Shefali Tsabary: A tudatos család | Falusi Dóra ajánlója
Ez a könyv azoknak szól, akiknek a mindennapi örömök mellett is vannak kétségeik, félelmeik azzal kapcsolatban, hogy miként neveljék a gyermeküket, vagy válságba került velük a kapcsolatuk, esetleg az egész szülőség nem úgy alakul, ahogy eltervezték. Bár általában csak krízishelyzetekben gondolkodunk el a miérteken, ezt a könyvet érdemes már korábban fellapozni.
Édesvíz, 384 oldal, 5990 Ft
A Bombayben született Shefali Tsabary keleti filozófiát tanult az amerikai Columbia Egyetemen, mielőtt klinikai pszichológus lett. A tudatos család című könyvében arról olvashatunk, hogy milyen okok és érzelmek miatt veszíthetjük el bizalmi kapcsolatunkat a gyermekünkkel, és hogyan lehet ezt helyreállítani. Nem mellesleg pedig közben magunkat is jobban megismerni. Tapasztalatok híján még az első gyerek előtt könnyű idealizálni a szülőséget, a szülés után pedig rendszerint már a kitaposott utakon maradva kezeljük a helyzeteket hosszú éveken át – hol így, hol úgy.
A döntéseink hamar rutinná válnak, ám Tsabary szerint sosem késő változtatni a hozzáállásunkon, és mindig megéri újragondolni a reakcióinkat. Szerinte ugyanis a gyermeknevelés során a „középpontban a gyermek viselkedése helyett mindig a szülő tudatossága áll”, vagyis az a mentális állapot, amikor képesek vagyunk (legalább egyet) hátralépve felmérni a helyzetet és benne magunkat. Részletesen olvashatunk arról, hogy mit jelent az ő értelmezésében ez a fajta tudatosság, miért hasznos és hogyan lehet elérni.
A tudatos család azonban messze nem egy „megmondókönyv”. A szerző maga is egy kamasz lány édesanyja, és a saját életéből vett példákkal, empatikusan elemzi a különböző nevelési módszereket, miközben olvashatunk az ő kudarcba fulladt problémamegoldó kísérleteiről is.
Szimpatikus, ahogy betekintést enged a saját érzéseibe veszekedés közben és után is.
„Ahelyett, hogy úgy viszonyulnék hozzá, ahogyan arra neki szüksége lenne, azon kapom magam, hogy egyfajta mentális forgatókönyvvel állok elő, amelynek semmi köze az adott pillanathoz”, olvashatjuk az egyik summázó kijelentést a jelentéktelennek induló, végül azonban kiadós veszekedéssé és erőpróbává fajuló konfliktust követően.
Felmenőink szokásait visszük tovább
Mint írja, praxisában gyakran találkozik azzal a jelenéggel, amelyben a szülők pontosan azt a nevelési mintát érvényesítik a saját gyerekeik felé, melytől korábban ők maguk (is) szenvedtek. A dolgot tovább bonyolítják azok a transzgenerációs történetek, amelyeket tudattalanul hordozunk magunkban (mi is írtunk már ezek jelentőségéről), és amelyek által azon felmenőink nevelési szokásait is tovább ad(hat)juk, akikkel lehet, hogy soha nem is találkoztunk. Tsabary hasznos tanácsokat ad arra vonatkozóan, hogy miképp lehet ezeket felismerni és felülírni.
Kiemeli a személyiség egójának szerepét, mint olyan akadályozó tényezőt, amely jellemzően nem engedi érvényesülni ösztönös megérzéseinket. Persze az ego már önmagába sem egyszerű pszichológiai fogalom, de Tsabary nem is ennek elemzésére helyezi a hangsúlyt.
Közvetlen és olvasmányos stílusban sokkal inkább arra mutat rá, hogy ideje „felhagyni a boldogság keresésével, és átadni magunkat az »olyan, amilyennek«”.
Többek között elemzi a gyerekekre egyrészt az iskolából, másrészt sokszor a családból nehezedő teljesítménykényszer káros hatásainak hosszútávú következményeit. Felhívja a figyelmet arra, hogy a „veleszületett képességnek, amit a felszínre szeretnénk hozni, semmi köze ahhoz, hogy egy gyermek meddig tart ki valami mellett. Ennél sokkal fontosabb, hogy ameddig végezte azt a tevékenységet, addig ahhoz milyen mértékben kötelezte el a testét, elméjét és szellemét. Ennek a fajta elkötelezettségnek meghatározhatatlan a mértéke, és ez az, amivel mi nem vagyunk kibékülve. Minket a kézzelfogható eredmények értékelésére neveltek.”
Legyünk olyanok, amilyenek
Tsabary a keleti és a nyugati filozófiai gondolkodás, valamint nevelési módszerek összehangolásával kínál egy olyan utat a gyermeknevelésben, amely a szülőnek mint önálló személyiségnek is előnyére válhat. Szemléletét jól tükrözik az alábbi beszédes fejezetcímek, mint például: A jó szándékú elvárások problémája; Az „olyan, amilyen” bősége; Ne féljünk az eltérő véleménytől; Belépés a képmutatás nélküli zónába; Figyeljünk a ki nem mondott vágyakra; A győzelemtől a „mindenki nyer” helyzetig.
Nincs nagy titok, mondanivalójával könnyű azonosulni (Erdő Orsolya fordítása), és szempontjai hamar az addigi gondolkodásunk átértékelésére ösztönöznek. Úgy ad iránymutatást, hogy közben nem feledkezik meg könyve céljáról sem: „Sok szülő, miközben ezt olvassa, talán bűntudatot érez múltbéli hibái miatt. Én abban reménykedem, hogy a szavaim bűntudat helyett inkább tudatosságot ébresztenek bennük.”
