Ed Stafford: Felfedezők enciklopédiája | Papp Sándor Zsigmond ajánlója
Huszonöt expedíció, huszonöt emberfeletti teljesítmény. Ed Stafford, aki maga is bekerült a rekordok könyvébe, az elmúlt százötven év legnagyobb kalandjait meséli el. Méghozzá a felszerelések bemutatásán át. Ha esetleg az olvasó is kedvet kapna körbejárni a Földet.
Rossz korban és rossz helyen születtem. Mármint a felfedezések szempontjából. A 20. század végére már nem maradt fehér folt a térképeken: az ember keresztül-kasul bejárta a földet, lement a mélybe és bepillantott a hold mögé. Ráadásul a nyolcvanas évek Romániája nem arról volt híres, hogy elengedte volna a polgárait a világba holmi nagyszabású expedíciókra. Maradtak hát a könyvek. Főként Verne lebilincselő művei.
Az viszont megnyugtató volt számomra, hogy nem csak engem varázsolt el a francia szerző határtalan képzelete. Elizabeth Cochrane, aki Nellie Bly néven dolgozott újságíróként, 1888 telén azt vette a fejébe, hogy kevesebb, mint 80 nap alatt körbeutazza a Földet – természetesen a Verne regény hatására. (A legszebb a történetben, hogy maga az író, akit a feszített tempó ellenére felkeresett Amiens-ben, tamáskodva fogadta a vállalkozást. Mert egészen más a regény, és más a valóság!) A történetnek egyébként magyar vonatkozása is van, hiszen Blyt a Pulitzer József (az életéről szóló könyvről ITT olvashatnak) tulajdonában álló újság, a New York World munkatársaként vágott neki az utazásnak.
A kalandvágyó újságírónő tudta, hogy a sikere a minimális poggyászon és „felszerelésen” múlhat. Ezért olyan ruhát készíttetett a szabónál, amelynek ki kellett bírnia azt, hogy a tulajdonosa három hónapig folyamatosan viselje (ja, és legyen kész estére), majd minden mást begyömöszölt egy barna bőr kézitáskába. S mintha csak a valóság kétvállra szeretné fektetni a fikciót, a Cosmopolitan a maga jelöltjét is útnak indította, hogy ők arassák le a babérokat, így főzve le a riválist. Hírnévben és példányszámban is. A nagy vállalkozás végül sikerrel járt (a vetélytárs lekéste a gyors német gőzöst): mindössze 72 nap alatt körbeutazta a Földet, és ezzel örökre beírta a nevét a történelembe.
Ed Stafford a Felfedezők enciklopédiája című gyönyörű kiállítású könyvében Bly huszonnégy követőjét és rekordokat felállító expedíciójukat mutatja be. És nem is akármilyen szemszögből. Mivel a szerző nem csupán írója, hanem tárgya is a könyvének (a világon elsőként járta végig az Amazonast a forrástól a torkolatig – 860 napon át nyolcezer kilométert tett meg, nem ritkán mellkasig gázolva a vízben), pontosan tudja, milyen fontos az ilyen őrült vállalkozások esetén a felszerelés. A gondos szempontok alapján összeállított poggyász ugyanis fél siker. Stafford tehát ebből az igen gyakorlatias nézőpontból meséli el nekünk ezeket a hajmeresztő történeteket (ő maga például a felfújható vadvízi kajak nélkül sosem lett volna képes átvágni a folyó több, mint száz mellékágán).
Bevallom, nem mindig a felszerelés tanulmányozásával kezdtem az olvasást (ezeket színes ábrák mutatják be az expedíciók felvezetéseképpen). De nagyon mulatságosnak találtam, hogy Alastair Humphreys, aki négy év alatt tekerte körbe a Földet biciklivel, könyveket is (például a tégla súlyával vetekedő világtörténelmet) vitt magával. Utólag bevallotta, ez „kicsit túlzás volt, figyelembe véve, hogy helyszűke miatt alsónadrágot nem vittem magammal”. Rokonlélek, hümmögtem magamban. Jason Lewis viszont, aki emberi erővel hajtott járműveken (görkorcsolyával szelte át az Egyesült Államokat és pedálos hajóval az óceánt) tett világ körüli utat, már csak képregényeket tudott olvasgatni a nyílt tengeren egy hónapnyi alváshiánnyal a háta mögött.
S bár az album elvileg felfedezőket mutat be, szigorúan véve ennek csak Robert Falcon Scott, Amundsen (az ő regényes életét feldolgolgozó könyvről ITT olvashatnak), Percy Fawcett, aki Z.-t, az elveszett várost kereste az őserdőben, Jacques Cousteau, aki a tengerek és óceánok mélyét kutatta, illetve Edmund Hillary, a Himalája meghódítója felelne meg. A többiek ugyanis egészen másban utaztak.
Az ő felfedezéseik inkább belső tájakra vezettek. Azt térképezték fel, hogy hol húzódik az ember teljesítőképessége, hol vannak a határok.
Ők voltak az elsők, az „őrültek”, a rekorderek, akik autón, repülőn, vitorláson, kajakon járták be végtelen távolságokat, hómezőket, sivatagokat, tengereket. Győzték le az elemeket és önmagukat. A könyv leginkább az ő (és felszerelésük) története csupa pompás fotóval és elképesztő sztorival, amilyeneket leginkább csak a tábortűz mellett lehetett hallani.
Staffordot például percenként tízszer csípték meg a rovarok a dzsungelben (egy nyolcórás menet 4800 csípéssel járt!), Jason Lewist egy részeg sofőr ütötte el hátulról görkorcsolyázás közben (szilánkosra tört a lába), Ranulph Fiennes kapcsán pedig, aki mindkét sark érintésével kerülte meg a bolygót, azon tűnődhetünk el, hogy vajon milyen lehetett mínusz 42 fokban krikettezni.
A Felfedezések enciklopédiája segítségével az átlagember számára is átélhetővé válnak a lélegzetelállító kalandok, az emberi teljesítőképesség csúcsai. Még akkor is, ha időnként bölcsen nyugtáztam magamban, hogy – bár többen is elmondják, hogy csak az első lépések, az első mérföld a legnehezebb – én vélhetően feladtam volna. Forróságban, jeges szélben, csuromvizes kajakban az óceán mélyén. A fotelből, forralt bort kortyolgatva: én így jártam körbe a világot. És sokkal több könyvet vittem magammal.
