Milorad Pavić: Kazár szótár | Stermeczky Zsolt Gábor esszéje
A modern irodalom szerb klasszikusát már a megjelenése után három évvel kézbe vehette a magyar olvasó, azóta pedig több kiadást is megért. De vajon hogyan bánt vele az idő? Még mindig modern, még mindig klasszikus? Egy kis nép nagy metaforája? Jót tett neki, hogy ma már akár David Lynch nagy port felverő sorozata, a Twin Peaks előképének is tekinthető?
A szerb író, költő és irodalomtörténész 1984-ben írt első regényét, a Kazár szótárt a modern irodalom klasszikusaként emlegeti a kötet magyar fülszövege. Sajátosan párhuzamos világaival kétségtelenül kiérdemli, hogy a modernség szóval jellemezzék. E párhuzamos világok működése ugyanakkor a kezdeti rejtélyességből indulva egyre inkább vesz fel a könyv során egy olyan formát, amely paradox módon egyszerre bosszantóan megfejthetetlen, egyúttal viszont bosszantóan kiszámítható is.
Milorad Pavić könyve úgy mutatja be a 10. század körül elpusztított Kazár Birodalom nyelvét és főleg vallási szokásait, hogy sajátos mítoszrendszert sző köré, amely történeti forrásokon és a szerzői fantázián egyaránt alapszik. Eszerint valamikor a birodalom létezése alatt lezajlott a nagy kazár hitvita, amelynek során a kazár vezető, a kagán, három vallás – a keresztény, az iszlám és a zsidó – képviselőit hívatta magához, hogy vitájukat hallgatva dönthesse el, a három közül melyik vallást veszi fel. A vita fennmaradt dokumentumaiból Johannes Daubmannus 1691-ben összeállítja és kiadja a Kazár szótárt, amelyet az akkori hatalom azonnal be is zúz, csupán egy – más források szerint két – példány marad fenn belőle. A Pavic-féle Kazár szótár a fiktív kommentár szerint ennek az 1691-es kiadásnak a rekonstrukciója, kiegészítésekkel.
A kiegészítések egyik talán legfontosabbja a halál motívuma, amely épphogy az első kiadás háttértörténete okán válik hangsúlyossá, annak fennmaradt példányát ugyanis a legenda szerint Daubmannus mérgezett tintával írta.
A fent leírtak fényében ez akár egy egészen izgalmas misztikus történeti krimi is lehetne, ám ebbe a vállalást könyörtelenül áthúzza a forma kérdése, amelyet már a könyv címe is sejtet. A Kazár szótár ugyanis a szó szoros értelmében véve szótár, vagyis címszavakat és azok kifejtését tartalmazza, így próbálva rendet rakni a hitvita körüli információk rengetegében, oldalanként két oszlopba tördelve, ezzel a formai megoldással is a szótárakra és a lexikonokra emlékeztetve. És hogy mindez még ne legyen elég, lexikális tudását három külön könyvre osztja fel: a vörösre, a zöldre és a sárgára, amelyek a keresztény, az iszlám és a zsidó vallás mentén tagolják tovább az anyagot.
Így, ebben a formában a lineáris olvasatra kevésbé, a folyamatos nyomozásra viszont annál inkább alkalmas alkotás talán legpimaszabb húzása, hogy egyes címszavak mindhárom nagy könyvben megtalálhatók, minden esetben más leírással, így adva egyre árnyaltabb képet a hitvita körülményeiről, és ezzel nagyjából megfejthetetlen misztikummá dagasztva Pavić világát. Tekintve, hogy ezek a leírások olykor-olykor még ki is zárják egymást az érvényesség szempontjából. Ráadásul lineáris olvasat esetén kifejezetten bosszantónak mutatkozik a formának az a tulajdonsága, hogy a keresztény és az iszlám könyveket követően az olvasó már előre tudja, hogy a zsidó leírás is jelentős részben az addig megismert motívumokat fogja tartalmazni, épp csak egy harmadik szemszögből vizsgálva.
Ennek a motívumismétlésnek talán a legerősebbre sikerült példája Ateh kazár hercegnő figurája, aki a keresztény leírás szerint minden reggel más arccal ébredt.
Az iszlám leírás szerint olyan ruhát hordott, amelyen gombok helyett csengettyűk voltak, de sosem hallatszott a hangjuk, a zsidó leírás pedig nevének kezdőbetűiből következtet a tulajdonságaira. Mindhárom vallás könyve fontos szerepet tulajdonít személyének a hitvitában, abban ugyanakkor már teljesen különbözőek az értesülések, hogy a három közül melyik vallást támogatta. E kérdésben mindegyik könyv elfogultan kezeli a maga vallását, az iszlám például egyenesen odáig megy, hogy miután Ateh az iszlám felé hajlott, a keresztény és zsidó vezetők közösen szövetkeztek ellene, és saját poklaik sötét erőit küldték rá, melyek elől végül önszántából menekült az iszlám alvilágba.
A korábban említett motívum, a halállal való kacérkodás már a könyvet felütve, az előszót megelőzően feltűnik, ugyanis a konvencionálisan ajánlásra használt első oldalak egyikén a következő rövid szöveg olvasható: „Itt nyugszik az az olvasó, aki sohasem fogja felütni ezt a könyvet. E helyt mindörökre holt.” A mérgezett tintával írt kiadás fikciójával összhangban ez a kezdőmondat mintha kifejezetten arra játszana, hogy a valóság – a kazárokról fennmaradt kevés tény –, illetve a fikció (a Daubmannus-könyv és annak mérgezett példánya) összemosásával ijesztgesse az olvasót. Vagyis a józan ész realitás-érzékelését hátrahagyva feltetesse vele azt a kérdést, hogy vajon származik-e bármi baja abból, hogy egy olyan könyvet tart a kezében, amely egy mérgezett tintával írt korábbi példány nyomán készülhetett el.
Ez önmagában fontos szépirodalmi törekvés: valóság és fikció határán billegve kiválóan lehet játszani az olvasó érzéseivel, ezzel akár mélylélektani önvizsgálatot is kiváltva belőle.
Ez a próbálkozás akkor válik enyhén parodisztikussá – vagy legalábbis kevésbé komolyan vehetővé –, amikor az olvasónak az az érzése támad, mintha a Kazár szótár története előképe lenne David Lynch filmes világának, azon belül is elsődlegesen a Twin Peaks sorozatnak.
Mindhárom könyvben akad pár olyan címszó, amely saját jelölése szerint 20. századi figurákról mesél. Az itt leírt személyek történetei egy-egy motívum erejéig furcsa, bizarr módokon kapcsolódnak össze a szótárral, ami legalábbis azt sejteti, hogy a Daubmannus-féle mérgezett példány utáni hajsza valahogy hasonlóképpen ível át az időn, mint ahogyan Dale Cooper ügynök üldözi a gonoszt a Twin Peaks világában, ez az üldözés pedig igazából akármeddig eltarthatna. Persze minderről kevésbé Pavić próbálkozása tehet, inkább a könyv megjelenése óta eltelt idő, amelynek során ez az időkön átívelő üldözéses-nyomozós forma elterjedt, egyúttal némileg talán túlhasználttá is vált.
Mindezt összesítve, a Kazár szótár remek olvasmányélmény tud lenni (Brasnyó István fordítása), ha olvasójának van ideje és kedve belemenni egy, a valóságból induló, ám hamar misztikus fikcióba torkolló játékba, és engedi, hogy az egyes részletek számára is váratlan helyekre vigyék. E nyitottság hiányában ezeket a részleteket könnyen felülírja a forma, amely viszont önmagában szándékosan nem ad választ az olvasás közben esetlegesen feltett kérdésekre, ellenben gátlástalanul provokálja azokat.
