Nagy Testvér és mai rokonai

John Rodden: George Orwell | Papp Sándor Zsigmond ajánlója

Mindig is több volt, mint egy regény szereplője. Nagy Testvér fogalom, ikon, közhely, sőt bugyuta játék is. De ki áll a művek mögött? És miért éli az 1984 és az Állatfarm is nem szűnő reneszánszát? Miért válhatott Orwell a valaha élt legnagyobb hatású íróvá? És miért az orwelli világ jut eszünkbe valahányszor egy politikus kacérkodni kezd a diktatúra módszereivel? John Rodden irodalomtörténész könyve majdnem minden kérdést megválaszol.

Kevés olyan író van, akinek nem csupán olvastam a műveit, de közben úgy éreztem, hogy benne is élek a regényeiben. És nem volt könnyű eldönteni, hogy vajon a világ másolta-e őket szolgaian, beteljesítve az antiutópiában megfogalmazott „jóslatokat”, vagy ők vettek észre mindenki másnál korábban valamit, ami előrevetítette számukra a jövőt. De hogy ne áruljak zsákbamacskát: Franz Kafka és George Orwell volt számomra az a két író, aki a legpontosabban volt képes megvilágítani azt, amiben élek.

Pontosabban: éltem. Ugyanis mindkettőt a rendszerváltás után olvastam. Előbbit nem is nagyon lehetett másként, hiszen a vasfüggönyön innen tiltott műnek számított. (Naná, hiszen a napnál is világosabban mutatta meg a totalitárius rendszerek természetét). És hogy mindez mennyire így volt, mi sem bizonyítja jobban, mint Gergely Ágnes története, amely olyan abszurd és valóságos, mintha csak az 1984-ben játszódna. A Mozdonygyári éjszakák című kötetében idézi fel (a könyvről itt olvashat bővebben) azt az esetet, amikor az enyhülés idején már nem kellett rettegni, és a fiókokból előkerültek az odarejtett kéziratok, a vám pedig átengedte a határon a nyugati könyveket és lexikonokat, egy „szakértő kéz” még ekkor is kiemelte a csomagból az Állatfarmot. Pedig elővigyázatosan „mezőgazdasági szakkönyvként” akarták volna behozni…

S bár merész az állítás, igazából mégsem lep meg annyira minket a texasi irodalomtörténész, John Rodden kijelentése: „Orwell a legfontosabb író Shakespeare óta, és a valaha élt legnagyobb hatású író”.

Tudom, hogy sokan máris vitatkoznának vele. Ahogy ő maga is árnyalja rögtön a dolgot: nem arra gondol, hogy Orwell a legfantáziadúsabb szerző („még csak nem is vezető írója nemzedékének”), vagy hogy az ő műve lenne a világ legkelendőbb könyve. És még azon is lehet vitázni, hogy a prózája mennyire számított újítónak és a szöveg kvalitásai jól öregedtek-e vagy sem. Az viszont tény, hogy a „Nagy Testvér szemmel tart” (vagy kissé eltorzítva: Nagy Testvér figyel téged) a „leghíresebb és leggyakrabban idézett sor a huszadik századi irodalomban”. És az is ott van valahol az élbolyban, hogy: „Minden állat egyenlő, de egyes állatok egyenlőbbek a többinél”.

Bár a Nagy Testvér Hitler és Sztálin „förtelmes ötvezeteként” készült, mára fogalommá, ikonná, közhellyé, márkává, sőt mi több: bugyuta játékká emelkedett, süllyedt az idők során. Mégis újra és újra előjön, ha az aktuális politika vagy társadalmi berendezkedés a diktatúra felé lendül, azzal kezd kacérkodni. Vagyis Orwell mondhatni állandó reneszánszát éli. Amikor közeledni kezdett a címben jelzett évszám, az 1949-ben megjelent, akkor épp 34 éves regény hat hónapon át vezette példátlan módon a bestsellerlistákat.

De ugyanígy az élre ugrott az Amazon listáján Trump 2017-es beiktatásakor (néhány európai listán) is, a kiadók alig győzték több tízezer példányban utánnyomni. (Persze a „trend” más hasonló műveket is érintett, jól jött például Huxley Szép új világának, és az 1985-ben írt Atwood-mű, A szolgálólány meséje is ezért tudott nagy sikert aratni képernyőn és a könyvesboltokban.) Az 1984 nálunk is folyamatosan piacon van, ráadásul nemrég vehettük kézbe parádésan megrajzolt képregény formájában is (erről itt olvashat bővebben).

De vajon ki áll a máig tartó siker mögött? Miben áll Orwell alcímben is megfogalmazott legendája és öröksége? Rodden könyve egyrészt monográfia, hiszen gondosan végigveszi Eric Arthur Blair születését, nevelkedését és íróvá, azaz Orwellé válását, másrészt alapos tanulmány, amely olyan izgalmas kérdéseket vizsgál, hogy miben rejlik a mű, vagy pontosabban a „Mű” máig tartó hatása, és milyen utat járt be napjainkig. Hogyan vált bálvánnyá az olvasók körében, hogyan „utánozta” vagy inspirálódott belőle a 20. és a 21. századi politika. Izgalmas fejezet, amikor a „radikális eretnek”, vagyis Camus és Orwell hasonlóságát elemzi, valamint a hidegháborútól az internet virtuális világáig tekinti át az orwelli univerzum színeváltozásait.

Húsbavágó megállapítás, hogy a „figyelemzavaros kultúránkban érvényesülő szórakoztató hírműsoripar felemelkedése”, illetve a világháló furcsa szabadsága mellett ma már nem is lenne szükség az orwelli Igazság Minisztérium manipulatív ténykedésére. Az intézmény legfőbb feladata az volt, hogy képlékennyé tegye a múltat, és ezáltal uralja a jelent. Ma már nem kell újraírni visszamenőleg semmit, és ezzel átgyúrni a jelent, elég ha valaki szakadatlanul ismételgeti az „alternatív tényeket” (amely jelenségről Åsa Wikforss svéd filozófus könyvéből itt, Krekó Péter politikai pszichológus munkájából pedig ide kattintva tovább is tájékozódhat). Egészen addig, amíg az emberek – szinte már gondolkodás nélkül – elfogadják a változékony tények diktálta valóságot. Így pedig egyre inkább elhalványulnak a virtuális valóság és az objektív igazság közti határvonalak, mígnem az ismert, agymosás utáni képlet (2+2=5), ekként módosul: 2+2=

Kétségtelen, hogy Orwell és reneszánszának megértése közelebb visz a múltunk és jelenünk megértéséhez, ezért Rodden könyve épp annyira kötelező olvasmány, mint amennyire a regények tiltottak voltak annak idején. Ám be kell vallanom, hogy a valóságos író (Orwell) és az ő világát megtestesítő alteregója („Orwell”) közötti különbségtételnek – holott ez az egyik legfontosabb vezérelve a kötetek – nem minden vonatkozását voltam képes követni. Rodden gondolatmenete nem mindig kristálytiszta, a túlfeszített mondatok olykor csikorognak a nyelvünk alatt. Az eredeti szöveg hiányában nehéz megmondani, hogy ez a magyar verzió készítése közben (Csuhai István fordítás) került bele, vagy mindig is ott volt. Ám amikor lendületet vesz, akkor gördülékenyen veszi az akadályokat, miközben igen izgalmas és megkerülhetetlen kérdéseket feszeget. Így nem azt mondom, hogy letehetetlen, hanem inkább azt, hogy igen fontos elemzés született.