Saját titok

Bródy János: Saját hangon | Falusi Dóra ajánlója

Idén április 5-én lett 75 éves Bródy János, a magyar beat- és rockzene ikonikus alakja. És ha őt már nem is szólítják a régi becenevén (Tini), ő még ugyanúgy képes megszólítani a mai fiatalokat. Mostani kötete azon dalok szövegeit tartalmazza – egész pontosan hetvenötöt plusz egy ráadást –, amelyek talán a legjobban fejezik ki őt magát.

Bródy János szövegei a daloktól függetlenül is önálló életet élnek, emblematikus sorait generációk tették meg mottójuknak. A Ha én rózsa volnék esetében ez akár minden sorra igaz lehet, de a teljesség igénye nélkül álljon itt még néhány cím: Az ész a fontos, nem a haj; Miért hagytuk, hogy így legyen; Valahol egy lány; Amikor én még kissrác voltam; vagy akár a Micimackó, és akkor a színpadi műveket – István, a király vagy a Veled, Uram – még nem is említettük.

Nem véletlen, hogy a dalok szövegeit már 1986-ban kiadták Bródy János Majdnem minden szövege címmel egy hétkötetes sorozatban. Ezt követte 2016-ban a Magyarok közt európai című hangoskönyv, amelyben Bálint András színművész tolmácsolásában hallgathatjuk meg a költészet szempontjából sem utolsó szövegeket, rá egy évre pedig nyomtatott formában jelent meg egy válogatás 52 év dalszövegei címmel. A most könyvesboltokba kerülő Saját hangon azonban eltér ezektől: a több száz Bródy-dal közül azt az – életkorával egybecsengő – hetvenötöt (és egy ráadást) tartalmazza, amelyeket a zenész nem másoknak írt, hanem a saját szólólemezein énekelt el, így talán még autentikusabban fejezik ki szerzőjüket. Ha úgy tetszik, Bródy elmúlt negyven évének levonata ez a kötet.

Ez idő alatt nem csupán a személyes sorsokat gyúrta át az idő, de Magyarország is megélt néhány izgalmas és zűrzavaros időszakot. Bródy szövegei azonban nem évülnek el, nem kezdte ki a sorokat az idő, ideológia vagy történelem. Gondolatai érvényesek maradtak ma is, legyen szó szerelemről, társadalmi problémákról vagy politikáról.

Vajon hány korról lehet elmondani azt, hogy: „És látta, hogy miként vadult meg sok elbódított fiatal / Amikor délibábot festett az égre az ősi dicső diadal / És hiába szólt: Hé, emberek, a szakadék felé megyünk / Az volt a válasz: Áruló, aki nem tart most velünk” (2020, Akit a hazája nem szeretett). Vagy hogy: „Itt szép lehetsz, de okos nem, mert kötelező a hit / És ellenség lesz mindenki, aki kételkedik / És erkölcsről papolnak álszent köpönyegforgatók / Édesapám, csak azt ne mondd, hogy ezek ugyanazok”, ahogy azt a 2011-ben írt Ezek ugyanazok című dalában énekli.

A könyvben a szövegek lecsupaszítva sorjáznak, megfosztva minden ismerős ritmustól, és az előadó jól ismert hangjától, viszont mintha épp így tárulna fel igazán a titkuk. Amikor a dallam, amit magunkban önkéntelenül is dúdolunk olvasás közben, elcsendesedik, akkor erősödnek csak fel igazán a szövegek áthallásai, lesz még hangosabb a kritika, és reményt adóbb a bátorítás. „Nem kell a szép jövőt ígérni / elég, ha most nem rontjuk el / Elég, ha mindazt, ami történt / hazugság nélkül mondjuk el” (A szebb jövő, 2011). Nem kérdés, hogy Bródy saját hangja mesze nem múltba révedő, vagy ahogy divatosan mondják, nem lovagolja meg a retró hullámait. Ma is ugyanúgy reflektál, kínos kérdéseket feszeget és odamond, mint ötven évvel ezelőtt. Nem véletlenül tudja megszólítani a mostani tizen- és huszonéveseket.

Azon túl, hogy szöveget írt és ír a kortársainak, a korábbi dalokat is átengedi nekik: tegyék vele a dolgukat. A sorok pedig ismét életre kelnek.

Hiába más a kor és a közönség, mások a kihívások és a hangszerelés, mintha már most időtlenek lennének. Így nő fel ismét egy generáció Bródy szövegein. (Mindkét dal, amelyet a Margaret Island zenekar feldolgozott – Egy lány sétál a domboldalon és az Engedd, hogy szabad legyek – közel hárommilliós nézettségnél jár a Youtube-on.)

A kötetbe ráadásként bekerült egy plusz dal is, „tekintettel arra, hogy a Mester már a 76. évében jár, és még nem tette le a lantot”. A legfrissebb, idén szerzett Mariana-árok című dal klipjében zenekar nélkül, egy szál gitárral énekel. Valahogy így képzelem el őt az első önálló estjein is a hetvenes évek végén, még mielőtt 1980-ban megjelent volna az első szólólemeze Hungarian Blues címmel. Egyedül a színpadon, mégis zsigeri szinten kapcsolódva a közönségéhez. Ez az érzékeny, letisztult, ám annál élesebb és lényeglátóbb szöveg – ez Bródy.

Pár nappal ezelőtt végre megtarthatta a még tavaly megjelent Gáz van, babám című nyolcadik szólóalbumának bemutató koncertjét, amelyet a pandémia miatt halasztottak egészen mostanáig. Az igazán nagy, jubileumi ünneplésre azonban még várni kell. Nem baj. Addig is nagyon kellenek nekünk ezek a szövegek, versek. Egy csendesebb ünnepléshez, egy befelé fordulóbb, mélyebb megértéshez.

Ne csak hallgassuk, olvassuk is őt. Sőt: Bródyt olvasni kell!