Gyűlöletben fogant szerelem

Stefan Hertmans: A fordult szív | Papp Sándor Zsigmond ajánlója

A normann származású keresztény lány és a szefárd zsidó fiú szerelme talán feledésbe merült volna, ha kétszáz évvel ezelőtt nem bukkan elő egy titokzatos levél a kairói zsinagógában. Az első keresztes hadjárat korában játszódó igaz történetet a kortárs flamand irodalom egyik legfontosabb szerzője dolgozta fel. Eleven és tragikus történet, amely mai szemmel nézve is fájó tanulságokat rejteget, és sok mindent elárul a szerelemért meghozott áldozatról.

Aki járt már Provence eldugott hegyi falvaiban, annak már van némi fogalma a megdermedt időről. Pontosabban a történelemmel kacérkodó időtlenségről. Szinte várja, hogy több száz éves történetek peregjenek elő a falakból, a romokból, vagy forduljanak ki a föld alól kincs gyanánt. A kortárs flamand irodalom jeles képviselője, Stefan Hertmans is egy ilyen „földből kifordult” történet után eredt új regényében. Bár ez a lelet – nyolcszáz éves dokumentumok gyűjteménye és néhány tárgy, köztük egy rejtélyes levél – nem Dél-Franciaországban, hanem egy kairói zsinagógából bukkant elő, mégis igen sok köze van Moniou (korábban Mons Jovis, vagyis ’Jupiter hegye’, ma Monioux) rejtőzködő falujához.

A levélben a dél-franciaországi falu rabbija ecseteli egy prozelita (a zsidó hitre áttért keresztény vagy pogány elnevezése) asszony nem mindennapi sorsát és végzetét, amely az első keresztes hadjárat során teljesedett be. A történet olyannyira megragadta a rutinos szerző (több mint negyven kötet áll mögötte) képzeletét, hogy nyomozni kezdett utána. A fordult szív egyik szála épp a tragikus események felfejtése, illetve a 21. századból való értelmezése, és a mai, már posztmodernen is túli ember kereső-kutató pillantásáé: mi maradt, mi enyészett el a századok során. Szinte alig nyújt már valami kapaszkodót a történelmi forrásokon kívül. Talán csak itt-ott a táj, és a szerelem vagy az idegengyűlölet: mindkettő ma is elevenen izzik.

Hamutal, a zsidó asszony Rouen városában született egy előkelő normann család sarjaként Vigdis Adelaïs néven. A szőke hajú, jégkék szemű kislány gyönyörű hajadonná cseperedik. Sudár termet, „kissé beesett áll, feszes orcák, magas homlok. Szellemi emberre valló külső, olyan nőé, aki ma értelmiségi volna, vagy az alternatív filmszcéna dívája.” Szülei és fivérei a kor szokásának megfelelően már keresik is neki a megfelelő vőlegényt, aki rangban és vagyoni helyzetét tekintve is tovább emeli az amúgy is módos család presztízsét. De már a lány neve is kész ellentmondás és feszültség. Szigorú normann apja az ónorvég nevet (Vigdis – „a harc istennője”) adja neki, de mivel ez a pogány név hiányzik a keresztény szentek naptárából, a pap nyomására megtoldják egy másikkal is (Adelaïs).

A névben rejlő jóslat végül beteljesül: a harc feléledő istennője felveszi a kesztyűt a merev keresztény szabályokkal, és kitör a kijelölt sorsából. Egy napon ugyanis menthetetlenül beleszeret David Todrosba, a Narbonne-i főrabbi fiába, akit az apja a Szajna-parti városba küld tanulni.

Talán nem is kell mondani, hogy hány szabályt, íratlan és írott törvényt kellett megszegnie a szabad szerelemnek a 11. század végén, ha a lángoló érzelmektől elragadott felek házasságra kívántak lépni.

A regény nem véletlenül említi meg Abélard és Héloise szintén a korban (pár évvel később) játszódó tragikus szerelmét, amelyet világraszóló leveleikből ismert meg az utókor.

Vigdis előtt nem mindennapi döntés áll. Amint a pletykák lábra kapnak, elővigyázatos szülei fél évre a közeli kolostorba küldik, és rögvest nekiállnak tető alá hozni a problémákat megoldó frigyet. Ám Vigdis vesz egy nagy levegőt és megszökik a szerelmével. Szinte felfoghatatlan szakítás ez a korábbi életével: vallást, egzisztenciát, biztonságot hagy mögött, és nyakig elmerül a bizonytalanban. „Bolygót, sőt időszámítást kell váltania” – a korabeli harcias és romantikus lovagok világából a „tudós írásmagyarázók, a befelé forduló tudomány planétájára”, az 1088-as évet pedig a 4848-as évre. És persze múltat, kultúrát és jövőképet is. „A szabadság ajtaja kitárul, de az ajtó csapdára nyílik. Nincs visszaút.” A jövőt, a jövőjüket ugyanis beárnyékolja az egyre erőszakosabbá váló zsidógyűlölet.

A szerelmeseknek menekülniük kell le délre, lehetőleg minél észrevétlenebbül, mert ha a nyomukban járó lovagok elfogják őket, a fiúra halálbüntetés, a lányra pedig vagy örökös zárda, vagy – ha rásütik, hogy az ördöggel cimborált – máglya vár. A regény elején érkeznek meg Norbonne-t érintve a hegyekben fekvő faluba: ekkor Vigdis már terhes.

Csakhogy a világ forrong. II. Orbán pápa feltüzeli a keresztény világot, és lassan elindul az első keresztes hadjárat, hogy visszafoglalja a szaracénoktól Jeruzsálemet.

Ám azt kevesen tudják, hogy a keresztes hadjáratok nem egyszer – még Európában – zsidóellenes pogromokkal indultak. Az izzó vallási ellentéteket nem lehetett csupán a Szentföldre korlátozni, hiszen a fölkorbácsolt indulat parttalan, és csakhamar megtalálja a maga célpontjait. Ez a hullám éri utol a békés falut is, és újabb, immár tragikus fordulatot hoz Vigdis új családjába.

A fordult szív különös fényben játszó regény. Egyrészt a kimunkált, költői nyelve (le a kalapokkal Fenyves Miklós fordítása előtt) nem akármilyen élménnyel ajándékozza meg az olvasót: szinte érezni a szánkban a mondatok zamatát, és hallani a fülünkben az ünnepélyes, drámai zenéjét. Másrészt a mű nem pusztán történelmi regény, egy időtlen szerelem fordulatos históriája, hanem okosan kanyargó esszé is, amely beavat a korabeli viszonyokba, bepillantást enged a történelem kérlelhetetlen folyamataiba, és bővelkedik irodalmi példákban, utalásokban. Miközben még a könyv megírását, az anyaggyűjtést is követhetjük, mert a szerző felkeresi az egykori helyszíneket, és folyamatosan egymásra vetíti a régmúltat és a jelent.

Sokszínű és eleven munka a belga regény- és drámaíró könyve, amely nem csupán az ember szív rejtelmeiben járatos, de biztos kézzel vezet át korokon és korszakokon, hogy élesebb pillantással nézhessünk magunkba: mi mindenben nem voltunk képesek megváltozni a számos tragédia és vérontás ellenére.

STEFAN HERTMANS legutóbbi műve: Háború és terpentin.