John Hirst: Európa legrövidebb története | Benedek Szabolcs kritikája
A demokrácia legrövidebb története után most kontinensük históriáját foglalta össze lényegretörően az ismert ausztrál történész az Athenaeum kiadó sorozatában. John Hirst az antik időktől az Európai Unióig kalauzol végig minket az ismert eseményeken és vonja le az ismert következtetéseket. Ám az idegenvezetés mikéntje lebilincselő és roppant élvezetes.
Athenaeum, 286 oldal, 4299 forint
Az ószövetségi történet szerint Noé minden állatfajból fölvitt a bárkájára egy hímet és egy nőstényt, viszont miután ezek élelmezéséről gondoskodnia kellett, bizonyára megfelelő mennyiségű takarmányt is betárazott a fedélzetre. Na már most például csak az oroszlánpár etetésére nemigen lehetett elegendő a szintén velük utazó két bárány, nem beszélve az egyéb ragadozókról, amelyek ugyancsak megkövetelték a friss húst. Márpedig ha fölfalták volna növényevő társaikat, akkor belőlük nem maradt volna az özönvíz utáni időkre a fennmaradásukat biztosító egyedek. Így aztán az állatfajok közül biztos akadt olyan, amelyikből nem volt elég két példány, elvégre más állatfajok eleségéül szolgáltak. Lehet követni, ugye? Mindezekből az következik, hogy Noé bárkája tényleg nem holmi ladik volt, hanem a mai repülőgép-anyahajók is elbújhattak mögötte – legalábbis a méretet tekintve.
Az Ószövetségben ráadásul az áll, hogy a bárkát négy férfiú építette. „Ezek bizony rátermett legények lehettek”, jegyzi meg John Hirst ausztrál történész és társadalomtudós, egyebek mellett az Európa legrövidebb története című könyv szerzője. A következetés amúgy eredetileg nem tőle, hanem a felvilágosodás korából, a francia enciklopédistáktól származik, akik nem csupán igen logikus kérdéseket tettek föl, hanem igyekeztek utánajárni a válaszoknak utána, így rávilágítottak a vallási mítoszokban rejlő abszurd állításokra és ellentmondásokra is. Amivel közvetett módon – miközben nem akarták kétségbe vonni azt az állítást, miszerint „Isten a világegyetem teremtője, vagy mozgató ereje, netán a kezdete” – az egyház hatalmát támadták és ásták alá. Ez pedig az egyik fontos fordulópontja az európai történelemnek.
Amelyekből akadt néhány. A szerző sorra is veszi őket, az antik időktől az Európai Unióig. Nagy részüket tanultuk az iskolában, Hirst könyvét olvasva sok sztori és következtetés ismerősen cseng, ám ahogyan ő összerakja és végigvezeti az olvasót azon történések láncolatán, amelyek Európa történelmét alakították az elmúlt két és fél ezer évben, az tényleg lebilincselő (Bartók Imre fordítása). Mindezt a jobb követhetőség jegyében folyamatábrák és táblázatok segítségével is fölvázolja, amelyeken a politikai, vallási és társadalmi tényezők felsorolásán kívül az olyan apróságnak tűnő, ugyanakkor nagyon korjellemző tételek is helyet kapnak, mint például az üdvözlési formák, beleértve a karlendítést, a térdre borulást, a kézcsókot, a kézfogást és a többit.
Az állatok és a rátermett legények
Hirst a terminológiák és az évszámok száraz felsorolását mellőzve rendkívül plasztikusan és olvasmányosan fogalmaz, a szöveg virul és fickándozik, ráadásul olyan szellemességekkel van teletűzdelve, mint amikor például a középkori egyház működési szisztémáját egy nagy mai autókonszernhez hasonlítja. Vagy egyszerűen bedob néhány poént, miszerint „a király Írországba menekült, ami logikus lépésnek bizonyult, így ugyanis a parlament nehezebben tudta volna perbe fogni vagy lenyakaztatni”.
Kétségtelen – és érik is emiatt bírálatok –, hogy innen, az öreg kontinensről nézve a történetírás és -oktatás meglehetősen Európa-központú, nemigen tekint ezen túl, vagy ha igen, akkor is elsősorban a földrészt érintő dolgokra és eseményekre fókuszál.
Vagyis az itteni átlagember viszonylag keveset tud arról, hogy a középkori lovagok, a reformáció, vagy a nagy francia forradalom idején mi történt a többi kontinensen.
Ezzel a hagyománnyal próbál meg szakítani például az angol Peter Frankopan, aki a selyemutakról írt népszerű történeti munkájában az Európán kívüli területekre koncentrálva beszéli el a világtörténelmet.
Hirst viszont tudatosan marad Európán belül. Éspedig azért, mivel szerinte – és e nyitó állításával nehéz vitatkozni – „az európai civilizáció azért tekinthető egyedülállónak, mert ez az egyetlen, amely sikeresen kényszerítette rá magát a világ többi részére. Mindezt hódítás és gyarmatosítás, gazdasági befolyás és az eszmék ereje, továbbá azáltal érte el, hogy gyakorlatilag mindazzal rendelkezett, amire a többiek csak vágyhattak. Ma a bolygó minden országa olyan tudományos felfedezésekre támaszkodik, és olyan technológiákat használ, amelyek eredetileg Európából származnak; még magának a tudománynak a fogalma is európai találmány.”
Három alappillér teremtette meg az arculatát
Hirst Európának a fentiekben leírt erejét három alappillérben látja: az ókori görög és római műveltségben, a kereszténységben, valamint a Római Birodalmat lerohanó germán törzsek kultúrájában. Ezek lépcsőzetesen egymásra épültek és így teremtették meg az európai civilizáció ma is létező arculatát, és mind a mai napig érezhető a hatásuk. Hirst ugyanakkor több más fontos, a kontinens kvalitásait és kompetenciát formáló tényezőt is megemlít. Például azt, hogy mivel a magántulajdon „szent és sérthetetlen maradt”, az európai uralkodók „sosem tettek szert akkora hatalomra, mint a keleti zsarnokok, akik kizárólagos tulajdonukként tekintettek mindenre, ami csak a birodalmuk határain belül volt. (…) Az európai politikai gondolkodás alapját ugyanis az a belátás képezi, miszerint nem minden a királyé.”
A magántulajdon védelméből következik a gazdálkodás szabadsága, a kormányzat mozgásterének szűkítése, valamint a szabadságjogok megszületése.
Egy másik jellemző vonás a nők tisztelete, amelynek korai megnyilvánulásait, például azt, hogy a gentleman „felállt, ha egy nő lépett a szobába, illetve nem volt hajlandó addig leülni, amíg akár csak egyetlen asszony is állva maradt” – mint Hirst is megjegyzi – ma már joggal keveselljük. Ám a nőkkel való egyenlő bánásmódért folytatott küzdelem Európában mégiscsak kedvezőbb helyzetből indult, mint ott, ahol a nők nem voltak az efféle gesztusokkal piedesztálra emelve.
Tényezők és hatások
Ahogyan a könyvben, úgy itt is lehetne sorolni az európai történelmet formáló további tényezőket és hatásokat, a görögök geometria iránti rajongásától kezdve a reneszánszon és a protestantizmuson át a nyelvekig és az ipari forradalomig, és még sok minden mást. Bár Európa legrövidebb történetére vállalkozott, Hirst könyve relatív szűkszavúságával együtt is kellően bőbeszédű, és kitér nagyjából mindenre, ami a múlt és jelen megértéséhez fontos lehet. Csapongás és terjengőség helyett pont a lényegre való törekvés, a lényeglátás a mű egyik erénye. Azt talán sajnálhatjuk (ami persze nem róható föl hibaként, inkább néző- és súlypont kérdése), hogy rólunk, magyarokról meglehetősen kevés szó esik – kábé alig. Például a 10. századi európai történéseket formáló események közül Hirst a viking betöréseket emeli ki, a mi kalandozó hadjáratainkat meg se említi.
Az első világháború kitörése kapcsán is Ausztriáról és az osztrák kormányról beszél. A magyarokkal igazából egy helyen foglalkozik, amikor elmondja, hogy „két európai ország létezik – Magyarország és Finnország –, amelyek nyelve nem indoeurópai gyökerű”.
Ami pontatlan, Észtországot is meg kellett volna itt említeni, egyébként meg Hirst fosztogató, lovas népségnek írja le a magyarokat, akik „a 9–10. században érkeztek, vagyis egy időben azzal, amikor a vikingek a tengerek felől támadtak a kontinensre. A magyarok végül a Kárpát-medencében leltek otthonra, és hamarosan felvették a keresztény vallást.” Azaz – Hirst logikáját követve – betagozódtak az európai népek és országok sorába.
John Hirst
Érdekes és üdvözlendő, hogy az az esemény (a nagy francia forradalom közvetlen előzménye), amely a hazai történelemkönyvekben eddig leginkább labdaházi esküként szerepelt, ennek a könyvnek a magyar fordításában a teniszpályán tett esküként bukkan fel, és ugyancsak A teniszpálya esküjeként szerepel a kötetben David híres festménye (1791) is. Ami érthető és jogos, hiszen az eredeti francia cím is így szól. Bevallom, egy-két térkép értelmezésébe nekem beletört a bicskám, egyébként meg Hirst munkája a történelem iránt talán kevésbé érdeklődő olvasók számára is magas élvezeti értéket nyújthat. A legfontosabb kicsengése viszont mégiscsak az, hogy jó érzés és fontos ehhez a kontinenshez tartozni.
