Sumonyi Zoltán: Tessék mondani, milyen vallású? | Falusi Dóra ajánlója
Kétféle olvasó van: az egyik, akit egy szerző munkásságán kívül annak élete is érdekel, a másik viszont megmarad az életműnél. Ám akárhogy is van, mindannyiunkban él egy kép arról, hogy milyen is lehet(ett) az író, mint ember.
Nekem is voltak különféle elképzeléseim a kedvenceimről, de bevallom, hogy ennyi nevetésre, mint amennyi a Tessék mondani, milyen vallású? című anekdotagyűjtemény olvasása közben tört ki belőlem, illetve azoknál, akiket váratlanul előtörve a dolgozószobámból letámadtam valamelyik történettel, nem számítottam. Sumonyi Zoltán egyrészt költőként és íróként, vagyis pályatársként, másrészt a Magyar Rádió és a Rádiószínház szerkesztőjeként, vagyis munkatársként dolgozott együtt a 20. századi magyar irodalom krémjével.
Sumonyi úgy mesél a legnagyobb íróink, költőink életéből válogatott hol vicces, hol keserédes, és nem egyszer szívfacsaró eseményeiről, hogy minket is egyből odavarázsol a megesett történetek színhelyeire. A jól adagolt személyesség nem csoda, hiszen olyan helyzetekről ír, amelyeknek gyakran ő maga is résztvevője, néha pedig megkerülhetetlen szereplője volt. A könyv mégsem válik egy pillanatra sem öncélúvá.
A helyszínek is igen változók: a szigligeti Írók Alkotóháza, az írók lakásai, de néha csak az utca.
A főszereplők pedig Déry, Illyés, Németh, Örkény, Passuth, Pilinszky, Szabó, Vas, Weöres és a felsorolás közel sem teljes, hiszen harminc humoreszket tartalmaz a zsebben is könnyen elférő kötet. A szerző finom, árnyalt stílusának köszönhetően bepillantást kaphatunk az irodalmi élet belső hierarchiájába. Amelyet aztán előszeretettel bombáztak szét egy-egy (rendszerint csoportosan elkövetett, előre kigondolt, jól irányzott) tréfával.
Néhány anekdotában helyet kapnak a civilek is. Például amikor a szerző és rádiós kollégája egy konferenciáról hazajövet a vonaton török vendégmunkásnak nézik a velük egy vagonban utazó, hat nyelvet beszélő református lelkészt. Nem spoilerezem el, hogy mi köze ennek az irodalomhoz, de a helyzet adta komikum Sumonyi humorával megfűszerezve még inkább fergetegessé válik.
Tanítható, hogy miként vezet fel egy történetet. „Egyszer Tersánszky Józsi Jenő késő éjszaka ment haza, és hogy föl ne ébredjen a felesége, sötétben, lábujjhegyen settenkedett be a hálószobába, és óvatosan kezdett pizsamára vetkőzni. De éppen lehúzta a nadrágját, amikor a felesége felgyújtotta az éjjeliszekrényen álló olvasólámpát, és rákiáltott: – Jenő! Hol voltál ilyen sokáig?! És hol van az alsónadrágod?!” A poénért érdemes fellapozni a könyvet.
De megtudjuk azt is, hogy mivel viccelte meg Szabó Lőrinc és Illyés Gyula az akkor Tihanyban lakó Paul Éluárdot.
Vagy hogyan omlott össze 1970-ben a debreceni Ünnepi Könyvhét főműsora Weöres Sándornak a diákok kérdéseire adott kendőzetlen, őszinte válaszai miatt.
Sőt: ezek a komoly emberek, ha összegyűltek (és ezt szerencsénkre elég sűrűn megtették) imádtak – kapaszkodjanak meg – telefonbetyárkodni. Ezekből a heccekből aztán szenzációs sztorik kerekedtek ki, kezdve például azzal, hogy Füst Milán 1949-es (teljesen legális) párizsi utazása néhány hónap múlva miként jelentett Gergely Sándor számára három napig tartó fogdát a román–magyar határon. De nem utolsósorban megtudhatjuk azt is, hogy miért vállalta volna el Habsburg Ottó a Magyar Köztársaság elnöki posztját 1989-ben.
Amit akkor hosszan tartó kínos pillanatok vagy évekig tartó mosolyszünet követett, attól ma már dőlünk a nevetéstől. Bár a könyv nem politizál, a finom áthallások és maguk a viccelődések is mind azt bizonyítják, hogy akiket ma is nagyra tartunk, azok még a szocialista ideológia nyomása alatt is megtalálták a módját annak, hogy önazonosak maradjanak.
A szívünk csak akkor facsarodik össze, amikor Tersánszky vagy Passuth László a náci megszállás idején történt embermentéseiről olvasunk, vagy arról, hogy Radnóti Miklós micsoda lelkierővel dolgozott „két deportálás között”. Sumonyi a történelmi háttér finom érzékeltetése mellett itt is átengedi a főszerepet az emberi nagyságnak.
A Tessék mondani, milyen vallású? a jó sztorik és a lehengerlő stílus nagyszerű találkozása. A könyvnek köszönhetően nem csupán kedvenceinkhez kerülünk közelebb, hiszen felvillantják emberi, sokszor gyarló oldalukat, hanem kicsit magunkénak érezhetjük egy letűnt korszak irodalmi miliőjét is.
SUMONYI ZOLTÁN legutóbbi művei: Halottak, s akik még halunk; Magyar Orlando; Elégia az assisi cipőről
