Veszprémy László Bernát: Tanácstalanság | Végső István kritikája
„Nekünk is kéne egy nürnbergi per, ahol megvádoljuk azokat, akik nem teljesítették kötelességüket irányunkba, családjaink és a zsidó nép irányába”. Ezzel, az 1946-os cionista kongresszushoz köthető, éles felvetéssel kezdődik Veszprémy László Bernát legújabb könyve. A Jaffa Kiadó nagysikerű Modern Magyar Történelem könyvsorozatának mostani kötete összegzi a szerző főként a zsidó tanács és a zsidó rendőrség kapcsán született narratíváit.
A bevezetésben Veszprémy megosztja saját, láthatóan nemcsak történészi, hanem belső dilemmáit is. Szabad-e (még vagy már) írni a zsidó kollaborációról? Érvel, hogy igen, de mint leszögezi, csak a holokauszt emlékezetkultúra megóvásával. (Korábbi kötetében a Horthy-rendszert vizsgálta, ennek kapcsán a vele készült interjúnkat itt olvashatja.) Kissé félrevezető, hogy kanadai és amerikai szerzőket idéz pro és kontra, miközben például a magyar holokausztkutatás előfutáránál, Lévai Jenőnél 1945-től ez nem volt kérdéses. Vagyis 1945 óta lehet írni és írnak is a kollaborációról. A bevezető rész után hat fejezetben olvashatjuk, hogy a szerző mit is gondol az egyik legnehezebb, legterheltebb, helyenként tabusított magyar zsidó tanácsok történetéről.
A Ha éjjel beszélsz, szállítsd le hangodat fejezet legfontosabb része az az összegzés, felsorolás, hogy ki és mit tudhatott a zsidóirtásról, az európai holokauszt egyes véres fejezeteiről. Lehetett-e tudomása a magyar és zsidó vezetőknek, az ország újságolvasó közönségének, hogy mi vár rájuk, ha beköszönt a német megszállás. Persze más források is előkerülnek, de fontos áttekintést kaphatunk a korszak sajtóhíreiről ebben a tekintetben. Kétségtelenül kiemelkedők ebben a tárgykörben az egyházi és az állami vezetők levelezései, a lengyel és zsidó menekültek „horror történetei”, de a cionisták jól értesültsége is.
A Bepakolva várjuk a fejleményeket fejezetben a megszállástól kezdve a vidéki gettósításon át a deportálásokig tekinti át az eseményeket. Ismerteti a már jól ismert tényeket arról, hogy Stern Samu vezetésével, német parancsra 1944. március 21-én megalakult a Magyar Zsidók Központi Tanácsa. A szerző kissé elveszett a részletekben, és nem tudott egyértelmű határvonalat húzni, hogy mikor veszi át a fennhatóságot a magyar közigazgatás.
Stern Samu (FOTÓ: wikipedia.org)
Bár hivatkozik a rendelkezésre, mégis tesz olyan megjegyzést, hogy a vidéki zsidó tanácsokat vegyesen „felállíthatták a német vagy a magyar hatóságok is.” Ez utóbbi állítás nem igaz. 1944. március közepétől április végéig a németek hatáskörében voltak a zsidó tanácsok. 1944. április végétől, május elejétől pedig a magyar közigazgatás szólította fel (általában) a vidéki hitközségeket, szervezeteket a zsidó tanácsok megalakítására. Ez volt a zsidó tanácsok második korszaka, amikor is a magyar közigazgatással együtt is kellett működniük. Ekkor már Magyarországi Zsidók Szövetségének Ideiglenes Intéző Bizottsága néven működött a központi szerv.
Ennek ellenére számtalan nagyon lényeges példán keresztül mutatja be Veszprémy ezen szervezetek létrehozásának körülményeit. Több vidéki példán keresztül pedig láthatjuk a „tanácstalanság” korszakának kialakulását. Ugyanakkor kissé zavaros a szerző azon értetlenkedése, hogy miért is eltérő az egyes vidéki zsidó tanácsok fennállásának időtartama. Bár megemlíti, hogy valószínűleg ezek a gettótól és a gyűjtőtábortól is függtek.
Ehhez azt tehetjük hozzá, hogy természetesen a vidéki zsidó tanácsoknak először is a gettók felállításánál volt szerepük. Utána döntő többségében megszűntek, illetve a gyűjtőtáborokban újjáalakulhattak.
Ez nem lett teljesen egyértelműsítve a könyvben. Ebben a fejezetben a korai „váci gettó” kapcsán sajnálatos elütés, hogy nem 1944. márciusra, hanem 1944 májusra hivatkozott a szerző. Ennek az eseménysornak a feltárása viszont még nem zárult le, valószínűleg egy márciusi vármegyei rendelet félreértelmezése vagy túlzott végrehajtása állhat az ügy hátterében. Ám kétségtelenül lehetséges, hogy már ekkor, márciusban megkezdődött egyfajta gettósítás, de ez az ügy még tisztázásra vár. Kérdéses, hogy Veszprémy miért nem veti fel ennek kapcsán, hogy akkor nem április 16-a a magyar holokauszt kezdő dátuma (gettósítás, deportálás első lépései), hanem március… Ezek mellett érdekes elemzést olvashatunk a zsidó tanácsok vezetőinek demográfiai, felekezeti, cionista, nem cionista összetételéről.
Berend Béla rabbi, mint SS tiszt (FOTÓ: Ludas Matyi, 1946. 08. 11.)
A Kiszolgáltatva zsidóknak fejezet a kikeresztelkedett, de nem teljeskörűen mentesített zsidók kálváriáját mutatja be. Végigvezeti az olvasót a konvertiták és a zsidó tanácsok közötti bonyolult viszonyrendszeren. A katolikus konvertitákat képviselő Szent Kereszt Egyesület, a keresztény zsidó tanács és Török Sándor író szerepének hangsúlyozása révén jobban megérthetjük a „pásztorát vesztett” speciális, üldözött réteg problémáit. A reménytelen küzdelem a német és a magyar hatóságok, a keresztény és zsidó szervezetek között jól kidolgozott fejezete a könyvnek.
Az a kis distancia fejezet egy igazán elhanyagolt területet igyekszik feltárni az olvasóknak: a vidéki deportálások befejezésétől a nyilas hatalomátvételig tartó időszakot veszi górcső alá. (A holokauszt kapcsán Laurence Rees elemző kötetéről ide kattintva olvashat.) A Sztójay-kormány időszakának második fele, valamint a Lakatos-kormány regnálása amúgy sem igazán kutatott időszak, általánosságban a szakirodalomban számos sablonnal jellemzett periódus („vidéken már nincs zsidó”, „rengeteg a kikeresztelkedés” stb.). A Magyarországi Zsidók Szövetségének Ideiglenes Intéző Bizottsága szervezetének átszervezéséről Veszprémy számos adalékkal szolgál a könyvben.
A szerző igyekszik bemutatni, hogy a továbbra is teljes bizonytalanságban lévő szervezet és vezetése tehetetlenül várja a kialakuló eseményeket.
Talán ez a fejezet lett a legkövethetetlenebb az összes közül. Sokszor érthetetlenül vissza-visszatekint a szerző a vidéki gettósítások és deportálások idejére, 1944 áprilisa és augusztusa között ugrálunk, komoly koncentráció kell az események megértéséhez. Azzal, hogy a gettósítás, deportálás, Koszorús Ferenc, Berend Béla és Ferenczy László holokauszttal kapcsolatos ügyei, cionisták, segélyek, embermentések, visszaemlékezések, internálótáborok, a Stern-Horthy megbeszélés, majd pedig a sokkal későbbi népbírósági perek sokasága követi egymást, nem teremt befogadható koherenciát a szövegben.
Randolph L. Braham (FOTÓ: nepszava.hu)
Az Örök éjszaka napjai fejezet a nyilas érát foglalja össze. Az 1944. október 16-tól kezdődő időszak a német kérésre újból elindult deportálások, halálmenetek, a pesti gettók felállítása, a razziák, Dunába lövések, az ostrom borzalmait tárja elénk. A harmadik időszakát élő „pesti zsidó tanács” a nyilasok idején is részben átszervezésre kerül, bár vezetői, meghatározó alakjai jórészt továbbra is megmaradtak. A zsidó tanács folyamatosan írta a kérvényeket a kormányzathoz, amelyekben kérvényezte sorstársaik megkímélését, elengedését vagy méltányosabb eljárást. A Budapestre koncentráló írás főként a nagygettó közellátási, egészségügyi, rendvédelmi ügyeit mutatja be – helyenként – rendkívül alaposan.
Az Akkor minden seb vérzett fejezet kezdősorai jól elárulják, hogy a „felszabadult” területeken alakult zsidó tanácsok története mennyire feltáratlan.
A szerző is csak néhány települést hoz fel példaként, miközben már 1944 őszétől számos, szovjet fennhatóság alatt álló magyar területen alakultak a túlélők segítése, a zsidóvagyon visszaszerzése stb. érdekében „új” zsidó tanácsok. Át is ugorja ezt a problematikát, és a felelősségre vonásokra, pereskedésekre tereli a szót. Számos fővárosi vagy vidéki zsidó hitközségi vezető, zsidó tanácstag kisebb-nagyobb ügyét mutatja be. Természetesen főként a budapesti zsidótanács-tagokra koncentrál ő is. Stern Samu, Munkácsi Ernő (kinek kötetéről már mi is írtunk), Berend Béla, Stöckler Lajos ügyei, az ellenük zajló rágalomhadjáratok, valamint a saját védelmükben írt munkák részletes elemzésre kerülnek. Közülük is a szigetvári főrabbi, Berend Béla ügye emelkedik ki. Vizsgálati fogságban töltött idejét, a perének vádjait helyenként túlságosan is személyes, intim részletekbe menően tárgyalja. Bár a Népbíróságok Országos Tanácsa felmentette, a perek tovább kísértették. Moldova Györgyöt a Szent Imre-induló című könyve miatt jelentette fel Berend, sikertelenül. Randolph L. Braham professzorral való pereskedései ismertek, szintén eredménytelenek voltak.
A kötet egy részét a szerzőtől már korábban megjelent, hozzáférhető tanulmányok összessége teszi ki, melyek a zsidó rendőrség, a zsidó tanácsok, a cionisták témakörében születtek. Talán ennek is köszönhető, hogy helyenként olyan fejezetek, gondolatok következnek egymás után, amelyek első látásra nem illenek egymáshoz vagy az előző gondolatfűzéshez. Sajnos találhatunk hivatkozási hibákat is a műben, így Veszprémy A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája esetén jellemzően csak a kötet szerkesztőit említi, a benne foglalt könyvfejezetek szerzőit nem. A könyv jelentős része a Yad Vashem, a Holokauszt Emlékközpont, a United States Holocaust Memorial Museum adatbázisaira; a Hungaricanán letölthető Pesti Izraelita Hitközség iratai a Zsidó Tanács időszakából dokumentumaira; és az alapvető szakirodalomra (Braham, Lévai, valamint Karsai László, Molnár Judit, Ránki György, Szita Szabolcs) támaszkodik. Természetesen vannak benne fővárosi és vidéki levéltári kutatások, amelyek kitűnő esetpéldákat mutatnak be.
Veszprémy László Bernát
Meglátásom szerint Veszprémy – több más történészhez hasonlóan – azt vallja, hogy a zsidó tanácsok valójában nem befolyásol(hat)ták döntő mértékben a holokauszt kimenetelét, az nélkülük is megvalósult volna. Ennek ellenére, a szintén ennek a körnek egy kiemelkedő tagját mégis komolyan, helyenként durván támadja. Veszprémy jól láthatóan a már elhunyt Brahammal áll folyamatos, egyoldalú vitában. Az egyes személyekkel kapcsolatos Braham-féle narratívákat bombázza. Leginkább Berend és Weinberger Mózes kapcsán tud kardoskodni azok hamisan beállított, állítólagos kollaboráns tevékenységük kapcsán. Az ember csak azt kívánhatja, hogy bárcsak Braham professzor még tudna válaszolni a felvetésekre, és a tőle megszokott kollegiális és emberi hangon megfogalmazott válaszokra várhatnánk még a közeljövőben. Természetesen Veszprémy érvei figyelemreméltók, érdemesek a vitára.
A könyv jól olvasható fejezeteit könnyen befogadhatja a szakmai és az érdeklődő olvasóközönség is. Veszprémy eddigi narratívái a zsidó tanácsok, a zsidó rendőrség kapcsán most egy könyvben megtalálhatók, valószínűleg újabb megkerülhetetlen szakirodalmi mű született. Már csak azért is, mert amint a szerző is megfogalmazza zárszóként: „kísérletet tett egy a háború után szinte mindenki által támadott, ám érdemben csupán kevesek által vizsgált áldozati réteg, a zsidó vezetés holokauszt alatti viselkedésének megértésére.”
