Zalka Csenge Virág: Széltestvér és Napkelte | Falusi Dóra ajánlója
A családnak számos formája létezik történelmi és kulturális viszonyoktól függően. Zalka Csenge Virág nem kevesebbre vállalkozik új mesekönyvében, mint hogy (szó szerint) a világ minden tájáról összegyűjtött 27 mesén keresztül bemutassa az összetartozás és a szeretet sokszínűségét.
Nincs kőbe vésve, hogy kik és hogyan köthetnek házasságot. Cserébe a történelem során mindig és mindenhol ugyanazt a célt szolgálta ez a fajta együttélés: megtalálni azt a formát, amely leginkább biztosítja a családtagok jólétét és védelmét. Ma Magyarországon minden ötödik család csonka, azaz egy szülővel rendelkezik, és minden nyolcadik mozaik, tehát tagjai nem pusztán vérségi alapon kötődnek egymáshoz. Évente ezernél is több gyereket fogadnak örökbe, és folyamatosan nő a kétanyás vagy kétapás szivárványcsaládok száma. Azonban még így is 24 ezer gyermek él itthon állami gondozásban. Hozzájuk járnak esti mesét olvasni a Világszép Alapítvány tagjai, akik most Zalka Csenge Virág mesemondó gyűjteményével elindították a Világszép Könyvek sorozatot, amelynek első kötete a Széltestvér és Napkelte címet viseli. Az pedig már a Móra Kiadót dicséri, hogy a bevétel egy részét az ő munkájuk támogatására ajánlotta fel.
A formák tehát változatosak, de a kérdés mindig ugyanaz marad: mi tesz egy közösséget családdá? A jogi kötelék, a vérségi származás, vagy valami más? A szívünkben mindannyian érezhetjük a választ.
A hagyományosként emlegetett családkép – vér szerinti apa, anya, testvér és a tágabb rokonság – igencsak szűkre szabja a családtagként szerethetők körét.
Ráadásul a hagyomány sem tekinthető egyértelmű irányadónak, ahogy az a mesegyűjteményből kiderül. A mesék által megidézett kultúrkörök olyan vegyesek, hogy érdemes ezeket felsorolni: izlandi, perzsa, spanyol, breton, bajor, angol, görög, walesi, bahamai, hawaii, pápua új-guineai, továbbá egyiptomi, szvázi, etiópiai és basothoi, valamint szudáni, bengáli, indiai, jemeni, zöld-foki-szigeteki, szibériai, kaukázusi, és japán történeteket is olvashatunk.
A hagyományok tehát épp olyan színesek, mint a mesék. Olvashatunk például a világ több mint ötven kultúrájában ismert és elfogadott poliandriáról (többférjűségről) is (A lány, akinek három férje volt). És mielőtt összemosolyognánk ennek lehetséges élvezeti értékével kapcsolatban, kultúrtörténeti oldalról is érdemes vizsgálódni. Ugyanis a jellemzően kis lélekszámú, egalitárius társadalmi csoportok számára (kiemelten Nepálban, Tibetben vagy Indiában), ahol a nők lélekszáma alacsony volt, viszont gyakran háborúskodtak, az együttélés ezen formája a túlélés és a jólét feltételét jelentette. De olvasunk olyan gyerekekről is, akiket nagyszülő nevel, valamint testvérekről, akik csak egymásra számíthatnak (Mese Andros szigetéről). És akkor még nem beszéltünk azokról a helyzetekről, amikor a vér szerinti és a választott család tagjainak valahogy együtt kell működnie. Arra is van példa, hogy ez mennyire nem pusztán a fejlett világ modern társadalmának aktuális problémája: már a pápua új-guineai kultúrában is meséket szőttek a téma köré (A fiú, akit méhecske nevelt).
Mindegyik mese bátorító, ösztönző és inspiráló a gyermeknek, hiszen a mesehősök mintát is jelentenek. A könyv legfontosabb üzenete és célja éppen az, hogy senki ne érezze magát egyedül. Ha hősnek láthatják az olyan szereplőket, akik hasonló dolgokat éltek át, mint ők, hasonló családban élnek, mint ők, ugyanakkor mindez eltér a környezetüktől és az átlagostól, az megerősíti az önbizalmukat, és nagyobb eséllyel mernek majd maguknak megfelelő életformát választani. Mindegyik mesehős a „lásd meg a szükséget, fogadd el a segítséget” elve alapján jár el. Ha őt nem szerető vagy bántalmazó emberekkel van körülvéve, akkor felkerekedik, és – segítve az útjába akadókat – máshol keresi meg a boldogságát (A kígyócsalád, A három kicsi tojás).
Zalka a sztereotípiákat se kíméli: több helyen is olyan bátor és okos nőket mutat be, akikre még a királyok is hallgatnak (Zarifa királyné álma). A kedves mostoha motívumának kialakulásáról már beszélgettünk vele, ez a szál adta a mostani kötet kiindulópontját is. Az általa bemutatott mesékben ugyanis a mostoha (már a pejoratívvá vált jelző is árulkodó) szereti a nevelt gyermekét, jóságos és odaadó szülő. Sőt: gyakran az életét is kockára teszi a családjáért (Himinbjörg, a mennyei mostoha).
A történetek végén található A kulisszák mögött című bekezdésben olvashatunk az adott mese forrásairól, például hogy milyen történelmi okok miatt kerülhettek afrikai mesék a Bahamákra. Valamint a bennük megelevenedő – a kulturális különbségek miatt számunkra olykor furcsa – szerzetek eredetéről is. Ebben Bertóthy Ágnes gyönyörű és jellegzetes illusztrációi is segítenek minket: emlékezetes alakot adnak még a legkülönbözőbb lényeknek is.
Zalka az igazi gyűjtő szenvedélyével, időt és fáradságot nem kímélve kért közlési engedélyt akár hetedhét országon túlról is. A történetek üzenete univerzális: soha ne adjuk fel a vágyainkat (A lány, aki szeretett táncolni), mert a legrosszabb környezetből is kitörhetünk, és megteremthetjük a boldogságunkat.
ZALKA CSENGE VIRÁG legutóbbi művei: Ribizli a világ végén; Hősök és pimaszok; Mesemondók márpedig vannak
