Rakovszky Zsuzsa: Állapotváltozások | Balázs Imre József kritikája
Felvillanó bútorok, növények, helyzetek és érzéki benyomások sorozata Rakovszky Zsuzsa válogatott verseit tartalmazó kötete, az Állapotváltozások. De lehet-e ezeknek története? Mi a titka annak, ahogyan ezek a látszólag széttartó benyomások, hangok, tónusok egyszer csak Magyarország változásairól kezdenek beszélni?
A Visszaút az időben című gyűjteményes verseskötet megjelenése idején, 2006-ban már volt alkalma a kritikának összegeznie azt, amit Rakovszky Zsuzsa költészetéről addig gondolhatott (a szerzővel itt olvashat interjút). Kialakult néhány jellegzetes olvasási irány, ezekben kitüntetett szerep jutott a tárgyiasság, illetve a gondolati líra kontextusának, a „hangok” haláltánc-hagyományt idéző érvényesülésének, az időre vonatkozó reflexiónak, a fokozatosan előtérbe kerülő epikus jellegnek.
Az új válogatott kötet, az Állapotváltozások körülbelül felerészben közöl olyan verseket, amelyek már a 2006-os kötetben is szerepeltek – a könyv második fele a Fortepan (2015) és a Történések (2018) című kötetekből válogat. A kérdés, amely óhatatlanul megfogalmazódik ezeknek az arányoknak a láttán, hogy alakít-e a kötetszerkezet a Rakovszky-líra érzékelt alapkarakterén? Áthelyeződnek-e a hangsúlyok e válogatás nyomán? Az általam felvetett kérdésre önmagamnak rövid igennel válaszolnék, és ez nyilván indoklást igényel. Ehhez a kötetben görgető-lapozgató énem elsődleges olvasói reakcióit hívom segítségül.
A kötet huszadik oldala táján, még szinte az elején szembesülök először a korszakváltás-élmény megfogalmazódásával, ez a későnyolcvanas évek lenyomata: „Részei sorban lejárnak / a kornak, el hol itt, hol ott akad” (Részlet egy lehetséges verses regényből). Alig néhány oldallal később a Decline and Fall című vers még egyértelműbb jelzéssel él, és a valóban történelmi változások nevekbe, tárgyi környezetbe íródó jellegét ragadja meg: „Eltűnnek majd, el fognak tűnni végképp / az alkotmányjogi vagy hadtörténeti / fogalmakról elnevezett mozik / és cigaretták. El a vízművek, az ÉPGÉP, / a takarékos életvitel előnyeit / reklámozó gyufásdobozok.” És tudjuk azóta: valóban eltűntek. A Rakovszky-költészet érzékeny szenzora a változásoknak, és a legkülönbözőbb tárgyakon, helyzeteken, hangokon keresztül képes megragadni ezeket, immár hét évtizedes távlatban. Voltaképpen maga a kötetcím is erre a jellegzetességre irányítja rá a figyelmet.
Az egyik dolog, amit fontos tehát tudatosítanunk a válogatott kötetet olvasva, hogy döntő részben a rendszerváltás utáni perspektívából szólal meg. A rögzített emlékek, a tárgyi világ jegyei persze korábbi időkre is bőven vonatkoznak, de már az utóidejűség a meghatározó. Mindezt azért is tartom fontosnak jelezni, mert a Rakovszky-költészet alapkarakterét szokás a hetvenes-nyolcvanas évekbeli fejleményekhez, szerzőkhöz (Pilinszkyhez, Nemes Nagyhoz, Petrihez) kapcsolni.
A most megjelent kötet mégis annyira határozottan helyezi a rendszerváltás utáni korszakba magát, hogy érdemes komolyan venni a gesztust.
Rakovszky úgy helyez egymás mellé eklektikus tárgyi környezetet, családi emlékezetet, szocializmuskori és posztszoc tapasztalatokat, hogy mostanra nem kerülhető ki ennek a történetivé sűrített értéke. A Fortepan című kötet címe – a magánszféra képi világának közössé válását jelölve – valamiképpen hordozta már ezt az olvasatlehetőséget, mostanra pedig az életmű hangsúlyainak áthelyezését is megfontolhatjuk a fejleményekre figyelve. Volt a korai verseknek egyfajta belső zenéje: „dél dől a gyomos telekre” (28.), „tavalyi hő, tavalyi hó” (32.) – olvashattuk. Ezektől is távolodik a Rakovszky-költészet, miközben az új korszak drámáihoz érkezik.
Számomra most a kötet első igazán „nagy” versének az a Téli napforduló tűnt, amelyik a 2006-os kötetnek az utolsó ciklusában szerepelt, akkori újdonságként. Ezzel korántsem elvenni akarok a korábbi versek jelentőségéből. A Téli napfordulóban viszont, úgy érzem, helyére kerül a történelmi markerek sora – egy abortusz-generálta kiégés, depresszió a társasházi hétköznapokkal, a televíziócsatornák közti zapping gesztusaival kapcsolódik össze. Ahhoz, hogy a kétségbeesésnek, a kedély hullámzásainak, pótcselekvésekbe menekülésének íve kirajzolódhasson, éppen erre a terjedelemre, erre a fókuszingadozásra van szükség. Esett már szó a megíródása óta a vers novellisztikus vagy akár drámai karakteréről. Mostanra a versbeli referenciák, a korszakkontextus pontosabb behatárolhatósága talán még inkább növelték a kihagyásos történet erejét.
A Fortepan ciklus ezt a vonatkozást már magától értetődőbben, szükségszerűbben vállalja fel. Megjelenik a kortárs mediális közeg a képek címkézésével. Jelen van és megmarad az emlékező hangnem, de még egyértelműbb az egész, hiszen az emlékezés leginkább kortársi, vizualitásból kiinduló gesztusaihoz folyamodik. Fontos ugyanakkor, hogy Rakovszky versei egyre tudatosabban épülnek a megnevezhető, azonosítható hangok, perspektívák egymást felülíró-helyesbítő játékaira.
A kötetvégi Állapotváltozások ciklus, amely egyfajta miniatűr verses regénynek is tekinthető, a jelenről beszél, de ugyanazt a hangokkal való játékot követve, amelyet korábban inkább emlékek, életutak rekonstruálásakor vetett be a szerző. Feltűnik például a romkocsmák világa, de hangsúlyosan egy olyan nézőpont felől, ahonnan ez a legkevésbé sem otthonos, ahonnan ez érezhetően a komfortzónából való kilendülés. És valóban, a versciklusban megjelenő karakterek számára ez maga a kaland, miközben a platóni barlangfal árnyékai (és ennek világhálós lenyomatai) alighanem sokkal otthonosabbnak tűnnének a szereplők számára.
Rakovszky Zsuzsa új válogatása érzésem szerint ezúttal nem a hogyanra hívja fel a figyelmet. Pályakezdése óta verseit újra és újra méltatták a sajátos költői hang, a tárgyilagosság, a mértéktartás miatt. Most azt gondolom, szükségünk lett arra is, amiről szólnak ezek a versek – a leszűrt történelmi tapasztalatokra, arra, ahogyan ezekről beszélni lehet. Arra, ahogyan Az utolsó napok vagy a Megjöttek! a történelmi idők forgandóságáról beszélnek. Arra, hogy az Állapotváltozások nemcsak jó, hanem bölcs költészet is.
RAKOVSZKY ZSUZSA legutóbbi művei: Boldog vég; Történések; Célia
