Dan Jones: A keresztesek | Papp Sándor Zsigmond ajánlója
A sikernek mindig van folytatása. A népszerű brit történész a keresztesek portréjának megrajzolásával lovagolja meg a templomos rend izgalmas históriája iránt támadt érdeklődést. És jól teszi.
A templomosok című könyvének nemzetközi és hazai sikere után nyilvánvalóvá vált, hogy a történetet valamiképpen folytatni kellene. De hát hogyan is folytatódhatna a felszámolt, szétszórt rend históriája, ha legtöbbjüket kivégezték, a maradék testvérek pedig beolvadtak az ispotályosok soraiba, vagy végképp felhagytak Isten szolgálatával? Ilyenkor másfelé kell gombolyítani a fonalat, és az előzménytörténethez nyúlni, vagyis a keresztes hadjáratok történetét elmesélni. Sokadszor.
Azt maga a szerző, Dan Jones is tudhatta, hogy a témában alapműnek számító dolgozatot, a majd ezer oldalra rúgó A keresztes hadjáratok történetét (Steven Runciman nagy lélegzetű könyvének magyar változatát az Osiris kiadó jelentette meg 1999-ben) képtelenség felülmúlni alaposságban és részletgazdagságban, máshonnan és máshogyan kell hát megközelíteni a témát. És ekkor jöhetett az ötlet, hogy nem is annyira az eseményekre, inkább a szereplőkre koncentráljon, vagyis a legfontosabb részvevők portréján keresztül kapjon az olvasó egységes képet. Nőkről és férfiakról, keresztényekről és muzulmánokról, dicstelen és halhatatlan harcosokról, akik hol felszabadították, hol elfoglalták a Szentföldet. Jones bevallottan széles körből merített.
Szinte minden náció képviselteti magát, amelyik így vagy úgy, de beleártotta magát a több évszázados történetbe: normannok, franciák, szicíliaiak, velenceiek és még egy norvég kalandor is.
A portrék sora I. Roger szicíliai gróffal indul a 11. század közepén, aki a feltételezések szerint először vetette fel a szentföldi hódítások (egészen pontosan Jeruzsálem elfoglalásának) ötletét és kalandokat kergető Bolingbroke-i Henrikkel (a későbbi IV. Henrikkel, Anglia királyával) zárul, akinek már igencsak keresgélnie kellett, hogy valamirevaló keresztes hadjáratot találjon, hogy kiélje lovagi álmait. Nem is nagyon lelt már ilyet, így kénytelen volt beérnie némi kardcsörtető portyázással Litvániában, ahol a Német Lovagrend a 14. század végén még küzdött a pogány hitükhöz makacsul ragaszkodó köznép tagjai ellen. És egy zarándokúttal a Szentföldre, amely akkor már hosszú ideje (megint) a muszlimok kezén volt.
A keresztesek igen érzékletes, gördülékeny stílusban (a magyar verzió Barabás József érdeme) és nagy mesélőkedvvel járja be azt az ívet, amely a kezdeti hitbuzgó, a bizánci császár segítségére érkező, majd hangzatos lovagi eszményeket valló hadi vállalkozásoktól azok teljes elsekélyesedéséig és kiürüléséig tartott, mikor is a pápák már azon keresztény királyok ellen is hadjáratot indítottak vagy kezdeményeztek, akik pusztán az útjukban álltak. Ha volt is bármilyen nemes cél, az közel háromszáz év alatt teljesen elveszett vagy puszta harácsolásba csapott át. (Lásd Enrico Dandolo, velencei dózse esetét, aki mindent elkövetett, hogy a tengeri köztársaság kiadásait fedezze, és ebbe az is belefért, hogy lerohanta és kifosztotta a keresztény Zára majd Konstantinápoly városát a negyedik keresztes hadjárat keretében, ezzel elindítva az egykor fényes és erős Bizánci Birodalmat a bukás felé vezető úton.) Ahogy mondani szokás, a késői hadjáratok részvevői bár elméletileg az Úr nevében indultak harcba, igazából már nem néztek se istent, se embert.
Igencsak tanulságos részei a történetnek, hogy még a legdicsőségesebb vállalkozások is képesek igen sötéten indulni – a Rajna-vidéken a nagy hitbuzgalom csakhamar pogromokba, zsidók kegyetlen lemészárlásába torkollott, mintegy bemelegítés gyanánt mind az első, mind a második keresztes hadjárat elején.
Szívmelengető, hogy a harciasságból a Magyar Királyságnak is kijutott a Remete Péter vezette szegények keresztes hadjárata idején, ám Könyves Kálmán végül igen erélyesen helyretette a sulykot igencsak elvető kereszteseket.
Dan Jones könyve külön figyelmet szentel az eretnekeknek kikiáltott katharok és lívek elleni katonai akcióknak Franciaországban és a Baltikumban, amelyek szintén nem tartoznak a keresztes hadjáratok arany lapjaira. Illetve remek áttekintés kapunk az Ibériai-félszigeten zajló rekonkviszta eseményeiről is. Ilyen szempontból tehát a könyv jóval tágabb keretek között mozog, mint ahogy azt az alcím érzékelteti: A Szentföldért vívott háborúk története.
Lehet Dan Jonest vádolni azzal, hogy nem hoz szinte semmi újdonságot a már jól ismert történetek kapcsán, s tán kissé még felületes is. Viszont mesélni, a témát felvezetni, érzékletesen (néhol már-már regényesen) előadni nagyon is tud. Műve ezért sokkal inkább esik az ismeretterjesztés, semmint a legszigorúbban vett tudományos munka kategóriájába – miközben utóbbi minden feltételének megfelel, ezt mind a forrásirodalom feldolgozása, mind a jegyzetapparátus és könyvészet bősége jól jelzi. Talán csak az a bűne, hogy messze nem olyan száraz, mint ahogy ezt más alapművek esetén megszokhattuk. Sőt: helyenként kimondottan élvezetesen göngyölíti fel a hatásait tekintve máig tartó eseményeket (erről az epilógusban elmélkedik meggyőzően, ahol igen aktuális fejleményekhez köti az egykori hadi vállalkozások utórezgéseit). Hősei így válnak érdekfeszítővé minden hibájukkal és erényükkel, oldaltól függetlenül – legyen az Szaladin vagy Oroszlánszívű Richárd, Jeruzsálemjáró Sigurd vagy a Bohemondok és Balduinok egész sora.
DAN JONES legutóbbi műve: A templomosok
