Andrew Rea: Filmek terítéken | Papp Sándor Zsigmond ajánlója
Nem vagyok egy mesterszakács, de a Ponyvaregény híres hamburgerét szívesen elkészíteném otthon. Vagy a roxforti varázstanoncok kedvelt italát, a vajsört. A filmes múlttal rendelkező Andrew Rea kultikus filmek és tévésorozatok legendás ételeit kreálta újra, hogy a nyelvünkön érezzük a Trónok harca vagy a Twin Peaks univerzumát. Ízek, filmek, szerelmek mesterfokon!
Szeretek, de nem tudok főzni. Valahogy így foglalhatnám össze a gasztronómiához fűződő viszonyomat. Van pár étel, amit viszonylag üzembiztosan képes vagyok előállítani (néha még kísérletezni is szoktam), és a családom van olyan kedves, hogy jó étvággyal elfogyasztja. Viszont tisztában vagyok vele, hogy nem nagyon jutnék be a főzőműsorok X-faktorába ezzel a tudománnyal. Főként úgy nem, hogy alig képzem magam: nem böngészgetek szakácskönyveket és főzőcsatornákat. Egyedül Jamie Oliver lelkesítő lazasága nyűgöz le, miatta már sokszor elidőztem a tévébeli szörfözés közben egy-egy recepten. De eszembe se jutott reprodukálni.
Andrew Rea szakácskönyve viszont áttörte a falat. Ugyanis teljesen váratlan oldalról vette be a várat: a filmek és a tévésorozatok felől. A már sok mindent kipróbáló fiatalember Binging with Babish néven (magyarul kábé: nagy tivornyázás, evés-ivás Babish-el, aki Az elnök emberei című remek sorozat egyik nem túl fontos szereplője) főzőcsatornát indított a YouTube-on, amelynek egyes epizódjai ma már több milliós nézettségnél tartanak. Azt vette a fejébe, lévén hogy ő maga is filmes múlttal rendelkezik, hogy híres és kultikus alkotásokban szereplő ételeket próbál meg elkészíteni vagy kitalálni, hogy egyáltalán miként valósítható meg egy valódi konyhában.
Leginkább persze a főzésről szóló filmek adták magukat, mint például a Jean Favreau által rendezett (és a főszerepet is elvállaló) A séf, amelyben az új utakat kereső mesterszakács, Carl Casper hadakozik az étterem igen ellenszenves tulajdonosával, aki enyhén szólva sem engedi kibontakozni a tehetségét. Ez az a film, amely alatt garantáltan megéhezik mindenki, és legszívesebben azonnal kipróbálna néhány receptet. Nos, azon túl, hogy a szakácskönyvéhez Favreau írt előszót, A séf alapján ihletett tésztarecept (pasta aglio e olio) hozta el számára az első igazi nagy sikert. A videó alatt igazi kommentáradat indult el, amelybe még olasz szakácsok is beszálltak. A pasta ugyanis Itáliában olyan, mint a foci és a vallás együttvéve, ráadásul mindenkinek van egy tuti receptje, amit generációkon keresztül őrizgetett.
A pasta aglio e olio egyszerű és zseniális. Érdemes megnézni a Carl Casper barátnőjét játszó Scarlett Johansson arcát, amikor megkóstolja.
Jó hír, hogy az elkészítése messze nem olyan bonyolult, és pár egyszerű trükköt betartva ugyanezt a hatást mi is elérhetjük. Mondjuk, a L’ecsó című rajzfilm legfontosabb ételére már nem mondanám ezt. Pedig a film egyik nagy kedvencem, olyan sokszor láttam, hogy szinte kívülről fújom. Rea könyvéből kiderül, hogy Remy levese, amelyet a patkányséf oly látványosan feljavít, igazi rejtély. Vagyis lehetetlen reprodukálni a konyhában, ahogy a híres francia séf, Gusteau borjúbrízét is.
A címadó étele (lecsó, vagyis ratatouille, vagy még pontosabban confit byaldi), a provence-i paraszti étel viszont már konkrét recept alapján készült, és kész univerzum! Sose mernék belevágni, de már a recept olvasása alatt is összefutott a nyál a számban, és így már teljesen világos, hogy miért vette le a lábáról Párizs legszigorúbb ételkritikusát. Ugyanúgy minden késztetés megvan bennem, hogy az asztalra varázsoljam a Becstelen brigantyk strudeljét, amely fölött kedélyesen fecseg a gátlástalan Hans Lada ezredes a törékeny Shosannával, akinek mozija oly fontos szerepet tölt majd be.
Rea bevallja, hogy ez volt a legtöbb kutatómunkát igénylő recept, mindent feltúrt, hogy hozzájusson egy olyan változathoz, amelyet egy „biztos kezű osztrák matróna” őrizget valahol. A helyzetet tovább bonyolította, hogy Rea nem bolti alapanyagot, hanem a saját papírvékonyra nyújtott házi tésztáját használta, amelyet vajjal locsolgatott.
Nekem évtizedekre lenne szükségem, hogy megcsináljam, viszont hónapokat adnék az életemből, hogy megkóstolhassam.
És persze ki lehet próbálni a Harry Potter-univerzum híres-hírhedt vajsörét. (Állítólag többen azok közül, akik az orlandói vidámparkban belehörpintettek, elsírták magukat a boldogságtól.) De nem olyan nagy varázslat elkészíteni a melaszos pitét sem. Igazi kihívás viszont a Trónok harca grandiózus lakomáinak egy-egy királyi fogását reprodukálni, kezdve a vadhúsokból készült galambpitét, viszont a citromos sütemény már vállalható. De ugyanígy említhetném a Twin Peaks írós palacsintáját sült sonkával, vagy a Ponyvaregény Big Kahuna burgerét, amelyről hosszan áradoznak a mozi elején, és amely ma már filmtörténeti jelentőséggel bír. A Filmek terítékenben csak úgy sorjáznak a meghatározó filmek és sorozatok pazar ételei. Érdemes úgy is fogyasztani őket, hogy közben újranézzük az adott filmet.
De nem csak ezért remek könyv ez, hanem a szinte lefegyverző őszinteségért és elszántságért, amely minden oldalán visszaköszön. A Bevezetőben ott van Rea egész élete és kacskaringós útja, amely a depressziótól a világraszóló sikerig vezette, a könyv közepén pedig van egy összeállítás a tetoválásairól, amelyhez szintén fontos történetek társulnak. Például annak magyarázata, hogy a bal alkarjára miért varratott egy húsvillát. Mert bizony a tálalás is van olyan fontos, mint maga a tartalom. Ezzel – a könyvet lapozgatva – nem is nagyon tudunk vitatkozni.
