”. Persze ennek megpillantásához nem elég a nagyi szemüvege, de ott van, a fejünk felett.
És a távolságok! A méretek! A fizikatanárom dobigálózott így a felfoghatatlan számokkal, ahogy egyre pontosabban próbálta leírni a végtelent, én pedig egyre jobban zsugorodtam össze a padban. Hiszen ami a csillagászatban a „legközelebb”, az az átlagembernek szinte felmérhetetlen. Hogy a fenti példánál maradjunk: ha a Napot képzeletben tollhegynyire zsugorítjuk, akkor a Proxima Centaurit tőle 29 kilométerre kell elképzelni. Ezt jelenti a négy fényévnyi távolság. És amikor már nagy nehezen be tudnánk fogni a Tejútrendszer, a mi galaxisunk méreteit, akkor jön a letaglózó mondat: a belátható (!) világegyetemben hozzávetőleg két billió galaxis található.
A könyv naprakész és rövid leírásokkal vezet végig a sarki fénytől és a meteoritokon keresztül a ma ismert világegyetem legszéléig, a Lokális szuperhalmazig, amelynek középpontja 52 millió fényévre van tőlünk.
A bolygókon, holdakon, csillagokon túl olyan „friss” (mármint számunkra friss, amúgy 4,5 milliárd éves) objektumokkal is megismertet, mint a végtelen űrben keringő hóember, az Arrokothal, amely vélhetően úgy keletkezett, hogy két jeges égitest ütközött és összeragadt. De itt van a tudósokat lázban tartó csillagközi látogató is, az Oumuamua, amelyről a Harvard Egyetem csillagászat tanszékének volt vezetője akár azt is elképzelhetőnek tartotta, hogy egy mesterséges képződmény, vagyis egy idegen civilizáció hírnöke (Avi Loeb Földönkívüli című könyvéről itt olvashat bővebben, a szerzővel pedig itt talál izgalmas interjút).
Gater könyve elvileg nagyobb gyerekeknek szóló ismeretterjesztő könyv, de nálunk esélye sem volt még eljutni a címzetthez, mert azonnal elkoboztam. Egyrészt mert könyvtárgyként is gyönyörű, az aranyszegélyű lapok mellett Angela Rizza és Daniel Long szemkápráztató illusztrációi teszik megfoghatóvá a felfoghatatlant. Az Enkaladosz felszínétől kezdve („olyan, mintha egy óriásokból álló jégkorcsolya-társulat táncolt volna végig rajta), a planetáris ködök színorgiáján át az Orsó-galaxis festménynek is beillő „portréjáig”. Másodszor, mert elképesztően informatív és könnyen kezelhető. Vagyis jó esetben a gyerek felnőtt koráig szinte minden csillagászati kérdésre csípőből tudom majd a választ a könyvből.
A végén ugyanis segédletek egész sora segít az eligazodásban. Látjuk az északi és déli csillagképeket, kapunk egy kronologikus „képregényt” a világűr felfedezése kapcsán Kr. e. 567-től (a babiloni csillagászok által elsőként megfigyelt sarki fény feljegyzésétől kezdve) 2019-ig, mikor a New Horizons űrszonda elrepült a „hóember” mellett. De van Fogalomtár is, ha nem tudnánk kapásból, hogy mi az a protoplanetáris korong, illetve Képes segédlet, amely a rajzok, valamint Tárgymutató, amely a fogalmak és a nevek alapján segít a gyors keresésben.
Will Gater könnyen áttekinthető és szakszerű művénél nem ismerek jobb és szebb témába vágó könyvet, amely ilyen végtelen távolságokra kalauzolná el a képzeletével viaskodó olvasót.
