Bodó Iván: Naplóm a halásztanyán | Papp Sándor Zsigmond ajánlója
Aki azt hitte, hogy a Tüskevár élményeiről egyszer s mindenkorra le kell mondanunk a modern korban, annak elég csak felütnie ezt a remek naplót. Matula bácsi reinkarnációi ugyanis köztünk élnek, és nagy empátiával osztják meg a berek egyszerre derűs és megható pillanatait. Így lesz a Balatonból is több egyszerű pancsolónál: utánozhatatlan vízi világ.
Scolar, 175 oldal, 3999 Ft
Kamaszkorom megkerülhetetlen könyvei közé tartozott a Tüskevár, és természetesen a folytatása, a Téli berek is. Rajongtam Matuláért, a Szatmárnémetitől kissé messzire eső berekért, a kalandokért, amit egy sima pecázás is nyújthat, főként ha nem ért hozzá az ember. Meg azért a természetszemléletért, amit a két regény, és Fekete István egész munkássága jelentett, még ha ezt akkor nem is tudtam magamnak így megfogalmazni. Azóta sok minden változott, a mindent átíró digitális forradalom, a virtuália színes forgataga elhitette velünk, hogy a mesterséges világok sokkal élvezetesebbek és izgalmasabbak, mint a valóság. Az ottani berekben avatárok fognak ki előre programozott halakat. Ráadásul mindez otthonról is megoldható, nincsenek szúnyogok, nincs leégés, és egy szálka sem akad meg a torkunkon.
El is temettem volna mindezt a gyermekkor illúziói közé, amikor felfedeztem, hogy a mai Matulák bizony köztünk élnek, és minden, amit a Tüskevárban leírtak, az ugyanúgy érvényes maradt. Csak el kell fordítanunk a fejünket a képernyőtől. Tavaly Bodó Iván a Balatoni halmesék című könyvében összegezte mindazt az imponáló tudást, amit a tóról, a benne élő halakról (27 jellegzetes fajról) és a horgászatról elsajátított és/vagy tapasztalt.
Azért lehetett minden sora hiteles, mert a szakmája szeretetén és elhivatottságán túl (halászati szakmérnök) halászdinasztiából származik, tógazdaságot vezet, vagyis életének legtöbb perce a vízi világhoz kötötte, és köti most is.
Emellett pedig tanúsíthatom, ő tényleg nem az, aki bort iszik és vizet prédikál. Ahogy Csukás István írja róla, képes bevezetni minket a mindennapi csodák világába, amelyet leginkább a természet biztosít számára. Ő az, aki hol egy levelibékát, hol egy egércsaládot, hol pedig Vuk távoli rokonait, esetleg egy hálóba gabalyodott őzbakot ment meg, vagy épp maga ugrik a jeges patakba, amikor rátámad egy igencsak határozott vaddisznó, amely a kicsinyeit óvná a betolakodóktól.
Unalomra semmi ok
„Unalomra itt semmi ok”, írja a főként gyerekeknek szóló új könyvében, és ezzel még a kanapéról sem lehet vele vitatkozni. A halásztanyán ugyanis zajlik az élet, és ennek hol kisebb, hol nagyobb, de mindig érdekes eseményeit rögzíti Bodó áradó derűvel, és olyan empátiával, hogy csakhamar szívünkbe zárjuk a legapróbb élőlényt is.
Ráadásul csakhamar megértjük, hogy a berek zárt és tökéletes rendszerében mindennek és mindenkinek megvan a maga helye és szerepe az algáktól a vidrákon át a kormoránokig.
Az ember akkor jár a legjobban, ha megpróbál a rendszer részévé, és nem uralkodójává válni, ha gondoskodással és alázattal jelöli ki a maga helyét, és nem puszta erővel. Ahogy Bodó mondja, sok törleszteni valónk van a Balaton felé…
Minden élőlény érdekes
A Naplóm a halásztanyán tele van ezernyi történéssel, szagokkal és színekkel. Megismerkedünk Líviával, aki a szerzőnél vészeli át a telet, és aki miatt még legyeket is „tenyészt”, hogy legyen mit ennie a befogadott levelibékának. De ott vannak a hűséges komondorok, vagy a szintén menekült Szarka, a macska, aki nemsokára három utóddal lepi meg a szekrény tetején, és még számos állat és növény, amelyekről mindig van átadható ismerete, története, anekdotája. Közben olyan fogas kérdéseken is eltöprengünk, hogy vajon mi lehet a kenőmájasban, ami a légylárvákat és -bábokat is elpusztítja, holott ezen élőlények feladata a természetben a szerves tetemek eltüntetése. Honnan kaphatta a nevét a vakvarjú (nincs köze a látáskárosultsághoz), és még arra is futja a figyelméből, hogy a húsvéti sonka kapcsán elmagyarázza az ősi tartósítás lényegét. A sodró szöveget Deák Panka rajzai és a szerző versei teszik még gazdagabbá.
Nem vizet prédikál – Bodó Iván
Varázslatos, élettel teli könyv ez. Úgy is mondhatnám, hogy az a varázslat benne, hogy nincs varázslat. Az élet tényleg ilyen, csak a nagyobb városokban, az épített környezet fogságában (?), kényelmében (?) hajlamosak vagyunk elfelejteni, pedig elég egy jó nagyot szippantani belőle, hogy felejthetetlen élményekkel gazdagítson. A Naplóm a halásztanyán egyszerre szól a Tüskevár mai rajongóinak, felnőttesebb gyerekeknek és a gyermekit még megőrző felnőtteknek. Azoknak, akik számára a kalandok a négy falon túl kezdődnek. Akik nem ijednek meg a rovaroktól, a kisebb és nagyobb állatoktól, akik felfedezni szeretnék a természetet és nem átalakítani. A könyv abban is segít, hogy más szemmel nézzünk a Balatonra. Ne csak egy nyári lábáztatót, jó-rossz kirándulóhelyet lássuk benne, ha nem azt az utánozhatatlan és védendő vízi világot, amely örökségünk szerves része.
BODÓ IVÁN korábbi műve: Balatoni halmesék.
