Ádám Veronika: Távolból őrzöm | Falusi Dóra ajánlója
A Távolból őrzöm szereplőinek élete bővelkedik drámai fordulatokban: zsidóként menekülni Magyarországról a második világháború idején és új hazát találni emberpróbáló folyamat. A múlttal való szembenézés pedig nagyobb hatással van az életükre, mint gondolnák. Ádám Veronika első regénye ezeket a különleges életutakat egy rendkívüli barátság történetén keresztül mutatja be.
Ádám Veronika neve jól ismert a tudományos életben: orvos, biokémikus, egyetemi tanár, akadémikus, a Semmelweis Egyetem Orvosi Biokémiai Intézetének professor emeritája. A Távolból őrzöm az első regénye, ami egyben ígéretes szépirodalmi debütálás is. A történet két főszereplője két nő, akinek az élethelyzete sok mindenben különbözik, mégis különleges kapcsolat szövődik köztük. A fiatal Roni kutató a szocialista Magyarországon, és csak tanulmányutakra, konferenciákra engedik ki (nagy nehezen) külföldre. Egyik ilyen útja alkalmával ismerkedik meg az Egyesült Államokban Edittel, aki származása miatt menekült el itthonról a második világégés idején, és már amerikaiként lesz kiváló és köztiszteletnek örvendő aneszteziológus. A regény alapvetően inkább Edit, illetve a kettőjük barátságának története, amely Roni emlékein keresztül bontakozik ki az olvasó számára.
Eltérő személyiségüket a szerző – izgalmas megoldásként – jellemzően történelmi vagy kulturális kontextusokba helyezi és emeli ki. Például Editnek egyértelmű volt, hogy zsidó származása miatt katonaorvosként részt vesz az 1973-ban kitört jom kippuri háborúban, míg Roni akár a büntetőjogi felelősségét is vállalja annak, hogy ő bizony nem áll be a néphadsereg készenléti orvosainak állományába. („A haza védelme? Ki ellen? Aki fenyegette, ott volt már.”) Az öndicséret Editnek természetes, Roninál generációs gátlásokba ütközik; Edit a zsidóknak, Roni Szent Antalnak adakozik, ha valami jól sikerül.
Minden különbözőségük ellenére alapvetően két kiegyensúlyozott nőt látunk. Éles kontrasztot alkotnak a magyarságát nyelvi szinten is, zsidó származását pedig minden formában megtagadó gyermekorvossal szemben, aki – szintén az Egyesült Államokban érvényesülve – világhírű gyermekorvos lesz, miközben identitását megerőszakolva akar „amerikai amerikai” lenni. „Mintha ez ilyen egyszerű lenne, vagy mintha ez itt érdem lenne”. Sikerei ellenére mégis megkeseredett ember válik belőle.
Ezekből a kontrasztokból olvasható ki lassan, de biztosan mindaz, ami a regényt annyira élvezhetővé teszi: mindegyik szereplőt meghatározza a múltja, kit így, kit úgy, de ennek integrálása teszi lehetővé a kiteljesedésüket is. Kérdés csak az, hogy mi kell ahhoz, hogy egy ember erre képes legyen.
Ronit már megismerkedésük első pillanatától kezdve megragadja a nálánál több évtizeddel idősebb orvosnő egyénisége. A két nő között nagyon gyorsan kialakul a barátság, amely, mint kiderül, egy életre szól. A regény ennek mentén dolgozza fel életük állomásait és történéseit. A történet keretes szerkezetű: Roni a történet elején elindul haldokló barátnőjéhez Budapestről New Yorkba, a végén pedig még egyszer utoljára találkozhatnak egymással. A kettő között a történetszál alapvetően retrospektív, így bontakozik ki – a visszaemlékezések okán nem feltétlenül lineárisan, de végig követhetően és izgalmasan – a regény cselekménye.
Ami engem leginkább megfogott, az a lendületes és érzékeny stílus, amely miatt a szöveg a fel-felbukkanó általános szentenciáktól sem válik közhelyessé, és kevés szóval is képes érzékeltetni a történelmi drámákat, azok minden mélységével együtt. Nem pacifista, nem patetikus, egyáltalán: mindenféle izmustól mentes. Mondhatni a biztos arany középutat járja be, de a szó legjobb értelmében: megmutatja, hogy így is lehet. Így is megélhető és feldolgozható az üldözöttség, a haza és a család elvesztése, a beilleszkedés egy új rendszerbe és társadalomba.
Szinte minden szereplő múltja erősen traumatizált, talán csak Roni a kivétel, de csak azért, mert ő már a gulyáskommunizmus viszonylagos rendezettségében nőtt fel. Érvényesülési nehézségei neki is vannak, hiszen kutatóként ebben az időszakban erősen korlátozottak a lehetőségei, de legalább a családja vagy a saját életét már nem kell féltenie. Épp ezért figyelemre méltó a többi karakter, akiknek csak súlyos veszteségek árán sikerült magukat átmenekíteni a történelem viharán.
Ádám Veronika végig jól érzékelteti Editnek azt a karizmáját, amely Roni figyelmét is felkeltette már az első találkozásukkor. Hamar behúz a szöveg: magunk is szeretnénk minél jobban megismerni az életét, a gondolkodását. A szerző remekül tartja ébren az olvasó kíváncsiságát, így a regényt tényleg nehéz letenni.
Ahogy említettem, a történet keretes szerkezetű, tehát hamar megtudjuk, hogy mi vár ránk a könyv végén. Nem drámai fordulatokra vagy generációk életét megrengető titkokra van kihegyezve, hanem ennek a két különleges nőnek a barátságára és az életutak sokszínűségére. Nincs csattanó, helyette valami máson gondolkodhatunk el, a mondandó a különböző mentalitásokban rejlik: a személyes küzdelmekben, a miértekben és hogyanokban. Illetve mégis: a történet egy pluszcsavarja a regény utolsó lapján olvasható levél, amely aláhúzza a korokon és országhatárokon átívelő összetartozás univerzális jelentőségét. De ennek titkáért inkább olvassák el Ádám Veronika regényét. Érdemes.
