Lehet még új adalékokkal bővíteni az 1849-es szabadságharc leverését? Milyen tragédiákat és bohózatokat rejt a magyar választások bő száz esztendeje? Milyen szerepet játszott a kommunista „újbeszél” a politikai propagandában az agitátorok idején? Hogyan derítették ki 77 év után, hogy ki adta fel Anne Frank családját a második világháborúban? Miért kezdték el Mária Terézia idején megszámozni a házakat? Ezekre a kérdésekre válaszolnak a márciusi toplistánk helyezettjei.

Nem akármilyen újdonsággal bővítette az 1848–49-es szabadságharcról szóló tudásunkat a téma jeles szakértője, Rosonczy Ildikó. Bár sok mindent tudtunk az orosz cár beavatkozásáról, ám az ismereteink meglehetősen hézagosak voltak, hiszen sokáig alig vagy egyáltalán nem lehetett kutatni az orosz levéltárakban. A közelmúlt fejleménye, hogy Rosonczy végre bejuthatott a moszkvai Oroszországi Állami Hadtörténeti Levéltárba, valamint Szentpéterváron az Oroszországi Állami Történeti Levéltárba, és ott betekinthetett a Magyarországra küldött orosz haderő főparancsnokának, Ivan Fjodorovics Paszkevicsnek a magánlevéltárába. Ami azért is érdekes, mert így elolvashatta a tábornagy jelentéseit, amelyeket a cárnak küldött.

Az uralkodó ezekkel kapcsolatos reakcióit eddig is ismertük, de Paszkevics üzenetei nélkül ezek igencsak lógtak a levegőben, így a jelentések közreadása, ahogy azt kritikusunk, Daniss Győző hangsúlyozta, igazi világpremiernek számít. „A levelek számottevő részének stílusa meglehetősen szenvtelen, mintha íróik nem is egy százezreket mozgató háború fejleményeiről osztanák meg egymással a gondolataikat” írtuk róla, ám annál érdekesebb, amikor panaszokat fogalmaz meg az osztrákok mérsékeltnek tartott harci erőfeszítéseiről. Vagy amikor gyűlölködve ír Haynauról, részben a magyarokkal szembeni kegyetlensége miatt, részben pedig hiúságból, mert vezértársa nem fogadta kritikátlanul az elképzeléseit. A biztos győzelem tudatában ezen igen fontos árnyalatok hangsúlyozás, valamint a hiányzó darabkák megtalálása miatt került a márciusi listánk élére.

Révész Sándor a Dobi Istvánról, az elfeledett államfőről írt monográfiája után a magyar választások történetét írta meg 1903 és 2018 között a Húzzuk a keresztünk című áttekintésében. „A szerző által publicisztikus, ismeretterjesztőnek nevezett mű könnyen fogyasztható, szerkezete világos, táblázatai áttekinthetők, a mindezt kiegészítő, Hárs Katalin válogatta fotóblokkok színvonalasok, vagyis a könyv azt nyújtja, amit ígér”, írta a műről kritikusunk, Pető Iván. Sorra veszi – ahogy az alcíme is megelőlegezi – mindazon izgalmakat, drámákat, tragédiát és bohózatot, amelyek a hol szabad, hol finoman manipulált, hol teljesen felesleges választások hoztak magukkal az elmúlt bő évszázadban, pontosan idomulva a mindenkori politikai berendezkedéshez.

„Magyarország természetesen hatalmas lemaradásban volt a választások demokratikus normáinak érvényesülése tekintetében is a politikailag is fejlett, már a huszadik század eleje óta parlamentáris, polgári demokráciában élő országokhoz képest. 2010 után ismét kisodródtunk ebből a világból, nem függetlenül a történelmi előzményektől. Az összefüggés azonban nem jelent determinációt, nem kellett volna ennek így történnie, és nem kell így folytatódnia”, nyilatkozta a szerző lapunknak a könyve kapcsán.

„A könyv egyik erénye, hogy nem az úgynevezett nagypolitikát, a politikai döntések felsőbb szintjeit vizsgálja, hanem a párthierarchia alsó végpontjainak szinte feltáratlan tevékenységét, a politikai részvétel sajátos formáit”, írtuk az Agitátorok kapcsán, amely az 1948-tól 1953-ig tartó időszakban, a pártállam kiépítésének idején vizsgálta a kommunista mozgósítást a mindennapok szintjén. „Bár a felszín is érdekes, a többnyire kellemetlen szituáció, amikor a népnevelők hívatlanul jelentek meg a lakások ajtajában, majd »leadták« a felülről kapott instrukcióknak megfelelő szövegeket, de Huhák Heléna ennél messze mélyebbre hatol. Figyelmének középpontjában az áll, hogy a frontális népnevelő/-nevelt szituáción túl milyen további, részben tudatos, részben nem szándékolt, tervezett elemek társultak a tevékenységhez.” Huhák, akinek a 20. századi társadalom és a mindennapok története a fő kutatási területe, első önálló kötete részletes képet ad a politikai propaganda, az agitáció, a kommunista „újbeszél” szerepéről a meggyőzésben, a mindennapos alkukban és manipulációkban. Naplók, hivatalos iratok, kordokumentumok és magániratok révén rekonstruálja ezt a sok konfliktussal terhelt időszakot.

Anne Frank olyan alakja a múltunknak, akiről még az is hallott, aki nem olvasta a naplóját, vagy nem nézte meg a tragikus életét megjelenítő sok filmfeldolgozás egyikét.

Nem véletlenül lett ikonikus alak, hiszen az amszterdami lány sorsa pontosan jeleníti meg az elhurcolt zsidók végzetét. A történet sokáig csak addig volt ismert, hogy Anne bujkáló családját (és másokat is) felfedezték a titkos épületszárnyban, és a táborokból csak az apa tért vissza élve. Ám az, hogy ki adta fel a családot a kollaboráns rendőrségen, 77 évig titok maradt.

Rosemary Sullivan könyve (Nyomozás Anne Frank ügyében) azt a nyomozást göngyölíti fel, amelyet új vizsgálati eljárások és frissen felfedezett dokumentumok révén bonyolított le egy FBI-ügynök és a kutatókból álló Kihűlt Ügy Csapata. A több tízezer irat áttekintése és a túlélőkkel készült interjúk végül sikerre vezettek. A lebilincselő feltárás mellett megismerjük a gyanúsítottak széles körét, és a háborús Amszterdam légszomjas napjait, ahol csak egy dolog volt biztos: soha senkiben nem lehetett igazán megbízni, mert egyetlen tévedés a biztos halált jelentette. Az izgalmas nyomozás története márciusi listánk negyedik helyére érkezett.

Gondolták volna, hogy a pontos lakcímek alapvetően nem azért jöttek létre, hogy segítsék a polgárok tájékozódását vagy a postai küldemények célba érését, hanem azért, hogy a mindenkori hatalom könnyebben megtalálja a polgárait? Például az adók behajtása miatt. Ezzel együtt a házszámot is azért vezették be szisztematikusan Mária Terézia idején Bécsben, mert az uralkodó szerette volna tudni, pontosan hány alattvalóra is számíthat a háborúk kapcsán. A földesurak ugyanis a toborzás idején inkább a gyengébbeket és a nélkülözhetőbb férfiakat küldték hadba, otthon tartva az erőseket és munkabírókat. Ilyen és ehhez hasonló érdekességek derülnek ki a Harvardon végzett Deirdre Mask művéből. A Címek könyve „több szempontból (történelem, politika, bőrszín és egzisztencia), valamint a különféle tudományok, például az orvoslás és a neurológia oldaláról is megvizsgálja a lakcímek kérdését ebben a rendkívül olvasmányos, történetközpontú és riportszerű műben. Elolvasása után egész más szemmel nézünk majd az utcanevekre”, írtuk róla. Mert ahogy az alcím is mondja: Áruld el, hol laksz, megmondom, ki vagy.

Az utóbbi napokban egyre nagyobb és elkeseredettebb vita bontakozott ki Háy János kisregénye kapcsán, amelyet az oldalunk az elmúlt év egyik legjobb könyvének választott (a toplistát itt nézheti meg). Sokan rasszizmussal, cigányellenességel vádolták, Kemény István erre reagált a nekünk adott interjúja kapcsán.

Nem szokás egy interjúhoz utólag bármit hozzáfűzni, de most szeretnék kivételt kérni. A velem készült, tegnap megjelent interjú utolsó kérdése arról szólt, hogy hogyan érzem magam a mai kulturális életben. Úgy érzem, muszáj az erre adott válaszomat kibővíteni. Az elmúlt héten kibontakozott egy szenvedélyes, vádakkal, személyeskedéssel teli vita Háy János Mamikám című regényéről (itt olvashat róla bővebben), ami a hétvégén már a nagy portálokra is eljutott. A vita alapja, hogy vannak, akik ezt a regényt rasszistának és nőellenesnek tartják. Én azt hittem, hogy aki Háy János sokkötetes életművéből akár csak két oldalt is elolvasott, teljes abszurditásnak fogja tartani ezeket a vádakat, de tévedtem: lehetséges olyan szemszög, ahonnan cigányellenes, nőellenes sztereotípiák gyűjteményének látszik ez a regény.

Őszinte érzésekkel nem akarok vitatkozni. Csak azt szeretném elmondani, hogy Háy Jánost (vele itt olvashat interjút) az egyik legnagyobb élő magyar írónak tartom, akinél talán senki nem adott átfogóbb képet az elmúlt fél évszázad magyar társadalmáról. Sötétebbet se nagyon, az igaz. És elkeseredettebbet, tragikusabbat, pontosabbat se. A Mamikám az én számomra katartikus olvasmányélmény volt. Egy, a görög klasszikusokhoz mérhető végzettragédiát találtam benne, az elbeszélő cigány nőben, a „jánkában” és anyai barátnőjében, „mamikámban” pedig két felejthetetlen irodalmi nőalakot. Kapcsolatukban, ami cigány és nemcigány, idős és fiatal nő viszonya, természetesek a konfliktusok, ahogy az egymásra találások, a szeretet, harag, megbocsátás, gyanakvás, félreértés, megértés, tisztelet és szolidaritás is.

Kettejük története két tündökletes intellektus megrázó és felkavaró pusztulása. Mindezen kívül számomra a Mamikám arról a félelmetes, sok évszázada tartó folyamatról szól, hogy a rendszerszintű nyomor, önpusztítás, szegénység, tudatlanság saját magát reprodukálja, és nemhogy a szereplők életét, de nemzedékeket tesz tönkre, sorra, egyiket a másik után, menetrendszerűen, borzalmas nyugalommal. A Mamikámból úgy süt ki az író tehetetlen dühe ez ellen, mint A Hortobágy poétájából, vagy a Rozsdatemetőből.

De tényleg lehet mindezt máshogy is látni, és őszintén máshogy érezni. Ez nem baj. De a személyeskedés és vádaskodás nemcsak Háy János életművéhez méltatlan, hanem a valódi rasszizmus, a valódi nőellenesség elleni harc ügyéhez és a magyar kultúrához is: az ilyen hangnemű viták csak saját magukat reprodukálják, és közben végzet- és menetrendszerűen temetik maguk alá a vitázók nemzedékeit.

Nem múlhat vagy kezdődhet el az új év leltárkészítés nélkül, így mi is számbavettük, hogy számunkra melyek voltak a tavalyi év legfontosabb és legjobb könyvei. Öt verseskötet, négy regény és egy kisregény került fel végül a listára, fontos és emlékezetes művek, amelyek elviselhetővé tették a háborút és szegénységet, érthetővé tették a múlandóság és a bálnák énekét, majd hidegen tálalták az apokalipszist.

10.

„Tudatosan törekedtem arra, hogy amennyire csak tudom, lecsupaszítsam a líranyelvemet. Egyrészt olyan hangot szerettem volna kialakítani, amely az első verseskötetem megszólalásmódjától eltérően nem hasonlatokkal és jelzős szerkezetekkel mutat rá valamire, hanem csendesebben, visszafogottabban beszél. Pontosabban a kimértsége, a takarékossága révén irányítja a figyelmet a látni és láttatni kívánt dolgokra”, nyilatkozta lapunknak adott interjújában Juhász Tibor második verseskötete kapcsán. Ez a fegyelmezett minimalizmus és a remek arányérzékű poétika ugyanakkor arra is képes, hogy a mélyszegénység reménytelen helyszínein csillogtassa meg az otthonosság furcsa érzetét is. Nemhiába fogalmazott így a kritikusunk, Nyerges Gábor Ádám a kötet kapcsán: „Mostanában, amikor a magyar líra elmúlt évtizedének egyik legfőbb fejleménye, hogy az irodalmi közízlés újra nem eltartott kisujjal fogadja az úgynevezett társadalom problémáinak megjelenését a művekben (…), különösképpen fontos nem csupán a »megalázottak és megnyomorítottak« látóterünkből gyakran kieső (kizárt!) életének fókuszba emelése, hanem annak mikéntje is. Juhász, életkora és irodalmi pályájának még jócskán »fiatal« felében járva (mondjuk úgy: első szakaszában) is már számos pályatársát megszégyenítő bölcsességgel tudja, mennyivel erőteljesebb, igazabb-teljesebb képet lehet árnyalva, több tónussal festeni, mintha oldalról oldalra csak elborzasztani és nyomasztani kívánna.” (Scolar, 68 oldal, 1790 Ft)

9.

Az, hogy az irodalomból van út a politika felé, már sokszor láttuk, azt viszont már kevésbé, hogy a hatalom érintése után még lehet érvényes, sőt: kiemelkedő költészetet művelni. Ahogy Markó Béla nyilatkozta lapunknak: „az újabb verseim tényleg egészen mindennapi emlékekből indulnak ki, néha politikai vagy közéleti pillanatokról szólnak, de úgy, hogy megpróbálom felfejteni, mi van mögöttük. Ma már tudom, hogy mindenről lehet beszélni a költészetben, nincsenek jelentéktelen témák, mert az értelmezéstől függ minden. Ilyen értelmező verseket írok mostanában, és szeretném a megírás módját is érzékeltetni, nekifutok, megtorpanok, aztán ismét nekieredek.” A könyv a megtorpanások mellett a kínzó kérdések és a megrendítő válaszok kötete is volt. Ahogy kritikusunk, Boka László írt róla: „Az Egy mondat a szabadságról már olyan erőteljes Markó-kötet volt, amelyről a teljes kortárs magyar líra palettáján beszélni kellett. Ezt folytatta most A haza milyen?, amely az egyén ön- és létfaggató kérdéseit, szép emlékei mellett félelmeit, nyomorúságát hitbéli gyötrelmeit és kiútkereséseit, az összegző, sztoikus és nagyon is higgadt visszapillantásban a hétköznapok és a művészet apró párhuzamait, az irodalom magasba emelő erőit, de mindenekelőtt Markó sokrétű szkepszisét szólaltatja meg. A belső költői hang talán most ért a zenitjére, s mondhatni véglegesen felszabadult már a »talpig öltönyben és talpig nyakkendőben és talpig politikában« egykori élethelyzetektől.” (Kalligram, 157 oldal, 3500 Ft)

8.

„Abból, amit olvastam, és mély nyomot hagyott bennem, a viszonylag kortárs irodalomból csak Bálint Tibor, Barnás Ferenc, Jászberényi Sándor és Tar Sándor keltette fel annyira a szegénység érzetét, mint a Hűlt helyem. A miskolci, Avas alatti részek gyönyörűek és felkavaróak, a patkány mellett evő szerencsétlen Keszi néni, aki óránként tudtul adja férje haldoklását; Motoros Mária, az istentelen méretű asszony, aki szüntelenül káromkodik és verekszik; Babu Béla, aki folyton meg akarja ölni a feleségét – mindez hiteles és vérbeli, nem bármilyen alaposan dokumentált háttér. Az elbeszélő nem történetekből ismeri a megalázó nyomort, hanem tapasztalatból”, írta Demény Péter a kritikájában. A tárcanovelláit összegyűjtő kötetei után most regényben bontotta ki az olvasói előtt már nem ismeretlen világot Keresztury Tibor. Hét többé-kevésbé összefüggő fejezetből áll össze a könyv íve, amely a nyomor és a kiszolgáltatottság majd minden fajtáját felvillantja a pszichikaitól az egzisztenciálisig. Totális leépülés, szorongások, az alkoholizmus stációi tárulnak fel, ám mindez mégsem válik nyomasztóvá, mert olyan varázslatos humor és irónia járja át, hogy szinte magunk sem hisszük el, hogy nevetni tudunk a pokol eme bugyrain. „Szilánkos, szálkás, sprőd, karcoló gyónás. Keresztury az önsajnálat minimumával dolgozik. A mondatok pontosak, ziláltak, mondhatni kétely nélkül kétségbeesettek. Ösztövér, megrendítő könyv ez.” (Magvető, 304 oldal, 4499 Ft)

7.

Bartók Imre regényei egyszerre izgalmas kihívások és fricskák a műfaji tisztasághoz és egyszínűséghez szokott olvasónak. Provokációk és nagyívű utazások, amelyben együtt kavarog „a görög mitológiától a transzgenerációs traumán keresztül a kozmikus horrorig” szinte minden. Hiszen az érdekli, árulta el a vele való beszélgetésben, hogy miként „hat egymásra, miként gazdagítja egymást, illetve mi az a nézőpont, ahonnan mindez összefogható, nivellálható, leépíthető, majd újraalkotható valami – stílszerűen – frankensteini monstrummá”. Ezzel a monstrummal kelhet hát birokra a Lovak a folyóban című regényben az, aki szeret lavírozni valóság és őrület, az önéletírásnak tűnő játék és a krimi határán. Bartók könyve ugyanis mesterien bizonytalanítja el az olvasót a tekintetben, hogy mi is történik valójában az orra előtt: egy nem túl sikeres író önkínzó, helyenként már-már paródiába hajló módon keresi sikertelensége okait, vonatbalesetnek álcázott gyilkossági kísérletek és egy nő, aki annyira valóságos, hogy talán nem is létezik. A regény „elsősorban még mindig arra nyújt lehetőséget, hogy alaposan elvesszen benne az ember, még ha ezt az elveszettséget a maga módján a szöveg némileg el is odázza. Szétírható és szétbeszélhető egész, amelyhez egy pont után sok türelem kell”, írta kritikusunk, Stermeczky Zsolt Gábor, ám ez a türelem a nyitott és kalandvágyó olvasó számára nagyon is megtérül. Bartók ugyanis – s ezt már számtalanszor bebizonyította – generációjának egyik legsokoldalúbb és legizgalmasabb alkotója. (Jelenkor, 393 oldal, 3699 Ft)

6.

„Kántor Péter a folyamatosan jó színvonalú költők közé tartozik. Nem volt a pályáján olyan kötet, amely egy egész nemzedéket szabadított fel, de ha egy új könyve megjelent, az ember biztos lehetett benne, hogy abban ugyanolyan szintű verseket talál, mint bármelyik korábbiban. Nem forradalmár költő volt, hanem érett költő, a költészet vidáman melankolikus nagypolgára”, írta új s egyben utolsó verseskötete kapcsán Demény Péter. Az Elegendő ok verseinek ugyanis a váratlan halál adott különös terhet és nyomatékot. Ugyanakkor az olvasás, a magunk elé mormolt sorok az itt felejtett életet fényesítik tovább, akár egy túl sokszor arrébb rugdalt kavicsot. És persze torokszorító, mert a versekbe mindig is beleírta a mulandóságot, mindig is hallottuk benne a sajátos zenét: a távozásra kész ember öntudatos ritmusát. „A tartalomjegyzékből megtudjuk, hogy melyik vers mikor íródott, és az utolsó év versei sem másabbak semmivel, mint az előző éveké, ugyanaz a szikár hang meséli a mindig kihagyásos történetet, ugyanaz a hang lepi meg az olvasót valamilyen hirtelenséggel, amelyre azonban nem utazik a költő, nem készít fel: na, most valami nagyot mondok, figyelj!” (Magvető, 72 oldal, 1999 Ft)

5.

Nagyon rokonszenves és színvonalas versvilág: „A magaslesről származó, poétikailag elhasználtnak tűnő szavakból épül fel a szótára, mégsem érzem elavultnak. Pedig időnként, például amikor »a mítosz forró vére« kerül szóba, nincs távol a veszély. A versek többnyire mégis távol tudják tartani. Hogyan? Én sem tudok jobbat mondani: a megélt fájdalom révén. Ám ez a fájdalom nem direktben tolt, egyenesben nyomott, nincs az arcunkba lökve, csak közvetetten: állatok, erdők, erődök, madarak révén beszél róla a lírai alany”, összegezte Demény Péter a Gondoskodás, Závada Péter negyedik kötetének lényegét. A verseken ugyanakkor átüt a mívesség csalhatatlan kézjegye. És szinte minden során érezni, hogy egy mélyen kulturált, befelé forduló, intelligens és tehetséges ember keresi érett, kissé kiábrándult hangon a még meg nem érintett világokat. A versekből egy Hamlet-alkatú beszélő szól hozzánk, akinek vívódó és magányos egyénisége mindent meg- és felülvizsgál, és persze számtalan akadályt lát maga körül. „Mintha lett volna bennem egy völgy, amit elárasztottam vízzel, és négy évig egyedül én merülhettem volna alá, hogy körülnézzek a felszín alatt. Most pedig lecsapoltam a tavat, hogy mások is láthassák, a mélyben milyen élővilág szökkent szárba, miféle burjánzás vette kezdetét”, mondta lapunknak adott interjújában a szerző. (Jelenkor, 82 oldal, 1999 Ft)

4.

„Sok bánat pulzál Tóth Krisztina új kötetében, a Bálnadalban, amely a 2017 és 2020 között született verseket tartalmazza. A tömör és koncentrált szövegek megbízható színvonalon hordozzák azt a döbbenetet, amely az író-költő alkotásainak általában a sajátja. A versformák egyszerre domborítják ki és oldják az érzelmi és gondolati tartalmakat, olyan kimért természetességgel válnak a közegükké, akár a víz a benne úszó bálna számára”, írta a könyvről kritikusunk, Codău Annamária. Már többször láttuk, hogy a víz és minden, ami a fogalomkörébe tartozik, az egyik legfontosabb eleme a költészetének és prózájának. Most is mintha úsznánk a sorokkal, és mondatcentrikus dallamosságuk miatt úgy tűnik, hogy néha túl könnyű csupán a felszínen siklani, ám a mélységben hömpölygő váratlan áramlatok előbb vagy utóbb magukba szippantanak. Így eredhetünk utána a bálnaének rejtélyének (is). A játékosság és az elődök megidézése, valamint parafrazálása is a bevált eszközei közé tartozik. „A kortárs költészet mindig a kor aktuális eszköztárával dolgozik, ettől élő. A klasszikusokkal folytatott párbeszéd játékra ösztönzi az olvasót, és élővé teszi az irodalmi hagyományt. A közös tudásra alapoz, összekacsint az olvasóval. Én már a kezdetektől szívesen írtam parafrázist, mert ezzel a mai szerző visszaölti magát az irodalom szövetébe, és jelzi a fontos kapcsolódási pontokat”, mondta lapunknak adott interjújában. (Magvető, 64 oldal, 2499 Ft)

3.

Szinte tapintható volt a várakozás Danyi Zoltán első regénye után, hogy mi lesz a folytatás, merre indul el a Zentáról származó író. A dögeltakarító méltán aratott sikert itthon és külföldön is, a 2015-ös év egyik nagy meglepetése volt az addig leginkább versekkel jelentkező Danyitól. A délszláv háború élményeit feldolgozó mű viszont nem kimondottan háborús regény. „Túl kényelmesnek tartanám, ha azt mondanánk, hogy ez háborús irodalom, mert ezzel azt állítanánk, hogy ilyen dolgok a háborúban történnek, nálunk nem. Éppen az ilyen hazugságok érdekeltek, hogy mi mindent hazudunk magunknak és másoknak. Másrészt a szabadság is érdekelt, a megszabadulás kérdése, vagyis az, hogy ki lehet-e lépni a hazugságokból, meg lehet-e találni a saját életünket, és hogy mit jelent ez a saját élet, van-e saját életünk egyáltalán”, mondta el interjújában. A rózsákról „intimebb, érzelmesebb, elégikusabb az előző regénynél, és sokkal szétáradóbb, repetitívebb szövegvilág, amely végül egy nemes rózsa formájába rendeződik”, állapította meg a könyvről kritikusunk, Deczki Sarolta. A munkába és a saját furcsa világába és szabályrendszerébe visszahúzódó, a világ, de talán önmaga elől is menekülő rózsakertész monológja vallomássá emeli a regényt: elbeszélőként többször is utal rá, hogy beszélnie kell, számot kell vetnie magával, és mindazzal, amit látott, átélt. „Kontemplatív, lassú sodrású, ritmikus szöveg, amelyben – A dögeltakarítóhoz hasonlóan – megjelennek a háború okozta traumák testi tünetei, az ezekkel való viaskodás, és persze az »elbeszélés nehézségei« is.” (Magvető, 472 oldal, 3999 Ft)

2.

„A Mamikának én soha nem csinátam vóna olyat, hogy rosszat, mert a Mamika olyan vót nekem, hogy jobban vót anyám, mint akitő születtem”, kezdi története elbeszélését Háy János kisregényének főszereplője, az intézetet is megjárt fiatal cigánylány. Ő az, akiről azt hisszük, hogy már mindent tudunk, de eddig jobbára az előítéletek, a kósza pletykák és a bejáratott sztereotípiák rajzolták meg az alakját. Sokat beszélünk róla, de az újságok, híradók szavai hol instant napi drámákat, hol könnyen aprópénzre váltható nyomorromantikát mutatnak fel. Most a saját, roncsolt, elsőre alig befogadható, már eleve megbélyegzést kiváltó nyelvén meséli el, hogyan próbált kitörni a rágalmak, és az előre megírt élet nyílegyenes labirintusából. Ez nem Parti Nagy Lajos humorral átitatott, széttaposott nyelve, és még csak nem is Esterházy Péter míves megszólalása a Tizenkét hattyúkban (szintén cigánylányként). Ez a valóság karcos dallama. „Mindig egy cél vezérel, hogy minél mélyebben és hitelesebben tárjam fel az emberi sorsokat. Sokat gondolkodtam erről a könyvről, mindig újra és újra előjött bennem, hogy meg kéne írni, s amikor végre hozzáfogtam, egyértelmű volt, hogy ennek egy ilyen nyelv lesz az akusztikus tere”, nyilatkozta lapunknak a szerző. A Mamikám megrendítő módon példázza, hogy „az előítéletek, akárcsak a görög drámák jóslatai, a végén beteljesednek: a megelőlegezett bűn elől nem lehet menekülni”, írtuk a kisregényről. (Európa, 195 oldal, 3499 Ft)

1.

Krasznahorkai László nagyregénye szinte magától értetődő természetességgel foglalta el listánk első helyét, és lett a 2021-es év legfontosabb kortárs irodalmi műve. Hasonlóval öt éve, 2016-ban jelentkezett, a Báró Wenckheim hazatér akkor Aegon Művészeti Díjat kapott, illetve kiérdemelte az egyik legrangosabb amerikai irodalmi elismerést (National Book Awards) az idegen nyelvről fordított művek kategóriájában. A Kana nevű thüringiai településen játszódó Herscht 07769 ízig-vérig krasznahorkai mű, és nem csupán amiatt, hogy egyetlen mondat indázik több mint négyszáz oldalon át a levegőtlen végkifejletig. Hanem amiatt az okos kiábrándultság miatt is, amely szinte minden jelentős művét belengi. Számunkra is egyre ismerősebbé válik Florian, a kissé félkegyelmű óriás, aki reménykedve írja Angela Merkelhez a leveleit, amelyekben megpróbálja felhívni a kancellár asszony figyelmét arra, hogy mekkora veszélyben van az univerzum. Reméli, hogy a leveleit elolvassák, megfontolják, és megteszik a szükséges lépéseket a katasztrófa megakadályozására. Krasznahorkai „írásművészetére egyébként sem a kopogó tőmondatok jellemzők, de jelen esetben ez a hosszan kígyózó mondat minden másnál alkalmasabbnak tűnik arra, hogy formát adjon az apokalipszisbe araszoló kisváros történetének. Olyan ez a mondat, mint egy csapda, egy örvény, amely elkapja a városka lakóit, nem ereszti, és addig-addig forgatja őket, amíg be nem teljesedik a végzetük. Az elején még lassabban, hiszen van még idő és tér, de ahogyan közeleg a pont a mondat végén, úgy erősödik a szorítás, fogy a levegő, és egyszer csak vége”, írta a regényről kritikusunk, Deczki Sarolta. (Magvető, 432 oldal, 5999 Ft)

Nem múlhat vagy kezdődhet el az új év leltárkészítés nélkül, így mi is számbavettük, hogy számunkra melyek voltak a tavalyi év legfontosabb és legjobb könyvei. A történelem és a tudomány után talán itt, a világirodalom kategóriájában volt a legnehezebb dolgunk, hiszen akár két egyenértékű listát is ki lehetett volna állítani a gazdag kínálatból. Végül árnyalatok döntöttek arról, hogy a jók közül kik lettek a legjobbak.

10+1

Olyan holtverseny alakult ki a tizedik helyen, amelyet nem lehetett feloldani. Hol ezt, hol azt láttuk jobbnak, fontosabbnak, élvezetesebbnek. Végül úgy döntöttünk, hogy nem döntünk, mindkettőt felvesszük a listára. A svéd Anne Swärd már messze nem ismeretlen a világirodalom mezőnyében, hiszen műveit több mint húsz nyelvre fordították le, számos díjat kapott, és hazájának egyik legnépszerűbb és tekintélyes írója. Nálunk most jelent meg először magyarul regénye, ám A láthatatlan menyasszony után már nem is nagyon kell bizonygatni, hogy megérdemli a figyelmet. A könyv „egyáltalán nem egy újabb regény a második világháború traumáiról, hanem több generációt átívelő, feszült, érzelmekben (vagy azok hiányában is) gazdag sorstörténet. A szerző remekül adagolja az információkat, pontosan színezi a hátteret, és remekül építi fel a regényt átható és mozgató feszültséget”, írtuk róla (bővebben itt). Letisztult, felkavaró szöveg, a női sorsokat ide-oda dobáló háború következményeiről és kitörölhetetlen nyomairól. (Európa, 375 oldal, 4199 Ft; Ford: Papolczy Péter)

10.

A Lánytörténet című kisregénnyel fogott neki a Magvető kiadó Annie Ernoux fontosabb műveinek kiadásával 2020-ban: „szókimondóan kemény és túlcsorduló érzelgősségektől mentes, kellő tárgyilagossággal átitatott, ugyanakkor végig nyugtalanító és elfojtásoktól fűtött szöveg”, írtuk róla. Az utána megjelent Évek is az emlékezést járja körül, miközben lohol az eltűnt idő nyomában. A 20. század második felének Franciaországát eleveníti fel a maga tömör, töredezett, személytelen életrajzában. Nagyívű történelmi események váltakoznak apró emberi történésékkel, miközben erőre kap a feminizmus, és a fogyasztás szirénhangjai elvezetnek a digitális forradalomig. S bár a felvázolt élet tétjei és hangsúlyai egészen máshol vannak, mint a vasfüggöny másik oldalán zajló párhuzamos sorsoknak, sok a közös pont és tapasztalat. A magyar olvasó eljátszhat a gondolattal, hogy talán ő is ilyen életet élt volna, ha pár száz kilométerrel nyugatabbra születik. Az Évek naplószerűen szikár, tapasztalatokban gazdag, villódzó regény egy vágyott világról, amit azonban a főhős sosem élhetett meg. (Magvető, 260 oldal, 3499 Ft; Ford: Lőrinszky Ildikó)

9.

„Apránként adja ki a maga zamatait, nem biztos, hogy rögtön behúzza az olvasót, ha az túl lendületes kezdésre számít. Lassan építkezik, kissé távolságtartóan mutatja be a szereplőit, ám amikor felveszi az utazósebességét, és elkezdi belakni a maga választotta teret és időt, akkor már nehéz letenni. Akkor már vele tolatunk a történelemben”, írtuk Inger-Maria Mahlke negyedik, egyben első magyar nyelvű regényéről (bővebben itt olvashat róla). A tolatást szó szerint kell érteni, hiszen a majd száz évet felölelő szövegben a jelenből lépdelünk vissza a Franco-féle diktatúrán, a polgárháborún át 1919-ig, amikor is a banán- és paradicsomkereskedő villájában a vendégek koccintanak a reményteli újévre. Remek karakterek, dús nyersanyag és kissé távolságtartó elbeszélésmód jellemzi a hamburgi szerző művét, aki hamar a német irodalom élmezőnyében találta magát. A szigetek okos és pontos regény, talán jobban hat az intellektusra, mint a szívre, de ez messze nem baj, amikor a spanyol történelem kacskaringóiról, az emberi sorsok törékenységéről beszél. (Geopen, 431 oldal, 4190 Ft; Ford: Fodor Zsuzsa)

8.

Az Altatódal című könyve a 2017-es év egyik nagy élménye volt (ez hozta el a legtekintélyesebb francia irodalmi elismerést, a Goncourt-díjat a marokkói születésű írónak), nálunk talán azért nem szólt nagyobbat a megérdemeltnél, mert a gyilkos dadus története már ismerősen csengett Kosztolányi jóvoltából egy egészen más korból. Leila Slimani első regénye viszont (amely nálunk a második magyar nyelvű könyve) már nem indul efféle hátránnyal: a nimfomániába menekülő feleség és anya története a színlelés kálváriája. Színlelni a képeslapos, csak a harmóniát értékelő világ, a tökéletes férj, a számolatlan szeretők, vagy inkább önmaga előtt. A regény túlfűtöttsége éles kontrasztban áll a higgadt, kevés szavú, lényegretörő elbeszélésmóddal. „Kevés szerző tud ilyen élethűen, elevenen, mégis halálnyugodtan leírni szextől túlfűtött jeleneteket, amelyekből egyre nagyobb és változatosabb dózis kell, hogy elérjen valamilyen hatást”, írtuk a regényről (bővebben itt olvashat róla). Két átütő erejű könyv után már jól látszik, hogy Slimani a boldogtalanság és a mardosó frusztráció pontos szavú költője. (Európa, 273 oldal, 3699 Ft; Ford: Lőrinszky Ildikó)

7.

Az izlandi irodalom nagy éve volt a 2021-es esztendő, hiszen a kis szigetország négy szerzőjétől öt regény jelent meg a magyar kiadóknál, és ebből kettő a listánkra is felkerült! Jón Kalman Stefánsson ráadásul azt is elmondhatja magáról, hogy két hazai kiadó is gondozza a műveit, ezért két regénye is kijött tavaly. Hajszál híján még a regényként és novellafüzérként is olvasható Nyári fény, aztán leszáll az éj is beverekedte magát a legjobbak közé. Az Ásta című könyve több mint hetven évet fog át, és aki szereti a szociografikus irodalmi leírásokat, az ebben a regényben kedvére csemegézhet a „szigorú, szikár, vad földön született szigorú, szikár, vad emberek életének leghétköznapibb pillanataiból”, írtuk (bővebben itt olvashat róla). A címszereplő lány története kacskaringós és drámai: amikor édesanyja elhagyja a családját, nevelőszülőkhöz kerül, majd a nyugtalanná és izgágává kamaszodó Ásta a Nyugat-fjordokban tölt el egy sorsfordító nyarat, ahol először ismerkedik meg a tragikus és életre szóló szerelemmel. A tömény és izgalmas nagyregény közel hozza a titokzatosnak és távolinak gondolt Izlandot. Az idén Budapestre látogató szerzővel itt olvashatnak interjút. (Jelenkor, 513 oldal, 3999 Ft; Ford: Egyed Veronika)

6.

A lengyel Nobel-díjas szerző, Olga Tokarczuk visszatérő vendég a világirodalom iránt érdeklődő magyar olvasónál, hiszen több könyve is megjelent már nálunk. Ám a leghíresebb és számos vitát megélt, a Nemzetközi Man Booker-díjjal is honorált regénye, a Nyughatatlanok csak most érkezett meg hozzánk. A könyv „épp annyira olvasható sok, töredékes szálat gombolyító nagyregényként, mint többnyire önállóan is működő novellák és leírások szorosan összefüggő gyűjteményeként. A műfaji meghatározásnál ugyanakkor sokkal hálásabb feladat rácsodálkozni ezeknek a szövegeknek a kötőanyagára, amelyet talán a téren és időn felülemelkedő szabadságérzettel lehetne a legközvetlenebb módon körülírni”, jellemeztük kritikánkban (itt olvashat róla bővebben). Hősei egykori is modern nomádok, az örök utazók, akiknek lételeme az út, a folyamatos úton levés. Legyen szó a saját amputált lábát boncoló tudósról, a Kitömött barbárból is ismert fekete rabszolgáról vagy arról az ukrán nőről, aki maga mögött hagyja a háborúból hazatért férjét és gyógyíthatatlan fiát. Indázó történetek, nyughatatlan menekülés a napok monotonitásából. (L’Harmattan, 389 oldal, 3990 Ft; Ford: Hermann Péter)

5.

Igazából sosem volt illúziónk a világpolitika és a gazdasági érdekek összefonódását illetően, de a Nobel-díjas, Magyarországon szinte már hazai szerzőként ismert Mario Vargas Llosa új regénye után még a maradék kétségünk is semmivé foszlik. Az események ugyan távoli helyeken, főleg Guatemalában és a Dominikai Köztársaságban játszódnak, ám remek bepillantást engednek a manipuláció és a rövidlátó érdekek mozgatta propaganda mindent átható és eltorzító mechanizmusába. A Vad időkben emberek, értékek és eszmék törnek össze porcelánként, amikor az Egyesült Államok vak elefántként mozgásba lendül, hogy megvédje azt, ami egy pillanatig sem forgott veszélyben. Az igaz történet pedig vadregényesebb minden képzeletnél, amelyben a jókat éppúgy utoléri a végzet, akár a rosszakat. A dél-amerikai szerző „megrendítő regénye alapmű azoknak, akik szeretnének bepillantani a politikacsinálás kulisszái mögé, akik szeretnék tudni, milyen vállalhatatlan elemekből áll össze olykor az, amit szeretünk igazságként elfogadni”, írtuk róla (bővebben itt). Kijózanító mű, de legalább felvértez a híradókban hallott és újságokban olvasott hamis világ féligazságaival szemben. (Helikon, 408 oldal, 3999 Ft; Ford: Eőry Zsófia)

4.

Látszólag kamaszokról és szüleikről szól a kissé bonyolult című Goncourt-díjas nagyregény, ám Nicolas Mathieu műve nagyon is olvasmányos és elgondolkodtató. Egy francia rozsdaövezetben járunk, közel a luxemburgi határhoz, ahol nemrég zárt be a hat nemzedéknek munkát adó acélgyár. Négy nyár pár napja elevenedik meg a kilencvenes években a Nirvana átütő berobbanásától a hazai rendezésű világbajnokságig, amely látszólagos egységbe fogja ezt a nagyon sokszínű és sokfelé húzó országot. Mert épp ez a Gyermekeik is utánuk legnagyobb erénye: élesen mutatja be a nemzedékek és a különféle csoportok (lakótelepi arabok, a lecsúszás szélén egyensúlyozó franciák, valamint az újgazdagok) közti mérhetetlen szakadékokat, és a nem túl sok kilátással kecsegtető, legtöbbször szüleik sorsát másoló életutakat. Illetve azok kezdetét, amikor máris túl sok minden dől el. És egy szeszélyes, keserédes, sehova sem vezető szerelmet, amely csak pillanatnyi izgalmat és enyhülést hoz a nyugodt zűrzavarban. „A kimondottan olvasmányos, messze nem túlbonyolított szöveg igen filmszerűen kalauzol végig minket ezen a nem túl szívderítő, mégis számos kalandot és apró örömet rejtő világon. Kellően távolságtartó ahhoz, hogy ránk, olvasókra bízza az ítélkezést, miközben beszívjuk a fülledt, egyre szűkülőbb terek levegőjét, átérezzük a kamaszkori szerelem ellentmondásos, de mindig felkavaró érzéseit”, írtuk a könyvről. (Typotex, 459 oldal, 3900 Ft; Ford: Király Katalin)

3.

A kilencvenes évek után a nyolcvanasokat éljük át újra a rozsdaövezet felé tartó Glasgow-ban. A thatcheri politika hatásai ide is elérnek, bányák és gyárak zárnak be, és a „zöld hely” (a város neve) lassan, de biztosan szürkülni kezd. Ráadásul feszítik az ősi ellentétek protestánsok és katolikusok között, és bizony néha akkor is előkerül a kés, ha valaki a rivális csapatnak drukkol. Douglas Stuart nem kapkodta el a bemutatkozást, a negyvenes évei fölött érezte úgy, hogy a divatszakmának hátat fordítva meséli el önéletrajzi ihletésű történetét, amely igen komoly díjakat – köztük a Bookert – tudhat magáénak. A háromgyerekes család is megszenvedi az általános rosszkedvet és a recesszióba süllyedő, esőben és reménytelenségben fürdő nagyváros indulatait. Egy ilyen közegben kell helytállnia a negyvenedik ikszhez közeledő, büszke anyának, akik boldogtalanságát alkohollal tompítja, és meleg kisfiának, aki nemsokára saját bőrén érzi meg, hogy ez a forrongó időszak mennyire nem kedvez az elfogadásnak. Stuart könyve „igazi, nagyívű elbeszélés, nincs benne különösebb írói trükk, semmilyen túlhabzás. Az ereje is ebben rejlik, hogy a bízik a történetében, a szereplőiben, az élményeiben, a megválogatott, de mindig természetesnek ható szavakban. Mesél, ahogy századok óta mesélnek nekünk a kiválasztottak”, írtuk róla. (Park, 467 oldal, 4499 Ft; Ford: Greskovits Endre)

2.

Lesz idő, amikor visszanézve ezeket a szemléletformáló könyveket fogjuk tartani a legfontosabb kiadványoknak, mert képesek voltak kinyitni a szemünket és visszarántani minket a szakadék széléről. Már ha a jó forgatókönyv következik be. Andri Snaer Magnason nagyon is bízik a józan eszünkben, még ha tudja is, hogy nagy a baj. Az Időről és vízről műfajilag nehezen besorolható könyv: rendhagyó családregény, útikönyv, tudományos ismeretterjesztő mű, de leginkább egy felelős ember aggodalma a környezetéért, amelyet egyre inkább kihasznál és elpusztít a féktelen mohóságra berendezkedett életmódunk. És hol mutatkozna ez meg a legélesebben, mint a csoda szép Izlandon, ahol érintetlen tájakat fal fel a nyersanyagra éhező ipar (akárcsak a világ többi részén). Könyvét azért tartjuk „az év egyik legfontosabb művének, mert higgadt, szelíd hangon, félreérthetetlen történetek és példák révén, érthető nyelven és fogalmakkal mondja el a mai »zselléreknek», hogy merre és hogyan találják meg a szabadsághoz és túléléshez vezető kiutat. Csak annyit kell tennünk, hogy figyelmesen kell olvasnunk, és engednünk, hogy a valódi veszélyt felfogva jeges rémület költözzön belénk, mert csak ez képes arra, hogy visszanyerjük vagy megszerezzük a megfelelő döntésekhez szükséges tisztánlátást,” írtuk róla (bővebben itt). A szerzővel pedig itt olvashat interjút. (Gondolat, 302 oldal, 4200 Ft; Ford: Patat Bence)

1.

A családregények koronázatlan amerikai királya végre valódi családregénnyel rukkolt elő: a hattagú chicagói Hildebrandt família lakályosan szűk életét villantja fel a hetvenes évekből. Egy olyan életből, amely keresztúthoz érkezett, ahol bizony dönteni kell. A lelkipásztor családapa bizalma egyszerre ingott meg a házasságában és a gyülekezetében, leleményes és labilis felesége szintén a kitörés lehetőségeit keresi, a legidősebb, egyetemista fiú pacifista neveltetése ellenére belép a hadseregbe, hogy harcolhasson a vietnámi háborúban. És akkor még nem beszéltünk a füvet áruló öccsről, és a popszakmával ismerkedő húgról. Kész felfordulás. A hömpölygő nagyregények biztos kezű mestere, Jonathan Franzen egy olyan családról mesél, amelyben „mindenki kialakította a maga külön világát, azonban ezek a közös létezés rutinjában mégsem tudnak a maguk valódiságában megmutatkozni. Mit tehet ilyenkor egy-egy családtag, vagyis az egyén? Pontosan azt, amit a regény szereplői: próbál minél távolabb kerülni az egységesség hamis látszatát keltő közös családi eszmétől. Ennek eredményeként pedig fokozatosan elidegenedik a saját családjától, hogy aztán később dönthessen a jövőről: vagy közösen rendbe tesznek mindent, vagy továbbra is távol maradnak egymástól”, írta róla Stermeczky Zsolt Gábor. A három nemzedékről szóló életszagú és sodró Keresztutak, ha hajszállal is, de megérdemelten lett 2021 legjobb világirodalmi műve. (21. század, 628 oldal, 5990 Ft; Ford: Pék Zoltán)

Nem múlhat vagy kezdődhet el az új év leltárkészítés nélkül, így mi is számbavettük, hogy számunkra melyek voltak a tavalyi év legfontosabb és legjobb könyvei. Először történelem kategóriában hirdettünk győzteseket. Nem volt könnyű, hiszen 2021 is bővelkedett jobbnál jobb munkákban.

10.

A tavalyi évet, ahogy a korábbit is, jobbára a járvány uralta, s ez természetesen a könyvkiadásban is nyomot hagyott: egyre-másra jelentek meg a pandémiákkal, járványtörténettel foglalkozó kötetek. Ezek közül méltán emelkedett ki a brit orvostörténész átfogó munkája, amelyben a spanyolnáthától az AIDS-en és az ebolán át a mindennapjainkat felforgató koronavírusig kalauzolt el minket. A történelmi és orvosi szempontból igen alapos könyv „olvasmányosan és igen érdekfeszítően mutatja be az elmúlt több mint száz év legpusztítóbb járványainak történetét politikai, gazdasági szempontból”, írtuk a kötetről. A járványok által keltett félelmet és felfordulást is úgy ecseteli, mintha nem is velünk történt volna meg, hanem egy regényíró fantáziája szüleménye lenne. (Kossuth, 365 oldal, 4800 Ft)

9.

Mindig is érdekfeszítő, ha valaki egy látszólag marginálisnak gondolt esemény mentén meséli újra vagy kicsit másként a történelmet. Majtényi György egy igazi szenvedély, a vadászat szemszögéből rajzolja meg az elmúlt század egy-egy korszakot meghatározó politikusának alakját. De nem csupán az a fontos, hogy miként állt Horthy, Rákosi vagy Kádár kezében a puska. Hanem az is, hogy milyen politikai célokra használták fel ezt a hobbit, és az alkalmi vagy megválogatott vadásztársaságok hogyan tükrözték az adott kor berendezkedését. „A kortörténeti kislexikonként is szolgáló könyv egyszerre beszél vadászatról és vadgazdálkodásról, illetve arról, hogy e tekintetben nincs nagy különbség a különböző korszakok, beleértve a mai újfeudalizmus elitjei között”, írtuk a könyvről. A szerzővel pedig itt olvashat interjút. (Open Books, 242 oldal, 4999 Ft)

8.

„Talán nem is jelenhetett volna meg ennél alkalmasabb időpontban a 25 éven át amerikai egyetemen tanító gazdaságtörténész áttekintése”, írtuk Berend T. Iván könyvéről, amelynek magyar verziója – nem kis kiadói bravúrként – csak pár hónappal követte az eredeti angol kiadást. Egy olyan időszakban, amikor könnyen az Európai Unió vagy Brüsszel ellen lehet hangolni a közvéleményt, igencsak szükség van a hasonló higgadt és alapos összegzésekre. Ráadásul olyasvalaki írta meg az EU történetét, aki első hat évtizedét Európában, egy leendő tagországban töltötte. Vagyis testközelből tapasztalta meg, hogy miért nincs ennél jobb jövőforma a kontinens számára. A szerzővel itt olvashat interjút. (Kossuth, 351 oldal, 3990 Ft)

7.

Az Európai Unió megítélésénél is forróbb téma, amikor a szomszéd szemével pillantunk rá a múltunkra. A legtöbb sebet a román nézőpont után talán a szlovák jelentené. Kollai István munkája a szlovák történelemszemlélet vizsgálta meg közelebbről, vagyis azt, hogy „miként gondolkodnak a szlovákok arról, amit mi magyar történelemként ismerünk”. Hogyan fest az ő elbeszélésükben a fehér ló mondája, mi táplálja az előítéleteket és a túlhevült történelmi vitákat, és egyáltalán: miért használnak a szomszédaink két elnevezést is Magyarországra. A roppant izgalmas könyv ugyanakkor túlmutat a tárgyán, írtuk róla kritikánkban, s ha nem is táplál illúziókat a terhelt viszony kapcsán, hozzájárul az empátia felkeltéséhez. A szerzővel itt olvashat interjút. (Akadémiai, 260 oldal, 4500 Ft)

6.

Ungváry Krisztián egyik legfontosabb műve, a Budapest ostroma tavaly immár a nyolcadik javított és bővített kiadásához érkezett el. Ennek kapcsán nyilatkozta lapunknak, hogy önálló kötetet szentelne a 102 napos ostrom egyik legkényesebb, a mítoszok és ferdítések táptalajának szolgáló eseményének, az 1945-ös kitörési kísérletnek. A mítosztalanítástól már eddig sem visszariadó történész munkája igen részletesen foglalja össze mindazt, amit a budai védők elkeseredett haditettéről tudunk. Ám talán ennél is fontosabb, hogy emellett a forrásokról (visszaemlékezések), a hadtörténeti esemény kapcsán felmerülő történetírói problémákról is beszél. Vagyis mindarról, ami máig torzítja az emlékezetet és gátolja a higgadt, indulatoktól mentes tiszteletadást. (Jaffa, 454 oldal, 4999 Ft)

5.

Nem csupán az fontos, hogy a szomszédaink miként látnak minket, hanem az is, ahogy mi tükröződünk a világ szemében, mely világ számunkra legtöbbször a művelt Nyugatot jelentette. Ezért is óriási vállalkozás volt az a könyv, amely a sajtó hajnalától, 1848-tól mindmáig gyűjtötte össze azon újságok címlapjait, ahová felkerültek a hazánkban zajló események, politikusok vagy világraszóló kulturális sikerei. A tanulságokat neves történészek (Hermann Róberttől Romsics Ignácon át Tölgyessy Péterig) vonták le igen érdekfeszítő szövegekben. Kiderült például, hogy legtöbbször 56 kapcsán kerültünk fel a címlapokra és Kádár könyvelhette el a legnagyobb megítélésváltozást. A jeles szerzők és avatott szerkesztőségi alkotótársak tartalmas és – nem mellesleg – nagy alakú, látványos küllemű könyvet adtak a kezünkbe, írtuk a kiadványról. A szerkesztővel itt és itt olvashatnak interjút a válogatás kapcsán. (TranzPress, 356 oldal, 11 900 Ft)

4.

Eörsi László azon történelemhamisítók ősellensége, akik szeretik feketén-fehéren látni és láttatni a történelmet, azon belül is 1956 eseményeit. Ám a történész „fölöttébb kellemetlen ellenfél, miután az igazságnak elkötelezett bajnok találkozik benne a pozitivista gőzhangyával”, írtuk róla új könyve kapcsán, amelyben a forradalmi események kapcsán kivégzettek életrajzait gyűjtötte össze. A 254 sors kapcsán jóval árnyaltabb képet kapunk 56 mártírjairól és nem mártírjairól, példaképekről és nem példaképekről. Arról, hogy honnan érkeztek és milyen – az ünnepi képbe olykor nehezen beilleszthető – előélettel rendelkeztek. Az iratok kapcsán pedig rálátunk a perekre, az ítélkezés akkori mechanizmusára. Eörsi, aki három évtized munkájával városrészről városrészre haladva tárta fel 56 eseményeit, ismét megkerülhetetlen munkát tett le az asztalra. A szerzővel itt olvashat interjút. (Kossuth, 608 oldal, 5990 Ft)

3.

A huszadik századot alapjaiban határozták meg a katonai sikereket elérő, tekintélyelvű és rendpárti államférfiak, akik döntő módon szabták meg nem csupán országuk sorsát, de a világtörténelem menetét is. Hat vezér: a román Ion Antonescu, a spanyol Francisco Franco, a magyar Horthy Miklós, a finn Gustaf von Mannerheim, a francia Philippe Pétain és a lengyel Józef Piłsudski életrajzát írta meg Romsics Ignác. „A párhuzamos életrajzok egyik nagy erénye, hogy függetlenül az olvasónak a tekintélyelvű, autokratikus, diktatórikus berendezkedésről, vezetési módszerekről, a demokrácia ilyen-olyan korlátozásáról vagy egyenesen felszámolásáról alkotott véleményétől, világosan mutatja, hogy a hat szereplő között, a felszíni hasonlóság ellenére valójában milyen lényegi különbségek mutatkoznak”, írtuk a kötetről, amelynek nagy erénye – a korábbiakhoz hasonlóan – a tárgyilagos hang, a minősítéseket kerülő leíró elemzés. A szerzővel itt olvashat interjút. (Helikon, 387 oldal, 4499 Ft)

2.

Az egyik legismertebb brit történész, Ian Kershaw nagyívű munkája az ismeretterjesztés legjobb hagyományait követve mondja el Európa 1914 és 1949 közötti történetét (a monumentális Európa-történet második kötete, amely 2017-ig követi az eseményeket, idén jelenik meg). A rutinos szerző arra is ügyelt, hogy az egyes fejezetek önállóan is kiválóan olvashatók és fogyasztható terjedelműek legyenek, vagyis A pokolba és vissza igencsak kézreáll annak, aki nem folyamatosan, regényként kívánja olvasni az igen alapos munkát. „A mű legnagyobb érdeme azonban minden bizonnyal a szemlélete, értve ezen nem elsősorban a szerző véleményét, hanem azt, ahogyan a történelem iránt érdeklődő számára összefüggéseiben, rendszerben mutatja be a korszakot”, írtuk róla. Kershaw kivételes eleganciával megírt tablója egyszerűen nem hiányozhat a történelmet kedvelők polcáról. (Kossuth, 623 oldal, 6990 Ft)

1.

Már az 1918-as összeomlás és forradalom történetének megírásával (Az elátkozott köztársaság) is jelezte, hogy kiválóan ért a huszadik századi történelmünk legkényesebb, máig heves vitákat és politikai ellentéteket szító eseményeinek sokoldalú bemutatásához. A Tanácsköztársaság, ha lehet, még az őszirózsás forradalomnál is megosztóbb a megítélését tekintve. Ám Hatos Pál a könyvében „összefüggéseket mutat meg, nem mellesleg pedig mélységeiben árnyalja és tárja föl azokat a részleteket, amelyek fölött eddig hajlamos volt elsiklani a figyelem, holott nem egyszer bennük rejtőzhettek a mozgatórugók. És miközben nem kerüli ki egyes következtetések kimondását, olyan tablót fest erről a 133 napról, amelyen a nagyívű történések mellett a mindennapok is látszanak”, írtuk róla. És az sem mellékes, hogy azon történészek közé tartozik, akik egy szépíró képességével formázzák és alakítják a mondataikat, vagyis nem csupán tömény históriát, de igazi olvasmányélményt is kapunk a 2021-es év legjobb történelmi könyvétől. A szerzővel itt olvashat interjút.

Nem múlhat vagy kezdődhet el az új év leltárkészítés nélkül, így mi is számbavettük, hogy számunkra melyek voltak a tavalyi év legfontosabb és legjobb könyvei. Idegenek, gének és alternatív tények között kerestük az igazságot. Vagy legalábbis azt, amit a tudósok meg tudnak magyarázni. Történelmi toplistánk után most a tudományos ismeretterjesztés kategóriájában hirdettünk győzteseket.

10.

Több szempontból is az év egyik legérdekesebb könyvének számított a Harvard Egyetem csillagászat tanszék volt vezetőjének okfejtése, amely a 2017-ben észlelt furcsa csillagközi objektum (’Oumuamua) kapcsán született. Avi Loeb a tudományos karrierjét tette kockára azzal, amikor művében azt fejtegette, könnyen lehet, hogy egy idegen civilizáció első nyomait láthattuk a Nap mellett elhaladva. Ám talán ennél is fontosabb volt, hogy saját példája révén is rávilágított a földönkívüli élet kutatásait évtizedek óta megbélyegzik és komolytalannak nevezik, holott alapjában véve nagyon is racionális gondolat azt feltételezni, hogy nem vagyunk egyedül a végtelen univerzumban. A több mint nyolcszáz publikációval rendelkező tudós műve egyben „személyes vallomás is arról, hogy miért hajlandó kiállni a földönkívüliek elmélete mellett”, írtuk róla. A számos kritikát és gúnyoldódást kiváltó könyv izgalmas gondolatkísérlet, amely élesen megosztja az olvasóit. A szerzővel itt olvashat interjút. (Agave, 256 oldal, 3580 Ft)

9.

Az sem árt, ha a csillagos ég után néha a lábunk elé nézünk, hiszen olykor egész birodalmak rejtőzhetnek alattunk. A „hangyás” szerzőpáros – Susanne Foitzik az evolúciósbiológia professzora és Olaf Fritsche biofizikus, tudományos újságíró – számos izgalmas, érdekfeszítő és lebilincselő részletet gyűjtött össze erről az államalapító rovarról. Meg persze a megfigyelésükön dolgozó tudomány fifikás módszereiről, hogy minél jobban megértsék ezt a hallatlanul izgalmas és összetett világot, amely számos tanulsággal szolgálhat nekünk. Láthatjuk a háborút indító és békét kötő, a kertészkedő és a rabszolgatartó, vagy a mérnöki leleménnyel bolyt építő hangyákat. „A színes fotók, a karikatúraszerű, mégis tudományos igényű rajzok, a modern grafikai tervezés mind-mind egy nagyon igényes, míves színvonalú, és tulajdonképpen letehetetlen ismeretterjesztő könyvvé emelik ezt az alkotást”, írtuk a könyvről. (Park, 308 oldal, 3999 Ft)

8.

Méghogy rég lejárt lemez lenne ez a több évszázados ügy! Hiszen a tudomány és a vallásos dogmák között zajló pere igazából 1992-ben ért véget, amikor a Vatikán végképp rehabilitálta a csillagászt. Ma viszont, amikor ismét újult erőre kaptak a tudománytagadók, és mindennapossá vált az igazság és a tudomány eredményeinek relativizálása, érdekes párhuzamot fedezhetünk fel az eretnekség akkori vádjaival. Az asztrofizikus Mario Livio, aki korábban az elméleti fizika professzora volt, később viszont tagja volt a Hubble űrteleszkópot működtető stábnak, ma a tudománytörténet egyik legolvasottabb népszerűsítőjének számít. A viadal Galilei és az egyház között már az első pillanatoktól egyenlőtlen volt, ezt igen részletesen mutatja be a könyv, amely nem csupán a tanok közérthető ismertetése, hanem egyben a tudomány szabadságának védirata is. Ahogy Adam Ries, Nobel-díjas fizikus fogalmazott: „Ma jobban, mint valaha, szükségünk van rá, hogy megértsük, mi tette Galileit az igazságkeresés szinonimájává”. (Európa, 279 oldal, 4399 Ft)

7.

A kanadai származású biológiai antropológus, Stephen Le lényegre törő, sok humorral fűszerezett könyvét mindenképpen olvassuk el mielőtt belevetjük magunkat az étkezés örökös reformjáról szóló cikkek és mítoszok tengerébe. A civilizációs betegségek (az elhízástól a köszvényen át akár a rövidlátásig) terjedésének okai ma már egyértelműen visszavezethetők az őseinkhez képest jelentősen megváltozott étrendünkre. Miközben a megoldás nincs is messze tőlünk: hallgatnunk kellene a nagy múltra visszatekintő konyhai kultúrák alapszabályaira, amelyek még távol estek az élelmiszeripar modern módszereitől, és úgy táplálkozni, ahogy a származási hely szerinti elődeink tették évszázadokon át. A szerző nem tesz igazságot a húsevők és vegetáriánusok között, viszont színesen ecseteli a rovarok fogyasztásának előnyeit, és azt is megtudhatjuk, hogy a gyümölcs sem par excellence egészséges étel. „Tekintélyes mennyiségű, a könyvben is jelölt felhasznált irodalom alapján, valamint az evolúciós biológia legújabb eredményeit figyelembe véve fogalmazza meg könnyen betartható ajánlásait”, írtuk a könyvről. (Typotex, 252 oldal, 4500 Ft)

6.

A nyelv is olyan, akár a futball: egy kicsit mindenki úgy hiszi, hogy ért hozzá. És mindenkinek van legalább egy elmélete, hogy honnan is ered, miként fejlődött ki. Pedig ha valóban meg akarjuk válaszolni a kérdést, szinte megszámolni is nehéz, hogy hány tudományterület eredményeit kellene áttekintenünk. A svéd Sverker Johansson egy nyomozó elszántságával és egy polihisztor felkészültségével vágott bele, hogy az állatvilágban elejtett nyomok segítségével eljusson a maga meggyőző, tényekkel és érvekkel alátámasztott verziójához. A fanyar humort sem mellőző keresésében pedig érintjük többek között a filozófia, az evolúciós biológia, paleoantropológia, régészet, genetika, anatómia, etológia, neurológia, pszichológia és a szociálantropológia területét. Az ismeretterjesztés legjobb hagyományait követő könyv „lebilincselő utazás a régmúlt korok mélyére, hogy ráleljünk az emberré válásunk idejére és mikéntjére, mindezt pedig kellő adag iróniával, szerénységgel és személyességgel”, írtuk róla. (Európa, 414 oldal, 4999 Ft)

5.

Ahogy azt már a történelmi toplistánk kapcsán is mondtuk, a hazai könyvkiadás gyorsan reagált a világjárványra, s egyre másra jelentek meg a hol jobb, hol felületesebb kiadványok, hogy minél hamarabb felhozzuk magunkat virológiából, s legalább az alapszavakat megértsük. Itt van máris egy: a zoonózis. Az a folyamat, amikor a kórokozó állatról emberre ugrik át, és betegséggel vagy halállal járó fertőzést alakít ki. Mint a bubópestis, az AIDS, az influenza számos fajtája, és igen, a koronavírus is. David Quamenn 2013-ban írt könyvében nem kevés előrelátással szögezte le: ez a fogalom a „jövő egyik kulcsszava, amelyet a 21. században óhatatlanul sokat fogunk használni”. A gazdaváltást ugyanis mindennél jobban elősegíti a környezet pusztítása, a túlnépesedés, vagyis az ökológiai katasztrófa felé sodródó világ. Tehát jobb minél hamarabb megérteni az efféle fertőzések mibenlétét. A könyv gördülékeny stílusa annak is betudható, hogy az amerikai szerző ugyanúgy jeleskedik az irodalomban, mint a tudományos ismeretterjesztésben. Ez pedig garancia rá, hogy egy pillanatig sem fogjuk unni ezt az igen átfogó és megbízható áttekintést. (Park, 537 oldal, 5499 Ft)

4.

A szerző halott, a mű beszél helyette, vélik és hirdetik sokan. De az alkotás folyamatát miért is ne határozná meg döntő módon alkotója pszichés állapota, sokszor nem is tudatosodó döntései. Gerevich József a hazai művészetpszichológia jeles művelője minden eddigi könyvénél átfogóbb betekintést enged a művészek (képzőművészet, zene és irodalom) lelkivilágába. A pszichiáterként pszichológusként, addiktológusként és pszichoterapeutaként is ismert szerző a pszichobiográfiai elemzés módszerével tárja fel azokat az összefüggéseket és ellentmondásokat, amelyek az itt bemutatott több száz alkotó és alkotásaik kapcsolatát jellemzik. A több évszázadot átölelő és a kortársakig nyúló összegzés a művészek motivációi alapján kapcsolja össze és foglalja rendszerbe a műveket, és számos kulcsot ad az ikonikus alkotások megértéséhez, befogadásához. És persze „rengeteg aha-élménnyel lehetünk gazdagabbak. Egyrészt a már ismert vagy kevésbé ismert alkotások felfedezésében, másrészt az emberi kultúra és psziché kapcsolatát illetően”, írtuk a könyvről. A szerzővel itt olvashat interjút. (Labirintus, 399 oldal, 11 990 Ft)

3.

Vannak olyan gondolkodók, akikre akkor is érdemes odafigyelni, ha épp elszámolnak ötvenig. Tamás Gáspár Miklós vitathatatlanul ezek közé tartozik, még ha kijelentései oly sok vitára is adnak néha okot. Az erdetileg angol nyelven írt marxista politikafilozófiai elemzéseit csokorba szedő kötet két magyar nyelven született nagyszabású tanulmányt is tartalmaz és nem kevesebb dologra vállalkozott, mint politikai és történeti fogalmaink tisztázása. A kötet ugyan nem hibátlan, hiszen „nem áttekinthető szerkezetű, lényegre törő, pontról pontra követhető szövegekkel van dolgunk – noha ennek eszmei és tartalmi akadályai nem lennének –, hanem olyan esszékkel, amelyek tele vannak kitérőkkel, a kitérőkből kiágazó kitérőkkel, és a kitérők kitérőiből kitüremkedő, olykor szertelen méretű zárójelekkel és lábjegyzetekkel, amelyek között alkalmasint elvész a szerző erudícióját irigykedve csodáló olvasó”, írtuk róla. Ennek ellenére ott a helye az év legfontosabb tudományos kiadványai között, mert inspiráló és megtermékenyítő hatását tekintve megkerülhetetlen könyv született. (Kalligram, 456 oldal, 4990 Ft)

2.

Jó lenne elhinni, hiszen sok minden alól felmentést kapnánk, de messze nem lenne igaz: a minket irányító erőknek nem sok közük van a misztikumhoz, nagyon is anyagi természetűek. A gének, azok véletlenszerű vagy meghatározott módosulatai, illetve a környezet hatásai okoznak ilyen vagy olyan változást gépezetünk működésében. Vagyis: mutasd a génháztartásod, és megmondom, hogy ki vagy. Az Indiana Egyetem Orvostudományi Karának professzora, Bill Sullivan „szellemes és laza stílusa megédesíti a keserű pirula lenyelését, vagyis azt, hogy elfogadjuk, legegyedibb jellemvonásaink zömét akaratunkon kívül álló tényezők irányítják. Köztük a már említett génjeinken és az azokat ért korai környezeti hatásokon túl evolúciós múltunk, sőt képzeljék el: a bennünk élő mikrobák, baktériumok és gombák is”, írtuk a könyvről. Ennek szellemében talán már könnyebb megemészteni, hogy az említett tényezők döntő hatást gyakorolnak viselkedésünkre, hangulatunkra, személyiségünkre, de meghatározzák fóbiáinkat, kulináris ízlésünket, nemi érdeklődésünket és politikai nézeteinket is. Nem árt tehát komolyan venni őket. (Scolar, 350 oldal, 4975 Ft)

1.

Az elmúlt pár év fényesen demonstrálta: korunk egyik nagy kihívása, hogy mit kezdünk a tudás elszánt ellenségeivel. És persze az igazság relativizálásával. Ezért mindennapos feladattá vált megkülönböztetni a realitás tükröző tényeket az alternatív tényektől, a valós híreket a „fake news”-tól, különben saját torzító buborékjaink foglyai maradunk. A svéd filozófus, Åsa Wikforss szerint ezen képességek hiányában nem csoda, hogy elveszítjük a hitünket az igazság megtalálásának lehetőségében, ez pedig az egyre égetőbbé váló problémák (a klímavátozástól a vakcinák elfogadásáig) esetében perdöntő lehet. „Még ha a szerző politikai észrevételeivel nem is ért egyet valaki, a tény mibenlétével kapcsolatos filozófiai okfejtésével nehezen lehet vitába szállni. Közérthető és olvasmányos stílusa nem hagy kérdést az olvasóban, miközben fontos támpontokat fogalmaz meg azzal kapcsolatban, hogy mit érdemes figyelembe vennünk”, ha a realitás talaján kívánunk maradni, írtuk a könyvről. Mind egyre aktuálisabbá váló témája, mind megközelítésmódja és mindenki számára követhető érvelése miatt az Alternatív tények a 2021-es év legfontosabb tudományos ismeretterjesztő munkája. A szerzővel itt olvashat interjút. (Typotex, 243 oldal, 3500 Ft)

Egyetlen verseskötet volt képes beverekedni magát a nagy- és kisregények közé az októberi listánkon. Danyi Zoltán régóta várt új regénye előzte meg József Attila kései verseit Vörös István tolmácsolásában. A harmadik helyen a sváb fuvósbanda húzza a talpalávalót századokon át Kollár-Klemencz László családregényében. És innen már a Lászlóké a lista: Sepsi László sokszínű és áradó bűnregénnyel, míg Szilasi László visszafogott és kiérlelt történelmi tablókkal jelentkezett be.

Szinte tapintható volt a várakozás Danyi Zoltán első regénye után, hogy mi lesz a folytatás, merre indul el a Zentáról származó író. A dögeltakarító méltán aratott sikert itthon és külföldön is, a 2015-ös év egyik nagy meglepetése volt az addig leginkább versekkel jelentkező Danyitól. A délszláv háború élményeit feldolgozó mű viszont nem háborús regény, hanem „a rombolás és züllés, a szétverés, szétbarmolás könyve, melyben épp a manapság Magyar­or­szá­gon is fennen hirdetett „nemzeti érzés” az egyik pusztító faktor. „Az exjugók egyik súlyos tapasztalatát most sikerült irodalmilag közvetíteni”, írta Radics Viktória a könyvről a Magyar Narancs hasábjain.

Ilyen előzmények után érkezett meg októberi listánk első helyére A rózsákról című új regénye, mely „intimebb, érzelmesebb, elégikusabb az előző regénynél, és sokkal szétáradóbb, repetitívebb szövegvilág, amely végül egy nemes rózsa formájába rendeződik”, állapította meg kritikusunk, Deczki Sarolta. A munkába és a saját furcsa világába és szabályrendszerébe visszahúzódó, a világ, de talán önmaga elől is menekülő rózsakertész monológja vallomássá emeli a regényt: elbeszélőként többször is utal rá, hogy beszélnie kell, számot kell vetnie magával, és mindazzal, amit látott, átélt. A rózsákról „szerves folytatása Danyi eddigi pályájának, akár líráját, akár prózáját tekintjük. Kontemplatív, lassú sodrású, ritmikus szöveg, amelyben – A dögeltakarítóhoz hasonlóan – megjelennek a háború okozta traumák testi tünetei, az ezekkel való viaskodás, és persze az »elbeszélés nehézségei« is.”

Képzeljük el, hogy Flórával ketten „szerelmük jelképeként” elégették a Szabad ötletek jegyzékét, és a hamut elásta egy bokor alá. Aztán valamikor ’45-ben megpofozott egy nyilast, „de végül ők kértek bocsánatot”, aztán állást kapott Rajk belügyminisztériumában, de egy vers miatt börtönbe kerül. Aztán ’56-ban szabadul, de csak egy hajszálon múlik az élete… Játék? Őrület? Blaszfémia? Ugyan! Ki ne képzelte volna már el, hogy mi lett volna, ha József Attila nem hal meg olyan tragikusan korán, ha nem ott és nem úgy jön az a vonat.

Vörös István nem pusztán továbbgondolta mindezt, hanem versekkel, egy teljes kötettel (Nem ti kussoltok) tartja életben a költőt, és félig komoly, félig ironikus átiratokkal kerekíti ki az életet és életművet, pörgeti le József Attila helyett a közép- majd öregkor éveit, írja meg a meg nem írt sorokat. „Az orvosi váró padján ültem, / néztem, hogy múlt el másfél óra már. / Nem hallottam egy játékba merülten, / hogy a nővér rég nekem kiabál.” Tudom, hogy lesznek olyanok, akik mindezt élből utasítják majd vissza, ám Vörös István kezében mindez nem olcsó gag, hanem a frivol képzelet termékeny játéka, amely nélkül nem létezhet vérkomoly irodalom és művészet. Listánk második helye is ezt bizonyítja.

Várható volt, hogy bekövetkezik. Mármint az, hogy két váratlan elbeszéléskötet után megérkezik a regény is. Méghozzá egy igen testhezálló témával. A Kaldenecker család valamikor az 1720-as években érkezett meg Svábföldről, hogy új életet kezdjen Dunaharaszti és Soroksár környékén. Az évszázadok alatt számos történet halmozódott fel, igazi kincsesbánya egy regény, főként egy családregény szempontjából. Az eseményeket természetesen a történelem nevű játékmester is megkavarta olykor, de akármit is hozhattak az évek és az idők szeszélye, mert az Öreg Banda rendületlenül zenélt a generációról generációra öröklött tudással és hangszerekkel.

A szintén zenész Kollár-Klemencz László sodró és sokszínű regényét át meg átjárja a polka, a marsch és a waltz lüktető ritmusa, miközben örömködünk és szomorkodunk, az életet pedig a maga dramaturgiája mentén szabdalja a születés és a halál. „A Duna–Tisza közén ugyanazzal a konok csökönyösséggel peregnek az évek az idő homokóráján, amivel ennek a könyvnek a szereplői is élik első pillantásra hétköznapinak tűnő, közelebbről nézvést viszont nagyon is magával ragadó életüket. Kollár-Klemencz László regénye olyan, akár egy nosztalgiavonat: döccenőkkel indul, az elején nem látni, hová fog végül befutni, ám amikor a nyílt pályán fölveszi a ritmust, már nemigen lehet kiszállni belőle”, írta az Öreg Bandáról kritikusunk, Benedek Szabolcs.

Akik szeretik a besorolhatatlan és szabálytalan műveket és szerzőket, azoknak a Termőtestek jelentik majd a hónap fénypontját. Ez a nagyregény igazi kavalkád, és néha az lehet az olvasó érzése, hogy a szerző maga is felkereste a hallucinogén gombák termesztéséről és terjesztéséről híres Höksring városának utcáit. Látványos robbanással vesz lendületet a könyv, és a lökéshullámok szinte az utolsó oldalakig kitartanak ebben a – szinte minden műfajt felvonultató – vibráló bűnregényben. A várost uraló Ergot család pusztulásával felbolydul a fél város és a teljes alvilág, és kezdetét veszi a hatalmi harc: ki vigye tovább a nem kevés haszonnal járó gombaüzletet. Sepsi László karakterei (könyvekért rajongó pénzbehajtó, korrupt polgármester és még korruptabb rendőrök, spiclik, örömlányok és képregényhősök) sok mindennel vádolhatók, de egy dologgal biztos nem: pillanatig sem lesznek unalmasak.

Listánk ötödik helyére a két kisregényt tartalmazó Tavaszi hadjárat került. Sokunk számára jelent igazi eseményt Szilasi László már majdhogynem óramű pontossággal, kétévente megjelenő újabb és újabb kötete. Hiszen a művei mintapéldái a nem látványos, de annál inkább kiérlelt prózának, a nem látványos, de ízekkel teli mondatoknak, és főként a nem látványos, de megbízható és lefegyverző tudásnak, amely szinte felfűti ezeket a szövegeket. A két történelmi kisregény közül az Ostorod szálai a rodostói emigráció közösségéig nyúlnak vissza, majd a reformkorba kalauzolnak el minket, míg A Koppantyú lovagjai a 19. század eseményei, a szabadságharc és a Tisza szabályozásának munkálatai idején játszódik. A múltbéli helyszínek ellenére Szilasi prózája mégis jóval elevenebb, mint a legtöbb kortárs regény: lényeglátásában, mindig izgalmas időtlenségében és megkapó érvényességében.

Bartók Imre regényén kívül szeptemberi listánk négy helyezettje karcsú, egy-két nap alatt kiolvasható művel jelentkezett, fényesen bizonyítva, hogy az irodalom soha nem a paramétereken, a papír mennyiségén múlik. Úgy is átszakíthatja valami az asztalt, hogy közben elfér a zsebünkben. Simon Márton versei, Háy János kisregénye, Gergely Ágnes metszetei és Végel László naplója ebbe a kategóriába tartoznak.

„A Mamikának én soha nem csinátam vóna olyat, hogy rosszat, mert a Mamika olyan vót nekem, hogy jobban vót anyám, mint akitő születtem”, kezdi története elbeszélését Háy János kisregényének főszereplője, az intézetet is megjárt fiatal cigánylány. Ő az, akiről azt hisszük, hogy már mindent tudunk, de eddig jobbára az előítéletek, a kósza pletykák és a bejáratott sztereotípiák rajzolták meg az alakját. Sokat beszélünk róla, de az újságok, híradók szavai hol az instant napi drámákat, hol könnyen aprópénzre váltható nyomorromantikát mutatják fel. Most a saját, roncsolt, elsőre alig befogadható, már eleve megbélyegzést kiváltó nyelvén meséli el, hogyan próbált kitörni a rágalmak, az előre megírt élet nyílegyenes labirintusából. Ez nem Parti Nagy Lajos humorral átitatott, széttaposott nyelve és még csak nem is Esterházy Péter míves megszólalása a Tizenkét hattyúkban szintén cigánylányként.

Ez a valóság karcos dallama.

„Mindig egy cél vezérel, hogy minél mélyebben és hitelesebben tárjam fel az emberi sorsokat. Sokat gondolkodtam erről a könyvről, mindig újra és újra előjött bennem, hogy meg kéne írni, s amikor végre hozzáfogtam, egyértelmű volt, hogy ennek egy ilyen nyelv lesz az akusztikus tere”, nyilatkozta lapunknak a szerző. A Mamikám megrendítő módon példázza, hogy „az előítéletek, akárcsak a görög drámák jóslatai, a végén beteljesednek: a megelőlegezett bűn elől nem lehet menekülni”, írtuk a kisregényről, amely az első helyet foglalta el havi listánkon.

Simon Marci frivol jelentései mai világunkról olyan, mint a gyógyszert bevonó vékony cukorréteg, hogy jobban csússzon, ami eleve keserű. Isten a konyhában, a haza párarajz egy ezer éves késő járat ablakán, a lírai alany távolabbi énje pedig a lányokat stíröli a strandon. Hát így állunk. „Megérezni, hogy felnőttünk. / Mint az óceánjárók ládáiban vegyszerekkel, / sötétben érlelt banán”. Mert a világ egy békés, járvány sújtotta üdülőváros. Bár könnyen lehet, hogy ez nem alkalmi, hanem egy állandó arc. Mindig is ilyen volt, mindig is ilyenek voltunk, csak a fény élesebb, a tekintet szigorúbb.

De nem lehet nem szeretni ezt a kompromisszumnélküliséget, „ahogy a világot, ezt a csiricsáré világot szemlézi, méregeti, szóra bírja. Ahogy elvan a költészet ősrégi témáival, ahogy friss levegőt fúj az áporodott szobába, miközben mindent vegyít mindennel”, írtuk Simon immár negyedik verseskötetéről. A megszokott, kézbe simuló vékonyka kötet, az Éjszaka a konyhában veled akartam beszélgetni megérdemelten érkezett meg listánk második helyére.

Végel László sincs szigorú tekintet híján: kellemetlen tanúként írja, rögzíti már évek óta újvidéki peremlétének hol háborúkkal felkavart mindennapjait, hol békebelinek tűnő zűrzavarait.

Naplói legalább olyan fontosak, mint Márai szövegei, aki a letűnő polgárság utolsó pillanatait, saját kalandos életének hajtűkanyarjait rögzítette egy fél életen át írt vallomásban.

Végel a többségi hatalom, a fel-felerősödő nacionalizmus árnyékában és az európaiság vágyott, de olykor nagyon távoli aurájában dolgozik. Vívja a kisiklott gondolatok és eszmék ellen indított csöndes háborúját. „Védi Újvidék régi arculatát, monarchiabeli szellemiségét, keresi gazdag örökségének helyét, máig ható érvényességét. Önmagát képviseli. Peremvidéki európaiságát”, írtuk az 1991 és 2020 között született naplóbejegyzésekről, a Peremvidéki palackpostáról.

„A könyveim Magyarországon jelennek meg, a Vajdaságba el sem jutnak. Legfeljebb szerbül vásárolhatják meg az itteni olvasóim. Nem a nagy nemzeti irodalmi sztrádák utazóira számítok, hanem az ismeretlen ösvények kóbor vándoraira” foglalta össze sajátos helyzetét lapunknak adott interjújában.

Bartók Imre regényei egyszerre izgalmas kihívások és fricskák a műfaji tisztasághoz és egyszínűséghez szokott olvasónak. Provokációk és nagyívű utazások, amelyben együtt kavarog „a görög mitológiától a transzgenerációs traumán keresztül a kozmikus horrorig” szinte minden. Hiszen az érdekli, árulta el a vele való beszélgetésben, hogy miként „hat egymásra, miként gazdagítja egymást, illetve mi az a nézőpont, ahonnan mindez összefogható, nivellálható, leépíthető, majd újraalkotható valami – stílszerűen – frankensteini monstrummá”. Ezzel a monstrummal kelhet hát birokra a Lovak a folyóban című regényben az, aki szeret lavírozni valóság és őrület, az önéletírásnak tűnő játék és a krimi határán.

A regény „elsősorban még mindig arra nyújt lehetőséget, hogy alaposan elvesszen benne az ember, még ha ezt az elveszettséget a maga módján a szöveg némileg el is odázza. Szétírható és szétbeszélhető egész, amelyhez egy pont után sok türelem kell”, írta kritikusunk, ám ez a türelem a nyitott és kalandvágyó olvasó számára nagyon is megtérül.

Latinovitsról, Csoóriról, a versfaragókat terelgető Örkényről (vagy legalábbis egy hozzá hasonlóról), a családjáról és pályakezdéséről emlékezik meg miniportrékban és metszetekben Gergely Ágnes. A Mozdonygyári éjszakák remek kiegészítője a nagy sikerű memoárjának (Két szimpla a Kedvesben), hiszen a gyermekkort, a pályakezdés előtti kusza éveket és az irodalmi életben tett első lépéseit idézi fel.

Ekkor dolgozik esztergályosként (mert a színművészetit családi háttere miatt nem kezdheti el), és mozgalmi darabban játszik a későbbi színészkirállyal. Csalódást vagy épp kellemest meglepetést okozó pályatársak, a második világháború, a Rákosi- és Kádár-kor villan fel. „Egy délután alatt kiolvasható könyvecske a Mozdonygyári éjszakák, de több nap kell, amíg minden leülepszik”, írtuk róla.

„Soha nem éreztem sikert életemben. Kis olvasótáborom van, sok értékes emberrel. Igazi sikerem egyszer volt, Svédországban, A tolmács című regényemről sokan írtak. Ez a hetvenes években történt. Azóta itthon is kaptam szép bírálatokat, de általában csend van körülöttem, és ez így van jól”, mondta lapunknak adott villáminterjújában a szerző. Listánk ötödik helye talán kicsit fellazítja ezt a tömött némaságot.

Október 6 és 10 között a Jókönyvek online könyvesbolt és a Könyvterasz szervezte fesztiválon a lapunk által bemutatott izgalmas könyvekkel és azok szerzőivel találkozhatnak. Élőben is feltehetik a kérdéseiket, vagy dedikáltathatják kedvenc műveiket. A beszélgetések helyszíne a Róth Miksa Emlékház (Budapest, Nefelejcs u. 26.), a belépés ingyenes.

SZERDA (október 6.)

17:00 Horthy, Rákosi, Kádár és napjaink vadászai

Beszélgetés Majtényi Györggyel az Egyetértés vadásztársaság című könyvéről.

Mi köti össze a Horthy-kort, a szocializmust és a rendszerváltás utáni időszakot? A hatalmi elit vadászszenvedélye. Majtényi György történész új könyve feltárja előttünk, hogy miként hat mindez az adott korszak politikájára. Eddig ismeretlen és titkos történeteket hallhatunk Magyarország elmúlt száz évéből.

18:30 Richter és a gyógyíthatatlan sors

Beszélgetés Berényi Annával Richter című könyvéről.

A magyar gyógyszeripar megteremtőjének drámai életéről, és annak okairól beszélgetünk, hogy miért szorult méltatlanul háttérbe ez a nem akármilyen történet. A Richter Gedeon életét feldolgozó könyv szerzőjét, Berényi Anna írót, közgazdászt kérdezzük. (A könyvről itt olvashat bővebben, és itt interjút a szerzővel)

CSÜTÖRTÖK (október 7.)

16:30 A Horthy-rendszer megszilárdulásának története

Beszélgetés Veszprémy László Bernáttal az 1921 című könyvéről.

Miért volt sorsfordító év Magyarország történetében az 1921-es év? Mi volt a korszak legélesebb belpolitikai vitája, mely meghatározta az egész Horthy-rendszer sorsát is? Veszprémy László Bernát művelődéstörténésszel beszélgetünk új kötetéről. (A könyvről itt olvashat bővebben, itt pedig a szerzővel beszélgettünk.)

18:00 Kultúrharc és elitcsere a mai Magyarországon

Beszélgetés Kristóf Lucával a Kultúrcsaták című könyvéről.

Kristóf Luca szociológus érzékeny témát elemez könyvében: szellemi őrségváltás, kulturális ízlést befolyásoló hatalmi technikák, értékválasztás a mai Magyarországon. A szerzőt a jelenlegi kulturális elit és politika változásairól kérdezzük. ( A könyvről itt olvashat bővebben, és itt interjút a szerzővel.)

PÉNTEK (október 8.)

16:30 Nők és férfiak a műkereskedelemben

Beszélgetés Martos Gáborral az Önarckép nyaklánccal című könyvéről.

Vajon miért drágább 400 millióval egy férfi festménye, mint egy női alkotóé? Milyen szempontok uralják a múzeumok kiállításpolitikáját és a nemzetközi vásárok kínálatát? Martos Gábor több mint két évtizede kutatja a műkereskedelem világát és annak kulisszáit. (A könyvről itt olvashat bővebben.)

18:00 Besúgók a kertben

Beszélgetés Finy Petrával Kerti szonáta című könyvéről.

A késői Kádár-kor legszomorúbb és legrondább fejezeteiről írt pontos látleletet az ismert író, költő Finy Petra. Hogyan működött a gulyáskommunizmus belügyi államapparátusa, és kik akarták megváltoztatni a rendszert? A nyolcvanas évek mindennapjairól, és elfeledett női sorsokról beszélgetünk. ( A könyvről itt olvashat bővebben, és itt interjút a szerzővel.)

SZOMBAT (október 9.)

14:00 A nyilvánosság mögött

Beszélgetés Dezső Andrással a Magyar kóla és a Fedősztori című könyveiről.

Az ismert oknyomozó újságíró, Dezső András az elmúlt években írt már tényfeltáró könyvet a magyar droghelyzetről és a szervezett bűnözés kialakulásáról. A hamarosan megjelenő Fedősztori című kötete kapcsán beszélgetünk vele az eddig feldolgozott témáiról is. (A könyvről itt olvashat bővebben.)

16:00 Hogyan kérdezzünk világsztárokat?

Beszélgetés Köves Gáborral a Végszónak sem rossz című könyvéről.

A Magyar Narancs riportere, Köves Gábor már második kötetében gyűjti össze napjaink legismertebb magyar és nemzetközi művészeivel (írók, filmesek, színészek) készített beszélgetéseit. Sokan az interjút könnyű műfajnak gondolják, ám most kiderül, hogy ez mekkora tévedés. És persze rákérdezünk a kulisszatitokra is. (A könyvről itt olvashat bővebben, és itt interjút a szerzővel.)

18:00 Kitartó írók kézikönyve.

Beszélgetés Vámos Miklóssal az Igen című könyvéről.

Vámos Miklós új kötetbe foglalta az elmúlt években írt esszéit és vallomásait, amelyekben kezdő íróknak és olvasóknak ad tanácsokat, de a rutinosabbak is megszívlelhetik. A regényírás trükkjeiről, az élet élvezetéről és az olvasás szenvedélyéről beszélgetünk. (A könyvről itt olvashat bővebben, és itt interjút a szerzővel.)

VASÁRNAP (október 10.)

14:00 Magyar múlt szlovák szemmel

Beszélgetés Kollai Istvánnal a Szlovákia királyt választ című könyvéről.

A Szlovákia-szakértő Kollai István történész azt vizsgálta a könyvében, hogy milyen eltérések találhatók a két ország nemzeti narratívájában, mi táplálja a makacs előítéleteket és kitartó mítoszokat. Témánk: miként gondolkodnak a szlovákok arról, amit mi magyar történelemként ismerünk. (A könyvről itt olvashat bővebben, és itt interjút a szerzővel.)

16:00 Puli nélkül üres a Tabán

Beszélgetés Saly Noémivel a Ha túléljük ezt a marhaságot című könyvéről.

Az irodalom- és Budapest-történész Saly Noémi a rá jellemző oldottsággal mesél a lerombolt és megmaradt Tabánról, a pulik iránti múlhatatlan szeretetéről, és arról is, miért kedveli az ember idősebb korábban a savanyúságot. (A könyvről itt olvashat bővebben, és itt interjút a szerzővel.)

18:00 Hol élünk? Miben élünk?

Beszélgetés Magyar Bálinttal A posztkommunista rendszerek anatómiája című könyvéről.

Az ismert szociológus, volt oktatási miniszter szerzőtársával, Madlovics Bálint közgazdász-politológussal az eddigi legátfogóbb munkát írták meg a rendszerváltó országok politikai, gazdasági és társadalmi jelenségeinek megértéséhez. Magyar Bálinttal többek között arról beszélgetünk, hogy mi jellemzi azt az államformát, amely nem a közjó, hanem az elit érdekében működik, és hogyan lehet megfordítani a tekintélyelvű rendszer felé való elmozdulást?

Új zsebkönyv-sorozat várja azokat az olvasókat a boltokban, akik szeretnek nem túl drágán színes, izgalmas világirodalmat, illetve méltánytalanul elfeledett, ám annál fontosabb magyar irodalmat olvasni. Az új sorozat a korábbi sorozatokkal szemben a női szerzőket sem mellőzi: a könyvek felét ők jegyzik.

– A már meglévő zsebkönyvekkel összevetve mi újat hoz a Kapszula sorozat?
– Nemcsak a címek merőben mások, mint az eddig megszokott „száz könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz” vagy a „te is tudod, mi is tudjuk, melyik könyvek szerepelnek a fehér, középosztálybeli férfiak által összeállított listákon százötven éve” típusú kánonválogatásokban, hanem az arányok is. A megszokottnál több kortárs, több nő, több zsáner, több izgalom. És mindez ragyogó, színpompás külsőben.

– Mi volt a szempont a címek kiválasztásában?
– A sorozat neve Kapszula Könyvtár, ezzel utaltunk a válogatásunk szempontjaira: kulturális időkapszulákat ajánlunk. Nagy örökzöld, szépirodalmi csemege és zsánerirodalom egyaránt helyet kap benne. A lényeg, hogy vissza tudja adni a gyerekkorunkból ismert belefeledkezős élményolvasást. A kapszula gardróbok mintájára érdemes csak olyan könyveket összegyűjteni a polcra, amelyek minden hangulatra és élethelyzetre választ nyújtanak, és érzelmileg is kötődünk hozzájuk.

– Kortárs szerzőkre is számíthatunk, vagy csak klasszikusokra?
– Természetesen kortársak is vannak, ez fontos nekünk. Az első húsz kötetben Stephen King, Alice Walker, Celeste Ng, Markus Zusack, Hatice Meryem, Helen Fielding, Zadie Smith, Edith Bruck, Cixin Liu is szerepel, bár nyilván kortársunknak számít a nemrég elhunyt Zafón vagy Patricia Highsmith is.

– Nincs túlkínálat a piacon a hasonló címekből és formátumból? Milyen résbe furakodhat be a mostani sorozat?
– Az Európa Könyvkiadó mindig is jelen volt a piacon az elérhető árú sorozataival, alig van olyan könyvmoly család, ahol ne lenne megtalálható a Modern Könyvtár, a Diákkönyvtár, az Európa Zsebkönyvek, vagy éppen a Vidám Könyvek némely kötete, esetleg a teljes sorozat. Szóval, nem a rést kerestük, hanem folytattuk a hagyományt a tőlünk megszokott és elvárt egyedi – de megfizethető – kínálattal. A boltokban 1990 Forint egy könyv, a honlapunkon és a moobius.hu webes könyváruházban 1499 Ft, de ha ötöt rendel valaki, akkor a hatodikat és a szállítást ingyen kapja. Tehát már 1250 forintért hozzá lehet jutni kurrens olvasmányhoz.

– Az eddig megjelent nyolc könyvből ötöt női szerző jegyez. Ez az arány a későbbiekben is megmarad?
– Igen, a női szerzők arányát minimum 50 százalékon fogjuk tartani, a szerkesztők – Gaborják Ádám, Kuczogi Szilvia, Péntek Orsolya, Rácz I. Péter és Wertheimer Gábor – ezzel a küldetéssel fogtak bele a sorozatba. Többek között ez garantálja a sorozat egyediségét, erejét és színességét.

– Eddig csak Markovits Rodion kapott helyet a sorozatban magyar szerzőként. Inkább a világirodalmat szemlézi majd a sorozat?
– Világirodalmi könyvkiadó lévén természetesen nagyobb a rálátásunk és a hozzáférésünk a világirodalomhoz, de a magyar irodalom sem maradhat ki, főként, ha kuriózumokat tudunk bemutatni. Markovits Rodion művei a két háború között több mint egymillió példányban fogytak Európában, külföldön ma is jegyzik a szerzőt. Az olasz piacon legutóbb tavaly jelent meg, nálunk a szocialista könyvkiadás leszámolt vele, ki tudja milyen okból. De Kádár Erzsébet finom, lebegő novelláit is örömmel mutatjuk be. Ő egyike a férfikánonból kiszorult szerzőknek, és nagyon fontosnak éreztük már a sorozat elején megjelentetni. Galgóczi Erzsébet unikális hangja is hamarosan hozzájárul a kapszulák sokszínűségéhez.

– Könnyebb vagy nehezebb ma egy-egy új sorozat vagy szerző bevezetése a magyar piacra, mint a korábbi évtizedekben?
– Teljesen más feladat elé állítja ma a kulturális szektor marketingeseit a nyomtatott napi sajtó felszámolása és a közösségi média átalakulása. Öt évvel ezelőttig a Népszabadság, az akkori Magyar Nemzet, a Népszava, a megyei lapok, de még a Magyar Hírlap is naponta több oldalas kulturális rovattal jelentkeztek, ezekben kritikák és ajánlók egyaránt helyet kaptak. A nyomtatott lapok online verziói is fontosnak tartották a minden irányú kultúraközvetítést. Így azok is képben voltak, akik éppen nem értek rá elolvasni vagy megnézni valamit.

– És ma mi a helyzet?
– Mára a közösségi oldalak önkéntesei vették át az informáló és orientáló szerepet. Hogy csak a könyves részét érintsem: könyves közösségek alakulnak, amelyek ajánlanak, tanácsot kérnek, rajonganak és lehúznak – de ami a fő, békésen megfér egymás mellett minden ízlés. Azok az ismert emberek, akik néha, vagy gyakran, kultúráról posztolnak, hatalmas segítséget nyújtanak az online térben a puszta jelenlétükkel is. A covidos időszakban minden kommunikáció a netre szorult, ebben a marketinges zajban már nem elég a régi rutin egy szerző vagy akár egy sorozat bevezetésére.