Francois Kersaudy: Himmler masszőre | Ács Ferenc ajánlója
Ki volt a náci Németországban a legnagyobb embermentő? Oskar Schindler – vágnák rá a legtöbben. Pedig a gyártulajdonos ezer megmentett zsidó munkásával szemben ott áll Felix Kersten hőstette: százezezer zsidót, valamint a nácik ellenségévé vált németet és hollandot ragadott ki a halál torkából. És hogy ki volt ő? Himmler, az SS hírhedt vezetőjének csodás kezű masszőre.
Már olyan sok mindent tudunk a Harmadik Birodalom kulcsfiguráiról és vezetőiről, hogy az újabb történelmi munkák inkább a háttéremberekre koncentrálnak. Azokra, akiknek tevékenysége az idők folyamán elhalványult a főbb szereplők mellett, ám életük és tevékenységük mégis jól mutatja fel a rendszer természetét. Így olvashattunk igen érdekes könyvet Hitler személyi orvosáról, Theo Morellről (Totális kábulat), amelynek kapcsán a szerző, Norman Ohler azt is kimutatta, hogy metamfetamin nem elhanyagolható szerepet játszott a villámháborúk sikerében, illetve, hogy az absztinens és vegetáriánus Führer miként vált akaratlanul is kábítószerfüggővé a „kezelések” során.
Az egykori műkereskedő Bruno Lohse kapcsán pedig Jonathan Petropoulos tárta fel azt a folyamatot, miszerint a párizsi bevetési törzs (Rosenberg birodalmi vezető különleges csoportja) miként kaparintotta meg a gazdag zsidók értékes műgyűjteményét, és azok hogyan kötöttek ki Göring, vagy más náci vezető magángyűjteményében, netán kerültek be a tervezett Führermuseum kollekciójába. A felfoghatatlan méretű műkincsrablás jó néhány darabja ma sem került elő. (A Náci műkincsrablók című könyvről itt olvashat bővebben.)
Ebbe a sorba illeszkedik a francia történész, François Kersaudy, az oxfordi egyetem professzorának munkája is. Annyi különbséggel, hogy Felix Kersten nem a maga boldogulása érdekében használta ki a náci vezető – jelen esetben Heinrich Himmler – pártfogását. Hanem azért, hogy nem kevesebb, mint százezer zsidó, valamint a nácik ellenségévé váló német és holland életét mentse meg. Steven Spielbergnek és a vakszerencsének köszönhetően a világ leginkább Oskar Schindler nevét társítja a nagy zsidómentő szerephez, mivel nagyjából ezer zsidót ragadott ki a nácik karmaiból, és így a biztos halálból. (A mű eredeti címe ezért is lett Kersten listája).
Miközben számos eredeti dokumentum bizonyítja Kersten tetteit, illetve a háború utolsó két évének brit, amerikai, holland és svéd diplomáciai levelezése is világosan mutatja, hogy Roosevelttől Churchillig szinte mindenki tudott róla, a neve mégsem égett be a köztudatba. És milyen a sors: amikor a hatvanas évek elején a franciáknak eszébe jutott, hogy mi mindent tett az internált honfitársaikért, majd végre megszületett a határozat, hogy kitüntetik a legmagasabb állami kitüntetésnek számító Becsületrenddel, a Párizsba induló Kersten útközben infarktust kap, és az ezt követő embóliába bele is hal.
A cím kissé félrevezető, ugyanis Kersten nem átlagos masszőr volt, hanem a masszázsterápia avatott mestere, aki a nyugati és a keleti orvostudomány vonatkozó tanításait is elsajátította.
A háború kellős közepén, 1941 februárjában még arra is maradt ideje, hogy Berlinben az Orvostudományi Egyetem előadásait látogassa, és természetgyógyász címet szerezzen. Akkora már a fél kontinensen ismert volt a neve, berlini és hágai rendelőjében arisztokraták, nagyiparosok, a társadalom krémje egymásnak adja a kilincset. (Kerstenre jellemző, hogy azokat is meggyógyította, akinek nem volt pénze az amúgy méregdrága kezelésre.) Nem véletlenül, hiszen „kezelőorvost lehet találni, de az olyan orvos, aki a gyógyításhoz is ért, ritka, mint a fehér holló”.
Kersten ugyanis számos olyan beteget is meggyógyít, akikről már az orvosok lemondtak. A híre persze nemsokára eljut Himmlerhez is, akit állandó gyomorgörcsök kínoznak. S ha a „mágikus Buddha”, ahogy az SS nagy hatalmú vezetője elnevezte, nem is tudja teljesen meggyógyítani, a kezelések mindannyiszor csökkentik a fájdalmakat. Így lesz Kersten nélkülözhetetlen Himmler számára, még azt is felajánlja neki, hogy ezredesi ragban felveszi az SS kötelékébe, de az akkor finn állampolgárságú Kersten nem kér a „megtiszteltetésből”. Még pénzt sem fogad el az amúgy igen szerény – már legalábbis a többi náci vezetőhöz képest – jövedelemmel rendelkező Himmlertől. Megelégszik azzal, hogy 1940 nyarától – hol szépen kérve, hol a kezelés megszakítását is belengetve – szívességeket kér: kisebb-nagyobb listákat nyújt át, veszélybe került emberek nevével. A görcseitől megszabadult Himmler pedig hálásan aláírja.
Nem mindennapi történetet rekonstruált a francia történész, és főként nem egy mindennapi ember életútját, 1940 májusára ugyanis Kersten ötödjére válik hontalanná.
1898-ban Oroszországban látta meg a napvilágot, de akkoriban az országot már kegyetlen diktatúra szorította, amely aztán bekebelezte Észtországot is, ahol a gyerekkorát töltötte. Németország – szülei szülőföldje – szintén elesett a nácizmussal szemben. Választott hazája, Finnország, amelyet jobbról a Szovjetunió, balról a nácik fenyegetnek életveszélyesen, arra kéri, hogy maradjon Németországban, hogy információkkal segítsen. Hollandiát, amelyet második hazájának tartott, ekkor rohanják le Hitler csapatai. A háború után Kersten Svédországban telepedik le. Az évtizedet átfogó emlékiratait négy könyvben írta le, mindegyiket más nyelven.
A kozmopolitizmus jegyében születő Kersten nagyon hamar megtanulja a sokszínű Livóniában (ahol a kisemberek észtek, a tisztviselők oroszok, a kereskedők zsidók, a földbirtokosok túlnyomó része pedig német), hogy ezeket a különböző eredetű, anyanyelvű és társadalmi helyzetű embereket saját emberi értékük szerint ítéljük meg. És még valamit magáévá tesz: azt a humanizmust, amely ugyan ott van a kontinens évszázados örökségében, de a 20. században szinte mindent elkövet, hogy megsemmisítse.
Kersten története, ahogy kihasználja a náci vezetők egymást iránt táplált gyűlöletét, ahogy életét kockáztatva találja meg a pajzson az életbe vezető rést, ahogy a Gestapo orra előtt lavírozik és a rendszer ellen fordítja Himmler testi gyengeségét és pártfogását, olyan regény, amelyet csak az élet írhatott. Kár, hogy Spielberg nem erre harapott rá annak idején.
