KÖNYVTERASZ
Kádár-kori drámák, lánykori napló, váratlan irányba kanyargó novellák, három történetből font regény és egy remek debütálás uralja az októberi szépirodalmi listánkat – Spirótól Halász Ritáig.
Nem hinném, hogy sokan felhördülnének és ciccegnének amiatt, hogy Spiró György új drámakötete (Sajnálatos események) majdhogynem rajt-cél győzelemmel elvitte az első helyet az októberi szépirodalmi listán. De idézzünk a szerzővel készített interjúnkból: „Súlyos és megoldhatatlan konfliktusokat látok, rettenetes bűntényeket, szadista gyilkosságokat és olyan áldozatokat, akik közül néhányan helyt álltak, mások árulók lettek.” Ám hiába a kézhezálló nyersanyag, a Shakespeare tollára kívánkozó figurák, ahogy azt maga a szerző is megjegyezte, mégis történészek és levéltárosok több évtizedes munkája kellett ahhoz, hogy a két Kádár-kori tragédia és egy közjáték körvonalazódni kezdjen.
Mindkét dráma a kommunista korszak talán legemblematikusabb, egyben legbeszédesebb eseménysorát dolgozza fel: a Főtitkárok a Rajk-per, míg a Sajnálatos események főként ’56 köré szerveződik. Előbbinek jellegzetes helyszíne a vallatószoba, utóbbinak első harmada pedig Nagy Imre romániai fogvatartásának helye, Snagov.
A második darab időben nagyobb ívet jár be, az utolsó előtti jelenetben (1989-ben) már motyogó nyugdíjasként látjuk Kádárt, aki mindkét dráma főszereplője.
A zárlat pedig, amelynek iróniája talán már fokozhatatlanul spirói, holott ki sem kellett találni, hiszen megtörtént (ez persze inkább a mi életünk eredendő abszurditásáról állít ki bizonyítványt), már 2007-ben játszódik. Ekkor hithű hullarablók dúlják fel a főtitkár sírját, hogy magukkal vigyék az értékes földi maradványokat. Hiszen a becsapott népnek „tehetséges vezető” kell, akivel mindent újra lehet kezdeni, és aki uralkodóként támadhat fel a hamvaiból (bocsánat, DNS-éből) is.
A második helyre Janikovszky Éva Naplója futott be, amelyet lánykorában, 1938 és 1944 között vezetett. Az első bejegyzés idején tizenkét éves, és a tanárait vesz számba, majd lelkesen jegyzi le: „Csuda rendes osztályom van. Van ugyan egypár hülye, de azok nem számítanak”. Ez egy évre rá így módosul: „Őrült hülye osztályom van, van ugyan egypár rendes, de azok nem számítanak”. Az utolsóban pedig tizennyolc éves, és láthatóan minden megvan már benne ahhoz, hogy Kucses Évából megszülessen Janikovszky Éva, a népszerű írónő. „Az életműből eddig hiányoztak a fiatal felnőtt monológjai, de most már nem hiányoznak, hiszen a Napló kései – főleg az 1944-es bejegyzései mind ilyenek. Ez tehát egy új hang, úgymond meglett a hiányzó láncszem. Ez a különleges hang szépirodalmi művei közül viszonylag kevésben jelenik meg, ennyiből feltétlenül irodalmi szenzáció ez a könyv, és meglepetéssel szolgál” – mondta el lapunknak Janikovszky János, aki a kiadás felelősségéről is beszélt.
A Napló egyszerre kordokumentum, egy író születésének íve és a felnőttéválás drámája.
Hiszen közben érzékeny veszteség éri a családot: „ma viszik el Nagymamáékat, marhakocsikban, nem tudom, hova”. Összetettsége miatt nem csupán Janikovszky Éva rajongóinak lesz megrázó, egyben üdítő olvasmány.
„Első pillantásra ezek régimódi, tradicionális elbeszéléseknek tűnnek, hús-vér szereplőkkel és komótosan hömpölygő történettel, amelyet az elbeszélő szép lassan, az apróbb részletekre is figyelve mesél el. Aztán mégiscsak jön egy váratlan csavar, ami fölforgatja a novellák olvasása közben elsőre összeálló világot”, írta kritikusunk Rakovszky Zsuzsa új kötetéről (Boldog vég). Bő tíz éve jelentkezett először és egyben utoljára novellákkal, azóta inkább regényt és verseket írt. Az az új kötetből is hamar kiderül, hogy a sokműfajú szerzőnek a rövidpróza műfaja éppolyan lakályos, mint a líra vagy a nagyobb lélegzetű művek. Ugyanaz a nyelvi igényesség, plasztikus ábrázolás, „rakovszkys” magabiztosság viszi előre a történeteket. A kötet egyben az Osiris kiadó új kortárs irodalmi sorozatának, az Osiris Literatúrának bemutatkozó darabja is.
Milbacher Róbert bár csupán négy éve mutatkozott be első novelláskötetével, máris sikerült fontos és figyelemre méltó hanggá válni a magyar próza sűrű mezőnyében. Az Angyali üdvözletek négy év alatt nem csupán a harmadik kötete, de a második regénye is egyben, és máris eseménynek számít. Így nem meglepő, hogy a listánk negyedik helyén landolt. „Milbacher többnyire úgy ír, mint a szájjal írók, ahogy Szerb Antal Mikszáthot nevezi. A próza duktusa természetes, tisztán vagy szennyesen patakzik, de mindig a megfelelő és kiszabott írói célnak megfelelően. A Kádár-kori fejezetek kifejezetten anekdotikusak, az álevangélium pedig evangéliumi, a választékos fejezetek viszont nem egzotikusan artisztikusak, hanem csak éppen annyira, mintha egy intelligens apostol mesélné őket. Végig a mese móduszaiban élünk és olvasunk, és ettől barátságos és hihető az egész”, vélekedett a kötetről kritikusunk.
Lehet, hogy Halász Rita neve sok olvasónak ma még nem mond semmit, de elég nagy összeget mernénk feltenni arra, hogy ez nem sokáig marad így. Első kisregénye, a Mély levegő igazi mai szöveg, egy harmincas éveikben járó házaspár szakítását meséli el a feleség, Vera szemszögéből.
Párterápia, kalandok és zsákutcák, egy kétgyerekes nő sajátos küzdelme, hogy újra friss levegőhöz jusson.
Ahogy írtuk, a szövegben „szinte fel sem tűnik a nyelv, a finom játékok, az érzékeny ábrázolás. Gond nélkül vezet el az utolsó mondatig. Nem érezni az anyagot, szinte észrevétlenül lebeg előre a történet”. Halász Rita debütálása megérdemelten vitte el az októberi lista ötödik helyét.
