Szergej Lebegyev: A Debütáns | Miklós Gábor kritikája
A magyar olvasó ezzel a regénnyel kezdheti meg az ismerkedést a kortárs orosz irodalom egyik legizgalmasabb alkotójával. Az izgalmas és feszült regény titkos világokba, merénylők és áldozatok, vegyészek és gyorsan ölő mérgek világába visz el. Ám valódi főszereplője maga a diktatúra, annak gépezete, paranoiái, megfigyelési és bizalmatlansági kényszere.
A köznapi emberek legfeljebb hallomásból, könyvekből vagy moziból értesülnek a titkok világáról. Kémekről, rejtélyes, elzárt laboratóriumokról, álnéven működő szervezetekről. Néha a „titok” szándékosan megmutatja magát, néha lelepleződik. Itt van például az augusztusi oroszországi merénylet, mikor is az Alekszej Navalnij nevű ellenzéki politikust akarták megölni magasan képzett szakemberek egy „novicsoknak” (magyarul: új fiú az osztályban, kezdő, debütáns) becézett méreggel. Ám minderre végül fény derült, egy oknyomozó portál még a nevüket is nyilvánosságra hozta, sőt a telefonszámukat is. Hogy a blamázs még nagyobb legyen, Navalnij magát fontos főembernek álcázva felhívta az egyik fontosabb merénylőt. Főnöki hangon számonkérte rajta, hogy miért …szták el a feladatot. Amire az mentegetőzve elmesélte a történet újabb részleteit, így a lepel végleg lehullott.
Tudom, furcsa bevezető ez egy kritikához, de épp akkor futottam bele a fenti hírbe, amikor befejeztem Szergej Lebegyev regényét, A Debütánst. Nehezen leírható érzés, amikor az ember megregényesítve olvassa a napi rémes hírt. A Debütáns (majdnem ugyanaz a jelentése, mint a novicsoknak) ugyanis erről az árnyékban rejtező világról szól. Szereplői tettesek és áldozatok. A központi alak a Debütáns fedőnevű méreg árulóvá lett feltalálója, aki egyben kiszemelt célszemélye egy megtervelt, államilag elrendelt titkosszolgálati merényletnek. A végrehajtó profi gyilkos, akit azzal bíznak meg, hogy a saját mérgével végezzen az árulóval. Ez a regény története.
Lebegyev a minap interjút adott a Deutsche Welle német hírportálnak, amelyben elmondta: 2018-ban kezdett el foglalkozni a szerinte politikai regény gondolatával, miután két orosz ügynök megpróbálta megölni Angliában Szergej Szkripal volt orosz katonatisztet és lányát a novicsok nevű méreggel. Azt is elmondta az interjúban, hogy régóta foglalkoztatta a titkos műveletek és politikai bűnök világa, valamint a rejtett fegyverkutatási együttműködés, amely az 1920-as, 1930-as évek fordulóján történt Szovjet-Oroszország és a weimari köztársaság között. Arra jutott, hogy a novicsok előélete valahol ebben a régi titokban rejlik.
Gyilkosok és áldozatok között itt nincs nagy különbség. A Debütáns megalkotója, az áruló Kalityin valahol az egykori NDK-ban rejtőzködik. A vegyész egy titkos szigeten, dolgozik, az itteni, egykori kolostorban alapította meg ugyanis a nagybátyja az intézetet, ahol maga mellé veszi a rokonát. Kalityin itt éri el karrierje csúcsát „méregalkotóként”. Ez volt az ő világa, és a Debütáns, a csodálatos gyorsasággal és nyom nélkül ölő szer volt és maradt az igaz szerelme. A zártság és a titok privilégiuma hajtotta és tartotta fenn. Végül azért szökött át a másik oldalra, mert a „zűrzavaros kilencvenes években” az eszközök és lehetőségek elfogytak körülötte, és a privilégiumok és a kutatás is akadozott. Nem kapott már „próbababákat”, azaz elpusztítható rabokat. Azt hitte, hogy a másik oldal ad majd neki egy másik szigetet, de ehelyett csak sok pénzt és hamis személyazonosságot kapott a Nyugat védelmi programjától.
Őt kell kivégeznie a szervezet két szakemberének, Sersnyov alezredes és Grebencsuk őrnagy kapja a feladatot. Rajtuk keresztül a nagy ország titokvilágának másik, végrehajtói oldalát tárja fel a szerző. Ők sem szimpla személyiségek. Sersnyovot gyilkológépnek használja a szervezet, azzá szocializálódott a késői szovjet és a korai orosz világban, illetve a csecsenföldi háborúban. Valahogy mégsem érzi annak az olvasó. Sersnyov, aki egy zárt helyőrségben nevelkedett az egykori NDK területén a szervezet, a szituációk és meggyőződések rabja. A regény valódi főszereplője maga a diktatúra, annak gépezete, paranoiái, megfigyelési és bizalmatlansági kényszere. És a zsarnokság képessége, hogy embereket formáljon a maga arcára.
Fontos eleme ennek az izgalmas könyvnek a zsarnokságok, cári és pártdiktatúrák folyamatosságának érzékeltetése.
Kalityin élete a szigethez kötődik, amely valaha monostor volt, majd börtön lett, később az ellenségek elpusztítására berendezett tábor. Egy időben német és szovjet tudósok kísérleteztek itt, távol az antant esetleg felbukkanó megfigyelőitől. Majd a németek elmentek, és a helyet átvette a szovjet titkos tudomány. Illetve egy németet, egy sokszoros háborús bűnöst visszavisznek, hogy folytassa a kémiai pusztítás kutatását Zaharjevszkij akadémikussal, a mi hősünk Igor bácsikájával. Az író a német–szovjet együttműködés jól adatolt tényét szővi bele a történetbe. Nem csak az amerikaiak használták a náci rakétatudóst, Wernher von Braunt a maguk céljaira…
Lebegyev a Sziget és lakói leírásával bevezeti olvasóját a „zárt városok” világába. Rengeteg ilyen település volt szerte a hatalmas országban a szovjet időkben. Nem a Gulag szigetcsoport gócaira kell gondolni, vagy a sztálini korban a nép ellenségeként megbélyegzett és bezárt kutatóknak berendezett börtönintézetekre. (Ilyenről írt bennfentes regényt Alekszandr Szolzsenyicin, amely magyarul A pokol tornáca címet kapta.) Ezeknek a kerítéssel és katonasággal őrzött településeknek még nevük sem volt. A lakók – ha nem a fegyveres erők valamilyen bázisáról volt szó – többnyire hadiipari kutatással, fegyvergyártással foglalkoztak. Ezért cserébe jobb körülmények között lakhattak, magasabb fizetés és jobb ellátás jutott nekik. Egyébként hasonló rend szerint szerveződött zárt közigazgatási területek vannak a mai Oroszországban is. A zárt településeken a Wikipédia szerint 2010-ben 1,2 millió lakost számoltak össze, minden századik mai orosz állampolgárt.
A homályból lassan kibontakozó történet egyre nagyobb feszültéget teremt, és végül egészen magával ragad. Miközben követjük a hajszát, feltárulnak a távolabbi és közeli múlt eseményei. Hőseink nem kerülnek közel hozzánk, s ha a szerző nem hozna be a végkifejletbe egy német katolikus papot, akkor végképp rokonszenves alak nélkül maradna a történet. Az egyszerre több szálon és idősíkban bonyolított regény nem csak témája miatt emlékeztet a nemrégi elhunyt John Le Carré műveire. Kém- és rémregény egyben. Ugyanakkor rémesen aktuális. A regényt Soproni András hibátlan fordítása teszi igazán élvezetes olvasmánnyá.
