Gerevich József: Teremtő vágyak | Falusi Dóra ajánlója
Mindenki ismeri Picassót, de vajon hányan tudják közülünk, hogy miért festette meg a vele élő nőket rendszerint szétszabdalva? Vagy hogy mit szimbolizál Van Gogh festészetében az üres szék pipával, és miként függ ez össze a halálával? Gerevich József a 17. századtól kezdve vizsgálta meg a legnagyobb alkotókat – a pszichológus szemével. Interjúnkat a szerzővel ITT olvashatják.
Függőségek, gyász, gyermekkori traumák, anyakomplexus, szexuális elfojtások, különös, olykor szürreális kötődések, fizikai bántalmazások: csak néhány vonatkozás azok közül, amelyek a legnagyobb alkotók és alkotások hátterében húzódnak. Gerevich József Teremtő vágyak című albuma a művész és a múzsa viszonyát vizsgálva tárja elénk a sokszor megdöbbentő részleteket egy-egy mű kapcsán.
A szerző pszichiáterként évtizedek óta foglalkozik művészetpszichológiával. Teremtő vágyak cím alatt futó könyvsorozata 2016-ban indult, ennek negyedik kötete jelent most meg. Az album jól tematizált és gazdagon illusztrált, a fejezetek végén pedig magyar és idegennyelvi bibliográfia is található.
A festmények három legelterjedtebb elemzési módja a művészettörténeti megközelítés, az ikonológiai-ikonográfiai vizsgálat – amely az alkotáson látható tárgyak és tartalmak jelentését kutatja –, valamint a pszichológiai elemzés, amely a festő és a mű közötti viszonyt taglalja. Gerevich amellett, hogy átfogó képet ad a kor általános művészeti jellemzőiről és az alkotó stílusáról, valamint – amennyire ez az utókor számára megállapítható – lelkiállapotáról is, alapvetően a két utóbbi szempont alapján fejti fel egy-egy mű dimenzióit. Mint egy jó oknyomozó, elénk tárja az általunk már ismert – vagy ismertnek vélt – képeken szereplő emberek és tárgyak jelentését. Miközben gyönyörködünk benne, csodáljuk, vagy épp elborzadunk, nem is gondolnánk, hogy mennyi furcsa kötődés, kapcsolati dráma és sokszor pszichózisba torkolló állapot fonódik egy-egy közkedvelt alkotás köré.
Ráadásul nemcsak az alkotónak köszönhetően. Modell és festő szerephatárai sok esetben elmosódnak, mint ahogy arra Picasso A festő és modellje című képe is rámutat annak egymásra ható alakjaival. Ennek azonban ára van, amelyet hol az alkotó, hol a modell fizet meg. De leginkább mindketten.
Kezdve azzal, hogy az érzéseit szélsőséges mélységekig megélő művész miként dolgozza fel szerelmi frusztrációját. Például Oskar Kokoschka esetében, akinek az Alma Mahlerrel tartó hároméves szenvedélyes kapcsolata valószínűleg a festőt viselte meg jobban, bár utólag Alma is ezekkel a szavakkal jellemezte viszonyukat: „görcs, pokol, üdvösség”. Miután a férfi abszurditásig fokozott féltékenysége és egy váratlan abortusz miatt végül szakítottak, Kokoschka készíttetett egy élethű Alma-bábut. Túl azon, hogy önarcképet is fest „vele” magáról, éveken át társként kezeli: rendszeresen átöltözteti, és mindenhova magával viszi. A bábufétisben szintet lépett Hans Bellmer szürrealista művész, aki már szexuális életébe is bevonta a művészetének egyik kulcsfigurájává előlépett tárgyat.
Gerevich alaposan körbejárja, hogy miért és hogyan alakulnak ki ezek a szokatlan kötődések, és főleg mit szimbolizálnak. Közben kitekint a művészek életére, történelemre, de nem felejti el az alkotókkal kapcsolatos legfontosabb kritikai észrevételeket sem bemutatni.
A kölcsönös társfüggőség kapcsán Frida Kahlo és Diego Rivera kapcsolata ma már nem okoz meglepetést, de a szerző pszichológiai megközelítésének köszönhetően még jobban beleláthatunk a két törékeny és rendkívül megviselt életbe. Kevésbé ismert a szűz Dalí és a nimfomániás Gala különleges kettőse. Ismeretségük már eleve úgy indult, hogy egy kép kapcsán tisztázni kellett, a festő vajon koprofág-e vagy sem. Kapcsolatuk során bár az imádott nő megölésének gondolata sem állt távol a festőtől, Gala halála után Dalí dehidratációval próbált véget vetni életének.
A méltatlanul keveset említett Artemisia Gentileschiről már mi is írtunk más megközelítésben, Gerevich most rámutat azokra az önéletrajzi részletekre is, amelyek értelmezhetővé teszik a festészetében megjelenő brutalitást és kegyetlenséget. De megtudjuk azt is, hogy Van Gogh képein mit szimbolizálnak a székek, és hogyan függ ez össze Gauguinnel. Utóbbival kapcsolatban a Tahitin készült képein szereplő, vissza-visszatérő színes bőrű lányt is bemutatja a könyv, illetve kitér arra, hogy például miért fekszik az egyik képen meztelenül a hasán (A holtak szelleme őrködik).
Huszonöt, évszázadokon átívelő történet és kapcsolat, amelyben gyakran a múzsa maga is alkotótársként jelent meg. Gerevich kalauzolásában rácsodálkozhatunk, vagy épp elszörnyedhetünk a jellemzően – mind a személyes életük, mind a korabeli viszonyok által – mélyen sérült, gyakran fizikai és mentális szempontból is beteges emberekre, akik azonban maradandót alkottak. Ezek a műtárgyak mélységeket, kontextusokat és kölcsönhatásokat rejtenek. Mindenekfelett pedig tanúskodnak a művészet erejéről, hiszen alkotásaik a mai napig meghatározók és inspirálók.
GEREVICH JÓZSEF legutóbbi művei: A képzelet kockázata – Sylvia Plath élete, életműve és betegsége; Teremtő vágyak: szerelmek, múzsák, szeretők; Agresszió, öngyilkosság, addikció