Finy Petra: Kerti szonáta | Papp Sándor Zsigmond ajánlója
Hiába csupa költészet és hiába nyílnak benne pompás virágok, Finy Petra míves regénye a legvidámabb barakk legszomorúbb és legrondább fejezeteiről mesél. Besúgókról, ugrásra kész, olykor mégis tehetetlen államapparátusról, és a megfigyeltek kikönyökölt, kiküzdött szabadságáról. Mindez a késői Kádár-korban, amikor már ugyan recsegett-ropogott a rendszer, de még kevesen fogadtak volna az összeomlásra.
25% kedvezmény a TERASZ5 kuponkóddal
Azon most hosszasan vitatkozhatnánk – a mi volt előbb a tyúk vagy a tojás mintájára –, hogy mitől lesz igazán jó egy regény. A cselekmény sokrétű és fondorlatos szálaitól, vagy azoktól a szereplőktől, akik szinte azonnal lelépnek a lapokról, akiket azonnal látunk magunk előtt. Finy Petra új regénye kapcsán kevesebbet árulok el a háttérben kavargó eseményekről, hiszen egy besúgós, konspirációs mű kapcsán nem jó előre kikotyogni a dolgokat, viszont annál többet a remekbe szabott szereplőkről.
Kezdjük mindjárt az ikerpárral, akiknek élete a regény gerincét adja. 1987-et írunk, ekkor Médi és Magda már öregek, szenilis vén bolondok, ahogy a környezetük látja őket, ám a múltjuk tele van számos elmondható és nagyon sok elmondhatatlan titokkal. Az ő emlékeik révén pillantunk bele a második világháborúban megszállt Budapest életébe, amikor egyszerre kell tartani az égből záporozó bombáktól és a földön nőkre vadászó német, majd később orosz katonáktól. Vágyszüret van, ez is a könyv egyik verbális telitalálata.
Finy nagyon ért ahhoz, hogy pár szóval élővé skiccelje a szereplőit. Médit a veszekedés és a paranoia élteti, háborúban áll az egész világgal és persze magával is, mindenkit elijeszt maga mellől, ráadásul mindenhol poloskákat és besúgókat lát, de az a legfélelmetesebb, hogy olykor rátapint az igazságra. Magda ezzel szemben a béke embere, mindene a virágokkal teli kert, csak a hátfájása miatt már képtelen kertészkedni. De még a külsejükben is csupa ellentét: Médi hosszú fehér haját a szinte már teljesen kopasz Magda fésüli ki. A kapcsolatuk dinamikája is megér egy misét, a hányingerig fokozódó undortól a közönyön át a teljes és intim egymásrautaltságig ível.
De ugyanilyen élettel teli a kertészkedésre jelentkező (igazából Médi „szervezi” be a testvére miatt) lány is, Frida, akit viszont a lázadás éltet. A szülei és a lagymatag, de még mindig harapni képes rendszer ellen. S bár a szerző a regény idején még csupán kilencéves volt, mégis igen plasztikusan írja le a késői Kádár-kor önbecsapásokkal és kiegyezésekkel teli, kalákás, hétvégiházas világát, amely részeg dajdajozásba fulladt vasárnaponként, amikor mindenki kimenőt kapott a diktatúrából. Frida, akárcsak az ikerpár a vágyszüret félelemkeltő idején, szintén háborút visel a saját nőiessége ellen: fiúsan öltözik, apja nagykabátjában jár, és a barátjával is azért költözött össze, hogy ne kelljen a lesajnált szüleivel egy fedél alatt laknia. És persze aktív tagja egy ellenzéki csoportosulásnak.
És akkor ott van még az öreglányok szomszédja, a fazekas Pali, aki „leginkább érzékelhetetlen ember benyomását keltette. Akire kétszer kell ránézni, hogy észrevegyük”. Pompás jellemzés! Az amúgy jelentéktelen emberben egyébként Médi besúgót lát, aki még a virágokba is poloskákat telepített, de annak látja az ez ügyben sokkal járatosabb és avatottabb tekintetű Frida is, ám a naiv olvasókat (köztük engem) még akkor is meglepetésként éri, hogy valóban az, aki rendszeresen találkozik a tartótisztjével. A regény címe is innen származik, hiszen az ügy fedőneve, amelynek kapcsán Pali ímmel-ámmal és elég rossz hatékonysággal besúgóskodik, is ez: Kerti szonáta.
A szonáta viszont azért is telitalálat, mert a mű az év eddigi legizgalmasabb nyelvén szólal meg. Sűrű és finoman rétegzett, töredezett mondatokból keverte ki ezt az igen egyedi, belső zenét. Pontosabban egy-egy indázó mondat több tört mondatból áll össze, és néha a közepén váltunk regisztert, elbeszélőt, szemszöget. Ez kissé bonyolultul hangzik, s az első pár oldalon próbára is teszi a gyorsan haladni akaró olvasót, de megéri rászánni az időt és ráhangolódni. A szövegben egyszerre keverednek a belügyi jelentések rémes mondatai Kádár beszédeivel és a korabeli röplapok fordulataival, a folyton megjelenő virágok és fák miatt beleszővi az Európa fái című könyv tudományos leírásait, amelyek olykor igen találóan rímelnek a helyzetre vagy a szereplőre.
Igen érdekes nyelven szólal meg tehát Finy Petra új könyve, és ez olykor olyan erős költői atmoszférát és ritmust kölcsönöz a szövegnek, hogy egy-egy bekezdés majdhogynem szabadversként funkcionál. És tele van kesernyésen ironikus és igen találó megállapításokkal: „apád csak azért iszik, mert szomorú, szomorú attól, hogy nem lehet boldog”. Néha hol zavaró, hol felszabadító nyelvjátékkal. A bombázások idején épületek tűnnek el egyik pillanatról a másikra, „komplett épületek nem komplett emberekkel, akik mégis hiányoztak”. Néha pedig meseszerű hangulatot kölcsönözve a szövegnek, amely jól rímel Magda kitalált történeteire: „Bánt ez a pánt, bilincset vernek a csuklóra és az elmére is, magától értetődően a kulcsot jó messzire hajítva, a végtelenen túlra, pont a vasfüggöny alá”.
Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a legvidámabb barakk gulyáskommunizmusában is olykor vérre mentek a dolgok, hogy itt is, akárcsak a keleti blokk szerencsétlenebb sorsú országaiban, jól szervezett belügyi államapparátus dolgozott, és tartotta megfigyelés alatt a rendszer szemében gyanús embereket. És ezek a „gyanús” alakok bizony nem akármilyen bátorsággal szervezkedtek, mert alapjaiban kívánták megváltoztatni ezt az álságos világos. Közöttük igen sok volt a nő, akikről messze nem beszélnek annyit, mint amennyit megérdemelnének. A Kerti szonáta így – mindamellett, hogy egy igen míves és izgalmas regény, pontos látlelet a totalitárius rendszerek élhető és élhetetlen mindennapjairól – főhajtás előttük, és felhívás az emlékezésre.
FINY PETRA legutóbbi művei: Akkor is; Marlenka; Madárasszony.
