Németh Róbert: Nem vagyok itt | Benedek Szabolcs kritikája
A főként zenészként, de újságíróként is ismert Németh Róbert első regényében arról a nemzedékről írt, amely még falta a kultúrát, és a rendszerváltás ígéretét nem föltétlenül a politikától kapható szabadságában, hanem a gondolkodásban vélte fölfedezni. Azt, amelyik most már őszülő fejjel, plusz kilókkal és még több depresszióval hallgatja a B oldal kicsit kesernyés balladáit. Rolling Stones és pop teljes hangerővel!
25% kedvezmény a TERASZ5 kuponkóddal
Én is bírtam a Volánt. Mármint a futballcsapatot. Eleve tök jó nevük volt, nemcsak az egyesületnek, hanem a játékosainak is. Előbbi ráadásul kicsit a kedvenc klubcsapatoméra hajazott: a Bp. Volán már majdnem a Bp. Honvéd. De persze csak névleg majdnem, mert miközben a kispestiek azokban az években zsinórban nyerték a bajnokságot, a Czabán Samu téri Volán-stadionban hol a feljutást ünnepelték, hol a kiesés miatt szomorkodtak.
A Volán mintha túl jó lett volna az NB2-höz és túl gyenge az NB1-hez. Folyamatosan liftezett a két osztály között. Az egyik évben itt, a másikban ott játszottak. Olyan játékosokkal, mint Krómer, Forintos, Morgó, Hatvanger, Nyúl, Kékesi és Szeibert. Nyúl később a Vasasba igazolt, amely amúgy is tele volt állatnevekkel: Kakas, Farkas, a játékvezető pedig Mackó, ahogy a legendás, máig emlegetett rádióközvetítésben elhangzott. Szeibert és Kékesi pedig az MTK-VM-be ment.
Ezekről a játékosokról Németh Róbert a gombfoci kapcsán ír a regényében. Én is ennek köszönhetően ismertem meg a Volánt. Az egyik osztálytársamnak megvolt a csapat, úgyhogy rendszeresen játszottunk Honvéd–Volán gombfocimeccseket. Nagyjából úgy, ahogyan Németh Róbert regényének főszereplője, Niedics Péter is. Az egyik fejezetben egyébként a korabeli Vasas és a Honvéd összeállítása is szerepel. A tanú hitelességével állíthatom, hogy hiba nélkül, pontosan.
Azt viszont éppenséggel ebből a könyvből tudtam meg, hogy ki volt Czabán Samu, akiről a Volán-pályának is otthont adó teret annak idején elnevezték. (Ma már máshogy hívják.) Ennek valahogy soha nem néztem utána. Czabán számomra ugyanúgy hozzátartozott a Volánhoz, mint mondjuk Forintos és Morgó. Persze valójában egy egészen másik korban élt, és semmi köze nem volt a futballhoz, ahogyan az a Nem vagyok itt című regényből is kiderül. Amely nem mellesleg tele van történelmi kitérőkkel és vonatkozásokkal is.
Csehszlovákiából áttelepített felmenők, az Egyesült Államokba kivándorolt rokon, valamint családtagok, akik nem tértek haza a koncentrációs táborból és a munkaszolgálatból. Számos kényszerű sors Közép-Európa 20. századi történelméből. És ma már a kockalada is a történelemhez tartozik. Meg az is, amikor a Prágában tüntető fideszeseket letartóztatta a csehszlovák rendőrség, vagy amikor a hidakat meg a csomópontokot lezárták a benzináremelés ellen tiltakozó taxisok.
Németh Róbert újságíró és zenész (így szerepel a fülszövegen) megírta az első regényét, azt a művet, amelyre szokás mondani, hogy egy ilyen mindenkiben benne van. Mindazonáltal a kört jelen esetben kicsit tágíthatjuk, elvégre Németh zenei munkáiban eddig is mutatkoztak olyan elemek, amelyeket ha egymás mellé rakjuk, azokból is összeállhatna egy regény. Sőt, ha nem akarunk mindenáron földhöz ragadtak lenni (ez nem is illene Németh Róberthez), lehet, hogy már össze is állt. Hasonló ahhoz, ami most megjelent.
Nem kell nagyepikai ívet, szerteágazó, bonyolult cselekményt, a nézőpontok és az idősíkok váltogatását, valamint magvas gondolatokat és elképesztő filozófiai mélységeket elképzelnünk.
A Nem vagyok itt is olyan, mintha egy lemezt hallgatnánk, amelynek dalai az album ritmusa szerint váltogatják egymást: a gyors után jön a lassú, az ordítozós után a merengő, a tempós sláger után a ballada. Németh Róbert első regénye dalokból áll. Emlékekből és sztorikból.
Az első fejezetek egyikében például 1990 augusztusában vagyunk, amikor Magyarországról is tömegek zarándokoltak el a Rolling Stones prágai föllépésére, amely több volt, mint koncert. A nézők jelentős része nem is látta a zenekart, csak távoli, gyufaszálméretű figurákat – ám a rendszerváltás friss élményét követően ez egyúttal a szabadság ígéretét testesítette meg. A következő oldalakon visszaugrunk a középiskolai évekbe, amikor a tanárok az eljövendő, végül meg nem valósult forradalomtól féltik a tanulóifjúságot, amelynek legvehemensebb figurái csak azért is kitöltik a belépési nyilatkozatot a Fiatal Demokraták Szövetségébe. Aztán még korábban az épülő lakótelep, ahol a még meg nem kötött betonba karcolják bele a srácok a monogramjukat. Első, valamint további és kihagyott szerelmek, spanglis bulik, az első gyerek születésének viszontagságai, szakítások, albérletek. Egy csomó hétköznapinak tűnő, ugyanakkor mégiscsak lemezre, vagyis immáron regénybe kívánkozó élethelyzet.
Mindez számos kulturális és popkulturális utalással átitatva, ám ezek egyike sem rejtett, blikkfangos formában jelentkezik, feleslegesen megtornáztatva az olvasó agyát.
Aki aztán az intellektuális fölismerés örömével bökhetne rá a sorok között megbúvó, ám végül mégiscsak fölfedezett idézetre vagy áthallásra. Németh csomagolatlanul, direktben tesz elénk mindent, a sokak számára ismerős könyvek, zenék és filmek megemlítésétől kezdve az olyan, egyébként hatásos és jól csengő hasonlatokig, mint mondjuk amikor Gidáról, a „cigány Lou Reed”-ről ír, aki „olyan volt, mint Hrabal találkozása Münchausen báróval, Hajnóczy Péterrel és Rejtő Jenővel”. Kicsit bombasztikusnak tűnhet, de a szövegbe belefér.
A Nem vagyok itt annak a nemzedéknek regénye, amely még falta a kultúrát, és a rendszerváltás ígéretét nem is föltétlen a politikától kapható szabadságában, hanem a gondolkodáséban vélte fölfedezni. Ennek érzete rajzolódik ki nem csupán a könyv végére, hanem már a fejezetek közben is, azáltal, hogy a szöveg nem követ egy lineáris vonalat sem időben, sem térben, sem az elbeszélt események menetében. A látszólag hanyagul egymás utánra dobált puzzledarabkák asszociációs szálon kapcsolódnak egymáshoz.
Az egyik történetről beugrik egy másik, az egyik szituáció kitermel egy újabbat, az egyik gondolat kapcsolódik a következőhöz és így tovább. Így rajzolódik ki annak a generációnak a lenyomata, amely kamasz- és ifjúkori lázadása idején élte át a rendszerváltás eufóriáját, és amely mostanra őszbe csavarodott fejjel, plusz kilókkal és még több depresszióval szemléli önmagát, a kapuzárási pánikkal átitatott életét, leginkább meg azt, hogy mi lett a harmincegynéhány évvel ezelőtti lendületből és optimizmusból.
Nem tudom, Németh Róbert tervez-e további regényt vagy szépirodalmi műveket (bizonyos szempontból a dalszövegeket is idesorolhatjuk), mindenesetre azt a könyvet, amely állítólag mindenkiben benne van, jól és töredezettségében is megfogható módon írta meg. Én például, aki egy évvel vagyok fiatalabb nála, sűrű bólogatások közepette, számos – egy író számára dicséretnek számító – aha-élmény megtapasztalásával mentem végig ezen az egyébként egyetlen este alatt elolvasható, lendületes regényen.
Hiszen egy csomó dolog ismerősként köszönt vissza. Én is gombfociztam, én is viseltem 1989–1990-ben a farmerdzsekimen azt a kis narancssárga jelvényt (belépési nyilatkozatot mondjuk nem töltöttem ki), mint ahogy én se tudtam csatlakozni a csajok, autók, metál szentháromságához. Továbbá ugyanúgy a rádióból vettem föl bizonyos lemezeket, és a kazettaborítóra én is a műsorújságban közölt magyar fordításban írtam a dalcímeket. Nálam is ott volt/van a Beatles meg a felnőtt fejjel tett liverpooli kirándulás.
Ezekkel nagyon sokan így lehetünk. A Nem vagyok itt annak a generációnak a regénye, amelyik gyerek- és kamaszfejjel látta a szocializmus szétporladását, határtalan lelkesedéssel vágott neki a felnőttségnek, még kellően fiatal volt ahhoz, hogy megértse és a mindennapjaiba illessze a globalizációt és a digitalizációt, és most, amikor már a B oldal forog a lemezjátszója tányérján, kényszerűen vet számot önmagával, meg hogy mire jutott azzal, amit úgy hívtak, hogy nagybetűs Élet. És hát tényleg az van, ahogy Péter is megállapítja egy amúgy meglehetősen nyamvadtra sikeredett balatoni kiruccanás után: „Hazafelé a legszarabb. Minden megtörtént, csak az üresség maradt.”
