Mark Honigsbaum: Világjárványok száz esztendeje | Falusi Dóra ajánlója
Spanyolnátha, járványos gyermekbénulás, kanyaró, ebola, zika, madár- és sertésinfluenza, AIDS, SARS és nem utolsó sorban COVID-19. Az elmúlt száz év járványainak felsorolása így sem teljes, és szinte biztos, hogy a jövőben is szembe kell néznünk majd újakkal. A brit orvostörténész könyve ezek történetét mutatja be, miközben arra keresi a választ, hogy mit tehetünk már most a jövőbeli pandémiák megelőzése vagy mérséklése érdekében.
A koronavírus sok mindenre felhívta az emberiség figyelmét (ahogy azt Csernus Imre is kifejti könyvében és interjújában). Többek között arra, hogy fegyverkezés ide vagy oda, egy elszabadult pandémia nagyobb pusztítást tud végezni, mint azt korábban gondoltuk volna. Hiszen azt talán már a nagyhatalmak is belátták – egy esetlegesen bekövetkező világháború kapcsán –, hogy aki először lő, másodszorra hal meg. Ezzel szemben nagyon is reális az a lehetőség, hogy a jövőben (globálisan nézve) sokkal gyakrabban és nagyobb mértékben tizedelik meg az emberiséget járványok, mint a háborúk.
Mark Honigsbaum orvostörténész a fertőző betegségek históriájára és tudományára szakosodott író, újságíró. Véleménye szerint azért érdemes alaposabban megismernünk a járványok természetét, mert elkerülhetetlenek. Azonban szó sincs pánikkeltésről: tárgyilagos vizsgálat során hívj fel a figyelmet arra, hogy az emberi felelősség kérdése nagyon is sokat nyom a latban egy-egy világméretű pandémia kialakulásánál.
A szerző akkor fejezte be a könyvét, amikor a koronavírus már négy hónapja szedte áldozatait Európában, a védőoltások pedig még csak kísérleti fázisban voltak. A Világjárványok száz esztendeje című tudományos ismeretterjesztő könyv (Kelemen László tolmácsolásában és Falus András szakfordításában) a spanyolnáthától a COVID-19-ig reálisan és átfogóan veszi végig azokat az eseményeket, amelyek meghatározták egy világjárvány kialakulását, miközben arra keresi a választ, hogy mindez vajon hogyan lehetne megelőzhető a jövőben.
Persze ne várjunk csodareceptet. Sokkal inkább egy történelmi és orvosi szempontból alaposan megírt és jegyzetelt könyvet, amely olvasmányosan és igen érdekfeszítően mutatja be az elmúlt több mint száz év legpusztítóbb járványainak történetét politikai, gazdasági szempontból. Miközben nem hagyja ki a sztereotípiák elemzését sem annak érdekében, hogy rámutasson: a technikai fejlettség szintje nem véd meg minket a mikrobáktól. Mint ahogy egy fejlődő ország sem feltétlenül melegágya egy-egy pusztító betegségnek.
A kérdés, miszerint miért alakulnak ki és terjedhetnek el globálisan a betegségek még a 21. század küszöbén is, amikor pedig az egészségügy helyzete összehasonlíthatatlanul jobb, mint a korábbi századokban, ennél jóval összetettebb. Honigsbaum igen meggyőző érvelése szerint sokkal inkább a globalizáció, az ökológiai egyensúly felbomlása, valamint az állati fehérjék (főleg a hús és a tejtermékek) fogyasztásának megnövekedett igénye, nem utolsó sorban pedig az emberi mulasztások teszik a világunkat egyre sérülékenyebbé (ezt elemzi nagyobb időtávlatban a Történelmet író betegségek című könyv is).
Ma már a földrészek nemcsak az internet, a repülőgépek, vagy a digitális világ eszközein keresztül kapcsolódnak egymáshoz, hanem ökológiai és egészségügyi szempontból is, a mi korunkban pedig szinte valós idejű kölcsönhatásban állnak egymással. A 16. században még több hónap kellett ahhoz, hogy a himlő vagy a kanyaró egyik földrészről átterjedjen a másikra. Ma egy vírus 72 órán belül eljuthat bármelyik kontinensre. A mikrobák rendkívül gyors terjedésének oka elsősorban a saját technológiánk és az életmódunk.
Honigsbaum nem tér ki az olyan kényesebb témák tárgyalása elől sem, mint a WHO (Egészségügyi Világszervezet) vagy egy-egy kormány (ahol a tárgyalt betegségek száma kiemelkedő volt) intézkedéseinek elemzése. Azonban nem politikai, és főleg nem ideológiai állásfoglalást olvashatunk. Helyette részletesen, néha percről percre mutatja be, és helyezi összefüggésbe közérthető módon azokat az emberi mulasztásokat, vagy épp a gyors, védekező reagálásokat, amelyek szerepet játszottak egy-egy betegség világméretű járvánnyá való alakulásában.
Minden betegség kapcsán nyomon követhetjük a védekezés fejlődését, vagy a vakcina kifejlesztését, és megismerjük a frontvonalon és a laboratóriumban zajló munka kiemelkedő alakjait is. Közben egy kis történeti áttekintést is kapunk. Például a bakteriológia francia atyjáról, Louis Pasteurről, akinek köszönhetően az immunológia tudománya megszületett. 1877-ben elsőként izolálta a lépfenét és a baromfikolerát okozó baktériumot, majd annyira legyengítette őket hő- vagy oxigénes kezeléssel, hogy elveszítették virulenciájukat.
Majd azt is bebizonyította, hogy ezek a legyengített törzsek védőoltás formájában védetté teszik az állatokat. Pár év múlva ugyanezt megtette a veszettség esetén is, nem is akármilyen módon: ma már ez elképzelhetetlen bizonyítási eljárás lenne. Ő ugyanis egyszerűen beoltott egy kilencéves kisfiút, akit 14 helyen harapott meg egy veszett kutya. A kisgyerek felépült, Pasteurre pedig felfigyelt a világ. A himlő után ez volt az első sikeres immunizálás emberen.
Szinte lehetetlen lépést tartani a mikrobák folyamatos mutációival és terjedési módozataival. A fertőző betegségek a föld ökológiai hálózatának részét képezik. Naiv és büszke tévhit, hogy civilizációnk nincs kiszolgáltatva a természetnek. Honigsbaum szerint „a korona utáni időszámításban” sem dőlhetünk hátra. Ugyanis nem az a kérdés, hogy lesznek-e új világjárványok, hanem hogy mikor.
