Lackfi János: Igaz mese a karácsonyról | Falusi Dóra ajánlója
Amilyen egyszerűnek tűnik gyerekeknek mesélni Jézus születéséről, épp annyira nehéz is. Lackfi Jánosnak mégis sikerült egy olyan új hangot eltalálnia a legkisebbek nyelvén, amely képes közelebb hozni hozzájuk az örök klasszikusnak számító történetet.
Előbb-utóbb, de karácsonykor egyszer biztosan minden kisgyerek szájából elhangzik a kérdés, hogy akkor most, miként is van ez az egész Istennel meg Jézuskával. Az Igaz mese a karácsonyról pont ennek a megválaszolására született. Persze ez az a kor, amikor még a világ legtermészetesebb módján beszélhetünk angyalokról, háromkirályokról, de még Isten Fiának születéséről is, ezzel azonban jellemzően el is érkezünk a lehetséges magyarázataink végéhez. Mert innentől már csak a nehezebb visszakérdezések jönnek. Hogyan kell elképzelni Istent, akit annyiszor emlegetünk (ki így, ki úgy), és mit is csinál tulajdonképpen.
Az istenfogalom egyszerűségét és bonyolultságát talán legszebben és legigazabban József Attilának sikerült átadnia a verseiben, azóta csak botorkálunk utána. Úgyhogy én fel is mentettem magam, ha néha bizony önellentmondásba keveredtem ennek kapcsán, amikor a gyerekünk kérdezett. Talán épp ezért, de engem Lackfi János könyve már az első mondatával megfogott: „A hatalmas Isten nagyobb minden óriásnál” – igen, bólintottam magamban, valahogy így. Ami pedig még fontosabb, hogy a hatévesünknek is egy pillanat alatt befogadható lett a válasz.
Fontos hangsúlyozni, hogy Horváth Ildi illusztrációi is hozzáteszik a magukét ehhez a megértéshez. A rajzok ugyanis méltóak a témához: tág terek, nagyívű alakok, árnyalt szimbólumok gazdagítják a könyvet.
Nálunk nagy sikere volt annak is, hogy Lackfi ki-ki szól a gyerekekhez a meséből. Kisfiúnknak is hirtelen ezer ötlete támadt azzal kapcsolatban, hogy mi mindenen lehetne meglepődni – egy angyal megjelenésén kívül, természetesen: „Mária éppen otthon szöszmötölt… Mosogatott. Főzött. Takarított. Vagy ilyesmi. Képzelhetitek, hogy meglepődött, mikor egyszeriben egy szárnyas-tollas, fényes angyal röppent be az ablakon. Mi már akkor elámulunk, ha egy kis veréb beszáll a házba, nem?” A szerző a történet további részében is kiaknázza ezt a módszert, és ezzel remekül világít rá azokra a nagy igazságokra, amelyeket általában csak direkt módon, szájbarágósan szoktak a gyerekeknek elmagyarázni: „Tudták, azt kell követniük, és meglátják a világ új kicsi királyát, aki az összes embert tudja majd szeretni. Mi legfeljebb pár embert tudunk igazán szeretni, nem?” És máris mindenki érti, hogy mekkora dolog is ez.
Mindezt pedig finom humorral is megfűszerezni már igazi bravúr. Nem is szoktunk hozzá ilyesmihez ebben a műfajban, szinte már illetlenségnek számít. Ez azonban túlságosan is felnőttes gondolkodás. Lackfi laza természetességgel emeli be a szövegbe a komikumot, amelynek köszönhetően hirtelen minden hangsúly a helyére kerül (a szerzővel ITT olvashatnak interjút). Pedig közben rólunk van szó, a saját túlbonyolított világunkat figurázza ki, és igazából magunkon nevetünk. „Azt hihetnénk, hogy Isten keresett Máriának egy gazdag férjet, így ő lett a szegény lány, aki… egyszeriben drága ruhákat hordhat, drága autón jár, és palotában lakik. És hétezer szolga szaladgál körülötte, és ha babája születik, egyik pelenkát hoz, másik popsikenőcsöt, harmadik rugdalózót, negyedik cumisüveget, ötödik orrszívót, hatodik vitamint, hetedik… Hát, nem.”
Lackfi ebben a szellemiségben mesél még Józsefről, Erzsébetről, Jánosról, Heródesről és persze Jézus születéséről is. Meséjéből könnyedén értheti meg minden gyerek, hogy mi is a karácsony lényege, és miért fontos ünnep ez. Így végül nem csak nekik, de egy kicsit hozzánk is szól.
LACKFI JÁNOS legutóbbi művei: Van tüzed?; Minden napra egy sztori; Levágott fül
