Lorraine Kaltenbach: A katonakirályné titka | Vér Eszter Virág kritikája
Kevés hiteles könyv jelent meg eddig Sisiről és családjáról. Mi is írtunk már testvére, Mária Sarolta életét bemutató, valamint egyik udvarhölgyének, Festetics Máriának visszaemlékezéseiből válogató könyv kapcsán. Most a Helikon kiadó egy francia újságíró nemzetközi szinten is szenzációt keltő munkájához nyúlt. Lorraine Kaltenbach regénye a fentiek fényében váratlan meglepetést hozott Sisi húga kapcsán.
Helikon, 240 oldal, 3999 Ft
A személyes jelleg, az egyes szám első személyben megjelenő narrátori megközelítésmód akár írói fogás is lehetne. Esetében ezzel szemben egy valódi családtörténeti kutatás során kibomló titok nyomába eredő újságíró személyes tapasztalatai jelennek meg, kutatástörténeti egységet képezve a családi levelezés, az anyakönyvi bejegyzések, a gyászjelentések és az újságtudósítások után kutatva. A kötet mottójául választott Jacques Boucher de Perthes-től származó idézet minderre kiemelt hangsúlyt helyez: „Az ősöktől őrzött emlék a népek levéltára és a világ családfája.”
A szerző a Figarónak adott interjújában a kötet műfaji sajátosságait tekintve annak hibrid jellegét hangsúlyozta, mely valóban különleges nézőpontot jelent. Félig életrajzi regény, részben személyes beszámolókkal megszakítva a kötet hőseiről, egyéb kutatás- és családtörténeti kitérőkkel keretezve, mely a könyv megírását megelőző három évig tartó anyaggyűjtés „kulisszatitkaiba” enged betekintést. Az általa alkalmazott módszerek is döntően zsurnalisztikusak, kevertek. Saját bevallása szerint szigorúnak és következetesnek kellett lennie, a kutatások során gondosan dokumentálva az általa feltárt adatokat, hogy szándékai szerint később „átadhassa a stafétabotot az igazi [céhbeli] történészeknek”. E „kevert” forma közben arra is lehetőséget biztosított számára, hogy műkedvelőként figyelmen kívül hagyhassa a tudományos szempontokat s az ebből fakadó kötelező szabályokat. Így az írói szabadság és felszabadultság jegyében hősei bőrébe bújhatott, próbálva megérteni érzéseiket, cselekedeteik motivációit és esetlegesen olyan észrevételeket is megfogalmazni, melyekről források még nem álltak rendelkezésére.
Esetenként átlényegül – s bennünket, lázas olvasókat is erre késztet – egy katolikus, legitimista és a Risorgimentot határozottan elutasító hősnővé.
Újragondolásra készteti az olasz nemzet születésének győztesek által írt krónikáját, mivel a károsultak, elüldözöttek oldaláról láttatja az ebből fakadó nehézségeket, az egyes elfoglalt területek leszakadását, elpusztítását, miközben a korábbi vezetők küzdelmeibe, sorstragédiáiba is betekintést enged.
Mária 1860 körül (FOTÓ: rct.uk / G. Reiger)
Munkája egyfajta tudatosan felvállalt tisztelgésnek is tekinthető Sisi családja előtt, s az irántuk érzett tisztelet, csodálat és szeretet a kötet minden sorát áthatja. A családtagok közül kiemelkedik Marie Louise von Larisch-Wallersee grófné, aki, a 20. század elejére teljesen elszegényedve, a családi titkok felfedéséből, illetőleg kreálásából remélte anyagi helyzetének rendezését. Így az Erzsébet királynéról szóló munkáját követően másik híres nagynénje, jelen kötet főszereplője, Sisi húga, a két Szicília utolsó királynője, Mária Zsófia (1841-1925) – általa csak részben ismert – személyes tragédiáját „bocsátotta áruba” a 1936-ban megjelent Die Heldin von Gaete – Tragödie enger Königin című kötetében. Ebben – azóta megcáfolt állítása szerint – a trónról letaszított királyné a római száműzetése idején Armand de Lavayss belga gróf kedvese lett, akinek titokban ikreket is szült. Eltitkolt gyermeket egyébiránt – feltehetően szintén anyagi haszonszerzés és mítoszrombolás céljából – Erzsébetnek is tulajdonított a későbbiekben.
Kaltenbach hosszas kutatásai számos ponton módosították, családtörténeti adalékokkal tisztázták Mária nápolyi exkirályné életének egyes, titkolni kényszerült mozzanatait, így jelen kötet a Wallersee-től származó pontatlan adatok újabb revíziójára sarkall. Például az általa tévesen belgának gondolt gróf valójában a belga-francia zuávokból álló pápai ezredben szolgáló Charles Felix Emmanuel de Lavaÿsse (1837-1868) gróf volt, akivel egyetlen közös gyermekük, Marie Louise Élisabeth Mathilde Henriette de Lavaÿsse-Châteaubourg (1862-1885) 1862. november 24-én született az augsburgi Szent Ursula kolostorban.
A katonakirályné titka egy nagy, életre szóló szerelem mementója, amely az érintettek számára a boldog, gondterhes kezdetet követően csak gyötrődést hozott, életüket örökre megváltoztatva.
A mű szüzséje alapján a téma valóban nagyregénnyé formálásért „kiált” (a magyar fordítás Balla Katalin munkája). A szerző finom érzékkel tárja fel a Máriára dinasztikus érdekből ki- és rákényszerített eseményeket. Kezdve mindjárt az 1859. január 8-án Münchenben, képviselők útján megkötött házasságával a Bourbon-ház nápolyi ágából származó Ferenccel, a nápoly-szicíliai trón várományosával. (A kor normáit követve a szertartást a menyasszony testi éréséig elhalasztották.) Esküvőjüket 1859. február 3-án Bariban személyesen is megerősítették, megismételve a szertartást Calabria hercegével, II. Ferdinánd nápolyi király legidősebb fiával.
II. Ferenccel 1860 körül
Frigyüket nem követte harmonikus közös élet, sem a trónra kerülésüket követően, sem a családi életet tekintve. Ez utóbbiban, Erzsébethez hasonlóan, szintén meghatározó volt anyósa elutasítása, valamint a házasfelek természetének különbözősége és idegensége, noha egyes beszámolók kapcsolatuk jellegét testvéries jelzőkkel illették. A királyság fennmaradásáért hozott áldozatuk hiábavalónak bizonyult, II. Ferenc sógora, Ferenc József a saját birodalmának bel- és külpolitikai válságai közepette nem tudott támogatást nyújtani felesége, Sisi családjának. Erzsébet a krízis súlyossá válása idején előbb Madeirán, majd Korfun tartózkodott, s a sajtóban megjelent – nem ellenőrizhető – híresztelések szerint húga szökése esetén menedéket biztosíthatott volna számára, ahogyan később hosszasabb velencei időzése idején is.
A kötet a testvérek egymás közötti kapcsolatában, valamint a családtagok érintkezésében is elénk tár új összefüggéseket, a leírások regénybe (esetenként fikcióba) ágyazottsága mellett. II. Ferenc nápoly-szicíliai királyt a Garibaldi vezette csapatokkal szemben elszenvedett vereségek következtében 1860 októberében detronizálták. A gaetai kapitulációt követően feleségével, Máriával, valamint a többi, szintén száműzetésbe kényszerült családtagjával együtt Rómába menekült, IX. Pius pápa „oltalma alá” helyezve magukat. Emigrációjuk idején kormányalakítással, csapatok szervezésével hatalmuk visszaállítását tervezték.
Máriát a gaetai ostrom során tanúsított magatartása a 19. század kiemelkedő nőalakjainak sorába emelte.
1861 körül
Helytállása, hősiessége olyan nemzetközi hírnevet biztosított számára, mely számos szerzőt, köztük Jókai Mórt is megihlette, de emblematikussá vált alakját Proust (a címadás egyébiránt őt idézi), Daudet, Lampedusa is megörökítette. Ekkor szerzett nimbuszát egy ma is joggal visszatetszést keltő, lejárató kampánnyal próbálták megsemmisíteni: 1861-ben pornográf kollázsokat terjesztettek róla. Mária „bukására” tehát – a korábbi, szintén hírnevének csorbítását szolgáló, neki tulajdonított képzelt szerelmi viszonyokat követően – feltehetően 1861 őszén vagy telén került sor, ekkor találkozott ugyanis a pápa védelméért fegyvert fogó francia arisztokratával.
Lavaÿsse gróffal való kilovaglásain Mária kíséretében húga (ekkor már sógorának, Trani grófnak a feleségeként), Mathild is megjelent, aki később, kapcsolatuk elmélyülése során is segítségükre lehetett. Házasságának kudarca egyes források szerint a kötelék felbontásának kezdeményezésében is testet öltött, de ez irányú tervei meghiúsultak, az érintett családok részéről egyáltalán nem kapott támogatást családi helyzete rendezéséhez. Feltehetően ekkor, politikai és magánéleti válságának mélypontján dönthetett életének újrakezdéséről, különösen azután, hogy nyilvánvalóvá válhatott számára a várandóssága. Az udvarból való hirtelen bajorországi távozását rossz egészségi állapotával indokolták, amely az elszenvedett megpróbáltatások ismeretében mind fizikai, mind érzelmi tekintetben indokoltnak is tűnhetett. Hosszú időn át ezzel sikerült a közvélemény figyelmét elterelni. Különösen azt követően, hogy kiszivárgott zárdába vonulásának és az ezzel járó elzárkózásának híre, valamint férjéhez való visszatérésének elutasítása is. Utóbbit – Ferenchez hasonlóan – vallási okokkal magyaráztak, amit ekkori életvitele igazolhatott is.
Lorraine Kaltenbach
Lavaÿsse gróf kapcsolatteremtési kísérletei szerelmével, Máriával a környezet ellenállása (védelmezése?) következtében kudarcot vallottak. Végül, a novemberi szülést követően, már betegen érkezett Augsburgba, ahol feltehetően egy egyezség eredményeképp magához vehette gyermekét. Eközben Mária – a szerző feltételezései szerint –, kiharcolva Daisy számára az apai gondoskodás lehetőségét, ennek fejében ígéretet tett elhagyott férjéhez való visszatérésre. Daisy a szerző dédanyjának egyik unokatestvére volt, már csak ezért is féltő figyelemmel követi a gyermek sorsát, akinek létezéséről eddig mindössze néhány bizonytalan forrásértéket képviselő munkából értesülhettünk, sok-sok tévedéssel, imaginárius elemmel tarkítva.
Kaltenbach megindító leírásában az egymástól elválasztott szerelmesek lehetőségeikhez mérten igyekeztek gyermekük számára elfogadható életet teremteni, noha a viszontagságokkal tarkított rövid élete során számos veszteség érte: „Milyen borzalmas események sora! Ahogy felállítom a családfa-kezdeményt, látom, hogy a szerencsétlen kislány négyévesen elvesztette apai nagyanyját, ötévesen az apját, hétévesen a nagyapját, tízévesen az egyik nagybátyját, tizennégy évesen a másikat, tizenhat évesen a harmadikat. Tizenhét éves, amikor Laure nagynénje, a tüzértiszt felesége is meghal. A zuáv utolsó öccse pedig két évvel előzi meg a sírban. Valóságos temető a család…”
