Witold Szabłowski: Így etesd a diktátorodat | Papp Sándor Zsigmond ajánlója
Milyen egy folyton diétázó diktátorra főzni? Hogyan fizettette ki a szakácsokkal az étel árát Szaddám Husszein, ha nem ízlett neki? Miért ittak a kubaiak ebéd helyett cukros vizet? A lengyel újságíró oknyomozó könyvéből mindez kiderül, ő ugyanis öt kegyetlen és olykor nagylelkű Vezér szakácsával beszélgetett, sőt néha még együtt is főzött velük.
Prae, 277 oldal, 3990 Ft
Ki ne ismerné a mondást, hogy a férfi szívéhez a hasán keresztül vezet az út. Vagyis bárkit le lehet kenyerezni egy kellő időben és kifogástalanul elkészített töltött káposztával. De mi van akkor, ha az a bizonyos férfi foglalkozását tekintve diktátor, ergo ezrek élete függhet a jókedvétől, ingadozó hangulatától, amelynek egyik biztos alakítója a teli és elégedett gyomor. Ki látott már jóllakott férfit mérgesen?
Nem sokon múlt, hogy a ma újságíróként dolgozó Witold Szabłowszkiből szakács legyen. Az egyetem elvégzése után meglátogatta koppenhágai ismerőseit, és hogy legyen egy kis pénze, elszegődött a városközpont egyik mexikói éttermébe mosogatónak. A burritót és a fajitát cigiző kurd szakácsok készítették, akik sosem jártak Mexikóban, tán még a térképen se nagyon tudták volna megmutatni, hogy hol van. De ezzel sem a vendégek, sem az arab tulaj nem nagyon törődött. Szabłowszkit a kurdok vezették be a szakácsművészet prózai fogásaiba, aki később már a séf jobbkezévé lépett elő egy másik, még felkapottabb étteremben. Feketén dolgozott, de így is három nap alatt keresett annyit, mint pedagógus anyja egy hónap alatt.
A félig kubai, félig lengyel séf és tulaj mellett azt is megtanulta, hogy a vasárnapi villásreggeli tányérjain hagyott drága gyümölcsök (málna, licsi vagy cseresznye) némi öblögetés után máris felhasználható válnak a következő vendég tányérján…
Efféle trükkök viszont szóba se jöhetnek olyankor, ha valakit az a kegy (vagy átok) sújt, hogy az iraki Szaddám Husszeinnek, a kambodzsai Pol Potnak vagy az ugandai Idi Aminnek főz. Utóbbiról az a hír járta, hogy maga is hódol a szakácsmesterségnek: ellenfeleit a krokodiloknak szolgálja fel. Legközelebb hozzánk – földrajzilag – az albán diktátor, Enver Honxha áll, aki a keleti blokkot, de Fidel Castrót sem kell különösebben bemutatni. Őket, az általuk uralt rendszert, az alattuk nyögő országot, és a tévedhetetlen Vezérek gasztronómiai ízlését mutatja be a lengyel újságíró tényfeltáró és igen szórakoztató könyve. Többek között arra kérdésre kereste a válasz, hogy ezek a láthatatlan háttéremberek – a szakácsok – képes voltak a főztjükkel befolyásolni bizonyos döntéseket, ha úgy tetszik: a történelmet? Mit ehetett Szaddám, amikor több tízezer kurd elgázosítására adott parancsot, vagy Pol Pot amikor majdnem kétmillió khmer halt éhen, netán Castro a kubai válság idején, amikor hajszál választotta el a világot az atomháborútól?
Szaddám Huszein megadta a módját
És kik azok, akik engedve a felkérésnek (mertek volna nemet mondani) beálltak a fazekak mögé, és mindmáig nosztalgiával gondolnak vissza azokra az időkre. Szabłowszki négy évet áldozott a könyv megírására, mert nem mindenki akart nyilatkozni, hiszen a szakácsok a bizalmi kapcsolat miatt államtitkok tudói voltak, olyan események néma tanúi, amelyek nem festettek volna jól a sajtóban. Elég ha csak Szaddám Husszein és fiai viselt dolgait nézzük, mindjárt megértjük, hogy Abú Alínak bizony nem kevés vesztenivalója lett volna, ha elkezdi kiteregetni a családi szennyest. Amúgy pedig volt miért irigyelni is, hiszen ha az iraki diktátornak ízlett az étel, akkor kifizette a fogás árát (ellenkező esetben a szakácsnak kellett állni a költségeket), másrészt a konyhán dolgozók minden évben új autót (Volvo, Mitsubishi, Chevrolet és így tovább), évente kétszer pedig méretre szabott váltás ruhát kaptak egyenesen Olaszországból.
Ettől függetlenül nem életbiztosítás egy olyan hangulatember mellett főzni, aki a keze intésével dönt elevenek és holtak felett.
Időnként maga a szakács életútja is regénybe illő, Abú Alí mellett ilyen a Pol Potra főző Jong Mocun „karrierje” is. De ugyanilyen érdekfeszítő Kuba mindennapjai a Szovjetunió bukása után, amikor az emberek cukros vizet ittak ebéd helyett, a híres szakács a tévében pedig a homár és a garnéla elkészítése helyett arról beszélt, hogy milyen változatosan lehet elkészíteni a krumplit, majd ízlésesen tálalni zsír és narancslé keverékével. Mint ahogy az sem lehetett leányálom – a szakácsok szempontjából –, amikor a cukorbajos és szívproblémákkal küzdő albán vezérnek napi ezerkétszáz kalóriába kellett sűríteni mindazt, amire egy ereje teljében lévő férfinak szüksége van. (A folyamatos éhségérzet ingerültséget okozott, ezt pedig egy egész ország szenvedte meg.) Egyébként a diktátorok maguk is főztek, Castro a spagetti mesterének vélte magát, Husszein főztjét – amit nagyrészt a szakácsok készítettek elő – pedig illett megenni, még akkor is, ha a Vezért elsózta vagy odaégette.
A szerző és Abú Alí, az iraki diktátor szakácsa
Természetesen kiváló ételek receptjével is szolgál a könyv, amit azonnal megkóstolnánk (nem kis kiváltság, mert az elnökök ételét halandó nem ehette; a maradékát kidobták, és még azokat is megbüntették, akik kiguberálták a szemétből). A kubai halfilé mangómártással, vagy Husszein első feleségének, Szádzsidának tikríti hallevese, netán az albán diktátor egyik kedvenc desszertje, a sheqerparé bizony megérne egy kóstolót.
Witold Szabłowski dörzsölt újságíró módjára keveri ki a maga menüjét: van benne oknyomozás, történelem és politika, személyes drámák és sorsok, megdöbbentő kulisszatitkok, miközben többször összefut a szánkban a nyál. Jól ért ahhoz, hogy a szórakoztatás oldaláról megközelítve beszéljen komoly, sőt tragikus eseményekről. Az Így etesd a diktátorod (Petneki Noémi fordítása) remek és sodró könyv, nem véletlen, hogy a megfilmesítési jogokra lecsapott Channing Tatum, aki sorozatot forgatna belőle. Alig várjuk, hogy belekóstoljunk.
