Havas Juli: Nincs Hold, ha nem nézed | Papp Sándor Zsigmond ajánlója
Azért szerettük a tévében oly sikeressé váló kórházi sorozatokat, mert ismerőssé tette a félelemmel és csodálattal övezett világot, a gyógyítás profán szentélyeit. Egy-egy Vészhelyzet után már ismerősen fogadtuk a sürgősségin elhangzó pattogó vezényszavakat. A civilben orvos Havas Juli regénye is egyszerre kalauzol el a koronavírussal küzdő részlegbe, valamint a főhős zaklatott szerelmi életébe.
Kalligram, 302 oldal, 4500 Ft
Volt idő, még jóval az információrobbanás előtt, amikor az író egyszerre vitte a zsurnaliszta és az ismeretterjesztő szerepét is. Így szolgálta ki az olvasót, és így tette még érthetőbbé a felvázolt világot. És nem utolsósorban azt is tudta, hogy a valóság olykor izgalmasabb lehet, mint bármely regény. Charles Dickens például olyan kiválóan írt a viktoriánus kor szegényeiről és lelencházairól, hogy azt ma egy oknyomozó újságíró is megirigyelné – a nagy felháborodás hatására még a törvényeken is változtattak. De Jókai is igen alaposan mutatta be a szénbányászat fortélyait és mindennapjait a Fekete gyémántokban. Ezeket szokás manapság átugrani, mert állítólag csak elnehezíti a cselekményt.
Mindez Havas Juli első regénye, a Nincs Hold, ha nem nézed kapcsán jut eszembe. Manapság, amikor minden fontos információ egy vagy két kattintásra van tőlünk, és a sajtó is végzi a maga munkáját (már ha engedik), az írónak csak a saját szereplőivel és épített világával kell törődnie. A cselekmény belső hitelével. De mi van akkor, ha az információáramlás megint hiányos, ha fontos dolgokról megint nem tudunk, mert nem tudhatunk? A civilben orvosként dolgozó szerző műve a talpraesett főszereplő, Kertész Anna révén ugyanis egyenesen a koronavírus járvánnyal küzdő egészségügy szívébe kalauzol el. Az éles eszű doktornőt a koronavírusos betegek intenzív részlegének élére nevezik ki a Szent Bertalan Kórházban, vagyis az egész világot sújtó járvány elleni harc frontvonalába kerül. Oda, ahonnan alig szivároghatott ki információ a közvélemény felé.
(FOTÓ: dreamstime.com)
Persze a regény ettől még regény marad. Annának ugyanis a gyógyítás nem az egyetlen szenvedélye. Látjuk őt felnőni egy igencsak zűrzavaros családban, s bár minden esélye megvan rá, hogy a féktelen lázadása miatt elkallódjon, előbb nővér, majd orvos lesz. Egy olyan öntudatos, jól képzett és független nő, akinek esze ágában sincs férjhez menni. Ettől persze nem kerülik el a hol rosszul, hol még rosszabbul végződő szerelmek, hogy végül egy agysebész, a családos Szabó Iván oldalán kössön ki stabil szeretőként. Kétségtelen, hogy jól tálalja ezt a vibráló és sokszínű világot, amelyben egyszerre mozog otthonosan egy arabbal házasságot kötő zsidó nagymama, a csak Rammsteint hallgató német professzor, és az indiai korrepetitor, Singh úr, aki segít Annának leérettségizni, majd felvételizni az orvosira. Ám jóval izgalmasabb azok az oldalak, amikor a hazai egészségügy helyzetéről mesél, érezhetően bennfentesen.
A jellegzetes kórházi hangulatról, amelyet egyszerre jár át a „kollektív bizalmatlanság” és a mindent megülő rosszkedv. Ahol „nincs bukás és nincs újraépítés”, csak „toldozás van és foltozás, rossz és rosszabb”.
Ahol a kiskirályként viselkedő főorvos a betegeivel építteti fel a házát, ezért a nővéreknek már idejében meg kell tudniuk, hogy melyik páciens mihez ért. És látjuk az intenzív osztály csillogó-villogó modern műszereit, meg a lerongyolódott hátteret, mint amikor egy város szépen díszített főteréről vaksi sikátorokba vezet az út. S bár tudjuk, hogy a székelyudvarhelyi születésű szerzőt nem illendő azonosítani a főszereplővel, az mégis minden sorból érződik, hogy a regény eme részei nem csupán írói kutatás és fantázia szüleménye, hanem megélt, keserű tapasztalat.
Amikor jó a regény, és sokszor jó, akkor elfeledtet mindent. A szöveg fésületlenségét, amelybe épp annyira beletartoznak a hajmeresztő helyesírási hibák, érthetetlen mondatok és összevissza dobált vesszők. Azt is, hogy nem könnyű megfejteni (nekem nem is sikerült), hogy miért vált át akár fejezet közben is az első szám első személyben mesélő narrátor első szám harmadik személybe. (Az ötlet alapvetően jó, hiszen így egyszerre látjuk kintről és belülről is Annát.) És azt is, hogy egy szigorúbb szerkesztői kéz feszesebb szöveggé tehette volna a regényt. Könnyen lehet viszont, hogy akkor eltűnt volna az első regényeket oly jellemző vibrálás és életszerű bizonytalanság, a rosszabb mondatokat is kifényesítő lendület.
A Nincs Hold, ha nem nézed kissé modoros, ám a szövegben megindokolt címe ellenére messze nem szentimentális, hanem izgalmas és pörgő olvasmány, amely több szempontból is emlékezetes maradhat.
Havas Juli
Hiszen olyan ritka az olyan karakán női főszereplő, aki ennyire képes helytállni a férfiak vezérelte mikrokozmoszokban, hogy közben képes megőrizni józan eszét és önmagát. (Nehéz olvasóként elűzni azt az érzést, hogy több Kertész Annával sokkal élhetőbb országot kapnánk.) Miközben őszinte és leleplező, hiteles és felkavaró marad. Rendelkezik mindazon kvalitásokkal, amiért olyannyira leszoktunk ragadni egy-egy kórházas tévésorozat előtt, annyi különbséggel, hogy ez a kórház most a mi világunk szélén található.
A köszönetnyilvánításból kiderül, hogy Havas Juli a Péterfy Íróakadémia „tanítványa” volt, és a szöveg is ebben a műhelyben kovácsolódott. Ugyanúgy, mint Marton-Ady Edina regénye, a Pubi, amelyet szintén méltattunk a Könyvteraszon (a szerzővel készült interjúnkat pedig itt olvashatja). Olyan női sorsok és életutak bontakoznak ki ezekben a művekben, amelyek egyrészt megérdemlik a figyelmünket, másrészt a késői debütálás miatt is ígéretes írói pályát sugallnak.
