Megkövült pillanatok

Gergely Ágnes: Mozdonygyári éjszakák | Papp Sándor Zsigmond ajánlója

Gergely Ágnes új könyve olyan, mint amikor a nagyszüleinkkel ültünk le régi fényképalbumokat nézegetni, és nekik mindenről eszükbe jutott valami. Olykor ismerős, olykor ismeretlen történetek, amelyek úgy épültek be észrevétlenül a csontjainkba, hogy nem is tudtunk róla. Ezekről a csontmélyi élményekről szól ez a vékonyka, mégis igen erőteljes kötet.

Utoljára Maxim Leo, a Kelet-Berlinben született német újságíró kapcsán mondtam, hogy ilyen családi háttérrel képtelenség rossz könyvet írni. És valóban, a Volt egyszer egy NDK-ban a zsidó származású, baloldali após (aki a francia ellenállás jeles tagja, valamint kém) és a náci eszmékért rajongó apa közé szorulva tengeti napjait. A felesége tizenhét évesen lépett be a pártba sztálinista apja nagy örömére, majd férjhez ment a művészlelkű, bohém Leóhoz, aki bűnbandának nevezi a szabadszájúságra nem túl fogékony NDK-t.

Hát ezt tényleg csak elrontani lehet.

Ugyanezt gondoltam Gergely Ágnes memoárja, a Két szimpla a Kedvesben kapcsán. Mármint, hogy ebből a dús, ágas-bogas, a korszak láb- és kéznyomát magán viselő nyersanyagból (értsd: életből és pályából) nem lehet súlytalan könyvet kihozni. Az igazán emlékezetes szöveghez persze kellett az az átütő és erőteljes nyelv, és az a nyugodt tekintet, amellyel végigtekintett az elmúlt évtizedeken, megvizsgálta a gyökereit és szembenézett a mindebből kirajzolódó sorssal: elárul-e valamit, vagy csupán a véletlen (és a kor) szeszélye dobálta őt ide-oda.

Édesapját, Guttmann Györgyöt elnyeli a második világháború és a munkaszolgálat. Az anyjával ketten vészelik át azokat az ínséges – éhezéssel, fázással, nélkülözéssel terhes – éveket, aztán tizenhét évesen felveszik a Színművészetire, de mivel a nem megfelelő (értsd: polgári-értelmiségi) családi múltja miatt nem kezdheti el a tanulmányait, ezért – tán dacból, tán elkeseredésből – ipari tanuló lesz, és az esztergapad mellé kerül. A munkásszínjátszó-csoportban vonalas darabot adnak elő egy tehetséges fiatalemberrel, aki azonban még a színire való felvételiig sem jut el, mert az apja ragaszkodik hozzá, hogy mérnöki diplomát szerezzen. Latinovits Zoltánnak hívják. A mozdonygyárnak még irodalmi köre is van, itt keresgélnek rímeket a „népek izzó békevágya” és az „atombomba” szavakra, a versfaragókat pedig állítólag maga Örkény István terelgeti.

A Mozdonygyári éjszakák vékonyka, füzetnek is beillő kötete a memoárt egészíti ki, amolyan lábjegyzetek ezek, villanások, portrék, álmok. A könyvecske legerősebb metszete (ez a szövegek műfajmegjelölése) a nagyapjáról szól (A november 3-i beszéd). A szűkszavú emberről, aki negyven évig dolgozott egy szótáron, amelyet egy pillanatig sem akart kiadni, és amit végül vélhetően eltüzelt. Aki a házalónak és a koldusnak nem a használt, könyökben már foltozott holmiját adta oda, hanem az előző nap vásárolt inget. Aki hamarabb bocsátott meg tiszta szívből az őt feldöntő és súlyosan megsebesítő biciklistának („hiszen nem akarattal tette”), mielőtt a bíróság eljutott volna bármiféle ítéletig. És a zárlat, ahogyan odafordul az olvasóhoz: „S ezentúl, bármilyen szélsőséges nyilatkozatot olvasol, ilyennek képzelj el egy igazi rabbit.”

És látjuk Csoóri Sándort a Jeruzsálemi Nemzetközi Költőfesztiválon, akinek Gergely Ágnes tolmácsol, mielőtt a híres, vagy inkább hírhedt esszéje, a Nappali hold megjelent volna. (Csak emlékeztetőül, ez az a szöveg, amely miatt 1990-ben többek között Gergely Ágnes, Kertész Imre és Vámos Miklós is kilépett a Magyar Írószövetségből. Nem az volt az utolsó kilépési hullám…) És felvillan a Gergely verseit elutasító („mégsem lesz magából költő soha”), akkoriban nagy befolyással rendelkező Király István, és a verseket egy szópárbaj után mégis leközlő Juhász Ferenc is, valamint a kikeresztelkedést javasló osztályfőnök. A kor ezer tükre, bátorsága és meghunyászkodása.

Ezek a szilánkok verik vissza a gyér fényt a mozdonygyári éjszakákban, mi pedig egyszerre nevetünk és sírunk. Nevetünk az illemhely falán tréfásan levezetett indulaton (Tiéd a wc, magadnak szarsz. / Így tanítja ezt Lenin és Marx. / És ha már nyakig süppedtél a szarba, / kapaszkodj nyugodtan az életszínvonalba.”). Miközben megmagyarázhatatlan szomorúság telepszik ránk, amikor a vélt vagy valódi Örkény irányításával a kazánkovácsok és géplakatosok csak összeeszkábálják az irodalmat helyettesítő versikét: „Tudja Korea ifja, lánya, / a gaz Nyugat nem dönti romba, / a népek izzó békevágya / erősebb, mint az atombomba.” Úgy csikorog, ahogy az esztergapadon a nyers munkadarab, de hát ez a kor hamisítatlan „zenéje”, amit már nehezen adnak vissza a történelemkönyvek.

A kötetet két „repülőgépes” történet keretezi. Az egyik egy felkérés (álom?), a másik egy kegyes hazugság köré épül. Az Erkölcs nyolcvan felett madártávlatból vet egy pillantást az elmúlt évtizedek kínzó kérdéseire és elmondhatatlanságára, A pizzéria mélyén pedig egy lehetséges, másfajta élet vízióját vetíti fel a Svédországban dolgozó férjről és két kislányról. Mindkettőben a fázás kap fájdalmas szerepet, s lesz az elhagyatottság szinonímája. Egy délután alatt kiolvasható könyvecske a Mozdonygyári éjszakák, de több nap kell, amíg minden leülepszik.

GERGELY ÁGNES legutóbbi művei: A szomjúság ára; Egy urbánus főhajtása; Viharkabát.