Porszemek az evolúcióban?

Randolph M. Nesse: Rossz érzések jó okkal | Falusi Dóra ajánlója

Majomőseink szervezete elvesztette a C-vitamin előállításának képességét, mivel elegendő gyümölcsöt és zöldséget ettek. De vajon miért nem szabadultunk meg a természetes szelekció során a mentális zavarok jelentős részétől? Például a szorongás, a depresszió, a függőségek, az anorexia, az autizmus, vagy mondjuk a bipoláris zavart okozó génektől. A kérdést úgy is feltehetjük, hogy miért hagyta meg az evolúció a sebezhetőségünket?

„Ha az elme tervszerű mérnöki munka eredménye lenne, feltehetnénk a kérdést, hogy a hibái hozzá nem értés, gondatlanság vagy rosszindulat következményei-e” – írja a Rossz érzések jó okkal című legújabb könyvében Randolph M. Nesse, az evolúciós orvostudomány egyik első és máig legfőbb képviselője. Majd hozzáteszi: mérnöki munka helyett sokkal inkább az evolúció az, ami meghatározza az elménket. Ennek eredményeként pedig egy különleges képességekkel rendelkező, ám sokféleképpen sebezhető agy fejlődött ki.

Az evolúciós orvostudományról szóló széleskörű diskurzusra a legnagyobb hatást Nesse gyakorolta az 1996-ban megjelent Why we get sick: the new science of Darwinian medicine című könyvével. Jelen kötetében is hangsúlyozza ugyanakkor, hogy ez a medicina nem gyakorlati módszer, és nem a standard orvoslás alternatívája. Akárcsak a genetika vagy a fiziológia, sokkal inkább az elvek tisztázásának segítségével kerül közelebb egy-egy betegség gyógyításához vagy kezeléséhez.

Azt már az elején kiemeli, hogy a fent megfogalmazott kérdésre adott (lehetséges) válaszai példák és nem következtetések. És bár maga az evolúcióbiológia nem új nézőpont (az evolúciós orvostudományt módszeresen alkalmazzák már pszichés betegségek esetében is), jelenlegi könyvét azzal a szándékkal írta, hogy összefoglalja azokat a kutatási eredményeket, amelyek utat nyithatnak egy újfajta szemléletmódhoz a pszichológiában.

Közben azonban nem kerüli meg a kényes kérdéseket sem. Már rögtön az első részben kendőzetlenül összefoglalja, hogy miért gondolhatják sokan azt a pszichológiáról, hogy az egy (valamelyik páciense szavaival élve) „nagy katyvasz”. Vagy legalábbis az orvostudománynak egy igencsak ellentmondásos területe. Arról is nyíltan ír, hogy „az ipar által finanszírozott hirdetések és »orvosképzési« anyagok azt a profitmaximalizáló, egyszerűsítő szemléletet sugározzák, hogy az érzelmi élet zavarai mind gyógyszeres kezelést igénylő agyi megbetegedések”.

Ez a megközelítés azonban sok szakember számára nem kielégítő. Mind a tudományos pályáján, mind praktizáló orvosként a mentális zavarok megértése okozta számára a legnagyobb kihívást. A mentális betegségek neurológiai okai ugyanis sok esetben máig nem diagnosztizálhatók olyan pontossággal, mint például egy tüdőgyulladás vagy egy rák esetében. „Mint amikor hat vak ember egy elefánt különböző testrészeit tapogatja”, jellemzi találóan azt a folyamatot, amelynek során minden egyes megközelítés különböző okokat tár(hat) fel egy betegnél.

Ennek alapján pedig legalább annyiféle kezelést javasolhatnak a különböző megközelítések. Pszicho- és viselkedésterápia, kognitív- vagy családterápia, és akkor még nem beszéltünk a vallásos orientációjú gyógyítókról. Mégis: az orvostudományban elmúlt évtizedek során sem a skizofrénia, sem a depresszió gyógyításában nem történt lényeges áttörés. Az ugyan bizonyítást nyert, hogy a bipoláris zavar vagy az autizmus kialakulásában szerepe van a genetikának (is), de csak jóval kevésbé jelentős tényező, mint amilyenre a vizsgálatok előtt számítottak.

Nesse ezért egy idő után egy újfajta biológiai magyarázatot keresett arra vonatkozóan, hogy miért működik úgy az agyunk, ahogy. Kutatásai során evolúcióbiológus kollégáitól megtanulta, hogy a hagyományos szempontok (amelyek a test működését írják le) mellett arra is érdemes figyelmet fordítani, hogy miként alakult ki az adott mechanizmus. Ez utóbbi megközelítést nevezik evolúciós magyarázatnak. Ugyanis egy mechanizmus evolúciós történetét figyelmen kívül hagyni olyan, mintha csak fél munkát végezne az asztalos. Például bár ő is megtanult mindent a hasmenés okairól, de csak keveset arról, hogy az miként segít kitakarítani a bélrendszerből a méreganyagokat.

Talán a hangulatzavarok jelentik a legfrusztrálóbb orvosi problémát, amelyre megoldást kellene találni, írja.

Több mint háromszáz különböző mentális zavart különböztetnek meg, és ezeknek nincsenek specifikus kiváltó okai, mint mondjuk a már említett tüdőgyulladásnak. De mi a helyzet azzal, aki az ételt kartonpapír ízűnek érzi, miközben a vérképe rendben van, és nincs szöveti elváltozása sem? Mikor normális és mikor kóros a lehangoltság? Ekkor kezdett el gondolkodni a szorongás és a levertség hasznosságán, és hamar eljutott a leglényegesebb kérdésig: miért nem javította ki bennünk a szelekció ezeket a „hibákat, tökéletlenségeket”?

Nesse számos izgalmas kérdésen keresztül, és a praxisából vett példák alapján mutatja be a fejlett világban élők jellemző életformájának előnyeit és hátrányait. Például hogy a jobb táplálkozásnak köszönhetően a lányok már 11-12 éves korukban menstruálnak, jóval azelőtt, hogy mind testileg, mind lelkileg alkalmasak lennének egy terhesség kihordására. De evolúciós szempontból elemzi korunk orvostudományának egy másik égető kérdését, a baktériumok antibiotikumokkal szembeni rezisztenciájának lehetséges következményeit is.

Akik érdeklődnek az interdiszciplinális megközelítések felé, és nyitottak a szemléletváltó nézőpontok átgondolására, azoknak az alaposan jegyzetelt Rossz érzések jó okkal remek kalauz lesz az emberi evolúció és a mentális állapot összefüggéseinek történetéhez. Lelki nyavalyáink talán nem lesznek elviselhetőbbek ezáltal, de abban segíthet, hogy az érzelmi problémáinkat ne csupán a saját személyes kudarcunként könyveljük el. Saját magunk megértése pedig már fél siker a gyógyulás felé.