Maria Pettersson: Fantasztikus nők | Falusi Dóra ajánlója
Szegények és gazdagok, uralkodók és forradalmárok, tudósok és számkivetettek. Nyolcvanöt különleges női sors vonul fel ebben a könyvben az elmúlt négyezer évből. Ők voltak azok, akik kitaposták a nemi egyenlőség rögös útját. Ez a folyamat még ma is tart, épp ezért a finn újságíró munkája nem csupán izgalmas olvasmányt, hanem egyúttal inspirációt is jelent.
Corvina, 487 oldal, 5490 Ft
Az önmagát históriabúvár újságíróként definiáló Maria Petterssont mindig is érdekelték a történelem nem épp szokványos női szereplői. És stílusosan a róluk szóló könyvének megszületése sem mindennapos. Évek óta osztotta meg a közösségi médiában a róluk szóló rövid életrajzokat, amelyeket felkutatott, és mivel egyre többen jelezték, hogy többet is olvasnának a témában, kiadót kezdett keresni. Mivel nem talált, a közösségi finanszírozás segítségével jelentette meg a könyvét. A téma pedig olyan sok embert érdekelt, hogy kezdeményezése a második legnagyobb ilyen jellegű adománygyűjtés lett a hazájában, Finnországban.
Pedig egyáltalán nem a legbefolyásosabb, de még csak nem is a klasszikus értelemben vett hősnőkről írt. Sokkal inkább a legérdekesebb női sorsok történeteit gyűjtötte össze. Válogatási szempontjai igen egyszerűek voltak: ne legyen finn (hazája szereplőit külön kötetben szeretné majd feldolgozni), ellenben legyen az élete izgalmas, nem utolsósorban pedig az illető legyen halott.
Az elmúlt négyezer évből válogatott nyolcvanöt történet között akad mindenféle nő: tudós, uralkodó, művész és sportoló, aktivista és másként gondolkodó, üldözött és üldöző, katona, harcos, kém, világutazó és kalandor, példakép és szörnyeteg.
Többségük persze ez utóbbi kettő között helyezkedik el, és a kötet célja a teljesség képviselete: „A világ megérett arra, úgy érzem, hogy egész emberekként tekintsen a történelem női szereplőire, ne holmi piedesztálra emelt példaképekként.” Üdvözöljük ezt a felfogást, amelynek hiánya oly sok félreértéshez és sztereotípia kialakulásához vezetett az elmúlt évtizedek és századok során.
Isabelle Eberhardt, a „tunéziai férfi”
Nehéz kiemelni egyet is a számos fantasztikus nő közül. Bárhol ütjük fel a könyvet, csupa olyan történetet találunk, amelyek nagyregénybe vagy filmvászonra kívánkoznak. Például a 18. századi amerikai rabszolga, Phillis Wheatley sorsa, aki a nyugati világ első ismert afroamerikai költőnője lett, és akiért George Washington és Voltaire is rajongott, ám végül mégis névtelen sírban végezte.
Nem egy itt szereplő nő életéről már film is készült, például az orosz származású, de 1877-ben Svájcban született Isabelle Eberhardt kalandozásairól, aki tizenhét éves korára nyolc nyelven beszélt és felvette a muszlim vallást. Afrikába költözött, ahol bohém életvitele mellett (egy ízben a kávézóban szablyával rontottak rá) egyre hosszabban vándorolt ki a sivatagba, mígnem – magát tunéziai férfi tudósnak kiadva – a szúfi misztikusok is maguk közé fogadták. Vagy az extravagáns stílusikon, Luisa Casati életéről, akit T. E. Lawrence csak mint „nőstény vámpírt” jellemzett. María Orosa filippínó vegyész, gyógyszerész és élelmezési szakember bátorságát pedig könyvből ismerhette meg a világ. A 20. század elején az Egyesült Államokban diplomázott, majd visszatért a Fülöp-szigetekre. A második világháborús japán megszállás alatt csatlakozott egy filippínó partizáncsapathoz, hogy a fogolytáborokban élőket segítse.
Két olyan csúcsélelmiszert fejlesztett ki, amelyek a táborokba csempészve kis adagokban is életben tartottak több ezer katonát.
Többségüket azonban Pettersson könyvéből ismerheti meg magyarul az olvasó. Például Mathurine de Vallois francia udvari bolondot, aki három király alatt is szolgált a 16-17. században. Vagy Anne-Josèphe Théroigne de Méricourt kurtizánt, aki az 1789-es francia forradalom alatt szorgalmazta a nők bevonását minden forradalmi tevékenységbe, és ennek keretében felfegyverezte a prostituáltakat, valamint női harci egységeket alapított, miközben a királypárti sajtó országos lejárató kampányt indított ellene.
Zura Karuhimbi, a ruandai „boszorkány”
Egy idő után azonban már igyekezett a békét sürgetni, ez azonban nem tetszett korábbi bajtársainak, ezért súlyosan bántalmazták. Élete utolsó húsz évét elborult elmével élte le. Helyet kapott a könyvben a ruandai Zura Karuhimbi is, aki – kihasználva, hogy a falujában boszorkánynak tartják –, az 1994-es száznapos népirtás során több mint százötven embert bújtatott a házában, ahová még a megvadult, mészárló tömeg sem mert betörni.
„A női sorsok krónikásának lenni ugyanakkor lehangoló” írja, és az életrajzokat olvasva ebben is egyet kell vele értenünk. A szereplők jelentős része folyamatos harcban állt korának előítéleteivel és elvárásaival. (Ide kattintva példamutató kurtizánokról olvashat egy izgalmas könyvet.) Leginkább pedig azzal a felfogással kellett megküzdeniük, miszerint a nők csak a családdal és a háztartással foglalkozhatnak.
Képességeik kibontakoztatására a bátrabbak a névházasság, az álnév vagy a külföldre költözés útját választották, azonban sokan maradtak homályban a tehetségükkel.
Maria Pettersson
A szüfrazsettek a maguk drámai és drasztikus módszereivel, nem kis küzdelem árán ugyan letették a női egyenjogúság alapjait, de a megkezdett folyamat mind a mai napig tart. „A női sorsok kutatását ugyanazok a problémák sújtják, mint a történetírást általában: a nyugati ember több figyelmet kap, mint mondjuk az afrikaiak, nagyobb teret szentelnek a többségieknek, mint a kisebbségieknek, vagy a gazdagoknak és a befolyásosaknak, mint a hétköznapi nőknek.”
Ehhez hasonlóan nemi egyenjogúságról sem beszélhetünk, és ennek minden földrészen megvannak a maga sajátos történelmi és kulturális vonatkozásai. Ezért is szánja a szerző a könyvét elsősorban figyelemfelkeltő műnek. Történetük ne tűnjön el az idővel, legyenek inspirálóak és tanulságosak, mert ők azok, akik „előkészítették a terepet a nők következő generációi számára, és kitágították az emberek látókörét azzal kapcsolatban, hogy mit tehet és mi lehet egy nő”. Érdemes megismerni őket.
