Newton, a gyökér

2020. 11. 01. | Tudomány

Florian Freistetter: Isaac Newton | Papp Sándor Zsigmond ajánlója

Lehetetlenül önző alak volt, aki, ha kellett, egy egész élet munkáját zsarolta ki csillagász kollégájától. Ám mindez nem kisebbíti Isaac Newton érdemeit. Sőt ma, a nyílt adatmegosztás korában még meg is süvegelték volna ezért. Freistetter könyve egyszerre élvezetes bűnlajstrom és utazás a tudomány mélyére.

Taramix, 209 oldal, 3900 Ft.

Valahogy mindig fájdalmas tudomásul venni, hogy az az alkotó, tudós vagy történelmi figura, aki elévülhetetlen érdemeket szerzett a szemünkben, igazából nem volt túl szimpatikus figura a magánéletében. Nem nőt fel a saját elveihez, minőségi mércéihez. A halandó ember/olvasó ilyenkor megrendül, a fejét vakarja hümmögve, mert megint ledőlt az egyik bálványa, eltűnt egy morális igazodási pont. Másfelől viszont ekkor derül ki, ami különben is tudható: tökéletes matematikai számításokhoz nem kell feddhetetlen jellem. Sőt: a tökéletességhez néha igen gyarló részleteken keresztül vezet az út. De néha még ezek is kellenek ahhoz, hogy valaki új alapokra helyezzen tudományt, művészetet, történelmet.

Nem új dolog a híres emberek életében kutakodva kiteregetni a szennyest. Paul Johnson, a neves brit történész például egész könyvet szentelt a bálványdöntögetésnek, Értelmiségiek címmel. Ebben többek között Rousseau, Marx, Ibsen, Tolsztoj, Hemingway, Brecht jelenik meg előttünk pőrén. S bár alkotói nagyságuk egy pillanatig sem sérült, erkölcsi és emberi nagyságukat bizony alaposan kikezdte az „átvilágítás”: fösvénység, szívtelenség a saját családjukkal szemben, álságos viselkedés. Csak úgy sorolhatnánk a zseni mázán átütő bűnöket.

Hosszú volt a gyarló tulajdonságainak listája

Florian Freistetter könyve is ide sorolható, aki egy pillanatig sem árul zsákbamacskát, már a borítón kijelenti, hogy a mindannyiunk által tisztelt Isaac Newton bizony „seggfej” és „bunkó” volt. Ahogy ma mondanánk: egy igazi gyökér. De odabent sem fogalmaz kíméletesebben. „Egoista, kötözködő tapló” volt, ráadásul „barátságtalan, kompromisszumra képtelen, saját magát extrém módon nagyra tartó, veszekedős, haragtartó, titokzatoskodó, tapintatlan, bizalmatlan, ráadásul egy vallási fanatikus, aki folyton a Világvégét jövendölte”.

A bulváros hangütés azonban csak álca. Egyrészt Freistetter már sietve hozzá is teszi az előszóban, hogy ő ettől még ugyanúgy csodálja a tudóst, hiszen csillagászként dolgozva Newton munkássága hatott rá a legjobban.

Tehát nem a gyalázás sikamlós érzete hajtja előre, hanem meg akarja vizsgálni, hogy mindezen tulajdonságok hogyan hatottak a tudós munkásságára.

Mennyire ütöttek el a kor normáitól (amikor a természettudományos vizsgálódások bizony még gyerekcipőben jártak). Illetve, és ez a legizgalmasabb, hogyan festenének a mai tudományos élet szigorú szabályai között. Vajon egy ehhez hasonló magatartás előre vinne vagy inkább hátráltatna ma egy kutatást, és tágabb értelemben véve a tudományt? Megtudhatjuk azt is, hogy napjainkban mire jutna Newton a híres tapintatlanságával, vagy azzal, hogy kollégáitól kizsarolta egy életen át végzett számításaikat, magyarán a saját dicsősége érdekében lenyúlta az adatokat.

Arról nem is beszélve, hogy a kötet végére sokkal teljesebb képet kapunk a gravitációs törvény kidolgozójáról, a modern természettudományok alapjainak lefektetőjéről, mint amit a fa és az alma anekdotája megenged.

A mai napig terem a világhírű almafa Lincolnshire-ben

Freistetter egy-egy fejezetet szentel a kiszemelt bűnöknek: hajthatatlanság, egoizmus, álszentség és sértődékenység, az intrikus hajlam – és így tovább, hét témán át. Nem lineárisan követi Newton életét, hanem ide-oda ugrál gyermek- és aggkor között, hogy az adott problémát még jobban megvilágítsa (a bibliográfia számos remek életrajzot kínál, ha valaki inkább ehhez ragaszkodna). Newton már-már önsanyargató módon próbálta kielégíteni tudásszomját. Tűt szúrt a szemébe (igen, szó szerint), hogy megértse az érzékszerv működését, vagy addig nézett a Napba, ameddig csak bírt.

Viszont könnyen lehet, hogy csak ilyen eltökéltséggel – sugallja a szerző – lehet elérni azt a forradalmi paradigmaváltást a tudományos kísérletekben és megfigyelésben, ami az ő nevéhez fűződik. Mindehhez azonban szinte beteges makacsság és kompromisszum képtelenség társult. A szerző ezt azzal a macska-egér kergetőzésre hasonlító nyomozással illusztrálja, amely Newton, mint a Királyi Pénzverde Felügyelője és a kor egyik leghíresebb szélhámosa és pénzhamisítója, William Chaloner között zajlott. És bizony utóbbi felakasztásával végződött.

Blogot ír és tagja egy kabarétársulatnak

Newton egoizmusát és arrogáns zsarolási módszereit egy közte és John Flamsteed, az első királyi asztronómus között kirobbant, sértegetésig és megvetésig fajuló konfliktus bemutatásával is érzékelteti a könyv. Utóbbit a hajózás és a navigálás szempontjából kulcsfontosságú probléma megoldása (a hosszúsági fok meghatározása) hajtotta előre, előbbi pedig a saját munkáját kívánta újra kiadni, kiegészítve a Hold pályájának matematikai elméletével. A háborúskodás a pitiáner részletektől sem volt mentes: Newton a kapcsolatait felhasználva a királyi udvar segítségével regulázta meg kollégáját, Flamsteed pedig a királynő halála után felvásárolta Newton könyvének összes megmaradt példányát, és nem kis elégtétellel mindet elégette a csillagvizsgáló kertjében.

Az igen figyelemre méltó adalékokkal dolgozó könyv vérbeli ismeretterjesztő mű.

Freistetter pedig nem kispályás ebben: csillagászati blogját a legtöbbet olvasott német nyelvű tudományos blogok között tartják számon, korábbi kötete (Der Komet im Cocktailglas) pedig 2014-ben megkapta az Év tudományos könyve díját Németországban. És – hogy én se hallgassak el egy frivol adatot – állandó tagja egy tudományoskabaré-társulatnak. Így hát ne is csodálkozzunk, hogy miközben egyre többet tudunk meg Newton munkásságáról és a 17. század korabeli viszonyairól, időnként ki-kitör belőlünk a nevetés.

További cikkek

Kritika, Irodalom

Nem szabad ötletek

Murányi Gábor: Szövedékek. 50 év, 50 írás József Attiláról | Révész Sándor kritikája   A legtöbbet emlegetett, mégis a legkevésbé ismerhető költők...

Tudomány

A halál hét arca

Richard Shepherd: A halál hét kora | Papp Sándor Zsigmond ajánlója   Nem könnyű megemészteni, hogy egy napon véget ér az életünk. Ám ahogy...