Lázár Ervin: Korona és kard | Falusi Dóra ajánlója
Idén december 22-én lesz 14 éve, hogy Lázár Ervin eltávozott közülünk. Késői alkotói korszakából maradt ránk a most megjelent gyűjtemény, amelyben magyar mondákat és Ámi Lajos által elmesélt cigány népmeséket olvashatunk az ő képére formálva.
Mikkamakka, Dömdödöm, a Négyszögletű Kerek Erdő – még hosszan sorolhatnám azokat a szereplőket és ismerős világokat, amelyek segítségével generációról generációra lopta be magát a gyermekek szívébe. Azonban élete utolsó évtizedében Lázár Ervin már nehezen írt, talán évente egy-egy novellát, és azt sem szánta mindig publikálásra. Így hát a Korona és kard című, tizenhat magyar mondát és kilenc cigány mesét tartalmazó gyűjtemény több szempontból is kivételes.
Egyrészt a témaválasztás miatt, mivel a könyvből kiderül, hogy a gyakran diszkriminált cigány kisebbség meséit éppúgy tanulmányozta, mint a magyar mondavilágot. Jó olvasni az olyan „hídemberektől”, akik képesek voltak felülemelkedni a társadalmi, politikai különbözőségeken és csak a kulturális értékeket szem előtt tartva gazdagították a hagyományainkat. Másrészt ezeket a történeteket nem ő találta ki, „csupán” kiválogatta és átdolgozta. Jobban mondva lázárosította. A nem mindennapi gyűjteményt egységbe helyezi Lázár sajátos elbeszélőmódja és érzékenysége, miközben a mesék eredeti tolmácsolójának különleges stílusjegyei is megmaradtak, átütnek a szövegen.
A népmesék ugyanis mind a cigány származású Ámi Lajos mesemondó gyűjtéséből valók. Ő nem tanult meg írni-olvasni, hiszen 14 évesen már a szatmárnémeti téglagyárban dolgozott. Később napszámos munkából élt, majd téesztag lett. A meséket még – a szintén mesemondó – apjától, valamint az első világháborúban megismert katonatársaitól hallotta és gyúrta át a saját elgondolásai alapján. Innen kezdve már tudatosan képezte magát, és elképesztő memóriával rendelkező, rendkívüli előadóművész vált belőle. Meséi állítólag gyakran hosszú órákon át, nem ritkán egész éjszaka tartottak. Az ötvenes évek végén fedezték fel, s pár év múlva a Népművészet Mestere díjat is megkapta. Több mint kétszáz meséjét jegyezték föl, amelyeket mind fejből tudott.
Különleges hangja a modern világ elemeivel kiegészülve érdekes egyveleget alkot a meséiben. Az aranygerlice című igen tanulságos történetben például a legváratlanabb pillanatban lesz a hercegből párttitkár. Ennyiben persze inkább szól egy felnőttnek, mint gyereknek, de valójában az ilyen átfedések nem akasztják meg a mese fonalát, ezek a motívumok inkább Ámi egyediségére hívják fel a figyelmünket. A kiemelkedni képes, érvényesülni tudó cigány fontos és visszatérő szereplője. Az igazság pedig mindig diadalmaskodik a meséiben, még akár a cigányember kárára is, akit azonban az Isten mindig megsegít (Mikor a cigány vállára vette a botját: „Megyek az Istent megölni!”).
Mára már eltűnt a közösségi mesemondás szokása, főként mert megszűntek azok a helyek, ahol ez néhány évtizede még természetesnek számított, például a fonó. Lázár Ervinnek azonban sikerült ebből a hangulatból nem keveset visszacsempésznie a könyv révén. Az élőszóval átadott mese hangulatát és misztikumát most is átélhetjük neki köszönhetően. A mesék hosszú címein is érezhető ez a szándék: Király Kis Miklós nem lel az országban olyan szép nőt, akit elvegyen, vagy: Egy országban hét esztendeig ásnak egy kutat, és nem tudnak vizet venni. És valóban, valahogy így tudjuk elképzelni magunkban azt, amikor Ámi elkezdi mondani – saját szavaival – a „történelmeket”.
A Korona és kardban olvasható magyar mondák témái ismerősek lehetnek minden olvasónak: A vérszerződés, Lehel kürtje, Szent István koronája. Lázár történelmünk legjelesebb legendáit dolgozta át, mégsem tipikus mondavilágot tár elénk. Engem leginkább azok drámaisága lepett meg: a minden esetben in medias res technikával megoldott kezdés, a szövegek letisztultsága és a feszített dramaturgia. Az író szándéka a magyarság történelmi epizódjainak legtisztább, minden sallangtól mentes átadása lehetett, és ezt sikeresen meg is valósította.
A szöveget remekül egészítik ki Herbszt László jellegzetes illusztrációi. Az egyes rajzok misztikus ábrázolásai népmesei motívumokat idéznek, mégis többletjelentést hordoznak.
Lázár Ervin még olyankor is vérbeli író maradt, amikor önmagát – Marton Máriának adott interjújában – inkább a falusi mutatványoshoz hasonlította, „aki azt mondja: nézzék, emberek, ezt a kavicsot földobom, fönt a levegőben madárrá változik és elrepül”. Természetesen nem változott azzá, de a néző/olvasó mégis elhitte neki. Akárhogy is van, mi sokkal szegényebbek lennénk az ő tehetsége, gondolatvilága és elhivatottsága nélkül. A mondák leginkább a kisiskolások számára élvezhetők, de a cigánynépmese-gyűjtemény kisebbeknek és nagyobbaknak is egyaránt tanulságos és izgalmas olvasmány. Nem utolsósorban pedig mindkét műfaj a közös gyökereinkhez visz közelebb az egyik legnagyszerűbb írónk feldolgozásának köszönhetően.
LÁZÁR ERVIN korábbi művei: Játék álarcban; Százpettyes katica; A mese szeretet
