Hilde Østby: Kreativitás | Ács Ferenc ajánlója
Korunk egyik divatos hívószava a kreativitás, hiszen mindenki az akar lenni. De vajon mi játszódik le az agyban, amikor egy korszakalkotó ötlet kipattan a fejünkből? Tényleg részegnek vagy őrültnek kell lenni ahhoz, hogy maradandó műveket hozzunk létre? A norvég szellemtörténész könyve egyszerre kultúrtörténeti utazás és kitartó nyomozás a kreativitás valódi összetevői után.
Park, 408 oldal, 4299 Ft
Légy kreatív! – hányszor hallottuk már ezt a reklámízű felszólítást. Hol a főnökünktől ilyen-olyan gyűlésen, hol csapatépítő tréningen motiváció gyanánt, hol családi nyaraláson, ha túl hosszú volt a sor a múzeum előtt. A kreativitás nem csupán divat lett a felfokozott önmegvalósítás korában, hanem szinte már követelmény, hiszen ki kell tűnni a tömegből, a szürkeségből, és amúgy is jól fest az önéletrajzban. Az őrületet mi sem jellemzi jobban, mint az a tény, hogy a kreativitásról könyvet összeállító norvég szellemtörténész, író és újságíró a mű megírása idején hetvenezer (!) témába vágó könyvet talált az Amazonon. Hiszen mindenki kreatív akar lenni, lehetőleg minden pillanatban.
A kreativitást fejlesztő művek egy része viszont kész önellentmondás, hiszen azt kérik az olvasójuktól, hogy pontról pontra kövessék a szerző utasításait, hogy megjelenjen az életükben a kívánt képesség. Csakhogy a szabályok és a normák, jegyzi meg igen találóan Hilde Østby, épphogy visszatartják a kreativitást, hiszen az leginkább nem konvencionális megoldásokban, ötletekben és szemléletmódban ölt testet, amely gyakran meghaladja, felülírja az addig érvényes szabályrendszert. Szabályoknak engedelmeskedni minden csak nem kreativitás. De vajon miben is áll ez az oly felkapott fogalom? Hogyan változott az alkotás és az alkotók (művészek, tudósok, feltalálók) megítélése az évszázadok során? Milyen mítoszok és elgondolások kötődtek az ihlethez? És hogyan fest mindez az agykutatók szempontjából? Milyen folyamatok játszódnak le legfontosabb szervünkben, amikor épp kipattan a fejünkből egy világ- vagy saját magunkat megváltó ötlet?
A Kreativitás című könyv ezekre a kérdésekre keresi a választ, miközben a kiindulópontja nagyon is prózai. Vagy inkább fájdalmas. Történt ugyanis, hogy a szerző épp a nálunk is megjelent kötete (Titokzatos memória) bemutatójára készült, amikor a biciklijével nekihajtott a hídvégnek, és beverte a fejét a falba.
Az enyhe agyrázkódás nem várt következménnyel járt: nem sokkal az ütközés után elöntötte a tetterő és tele volt ötletekkel. Legalább húsz könyv terve lebegett a szeme előtt.
Ám a fokozott kreativitásnak meglett a maga böjtje, mivel sérült a temporális lebeny, és ezzel sérült az agy úgynevezett végrehajtó funkciója, vagyis a munkamemóriája is.. A végrehajtó funkciónak alapvetően a koncentráláshoz és a fókuszáláshoz van köze, mert kizár minden zavaró körülményt, hogy tudjuk tartani a helyes irányt. Olyan akár a lovakon a szemellenző.
Munkában a belső kritikus
Østby belső kritikusnak is nevezi, amely rendszerint a kreativitás ellenében hat, hiszen folyton lerángatja a földre a képzeletet, meggátolja, hogy elszállt ötleteinkkel hülyét csináljunk magunkból. Ez a belső kritikus teszi, hogy újra és újra átfogalmazom a mondatomat, mert attól tartok, hogy az olvasók nem lesznek elégedettek vele, mert nem felel meg az elvárásoknak. Azt hihetnénk, hogy a temporális lebeny sérülése felszabadítja a gátlásokat és az alkotóerő szabadon szárnyalhat – nos ez csak pár pillanatig tartott a szerző életében. Ám a kínzó mellékhatások végül arra indították, hogy alaposan átgondolva a kreativitás mibenlétét igen szórakoztató könyvet írjon minderről.
Egyszerre használja újságírói énjét, amikor számos kutatót, írót és pszichológust szólaltat meg, szellemtörténészként izgalmas utazásokat tesz a kultúrtörténetben, hogy remek példákkal illusztrálja mondandóját, íróként pedig beleszővi a saját életét, hogy személyessé és így jobban átélhetővé váljon a kreativitás összetevői iránti nyomozás.
Talán akkor a leggördülékenyebb és legizgalmasabb, amikor közkeletű hiedelmeket vet össze a modern tudomány eredményeivel.
Például azt, miszerint az antik görögök óta él velünk a mítosz, hogy a mámor és a felszabadult művész kéz a kézben jár. Ehhez kapcsolódott később az őrület is: minden valamirevaló alkotónak meg kell tapasztalnia a téboly valamilyen formáját, már ha jelentős művész kíván lenni. A leggyakrabban emlegetett példák között Van Goghot szokás emlegetni, aki még a füléből is levágott egy darabot (végre valaki nem a teljes fület emlegeti). És akkor még nem beszéltünk az egyéb tudatmódosító szerekről, mint a marihuána vagy az LSD.
Hilde Østby – egy fejsérüléssel kezdődött
Nos, a tudomány e tekintetben kiábrándítóan józan. Jó tudni, hogy a skizofrén páciensek csupán két százaléka foglalkozik alkotással, és azokat sem nagyon lehet érteni. Van Gogh termékeny időszaka pedig azonnal véget ért, mihelyt elhatalmasodott rajta a betegség. Az viszont érdekes összefüggés, hogy egy felmérés szerint tízszer nagyobb a valószínűsége annak, hogy egy író bipoláris zavarban szenved, költőknél pedig már negyvenszer. „Ez lehet az egyik oka annak, hogy Arisztotelész a művészeket és gondolkodókat melankolikusoknak írja le” – talán csak a depressziós szakaszokat érzékelte. Ám a bipoláris zavar önmagában még senkit sem tesz költővé, de még kreatívvá sem.
A számos érdekes adalékkal, történettel és gondolatmenettel operáló Østby jól vegyíti a tudományos ismeretterjesztés ismérveit a szabadon gördülő esszé jellemzőivel (Domsa Zsófia fordítása) és az újságíró konok kíváncsiságával. Talán csak egyes alanyai, például a nálunk is jól ismert író, Maja Lunde mondanak olykor bátran kihúzható banalitásokat: „Az írásnak arról kell szólnia, ami égetően fontos.” „A fantázia ajándék. Ez tesz bennünket emberré.” Ám ezektől függetlenül a Kreativitás gördülékeny szövegfolyama eléri a célját: töprengésre késztet és vitára ingerel. Egy szóval: felébreszti szunnyadó kreativitásunkat.
HILDE ØSTBY korábbi művei: A vágyakozás enciklopédiája; Titokzatos memória.
